2022. február 27. vasárnap

febr. 27
0:20
Több magyar szervezet is segítséget nyújt az ukrajnai menekülteknek (Demokrata)
Mindenben próbálják segíteni a kárpátaljai MCC-s diákokat.
febr. 27
0:20
Kétezer ukrajnai menekült kaphat szállást és ételt Budapesten (Növekedés)
A fővárosi önkormányzat a kerületi önkormányzatokkal együttműködve kétezer Ukrajnából érkező menekült számára tud szállást és napi háromszori étkezést nyújtani. Már az ELTE, a Debreceni Egyetem és a szolnoki önkormányzat is bejelentette, hogy tud menekülteket fogadni.
febr. 27
0:20
Ukrajnának fegyvert, a NATO-nak katonákat ajánlott fel Csehország (Helló Magyar)
Újabb fegyvereket és lőszert küld Ukrajnának a cseh kormány, és felajánlották 580 katonájukat a NATO készenléti egységeibe
febr. 27
0:22
Így fog kinézni a pártok listája a szavazólapon (Hírklikk)
Kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), hogy az április 3-ai parlamenti választáson az országos pártlisták milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon.
febr. 27
0:24
Videoüzenetet tett közzé Orbán Viktor (Infostart)
"Rend, nyugalom, felkészültség és biztonság van" - vont mérleget a határon tett látogatásakor a kormányfő.
febr. 27
0:24
Heves légitámadás várható Kijevben, mindenkit felszólítanak, hogy azonnal menjenek az óvóhelyekre (Blikk)
Talán a háború legnehezebb éjszakája előtt áll az ukrán főváros.
febr. 27
0:24
"Támadás", "invázió" - Az oroszok nem szeretnének látni a sajtóban bizonyos szavakat (Infostart)
Rövidebbre fogná a pórázt az orosz tömegtájékoztatási felügyelet.
febr. 27
0:24
Rendkívüli bejelentés: magyar evakuációs akció Kijevben! (Blikk)
Szombaton késő este, nem sokkal 23 óra előtt rendkívüli bejelentést tett Szijjártó Péter magyar külügyminiszter.
febr. 27
0:24
Három döntetlen, összesen két gól az NB I szombati meccsein (Infostart)
A Ferencváros a Gyirmót ellen, a Kisvárda Zalaegerszegen, a Puskás Akadémia pedig Kispesten nem tudott nyerni.
febr. 27
0:24
Orbán: Minden szankciót támogatunk (444.hu)
„Most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek. Háború van.”
febr. 27
0:24
Orosz-ukrán háború: Katalin hercegné és Vilmos herceg szokatlan üzenetet küldött Ukrajnába (Promotions)
A hercegi pár nyilvánosan üzent.
febr. 27
0:24
Van egy jurtád? Az Airbnb-n milliókat kereshetsz vele (Hamu és Gyémánt)
A koronavírus-járvány előtt nem tervezték, de végül jó üzletet csináltak az Airbnb segítségével. Nolan és Jessie Salix mindig is nyugodt életre vágyott. Messze a nagyváros zajától, egy önellátó, természetközeli helyen akarták leélni közös életüket. Miután 2001-ben elvégezték az egyetemet, megtették az első komoly lépést álmaik megvalósítás
febr. 27
0:24
Vennék a Pfizer-gyógyszert a magyarok, de az unió még nem rendelt (Növekedés)
Lassan egy hónapja forgalmazható az Európai Unióban a Pfizer szájon át szedhető koronavírus elleni gyógyszere, a Paxlovid, de még sehol nem kapható. Ennek egyik oka, hogy – mint a Növekedés.hu megtudta – a korábbi hírekkel ellentétben még nem indult közös uniós beszerzés, pedig Magyarország is ily módon szeretne első körben 50 ezer kezelésre elegen
febr. 27
0:24
Újabb film a kommunizmus bűneiről – A koronatanú (Helló Magyar)
A film Arany Bálint sorsán és a Magyar Testvéri Közösség elleni per történetén keresztül mutatja be a háború után épülő diktatúrát.
febr. 27
0:26
Választás 2022 – Hét országos pártlistát jelentettek be a határidőig (Hírklikk)
Hét országos pártlistát jelentettek be a szombat délután négy órai határidőig a Nemzeti Választási Bizottságnál, emellett a roma kivételével minden nemzetiség országos önkormányzata állított listát az országgyűlési választásra.
