Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) úgy határozott, hogy az egész országban rendkívüli állapotot vezet be, kivéve Donyeck és Luhanszk megyéket, ahol ez a vészhelyzeti jogi rendszer már érvényben van - közölte Olekszij Danyilov, az RNBO titkára szerdán, a tanács ülését követően.
Sok pénzt buktak a leggazdagabb oroszok, napon belül is sok milliárd dollár tűnt el a tőzsdei lejtmenet miatt. És az igazán komoly nevek még fent sincsenek az új szankciós listán: vagy várnak a sorukra vagy már 2014 óta szankciók alatt állnak.
Egy Bernie Ecclestone által irányított Forma-1-ben Max Verstappen sokkal korábban bajnokká koronázhatta volna magát. Ez a véleménye az egykori F1-es pilóta Gabriele Tarquininek, utalva arra a folyamatos vitára, amely azt övezi, ahogyan Verstappen és Lewis Hamilton 2021-es intenzív bajnoki csatája Abu Dhabiban véget ért. A tavaly még a WTCR-ben vers
Többek között olyat, amellyel megakadályozzák, hogy az orosz állam és kormány hozzáférjen az EU tőke- és pénzügyi piacaihoz, szolgáltatásaihoz. Három dolgot követelnek Oroszországtól.
Tomori Zsuzsanna "hol van, hol nincs", az irányító Tóth Gabriellával már nem számol Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány, így aztán a kiesett Szucsánszki Zita és Kovacsics Anikó helyett kellene valaki, aki a lyukas irányító poszton bevethető lesz márciusban, mert komoly feladatok jönnek.
A meghosszabbított hitelmoratórium lejárta után is nagy valószínűséggel alacsony maradhat a késedelmes hitelek aránya hazánkban. A foglalkoztatottság ugyanis csúcson van, miközben jelentős a munkaerőhiány és az átlagbérek az idén kétszámjegyű növekedést mutathatnak. Emellett az ingatlanárak is jóval magasabban vannak már, mint néhány éve. A kamatst
Afgánok millióinak a kriptó az egyetlen eszköze, hogy pénzhes jusson külföldről. Egyre több a kereskedő az országban, de a helyiek szerint csak addig, amíg egy vallási vezető ki nem találja, hogy legyen tiltott a terület.
Várhatóan márciusban jelenik meg ötmilliárd forint keretösszeggel egy új, lovas létesítmények fejlesztésére irányuló felhívás – jelentette be az agrárminiszter szerdai szerencsi sajtótájékoztatóján.
A Netlock Kft-t 2022 február 19-én, szombat hajnalban kibertámadás érte, melyet a korábbi napok során több kisebb támadás előzött meg. Az események feltárását és az ügy kivizsgálását az észlelést követően azonnal megkezdtük. Az okok és részletek vizsgálata jelenleg is folyamatban van. Belső vizsgálatunk eddigi megállapításai szerint a támadást több
Azt tesztelik a rendszerirányítók, hogy életképes-e az ukrán és a moldáv áramrendszer az európai, a fehérorosz és az orosz áramrendszerekkel való kapcsolata nélkül. Addig kereskedni se lehet velük, Magyarországnak se.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán látogatást tett a Magyar Honvédség Integrált Műveleti Központjában, ahol Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel együtt találkozott azokkal a katonatisztekkel, akik Magyarország biztonságát garantálják parancsnoki munkájukkal - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.
A megfelelő morál és elkötelezettség fenntartása az erős vezetés szerves része. Amikor fluktuáció van a csapatban, különösen fontos, hogy egy vezető még jobban figyeljen arra, hogy fenntartsa a csapata pozitív hozzáállását és motivációját.
2021 egy kivételes év volt, ami számos kihívás elé állította az iparágat. Ennek ellenére a műszaki elektronikai cikkek hazai piaca közel 840 milliárd forintot produkált, ami 7,8 százalékos értékbeni növekedést jelentett. Az év nyertes termékei a viselhető eszközök, a forrólevegős sütők, a beépíthető konyhagépek és az állóporszívók voltak – közölte
A magyar-német gazdasági kapcsolatok kiválóak, és a politikai kapcsolatok is "működnek", de lehetne javítani rajtuk, és a magyar kormány éppen ezt szeretné - jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Berlinben.
