2022. február 24. csütörtök

febr. 24
20:08
Nem tudta meglepni a montenegróiakat a férfi kosárlabda-válogatott (m4sport.hu)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott csütörtökön 83-67-re kikapott Montenegrótól Debrecenben a világbajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.
febr. 24
20:10
Az új McLaren jobban fekszik Ricciardónak? (m4sport.hu)
A McLaren versenyképességét még nem meri belőni, ám Daniel Ricciardo abban bízik, hogy jobban fekszik neki a 2022-es versenygép, mint a tavalyi.
febr. 24
20:18
Amerikai katonák segítik az Ukrajnából Lengyelországba és Romániába menekülőket (ATV)
Az ideiglenesen a NATO keleti szárnya mentén állomásozó amerikai katonák segítik az Ukrajnából Lengyelországba és Romániába menekülőket - írta csütörtökön az amerikai sajtó egy katonai tisztviselőre hivatkozva.
febr. 24
20:18
„Ruszkik haza!” – ezt skandálta a tömeg az orosz nagykövetség előtt (SzMo)
„Ez Putyin igazi arca és ez az a hatalom, amihez Orbán Viktor 10 éve dörgölőzik” - mondták a felszólalók egyebek közt.
febr. 24
20:18
Értékes régi kellékeket loptak el A korona 5. évadának forgatásakor (Life)
A Korona című Netflix-sorozat 5. évadának forgatásakor 150 ezer font (66 millió forint) értékű, kellékként használt régiséget loptak el Dél-Yorkshire-ből. A tárgyakat Doncasterben emelték el három járműből múlt szerdán - idézte a BBC hírportálja csütörtökön a helyi rendőrség közleményét.
febr. 24
20:18
Túl a benzinen, de még az elektromoson innen (Autószektor)
Nagy tempót diktál magának a Honda: célkitűzései szerint 2030-ra modellkínálatának 40 százaléka áll elektromosan is közlekedni képes kocsikból, 2035-ben már 80 százalékos lesz ez az arány, 2040-ben pedig minden modelljét áram hajtja majd. Ahhoz, hogy a gyártó tarthassa ezt az ütemtervet – meg persze a tempót a konkurensekkel – az átállást már most
febr. 24
20:24
Ha kell pacsit is ad, Mel Gibson így járja a budapesti utcákat (Metropol)
A világhírű színész Magyarországon forgatja legújabb filmjét és ha már itt van, nem vonul vissza szállodaszobájába. Jól látszik, hogy kifejezetten otthonosan mozog a főváros utcáin.
febr. 24
20:24
Gulyás Gergely: fontos, hogy a saját érdekeinket továbbra is érvényesíteni tudjuk (Pénzcentrum)
Nagyon fontos, hogy Magyarország semmiképpen ne sodródjon bele ebbe a háborúba, magyar katonáknak ebben a konfliktusban nem kell részt venniük - jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a közmédiának adott csütörtöki interjúban. A tárcavezető hozzátette: Magyarország a szövetségesek - a NATO és az Európai Unió - pártján ál
febr. 24
20:24
Századvég: a magyarok nem akarnak fegyvereket és katonákat küldeni Ukrajnába (ATV)
A magyarok 77 százaléka elutasítja Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt arra vonatkozó javaslatát, hogy Magyarország - a NATO tagjaként - magyar katonákat és fegyvereket küldjön Ukrajnába - derül ki a Századvég friss közvélemény-kutatásából.
febr. 24
20:24
El sem hinnéd, hogy mire jó a hagymaolaj (Agroinform)
Hagymaolajjal védekeznek Svájcban a sárgarépa-legyek ellen: a tömény hagymaillat legalább hat héten keresztül távol tartja a kártevőket.
febr. 24
20:24
Eltávolítja az orosz színeket és szponzort autójáról a Haas F1-es csapata (m4sport.hu)
Közleményt adott ki az orosz főtámogatóval rendelkező Haas F1-es csapata. Egyelőre hófehér autóval, szponzormatrica nélkül folytatják a tesztelést.
febr. 24
20:24
A média másik oldala, amely nemcsak „a meleglobbi ördögét” festi a falra (Képmás)
Nem írok túl gyakran véleménycikket közéleti témákban, de Hodász András atya ma reggel megjelent írása arra ösztönöz, hogy újságíróként, szerkesztőként, a Média a Családért-díj egyik létrehozójaként és életben tartójaként mégis ezt tegyem.