febr. 27
0:28
Vlagyimir Putyin elleni szankciókat követelt az ellenzék Orbán Viktortól (Infostart)
Három pontban foglalta össze friss követeléseit az Egységben Magyarországért.
febr. 27
0:28
Jönnek a menekültek - Már nem csak Kárpátaljáról a keleti határon (Infostart)
Van, akiért két óra múlva megjönnek a rokonok, de sokan, többségében nők és gyerekek művelődési házban alszanak, nyelvtudás nélkül.
febr. 27
0:28
Soros: Ez az invázió Budapest ostromára emlékeztet (444.hu)
Az üzletember-filantróp szerint Oroszországot felelősségre kell vonni, különben mások is követni fogják a példáját.
febr. 27
0:28
Ötöslottó: gigantikus, 1195 millió forintot nyerhetett egy nagyon szerencsés magyar - vajon volt telitalálat? Mutatjuk a nyerőszámokat! (Promotions)
Íme február 26. estéjének öt legfontosabb száma.
febr. 27
0:28
Máltai Szeretetszolgálat: Aki segíteni kíván ne mulassza el (Növekedés)
Felhívást tett közzé a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre atya, és a köztársasági elnök felesége, dr. Herczegh Anita asszony, a szervezet jószolgálati nagykövete. Arra kérik az embereket, támogatásukkal csatlakozzanak a háború elől menekülő, és annak következményeitől szenvedő embereket segítő szolgálathoz. A felhívásban Koz
febr. 27
0:28
Öt újabb elképesztő, ingyen nézhető magyar természetfilm (Helló Magyar)
A Mecsek, a Gemenc, a Szigetköz, a Tisza-tó és hazánk „őserdői” várják önöket. Öt újabb csodálatos természetfilm Magyarországról.
febr. 27
0:30
Vilmos herceg és Katalin hercegné is Ukrajna mellett áll (Hírklikk)
Vilmos herceg és Katalin hercegné véleményt nyilvánított az orosz-ukrán háborúról. Közösségi oldalukon azt írták, imádkoznak Ukrajnáért.
febr. 27
0:32
Tanársztrájk - Bírósági döntés született (Infostart)
A tárgyban illetékes minisztérium tájékoztatta a nyilvánosságot a Fővárosi Törvényszék ítéletéről.
febr. 27
0:32
Háború, álhírek, kibertámadás, halottak, menekülők, szankciók - az ukrajnai háború 3. napja (Infostart)
Kijev még tartja magát, noha már a város területén is voltak összecsapások ukrán és orosz katonák között. A nemzetközi közvélemény egyre egységesebbé válik.
febr. 27
0:32
A magyar kormány egyedül nem vétóz szankciót (444.hu)
Bár Orbán nem támogatta a csütörtöki csúcson Oroszország elvágását SWIFT rendszertől, de ezzel nem volt egyedül. Információink szerint a németek mozgását követi, és nem merészkedik egyedül szembemenni mindenkivel.
febr. 27
0:32
Őrületes oka van, hogy miért szerepel annyi balkezes személy a középkori festményeken (Promotions)
Kevesen figyelnek fel a remekművek ezen apró, de fontos részleteire.
febr. 27
0:32
Orosz kézre került Melitopol - Törökország mérlegeli hogy lezárja a Fekete-tengert (Növekedés)
Úgy tűnik, Oroszország átvette az ellenőrzést Melitopol városa fölött. Ezután szabaddá válik az út az orosz csapatok számára Mariupol felé. Kijevk körül egyre szorosabbra zárul az ostromgyűrű. Törökország mérlegeli hogy lezárja a Fekete-tengert az orosz hadihajók elől. Nincs elég élelmiszer, üzemanyag és készpénz Ukrajnában
febr. 27
0:32
Útját állták az orosz tankoknak ukrán civilek (Helló Magyar)
Ukrán civilek az orosz tankoszlop útjába álltak. Egyikük egy tank elé állt, és fel is mászott rá, hogy megállásra kényszerítse.
febr. 27
0:36
Ukránul tudó emberek jelentkezését várja a magyar rendőrség (Infostart)
Azokra számítanak, akik jól beszélik az ukrán nyelvet és hajlandóak a menekülőknek nyelvtudásukkal segítséget nyújtani.
