A jövő héten kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Pénzügyminisztérium (PM) közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének január végi helyzetéről, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig munkaerőpiaci, kereseti és lakásépítési adatokat közöl.
A Mérleg-Hold a nap közepén háromszöget zár be a Vízöntő-Szaturnusszal: kapcsolatainkért felelősséget érzünk, kötelességérzetünk is megnyilvánul és megfontoltan követjük céljainkat. Egyesek felelősségteljes állást kaphatnak, később viszont, amikor a Hold a Bak-Vénusszal és a Marssal is ártalmas quadrát fényszöget zár be, szerelemi és szexuális élet
Az időjárás-előrejelzés szerint a mai napon több órára is kisüthet nap, de estefelé újra felhős időre számíthatunk. A következő hét napjait is megmutatjuk!
Az amerikai FBI egy saját titkosított platformját adta el a nemzetközi bűnözőknek, hogy megtévessze őket. Miután felmerült, hogy Magyarországon is használják ezt, bevonták a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát.
Veled is gyakran előfordul, hogy a tükörben készült képeken olyan, mintha egy teljesen más személy nézve vissza rád? Sőt, ezeken a fotókon sokkal jobban tetszel magadnak? Érdekes magyarázatok vannak rá.
A Brent kilencedik hete felfelé tart, a WTI nyolchetes rallyja megszakadt: a befektetők az orosz-ukrán válságból eredő esetleges ellátási zavarokat az iráni olajexport növekedésének kilátásaival szemben mérlegelték. A Brent nyersolaj határidős jegyzése 57 centtel, azaz 0,6%-kal magasabb, hordónként 93,54 dolláron, míg az amerikai West Texas Interme
Legutóbbi cikkünkben a népességcsökkenés által leginkább sújtott településeinket mutattuk be, ezúttal viszont a másik oldalt, vagyis azokat a településeket gyűjtöttük össze, ahol 2000 és 2020 között a legnagyobb arányú volt a népességnövekedés. Nem meglepő, hogy főként Budapest elővárosában található településekről van szó, viszont a legnagyobb ará
Tovább folytatja a harcot az Auchan az egyszer használatos műanyagok visszaszorításában: mostantól a hal- és hentespultoknál, valamint a sajtoknál is megjelennek a környezetbarát csomagolások.
Életének 93. évében szombaton elhunyt Sujánszky Jenő, az 1956 előtti magyarországi nemzeti ellenállás egyik vezetője - közölte a család nevében Almássy Kornél korábbi országgyűlési képviselő az MTI-vel.
A Digitális Agrárstratégia legfontosabb célja, hogy minél hatékonyabb eszközöket adjunk a termelők kezébe ahhoz, hogy versenyképességük megőrzése mellett meg tudjanak felelni azoknak a „zöld” kihívásoknak, amelyeket a változó klíma és a társadalmi elvárások támasztanak velük szemben – fogalmazott Juhász Anikó a Das felülvizsgálatával kapcsolatos m
„B. alig múlt 15, amikor az 1956-os forradalom után, egy hideg őszi estén nekiindult a dél-alföldi kisvárosból a nagyvilágnak, hogy szerencsét próbáljon.” Hangoscikk-sorozatunk tizenegyedik része.
A hámlasztás az egyik legjobb bőrfrissítő módszer, ami serkenti az új sejtek kialakulását is. Csakhogy az érzékeny bőrűek számára nem minden módszer és termék ajánlott. Hagyják ki ezt a lépést? Semmiképp!
Hamarosan ismét egy fontos határidő jár le a továbbtanulni vágyó fiatalok számára, már csak két nap van a felsőoktatási felvételi dokumentumok hétfő éjfélig történő hitelesítésére - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.
Szlovéniában újabb enyhítésekről döntött a kormány: néhány kivétellel megszüntetik a Covid-igazolványok használatát, és eltörlik a tesztelési kötelezettséget - jelentette be Janez Poklukar egészségügyi miniszter szombaton a kormányülést követően.
