Susan Boyle nevét a Britain's Got Talent tehetségkutatónak köszönhetően ismerte meg a világ. A külseje miatt akkoriban rengeteg bántás érte, mára azonban teljesen megváltozott, és csinosabb, mint valaha.
Két rendhagyó év után, idén hagyományos időpontjában osztják ki a Televíziós Újságírók Díját. Az ünnepélyes gálaestet 2022. március 23-án rendezik, ekkor jelentik be, hogy a szakmédia szavazatai alapján melyek a tavalyi év legjobb hazai, szórakoztató műfajú televíziós teljesítményei. A Televíziós Újságírók Díja Magyarország legrangosabb szakmai ért
Az általános adatvédelmi rendelet alkalmazhatóvá válása óta az adatvédelmi incidenseknek szigorú jogkövetkezményei vannak. Akinek a személyes adatait az adatvédelmi incidens érinti ugyanis vagyoni és nem vagyoni kártérítést kérhet az incidens okozójától. Az itt részletezett németországi eset hasonló perek sokaságát vetíti előre, érdemes így szemügy
A járvány okozta kényszerszünetben a szervezők újabb három évre megállapodtak Zamárdi városával a folytatásról, így tehát június 29. és július 2. között újra visszatér a fesztiválélet a Balaton déli partjára.
Törölte Ukrajnába irányuló járatait a spanyol diszkont légitársaság, a Vueling februárra az orosz-ukrán feszültségek miatt – jelentette be a légitársaság, amely az IAG leányvállalata.
Az ágazat gazdaságfehérítése érdekében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) nagy várakozásokkal tekint a 2022. január 1-től működésbe lépett „Üvegkapu rendszerre”, és további javaslatokat tett a fehérítés folytatásáért.
„Mi, a Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium 33 pedagógusa és nevelési-oktatási munkát segítő alkalmazottja a mai napon, 2022 február 17-én, polgári engedetlenséget követünk el, nem végezzük el oktatási, nevelési munkánkat. Ezzel csatlakozunk az előző napokban hasonló módon tiltakozó gimnáziumokhoz, és teljes mértékben egyetértünk a Kölcse
Egész napos jótékonysági és irodalmi programok, játékok, előadások is várják az állatbarátokat a Rex Állatszigeten Újpesten vasárnap a macskák február 17-i világnapja alkalmából.
A meghirdetettnél 6,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 21,5 milliárd forintért értékesített tízéves zöld kötvényt csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A tőzsdék sokféle hír ütközése után tanácstalanok, pluszban és mínuszban is sok index van. A BUX az utóbbiak közé tartozik, alulteljesítő a Mol és az OTP, a forint is gyengült. Európa már kihúzza ezt a telet orosz gáz nélkül, egy olajmulti pedig a felesleges gázt a bitcoin-bányászoknak adja el.
Erős lineup-pal tér vissza a Balaton Sound. Mások mellett Martin Garrix, Dimitri Vegas & Like Mike, Marshmello, Timmy Trumpet és Alesso is fellép nyáron Zamárdiban.
A cinkotai Szerb Antal Gimnázium tantestületének több, mint fele, 34 oktató, a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Pesterzsébeti Technikumának 4 tanára kezdett ma reggel vadsztrájkba. A XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnáziumban pedig 33 munkatárs nem vette fel a munkát.
A halászati, vadászati hagyományaink nemcsak a természet ismeretét, hanem nemzetünk több mint ezeréves tapasztalatát is hordozzák - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a 28. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás megnyitóján.
Idén látványosan megugrott az adathalászati és egyéb, az ügyfelek megtévesztését célzó kísérletek száma. A csalók legalább hét hitelintézet nevében próbálkoznak, és már a kisebb bankok ügyfelei is célpontba kerültek.
