Délelőtti tárgyalásuk után közös sajtótájékoztatót tartott a két vezető, melyen három egyezményt is aláírtak, többek között a hadiipari együttműködésről is.
Tavaly több mint 726 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg a magyar lízingpiacon, ami 14 százalékos pluszt jelent az egy évvel korábbi, járvány miatti gyengébb évhez képest.
Tovább erősít a digitális fronton a magyar startupot megvásárló McKinsey. A digitális transzformációkra és innovációra specializálódott IncepTech-kel közös erővel nyitják meg budapesti bázisú, Európában immár a 4. stúdiójukat. Küldetésük ügyfeleiket tudással és eszközökkel felvértezni, ami lehetővé teszi számukra, hogy a digitális világban is kieme
Három megállapodást írt alá Magyarország és Brazília, miután Orbán Viktornál látogatást tett Bolsonaro elnök. A megállapodások között hadiipari megáálapodás is van.
Tavaly több mint 726 milliárd forintot tett ki a finanszírozott összeg a magyar lízingpiacon, ami 14 százalékos pluszt jelent az egy évvel korábbi, járvány miatti gyengébb évhez képest. Noha a két számjegyű bővüléssel elégedettek a lízingpiaci szereplők, a szerződések száma rosszul alakult, összességében a 2017-es szint alá csökkent, ami külső tény
A Sollers Ford oroszországi részlege hivatalosan bejelentette az amerikai Ford Transit modellre épülő új moduláris mentőautók értékesítésének megkezdését. A jármű frissített verziója az orosz orvosok által végzett sürgősségi ellátás és egyéb tevékenységek emelt színvonalú ellátását segíti. A moduláris mentőautó-modellekben megnövelték kabinteret,
2021 rekordokkal teli év volt az űrprogramok számára világszerte, és ez a lendület 2022-ben is folytatódik. 2022-re közel 200 orbitális indítást terveznek.
Idén is folytatódik a Mastercard-Alkotótárs program. Az ösztöndíjra ismét nyílt pályázaton jelentkezhet minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek önálló kötetként már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi alkotása.Május végéig az idei évre felkért, Dragomán György, Erdős Virág, Tompa Andrea, Máté Gábor és Závada Péte
Pandémia ide vagy oda, évente kb. 15 ezer magyar diák dönt úgy, hogy a felsőoktatási tanulmányait inkább egy külföldi intézményben kezdi meg, és egyre több példa bizonyítja, hogy ma már nem elérhetetlen álom a külföldön szerzett diploma. A költségekre viszont érdemes mihamarabb felkészülni, mert az utazás, a lakhatás, a tandíj és az egyéb rejtett k
Egy sor járványügyi korlátozást feloldanak márciustól Ausztriában, amiket a koronavírus miatt vezettek be. Van azonban olyan szabály, amit továbbra is be kell majd tartani.
Pozitív Covid-teszt után el sem utazhatott Szaúd-Arábiába az egyik Extreme E újonc, a Xite Energy versenyzője, Klara Andersson. A svéd hölgy helyét azonnali hatállyal a sorozat egyik tartalékpilótája, Tamara Molinaro veszi át, aki tavaly már Szardíniában mehetett az Odyssey 21-gyel. A másik hivatalos pilóta, Timo Scheider sem lesz ott, így az Extre
Az agrárium az egyik legjobban kitett iparág a klímaváltozás miatt egyre sűrűbben előforduló szélsőséges időjárásnak. Ezért is fontos, hogy visszafogjuk a károsanyag-kibocsátásunkat, amíg még lehet, és ehhez ne csak a sokszor emlegett energiaiparban, hanem akár a mezőgazdaságban is eszközöljünk változásokat. A mezőgazdaság károsanyag-kibocsátás sze
Új sorozatunkban Nagy Emese asztrológus bevezet az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin tudd megérteni, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre.
Japán animétől, a csoda természetéig és az emlékezetkutatásig, a kortárs indonéz irodalomtól Jane Austenig ajánlunk sokféle programot a következő hétre.
Mindkét országban 100 km/h feletti szélvihar tombol, ami áramszüneteket és járhatatlan utakat okoz. A lengyeleknél sajnos halálos áldozatot is követelt az orkán.
Megmutatta a Ferrari, hogy a piros melyik árnyalatában fog pompázni a 2022-es autójuk. A Scuderia már régóta készül erre a pillanatra, ugyanis már tavaly az új szabályokra és az idei konstrukcióra koncentráltak inkább. Új erőforrásuk a számításaik szerint felveszi a versenyt a Honda és a Mercedes hajtásláncával, sőt a Shellnek köszönhetően az üzema
Denny Hamlin társtulajdonos is arról beszél, akár mindkét 23XI Racing-autó ott lehet a playoffban, és Kurt Busch szerint is sokat ígér 2022. 2022-re kétautós istállóvá bővült a 23XI Racing, hiszen Bubba Wallace mellett immár Kurt Busch is a csapat tagja. Wallace tavaly futamot tudott nyerni (igaz, nem playoff-résztvevőként), míg Kurt Busch korábbi
Amennyire természetes és egészséges dolog az, hogy mi nők minden hónapban menstruálunk, annyira sok probléma is adódhat ezen a téren, melyek akár súlyos betegségek tünetei is lehetnek. Összeszedtünk 4 tünetet, mellyel érdemes azonnal orvoshoz fordulni.
Néhány hasznos tanács azoknak, akik szeretnének amennyire csak lehet szabadulni a rendszer fogságából, minél kellemesebb, olcsóbb, és ami a legfontosabb,
A Commerzbank a negyedik negyedévben 421 millió eurós adózott eredményt ért el, amivel nemcsak a 161 millió eurós konszenzust, de még a legoptimistább elemzői várakozást (335 millió euró) is felülteljesítette.
Az elhúzódó pandémia ellenére az eredetileg tervezett intenzitással folytatódott tavaly a Magyar Telekom vezetékes hálózatfejlesztése, egy év alatt 401 ezer új elérési pontot fedett le gigabit-képes optikával a szolgáltató. Ez az éves fejlesztési volumen a Magyar Telekom számára is rekord, emellett nemcsak hazánkban egyedülálló, de a Deutsche Telek
Januárról februárra 59-ről 62 százalékra nőtt a baloldal kormányfőjelöltjéről negatívan vélekedők aránya, miközben újabb szimpatizánsokat nem tudott szerezni a politikus – állapítható meg a Századvég legfrissebb közvélemény-kutatásából. A felmérés a politikai szempontból aktív magyarok körében feltérképezte Márki-Zay Péter népszerűségének alakulásá