febr. 24
20:24
Floki: Nem az, aki szétkapja a lábtörlőt, hanem az Alfa új szponzora (Racing)
Az Alfa Romeo F1 Team ORLEN a 2022-es Forma-1-es szezonban partnerként köszönti a Floki kripto* mém-érmét**. A megállapodás értelmében a Floki jellegzetes márkajelzése Valtteri Bottas és Guanyu Zhou C42-es autóinak hátsó szárnyának véglapján lesz látható, és a Floki az Alfa Romeo F1 Team ORLEN Esports partnere is lesz. Az új partnerség bővíti az Al
febr. 24
20:24
Erős a közterületi reklám hatása (Üzletem)
Már ugyanabból a pozícióból verseng a fogyasztók figyelméért a közterületi reklám, mint a közösségi média vagy az internet – derült ki a JCDecaux Hungary országos reprezentatív kutatásából.
febr. 24
20:26
„Reggel óta fojtogat a sírás”: Dobó Katát nagyon megviseli az orosz-ukrán háború (Metropol)
Dobó Kata gyermekkorában három évig élt Ukrajnában. A színésznő most megosztotta gondolatait a kialakult helyzetről és az érzéseiről..
febr. 24
20:26
Bezuhant a forint árfolyama csütörtök estére (Pénzcentrum)
Nagyot gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben: 1,7 százalékkal az euróval, 2,3 százalékkal a dollárral és 1,6 százalékkal a svájci frank ellenében. A forint mindhárom devizával szemben veszteségbe csúszott az év elejéhez képest és történelmi mélypontot állított be a svájci frankkal szemben. Csütörtökön a térségbeli devizák is gyeng
febr. 24
20:26
Négy klub is pénzbüntetést kapott az MLSZ-től (m4sport.hu)
A Debrecen, a Kisvárda, az Újpest és a Ferencváros kapott büntetést a szurkolói miatt.
febr. 24
20:26
Mbedded, 5. rész: Így nézett ki a BMW daytonai 24 órása (Racing)
Az Mbedded-sorozatban betekinthetünk abba, hogy zajlik a munka a kulisszák mögött a BMW-nél. Most Daytona került sorra, amikor távozott egy vezető is. Az autósport világa rendkívül dinamikus. A BMW-nél sincs ez másképp, ahol a daytonai 24 órás verseny volt a motorsport-részleg vezetője, Mike Krack utolsó versenye. Ezzel az érzelmes búcsúval indul a
febr. 24
20:30
Századvég: a magyarok nem akarnak fegyvereket és katonákat küldeni Ukrajnába (ATV)
A magyarok 77 százaléka elutasítja Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt arra vonatkozó javaslatát, hogy Magyarország - a NATO tagjaként - magyar katonákat és fegyvereket küldjön Ukrajnába - derül ki a Századvég friss közvélemény-kutatásából.
febr. 24
20:36
3 ok, amiért nem szabad kidobnod a kávézaccot – így hasznosítsd újra (Femcafe)
Kevesen tudják, hogy a kávézaccot többféleképp fel lehet használni a háztartásban, így felesleges kidobni. Legyen szó lakásról vagy kertről, a kávézacc jó szolgálatot tud tenni. Mutatjuk, hogyan!
febr. 24
20:36
Harci járműveket szállítanak az M3-as autópályán a keleti határ felé (SzMo)
Egyelőre nem tudni, pontosan milyen céllal szállították kelet felé a tankokat, a műszaki mentő páncélost és a többi katonai járművet.
febr. 24
20:36
Pamela Andersonná akarja operáltatni magát az élő Barbie baba (Life)
Már eddig sem sajnálta a pénzt a plasztikai beavatkozásokra az a nő, aki most hatalmas átalakuláson szeretne átesni. Az amerikai hölgy ugyanis idoljává, Pamela Andersonná szeretné műttetni magát.
febr. 24
20:42
A globális felmelegedés és a földhasználat változása szélsőségesebb erdőtüzeket okozhat (Alternatív Energia)
A globális felmelegedés és a földhasználat változása az évszázad végéig az eddigieknél is szélsőségesebb erdőtüzeket okozhat - figyelmeztetett az ENSZ új jelentésében.
