Lewis Hamilton azt javasolja, hogy több női steward legyen a Forma-1-ben. A hétszeres világbajnok úgy véli, hogy a jelenlegi stewardok körében is gondot jelent az elfogultság. Azt állítja, hogy egyes tisztségviselők az aktuális versenyzőkkel együtt utaznak a versenyhétvégékre is. A stewardok egy része állandó tisztségviselő, míg a stewardok más rés
A Masterplast Nyrt. 22, 8 millió euró (csaknem 8 milliárd forint) kamat, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményt (Ebitda) ért el tavaly, kétszer annyit, mint 2020-ban - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett vezetőségi beszámolóban.
Egyre gyorsuló ütemben bővül a hazai építőanyagok forgalma, amely várhatóan a közeljövőben is folytatódik majd. Az elmúlt években jelentős növekedést megélt DIEGO várakozásai szerint idén minimum 250-300 ezer lakás felújításába is belekezdhetnek a magyarok részben az otthonteremtési támogatás, részben a jelentős állami transzferek miatt. A GKI kuta
Moldávia, Lengyelország és Litvánia is csatlakozott a HungaroControl elképzelései alapján életre hívott délkelet-európai szabad légtérhasználathoz, azaz a SEE FRA-hoz (South East Europe Free Route Airspace). Ezáltal egy olyan összefüggő légtér jött létre, amelyben a Fekete-tengertől egészen a Balti-tengerig szabad útvonalon közlekedhetnek a légi já
Ahogy közeleg a Petőfi 200 emlékév, Szendrey Júlia életével is egyre többen foglalkoznak. A költőnő 39 éve alatt meglehetősen intenzív, örömökben és tragédiákban bővelkedő életet élt.
Orbán Viktor az orosz támadás után összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzs ülését a Karmelita kolostorba. Az ülés után Facebookon videóban tájékoztatta az országot a történésekről.
Időközben felére csökkent a keleti irányú földgázszállítás az orosz Jamal gázvezetéken, amely már december óta fordított irányban működik és hozzájárult a gázárak korábbi emelkedéséhez.
Azt az állapotot, amikor étkezés után csökken a vérnyomás, postprandiális hipotenziónak nevezik. A postprandiális kifejezés az étkezés utáni időszakra utal, míg a hipotenzió alacsony vérnyomást jelent.
A Nemzetbiztonsági Operatív Törzs ülést tartott, ezután Orbán Viktor arról beszélt, hogy Európai Uniós és NATO-szövetségeseikkel együtt elítélik Oroszország katonai fellépését. A miniszterelnök mint mondta, vésztanácskozást tartanak ma Brüsszelben. Úgy látja, hogy az európai egység fenntartható lesz és közös lépésekre szánhatják el magukat.
Az orosz csapatok több oldalról hatoltak be Ukrajnába, és Kijev felé közelednek. A nagyvárosoknál, így Harkiv határában is harcolnak az ukrán és az orosz erők.
A heveny hasnyálmirigy-gyulladás (akut pancreatitis) kialakulásának hátterében számos ok állhat. Az eltérő kórok, valamint a különböző súlyosságú betegséglefolyás alapján az egyes esetek terápiája egymástól eltérő lehet.
A délutáni órákban sem enyhül az eladói nyomás a magyar tőzsdén, a kereskedési idő felénél 11 százalékos mínuszban van a BUX index. Elsősorban az OTP-n keresztül adják a befektetők a magyar tőzsdét, a nagybank jegyzése 15,7 százalékos zuhanáson van túl.
Rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken a NATO-tagállamok vezetői az Észak-atlanti Szerződés negyedik cikkelye alapján az Ukrajnát ért orosz támadás miatt - jelentette be csütörtök déli sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
A rövidpályás gyorskorcsolya és a műkorcsolya fiatal tehetségeit díjazták a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai együttműködésével létrejött első téli Szentkirályi Tehetségprogram eredményhirdetésén. A fiatal tehetségek kiválasztásában részt vettek a hazai rövidpályás gyorskorcsolyasport kiválóságai, a pekingi olimpiai arany- és bronzérmes Liu Shaoang
A magyar háztartások maximális élelmiszer-ellátottságának biztosítása és a hazai gazdaság versenyképességének támogatása érdekében az elmúlt egy év során országszerte több mint 1200 új munkahelyet teremett a Lidl Magyarország. A vállalat emellett nagy hangsúlyt fektet a munkáltatói márkaépítésre, melynek részeként évről-évre egyedülálló ütemben és
A karosszériafestési technológiákkal foglalkozó Ppg cég tanulmánya szerint a két színre festett autók egyre népszerűbbek. 2021-ben általánosságban is megnőtt a kereslet az egyedi színek iránt. Az autósok számára egyre fontosabbá vált, hogy kitűnjenek az átlagból, a tömegből. "Az egyedi kérésre megalkotott speciális színek, a matt felületekkel kombi
A hvg.hu helyszíni tudósítója szerint Kijev egyébként forgalmas belső részein kiürültek az utcák, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, ahol ezt követően hadiállapotot vezettek be.
Alaposan megrázta a tőzsdéket a nemrég kitört ukrán háború, menekülnek a befektetők a tőkepiacokról. A nyersanyagok piacán azonban több eszköz árfolyama is valósággal felrobbant, rég nem látott szinten van például az olaj és a gáz ára, de a kínálati bizonytalanságok miatt kilőtt a búza és az alumínium is, illetve működni látszanak a klasszikus mene
Február 24-én, csütörtökön a hajnali órákban Oroszország megtámadta Ukrajnát. A legfrissebb híreket a Pénzcentrumon ITT éritek el az orosz invázióval kapcsolatban. Mivel ez a háború most tényleg a szomszédban zajlik, jogosan rettent meg rengeteg magyar a hír hallatán. Sokakban felmerülhet például a kérdés a konfliktus kapcsán: Lesz-e élelmiszer Mag
Az ukrán viszonylatú határátkelőhelyeken szokásos mértékű az utasforgalom, de a rendőrség felkészült a nagyobb utasforgalom kezelésére - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtök kora délután.
Vujity Tvrtko most sem rejtette véka alá véleményét: elárulta, mit gondol az orosz-ukrán háborús helyzetről, valamint azt is részletesen kifejtette, miért is olyan szörnyű az, ami jelenleg a két országban zajlik.
A tökéletes matrac, és egy kényelmes ágy elengedhetetlen, ha jól szeretnénk aludni, azonban van még egy fontos összetevő, azt pedig a jól megválasztott hálóruha.
Oroszország csütörtök hajnalban megtámadta Ukrajnát, az utazás nem javasolt, a piros besorolás azonban még nem érkezett meg a Konzuli Szolgálattól. Bár a harcok jelenleg több száz kilométerre zajlanak Magyarországtól, az ukrán határhoz közel élőknek érdemes felkészülni minden eshetőségre, ahogyan az utazóknak is.
Moldova, Lengyelország és Litvánia is csatlakozott a HungaroControl elképzelései alapján életre hívott délkelet-európai szabad légtérhasználathoz, a SEE FRA-hoz (South East Europe Free Route Airspace), ezzel olyan összefüggő légtér jött létre, amelyben a Fekete-tengertől egészen a Balti-tengerig szabad útvonalon közlekedhetnek a légi járművek.