Daniel Ricciardo és Nicholas Latifi szeretne hazai közönség előtt versenyezni idén. Az elmúlt két évben már jól megszokott helyszínek kerültek ki a körforgásból a koronavírus-járvány miatt. Japán, Szingapúr és Melbourne már egy ideje vár arra, hogy ismét fogadhassa a száguldó cirkuszt. Idén úgy tűnik, hogy ez a kívánságuk teljesülhet majd. Daniel R
A budapesti lakásvásárlók körében egyre népszerűbb alternatívát jelent a 14. kerület. Zuglóban ugyanis nem csak a hagyományos, használt téglalakások és panelek alkotják a kínálat nagy részét, de az újépítésű ingatlanok aránya is folyamatosan növekszik.
Más agglomerációs településhez hasonlóan már nincs hová terjeszkedni. Szigorítások jöhetnek, rendezni akarják a városközpontot és a Duna melletti területeket is.
Az egyik legnagyobb kínai autóipari beszállítónak számító Baolong csoport szigetszentmiklósi beruházásával újabb lendületet kap a Magyarország és Kína közötti gazdasági együttműködés - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
A 2021. évi dinamikus gazdasági növekedés az előzetes adatok alapján kedvező hatást gyakorolt az államadósság-mutató alakulására – mutattak rá az Állami Számvevőszék elemzői. A kormányzat által hozott intézkedések elősegítették a gazdasági teljesítmény növekedését. A válságkezelés keretében a költségvetési rezilienciát erősítő lépések történtek. A
Az elektromos autók térnyerése rengeteg fronton lesz hatással az autóiparra, és mindenképpen ezek közé tartozik a munkaerő helyzete is, ugyanis a műszakilag jóval egyszerűbb villanyos hajtásláncok legyártásához kevesebb emberre van szükség – a fejlődő gyártási technológiákról már nem is beszélve. Többek között ez az oka annak, hogy a Stellantis áll
Több mint 600 millió forintos projekt, melynek keretében többek között az őshonos kutyafajták, a pannon méh és a rézpulyka ondójának tartósítására is kidolgozták a protokollt.
Ami egykor egy méretes, aranykeretes olajfestmény volt, ma lehet egy fekete-fehér fotó is: a korok és stílusok változnak, a vágy azonban, hogy hazavigyük a művészetet, változatlan. Miért vágyunk műtárgyakra? Mit ad hozzá az életünkhöz, ha műalkotások vesznek minket körül? Többek között ezekre a kérdésekre kerestünk válaszokat a hazai művészeti
Az elmúlt években világszerte többszörösére növekedett az érzékeny személyes adatok megszerzésére irányuló kísérletek száma, és az ezekkel a támadásokkal okozott kár értéke is. Ez nem túlságosan meglepő annak tükrében, hogy a mindennapi életünk egyre nagyobb szelete zajlik az online térben. Az adathalász támadásoknak Magyarországon is kiemelt célcs
A fosszilis energiahordozók részesedése továbbra is jelentős Európa energiatermelésében. A földgáz szerepe még nőhet is a jövőben, viszont a szén felhasználását csökkenteni szeretnék az országok. A megújulókkal minden ország számol, azonban ezeknek a technológiáknak jelenleg vannak korlátjai. Egyszerre épülnek új atomerőművek és zárnak be működő er
A Volner Párt felszólítja Gyurcsány Ferencet, „a baloldal igazi vezetőjét”, hogy „láncra kötött kutyáját, Márki-Zay Pétert, rángassa vissza a pórázánál fogva és tegyen rá szájkosarat”.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a zöldmezős beruházást bejelentő budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kínai vállalat ezzel Magyarországon hozza létre az elektromobilitási stratégiájának európai bázisát az elektromos és intelligens autóiparhoz kapcsolódó termékek gyártása terén - írja az MTI. Az ötmilliárd forintos fejlesztés
A tükröződő felületek eltakarását, a parkoló autókon a visszapillantó tükrök behajtását javasolja egyebek mellett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a költési időszak közeledtével, a saját tükörképüket támadó madarak problémája miatt.