febr. 24
20:42
Tanúvallomás: Horváth Csaba egy kávézóban vette át a csúszópénzt (ATV)
A Fidesz politikai támadásának tartja a Horváth Csabával szemben indított eljárást az Egységben Magyarországért. Egy az ATV birtokába került gyanúsítotti vallomás szerint a korrupcióval gyanúsított zuglói polgármester egy budapesti kávézóban vett át 10-12 millió forint csúszópénzt. Az ügy a kerületi fizetős parkolással áll összefüggésben. Horváth C
febr. 24
20:42
Oroszország lerohanta Ukrajnát, Putyin eközben orosz üzletemberekkel tartott találkozót (ATV)
Rendkívüli uniós csúcstalálkozón döntenek az EU vezetői az Oroszországgal szembeni szankciókról. Előzőleg nagyon kemény büntető csomag elfogadását helyezték kilátásba. Vlagyimir Putyin eközben orosz üzletemberekkel tartott találkozót Moszkvában.
febr. 24
20:42
A média másik oldala, amely nem csak „a meleglobbi ördögét” festi a falra (Képmás)
Nem írok túl gyakran véleménycikket közéleti témákban, de Hodász András atya ma reggel megjelent írása arra ösztönöz, hogy újságíróként, szerkesztőként, a Média a Családért-díj egyik létrehozójaként és életben tartójaként mégis ezt tegyem.
febr. 24
20:54
Amerika ismét odacsap Oroszországnak, de a pénzügyi atombombát nem vetik be (Menedzsment Fórum)
A G7-ek megbeszélése után Joe Biden amerikai elnök sajtótájékoztatót tartott.
febr. 24
20:54
Lengyelországba és Magyarországra is egyre több menekült érkezik (HírTV)
Lengyelország befogadóközpontokat létesít az ukrán határnál a menekültek számára. Az első ukránok már megérkeztek az országba.
febr. 24
20:54
Ezt neked is látnod kell: Metzker Viki szexi képe felrobbantotta az internetet-Fotó! (Metropol)
Metzker Viki bugyi villantós fotója teljesen megőrjítette rajongóit.
febr. 24
20:54
Növényvédelmi szolgáltatás – Nébih tájékoztató az adatszolgáltatási kötelezettségről (Adózóna)
Jogszabályváltozás alapján a jövőben a növényvédelmi szolgáltatási tevékenységről a támogatásokban részesülők szolgáltatnak adatot – közölte honlapján a Nébih. Az adatszolgáltatás kötelező jellegű, és a Magyar Államkincstár egységes kérelem benyújtására szolgáló felületén történik.
febr. 24
20:54
Képek: folyamatosan érkeznek a honvédségi alakulatok az ország keleti részébe (ATV)
A Magyar Honvédség alakulatai folyamatosan érkeznek a keleti országrészbe - közölte a Magyar Honvédség parancsnoka csütörtökön Hajdúhadházon, miután a debreceni 5. számú Bocskai Lövészdandár Gyakorló- és Lőterén megtekintette a már megérkezett egységeket. Az MTI fotóriportere a helyszínen járt.
febr. 24
20:54
Javítás helyett ellopta a számítógépeket a pesti informatikus: e-mailben tett beismerő vallomást (Pénzcentrum)
Az erzsébetvárosi rendőrök azzal gyanúsítanak egy 39 éves informatikust, hogy több mint száz számítógépet lopott el munkahelyéről, egy felsőoktatási intézményből - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a police.hu oldalon.
febr. 24
20:54
Márki-Zay Péter: „Függesszék fel Paks II engedélyezését, zavarjuk ki az orosz kémbankot!” (SzMo)
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt az orosz nagykövetség előtti tüntetésen azt mondta: Orbán már teljesítette két követelésüket, de még van három.
febr. 24
20:56
Sok menekült tart Magyarországra (HírTV)
Sokan érkeznek Ukrajna felől. A lónyai határátkelőhelynél van tudósítónk, Papp Ágota.
febr. 24
21:00
Szijjártó Péter: lehetetlen az evakuálás (Piac és Profit)
A magyar nagykövetség Kijevben továbbra is teljes létszámban működik annak érdekben, hogy minden hozzá fordulónak segítséget tudjon nyújtani, de az evakuálás most gyakorlatilag lehetetlen - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
febr. 24
21:00
Szijjártó: Akik Kijevben rekedtek, azokat jelenleg lehetetlen hazajuttatni (HírTV)
Ukrajna légtere teljes zárlat alatt van, a polgári repülés nem engedélyezett - tájékoztatott Szijjártó Péter.
febr. 24
21:00
Nőtt a német autóipar exportbevétele (ProfitLine)
Az elektromos hajtású autóknak köszönhetően nőtt a német autóipar exportbevétele tavaly, az alkatrészhiány miatt lecsökkent volumen ellenére is, de a válság előtti szintet még nem érte el német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.