A jelenlegi főpolgármester korábban Zugló vezetőjeként dolgozott, és elmondta: tudna mesélni néhány sztorit, illetve hogy ha ő oda visszamegy, elássák politikai értelemben.
Elfogadta az Oroszország elleni célzott szankciós csomagot az Európai Unió. Az Egyetem téren tartottak közös megmozdulást az ország legjobb iskoláinak pedagógusai.
Az idény egyik legrosszabb nyitónegyede után kapust is kellett cserélnie a magyar csapatnak, de nem sokat javult az eredmény. A helyzet a nagyszünet után tovább romlott.
Orbán Viktor miniszterelnök ma a Magyar Honvédség vezetőivel találkozott. A parancsnokok tájékoztatták a magyar biztonsági helyzetről. A Miniszterelnöki Sajtóiroda néhány képet is közreadott a találkozóról.
Azzal vádolták meg Kijevet, hogy növeli katonai jelenlétét a demarkációs vonalnál, miközben átfogó, így katonai támogatást kap az Egyesült Államoktól és más nyugati államoktól.
Két mérkőzéssel zárult a labdarúgó Bajnokok Ligája 2022-es nyolcaddöntőinek első fele. Az Atlético Madrid a Manchester United, a Benfica pedig az Ajax ellen játszott döntetlent.
Mintegy 2,6 milliárd forint állami támogatásból megújul a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának háromszintes épülete - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, a fejlesztés indítását jelző alapkőletételen a kastély díszudvarában.
Áprilistól elindul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új statisztikai publikációs felülete, amely átláthatóbb és mélyebb adatszolgáltatást tesz lehetővé - tájékoztatott Gerendás János, a Magyar Nemzeti Bank Statisztikai igazgatóságának igazgatója online sajtótájékoztatón szerdán.
Enyhén csökken a szennyvizekben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a közöségi oldalán szerdán.
A csontritkulás (osteoporosis) gyakran nagyon fájdalmas töréseket okoz, melyek gyógyulása több hónapot vehet igénybe. Sok esetben a fájdalom a törés gyógyulásával - ami általában 3 hónap - elmúlik, ám ha ezt követően is fennáll, krónikusnak kell tekinteni.
Az anya terhesség alatti táplálkozása befolyásolhatja a születendő gyermek agyi fejlődését. Úgy tűnik, van egy olyan élelmiszer-adalékanyag, mely különösen hozzájárul az autizmus kialakulásához.
A női nemi szervekben is kialakulhatnak jó- és rosszindulatú daganatok. A jóindulatú daganatok általában tünet- és panaszmentesen növekednek, melyeket általában a beteg nem is vesz észre. A rosszindulatú elváltozások esetében már erős fájdalomérzet, vérzés és áttétek is jelentkezhetnek.
A teljes kiőrlésű magvakat még a táplálkozástudományban járatlanabbak is egészségre kedvező hatásúként tartják számon. Valóban, a gabona feldolgozásának ez a módja egészen másfajta alapanyagot hoz létre, mint a hagyományos őrlés.
A Budapesti Értéktőzsde idén is megrendezte az év egyik kiemelkedő, a hazai tőkepiac szereplőinek szóló eseményét, a BÉT Legek 2021 díjátadó gálát. A ceremónián az OXO Technologies Holding Nyrt. „Az év részvénykibocsátója a BÉT Xtend piacon” díjat vehette át.
Tóth Gabi többször hangoztatta, hogy számára a család a legfontosabb. Ezúttal nagymamája nehéz múltjáról és a kettejük kapcsolatáról árult el néhány dolgot.
...tette fel a kérdést a Diabetes Magazin egyik olvasója. Válaszunk rövid és sajnos igaz: Mai tudásunk szerint nem fordítható vissza az 1-es típusú cukorbetegség! De nézzük a hosszabb, szakszerű választ!
A plasztikai sebészet népszerűsége hosszú évek óta egyre növekszik, és ez az utóbbi időszakban sem volt másként. 2021-et egyesek egészen a plasztikai sebészet fénykorának nevezték, és különösen a Halloweentől karácsonyig tartó időszak volt népszerű a különféle átalakításokra vágyó páciensek körében. A plasztikai sebészet iránti kereslet pedig minde