Európának nem szabad teljesen megszakítania a kapcsolatait Oroszországgal - jelentette ki Gerhard Schröder volt német kancellár, aki egyben felszólította Moszkvát az Ukrajna ellen indított hadművelet és a civil lakosságnak okozott szenvedések mielőbbi leállítására.
A konyhát jó ideje nem csak főzésre használjuk, hanem családi beszélgetések, nagy bejelentések, boldog pillanatok és drámák színtere is lehet. Éppen ezért nagyon nem mindegy, hogyan is néz ki az otthonunk ezen fontos része. Február 25-27-én egy olyan Konyhabútor kiállítást rendeznek meg, ahol egyszerre négy helyszínen, sőt az online térben is össze
Sean Penn, kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, rendező és politikai aktivista Ukrajnába utazott, hogy dokumentumfilmet forgasson az orosz megszállásról.
Számos farmer általában a teljes területének legalább 20%-át kukoricának veti be az Egyesült Államokban, amely kényelmes takarmányt biztosít a szarvasmarhák számára.
Napokon belül átállhat a teljes rendszer a Telenor háza táján, így érdemes figyelembe venni néhány fontos információt. Mutatjuk, hogy mire kell figyelni. Ahogyan azt már megírtuk nektek, a Telenor napokon belül egy teljesen új névvel lesz elérhető Magyarországon, ami nem más, mint a Yettel. Az új név március 1-től kerül bevezetésre, így a cég hivat
A konszern még a háború kirobbanása előtt is kiadott egy közleményt. Ebben azt írták, a Volkswagent aggasztják az oroszországi és ukrajnai fejlemények. A VW "gyors, békés megoldásban" reménykedik. A teljes közép-kelet-európai régió fontos értékesítési piac a cég számára – írja az automobilwoche.de Wolfsburg, Volkswagen központ. Fotó: VW A Volkswag
Február 22-én megrendezésre került a Blockchain Budapest konferencia, Közép-Európa legnagyobb rendezvénye a Bitcoin, Blockchain és kriptopénzek témában. A legnagyobb hazai
A hazai élelmiszer-ellátást jelentősen nem befolyásoló kereskedelmet folytatunk Ukrajnával, ezért az ott kialakult háborús helyzet miatt ellátási nehézségekkel nem kell számolni - írta az Agrárminisztérium.
Az orosz csapatok péntek hajnalra ismét nagy erőkkel bombázzák Kijevet és térségét. Az ukrán külügyminiszter Dmitro Kuleba szerint a borzalmas rakétacsapások az európai történelem egyik legsötétebb óráját idézik.
A Covid járvány is gyorsított a digitalizációs készség és képességünk átállásában. A fejlődés útja megállíthatatlan, az új beruházásoknál egyre több helyen vezetik be a robottechnológiát, valamint a Mesterséges Intelligencia is utat tör magának, ami a jövő munkaerőpiacára is hatással lesz. Vajon hogyan készülhetnek fel a vállalkozások és mire lehet
„Most mindenki ízelítőt kapott a politikai gátlástalanság magasiskolájáról, amelyről az egri közgyűlés szörnykoalíciója most iskolapéldát mutatott” – így kezdi az egri polgármester, Mirkóczki Ádám Facebook-bejegyzését melyben arról ír: kezdeményezi az egri közgyűlés feloszlatását.
A beregsurányi határátkelőtől jelentkezünk élőben, ahová folyamatosan érkeznek a menekülők Ukrajna felől. Megkérdeztünk egy kárpátaljai faluból átmenekült családot, akik elmondják, mit tapasztaltak.
Befejeződött csütörtök reggel a Velencei-tó vízpótlása: a vízeresztést tavaly december elején kezdték meg a szakemberek a pátkai tározóból, aminek köszönhetően az akkori 83 centiméterről 99 centiméterre emelkedett a vízszint - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az MTI megkeresésére.