A hírszerzési adatok arra vallanak, hogy küszöbönálló veszélynek tekinthető az Ukrajna elleni orosz invázió, "és ezen nincs mit szépíteni" – mondta a brit miniszterelnök a BBC-nek. Szerinte nemcsak keletről, hanem északról, Fehéroroszországon keresztül is indulhat a támadás.
Ma este is jó lesz a hangulat a stúdióban! Ábel Anita, Bárdosi Sándor, Schobert Norbert és Szabó Zsófi lesznek Bochkor Gábor vendégei. 20.25-től #Bochkor az ATV-n!
2021-ben 787,3 ezer autót adtak el Oroszországban a SUV szegmensből. Ez az Orosz Föderációban eladott összes személygépkocsi 51,3%-a. Az orosz autópiac történetében a SUV-k aránya 2021-ben lépte túl először az 50%-os értékesítési arányt. A legnagyobb arányban a SUV (C) alszegmens bővült, 25,5%-os részesedéssel. Ide tartozik a Toyota RAV4, a Volkswa
Veseátültetésre végstádiumú veseelégtelenség esetén kerülhet sor. A műtét alapvető feltétele, hogy a betegek előzőleg már tartósan dialízisre szoruljanak és a transzplantációs listára is felkerüljenek.
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, miért hagyták el az eddigi Black Lives Matter inspirálta fekete színt az autóról. A konstruktőri bajnok 2020-ban váltott az Ezüstnyíl-megjelenésen, hogy pilótájukat, Lewis Hamiltont támogassák a sokszínűségért folytatott harcában. Az idei autó fő színe azonban ismét a Mercedes tradícionális szürkéje let
Megsemmisítette a Fővárosi Bíróság a Déli körvasút nevű projekt környezetvédelmi engedélyét és új eljárásra kötelezte a hatóságot és az alpereseket. A helyi civilek bíznak benne, hogy a folytatásban jobban érvényesülnek a lakosság szempontjai.
Az újautó eladások alapján azt gondolhatnánk, bajban lesznek a finomítók. A teljes anyag Mi lesz a kőolajjal, ha már kevesebb dízel kell? címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
A magyar Európa legelhízottabb nemzete. Magyarország kiemelten jódhiányos terület, hiányzik a talajból és a vizeinkből, ezáltal úgy az állati, mint a növényi táplálékból is! Egy endokrinológus szemével jelentős összefüggés van a jódhiány és a túlsúly között!
A jövő héten megszűnhet a koronavírus-járvány megfékezésére korábban hozott összes korlátozás Angliában - közölte a londoni miniszterelnöki hivatal vasárnap.
A Downing Street vasárnapi tájékoztatása szerint az ország a kormányzati beavatkozások gyakorlatáról áttérhet a személyi felelősség elvének alkalmazására, és ezt a sikeres oltási kampány, valamint a koronavírusról rendelkezésre álló tudásanyag bővülése tette lehetővé.
Gyorskorcsolyázó siker született a téli olimpián, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang pénteken tértek haza a pekingi olimpiáról. Shaoang aranyérme és két bronza egy több mint 140 millió forintos jutalmat is jelent, most elárulta, mi költi a pénzt.
Az Ypres Rally került a WRC naptárának augusztusi helyére, legyőzve a cseh Barum Rallyt. Belgium másodszor rendezhet WRC futamot. A WRC naptárának augusztus közepi helyszínére eredetileg az Észak-Ír Rally volt a legesélyesebb, azonban a szervezők végül lemondani kényszerültek. Ezt követően a belga Ypres Rally és a cseh Barum Rally lett a két lege
Egyedül a csapadék segíthet a Pó-alföldön, ahol Olaszország legnagyobb folyójának vízszintje a február közepén megszokottnál több mint harminc százalékkal alacsonyabb a globális felmelegedés következtében - jelentette a La Repubblica című olasz napilap.