febr. 24
21:00
Komoly veszélyre hívta fel a figyelmet a Netflix slágerfilmje: így verik át a szingliket a társkeresős csalók (Pénzcentrum)
Az elmúlt hetekben a „The Tinder Swindler” című dokumentumfilm uralta a Netflix toplistáit. A történet egy csalóról szól, aki a Tinderen ismerkedett meg nőkkel, gazdag milliárdosnak adta ki magát, randira hívta őket, különféle ürügyekkel pénzt csalt ki tőlük, majd eltűnt. A filmről korábban a Pénzcentrum is írt, most azonban az általa feldolgozott
febr. 24
21:00
Ötgólos vereséget szenvedett a Veszprém a Barcelona otthonában a kézi BL-ben (m4sport.hu)
A Telekom Veszprém 35-30-ra kikapott csütörtökön a címvédő Barcelona otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában.
febr. 24
21:00
Interaktív múzeum nyílt Avicii emlékére (Life)
Interaktív múzeum nyílt Avicii világhírű svéd dj emlékére szülővárosában, Stockholmban csütörtökön. A múzeumot a néhai zenész apja, Karl Bergling, valamint Károly Fülöp svéd herceg és felesége, Zsófia hercegnő avatták fel.
febr. 24
21:02
Német kancellár: Putyin nem fogja megnyerni a háborút (Piac és Profit)
Vlagyimir Putyin nem fogja megnyerni az Ukrajna ellen indított háborút, amelyért nem az orosz nép, hanem egyedül ő viseli a felelősséget - jelentette ki Olaf Scholz.
febr. 24
21:12
Lengyelország: Elítéljük az Ukrajna elleni támadást (HírTV)
Lengyelország is reagált az Ukrajna elleni orosz invázióra, Duda elnök elítélte Oroszország borzalmas lépéseit, és határozott fellépést ígért.
febr. 24
21:12
Térképen az orosz támadások Ukrajna ellen: itt észleltek robbanást, szóltak a szirénák (Pénzcentrum)
Ma hajnalban adta ki Vlagyimir Putyin a támadási parancsot Ukrajna ellen. A mai nap folyamán több ukrán nagyváros, illetve azok vonzáskörzete is tűz alá került, országszerte hallható a légvédelmi rakéták hangja. Időközben Fehéroroszország irányából is megindult a támadás, páncélozott katonai járművekből álló menetoszlop tört át a Szenkivka-Vjeszjal
febr. 24
21:12
Hosszabbított nyitvatartással üzemel két magyar-ukrán határátkelőhely (ATV)
Hosszabbított nyitvatartással üzemel két magyar-ukrán határátkelőhely - közölte a rendőrség csütörtök este a honlapján.
febr. 24
21:12
Willi Orbán góllal vette ki részét a Leipzig El-továbbjutásából (m4sport.hu)
A magyar válogatott védő csapata első gólját szerezte a Real Sociedad otthonában.
febr. 24
21:12
Soha nem látott szankciókkal sújtja Nagy-Britannia Oroszországot (SzMo)
Az összes orosz nagy bank nagy-britanniai vagyonát zárolják, lényegesen nagyobb összegről van szó, mint a teljes éves magyar GDP.
febr. 24
21:12
Teljesen fehér autóval tesztel pénteken a Haas, Uralkali feliratok nélkül (Racing)
A Haas bejelentette, hogy a barcelonai tesztek utolsó napján teljesen fehér autóval gurul pályára. Oroszország Ukrajna elleni támadása természetesen a sport világában is rögtön éreztette hatását. A Forma-1-ben a Haas csapatában szerepel egy orosz nemzetiségű pilóta, Nikita Mazepin. Az amerikai istállónak ráadásul főszponzora tavaly óta az ő édesapj
febr. 24
21:18
Ezek lehetnek a remegés okai (WebBeteg)
A remegés oka ártalmatlan is lehet, de a legkülönbözőbb betegségek kísérő tüneteként is felléphet.
febr. 24
21:18
Pizsamában és hátizsákkal ment világgá: az eltűnt kislányt az út szélén találták meg a rendőrök -Fotó! (Metropol)
Ema a frászt hozta a szüleire, amikor elkóborolt otthonról. Szerencsére a rendőrök megtalálták és megmentették az életét.
febr. 24
21:18
Biden exportkorlátozást jelentett be, lehet kiteszik Oroszországot a Swift rendszerből (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnököt terheli a teljes felelősség az Ukrajna elleni támadásért, és neki, valamint Oroszországnak szembe kell néznie a következményekkel - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban elmondott beszédében.

Keresés