A dél-koreai abroncsgyártó, a Hankook vezető pozíciót szeretne elérni a világ prémium versenygumi piacán. Ezért a 2024-ben lejáró Forma–1-es és rally vb tenderen is indul, a privát versenyzőket pedig a rally Európa-bajnokságon keresztül szeretné meggyőzni termékeiről. Ehhez egész Európából két párost, egy spanyolt és egy magyart választottak. Így k
A DC Univerzum egyik legnépszerűbb és ugyanakkor legmegosztóbb karaktere és sztorija Batmané, amit sokadik alkalommal gondoltak újra ezúttal még sötétebben és még filozofikusabban Robert Pattinson főszereplésével. A várva várt szuperhősös film a járvány miatti elhalasztások után végre bemutatásra került, és a vörös szőnyeges premier máris hatalmas
Bár az első szankciós körnél jóval komolyabb, amit a tegnap éjjeli EU-csúcson körvonalakban elfogadtak az uniós vezetők, de valójában ez is csak félkeménynek mondható és inkább csak közép távon fájhat majd az orosz gazdaságnak, így tehát nem fogja most visszarettenteni őket a további ukrajnai támadásokról – derül ki azokból az információkból, amely
A 2019-ben indult kéthavi megjelenésű Art is Business nyomtatott magazin, Magyarország és Európa egyetlen, dedikáltan a művészeti és forprofit világ összekapcsolásáról, valamint a kulturális finanszírozásról és menedzsmentről szóló orgánuma. Azzal a céllal jött létre, hogy összekapcsolja és együttműködésre sarkallja a vállalati és kulturális szféra
Erősödött a forint péntek reggelre az előző esti árfolyamához képest, az euró jegyzése 366,44 forintra csökkent péntek reggel nyolc órára az előző este hét órai 370,40 forintról.
Bár az első szankciós körnél jóval komolyabb, amit a tegnap éjjeli EU-csúcson körvonalakban elfogadtak az uniós vezetők, de valójában ez is csak félkeménynek mondható és inkább csak közép távon fájhat majd az orosz gazdaságnak, így tehát nem fogja most visszarettenteni az orosz vezetést a további ukrajnai támadásoktól – derült ki azokból az informá
Ma már nemcsak a vásárlók bizalmát kell megszerezni, hanem offline és online is megfelelően kell kommunikálni ahhoz, hogy egy márka szerethető legyen. Nebehaj Vanda, a Mazuri Marketing tulajdonosa elmondta, 2022-re a vásárlók lettek a mikro influenszerek, akik sok esetben nagyobb hatással tudnak lenni az emberek döntéseire, mint egy közepesen híres
A forró nyári hőmérséklet növelte a mentális betegségek miatt sürgősségi ellátásra szorulók számát Amerikában – állapította meg a témában készült eddigi legátfogóbb tanulmány. Sok millió amerikai lakos egészségügyi adatainak hosszú távú elemzése azt mutatta, hogy a legmelegebb napokon átlagosan nyolc százalékkal emelkedett a sürgősségi kórházi eset
Miután tegnap Oroszország elindította csapatait Ukrajna felé, felfüggesztették a kereskedést az orosz tőzsdén, amikor viszont újraindult a piac, zuhantak az árfolyamok. Ma ennek a tükörképét látjuk, nagyot emelkedett az orosz tőzsde, szinte mindent vesznek a befektetők, de az is igaz, hogy van honnan emelkednie az orosz részvényeknek.
Csütörtök hajnalban Oroszország megtámadta Ukrajnát, és a harcok péntek reggelre egyre hevesebbé váltak. Vlagyimir Putyin állítása ellenére nem csak katonai, de civil létesítményeket is lőnek.
Az Ukrajna elleni orosz támadás nyomán többek között a Magyarországon jelenlévő Sberbank ellen jelentett be szankciókat Joe Biden amerikai elnök. Boris Johnson brit kormányfő pedig országa lépéseit „az eddigi legnagyobb” Oroszország elleni szankcióknak nevezte.
Kövér László javaslatára a Fidesz-elnöksége már körvonalazta az országos listát - forrásaink szerint az egyéniben induló képviselő-jelöltek ezúttal “főszabályként” nem lesznek igazán befutó helyeken. Akadnak kivételek: Simicskó István, Németh Zsolt.
Tüntetéseket tartottak egész Európában, a demonstrálók az Ukrajna elleni orosz invázió leállítását követelik. Az oroszországi tüntetéseken másfél ezer embert vettek őrizetbe, Spanyolországban hírességek is tüntettek.
A litván Paysera úgy döntött, hogy ezentúl nem kezeli a orosz érkező érintettségű tranzakciókat a platformján, és zárolja az orosz fiókjait, ezzel is kifejezve a szolidaritását az oroszok által megtámadott Ukrajnával.