febr. 27
0:36
"Két hét" - Meg vannak számlálva a putyini háború napjai? (Infostart)
A BBC bennfentes információkra tett szert, a Kremlben is elégedetlenség lehet.
febr. 27
0:36
350 millió dolláros azonnali védelmi támogatást küld az Egyesült Államok Ukrajnának (444.hu)
A tavalyi segélyekkel együtt már több mint 1 milliárd dollárral támogatta az USA az ukrán védekezést.
febr. 27
0:36
Terence Hill ritkán látható képet posztolt gyönyörű feleségéről (Promotions)
Lori Hillnek a héten volt a születésnapja.
febr. 27
0:36
Orbán Viktor: Fel kell készülni arra, hogy Kárpátalján is lesznek katonai cselekmények (Növekedés)
Az Ukrajnából érkezők baráti helyre jönnek. A szabály az, hogy minden menekültet segíteni kell. A polgármesterek beszámolói alapján befogadóak az ukrán határ közelében élő magyarok. Fel kell készülnünk rá, hogy akár Kárpátalján is lehetnek harcok. A következő héten lesz szükség erősebb lélekjelenlétre, mert nem akarunk belekeveredni ebbe a fegyvere
febr. 27
0:40
Szijjártó Péter Ukrajna ügyében New Yorkba repült (Infostart)
A cél: a gyors béke. A magyar kormány hivatalosan egy magyar áldozatról tud Ukrajnában.
febr. 27
0:40
Tudósítás a háborús Kijevből - fotókkal (Infostart)
A heves harcok alábbhagytak, de távolról sem biztonságos a helyzet az ukrán fővárosban.
febr. 27
0:40
Kadirov szerint megérkeztek Ukrajnába a csecsen harcosok (444.hu)
A Csecsen Köztársaság elnöke azt állítja, hogy néhány ezer fős serege már küzd az oroszok oldalán.
febr. 27
0:40
A terhes Rihanna nagyot villantott a Gucci buliján (Promotions)
Lovagiasan A$AP Rocky is ott volt, aki már nagyon odafigyel a párjára és a babára.
febr. 27
0:40
Az MCC mindenben igyekszik segíteni kárpátaljai diákjait és azok családját (Növekedés)
Ellátást nyújt Magyarországon a kárpátaljai munkatársainak, diákjainak és mindannyiuk családjának a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Azoknak akik Ukrajnában maradtak segélycsomagot állít össze az MCC.
febr. 27
0:44
Három lista ügyében döntött az NVB (Infostart)
Az ellenzéki összefogáséról, a kutyapártéról és a kormánypártokéról.
febr. 27
0:44
Több százan tüntetnek az Andrássy úton az orosz nagykövetség előtt (444.hu)
Többségében ukránok.
febr. 27
0:44
Trump köreit zavarba hozta az ukrán-orosz háború (Növekedés)
Több republikánus politikus kénytelen volt teljesen megváltoztatni a véleményét Putyinról, azután, hogy elindultak az ukrán harcok.
febr. 27
0:48
Megmozdult Magyarország a menekültek befogadására (Infostart)
Sok magyarországi város, egyetem, segélyszervezet, egyházi intézmény segíti az Ukrajnából érkező menekülteket szálláshely-felajánlásokkal és adománygyűjtéssel.
febr. 27
0:48
Németország a világháború óta először járulhat hozzá, hogy német fegyvereket szállítsanak háborús övezetbe (444.hu)
Berlin állítólag engedélyezte Hollandiának 400 német gyártású rakétavető leszállítását. Ha ez gyakorlat marad, az nagyon megsegítheti az ukrán fegyverkezést.
febr. 27
0:48
Szijjártó Péter: Magyarország nem blokkol semmilyen szankciós intézkedést! (Növekedés)
Magyarország abban érdekelt, hogy minél előbb véget érjen a háború - fogalmazott Szijjártó Péter New Yorkban, ahol az ENSZ vezetőivel tárgyalt. Kifejtette, hogy eddig egy magyar nemzetiségű halálos áldozatról tudnak Ukrajnában. Magyarország nem blokkol semmilyen szankciós intézkedést, minden egységes európai döntésnek a részese volt és ez így lesz
febr. 27
0:52
Kína szerint az Egyesült Államok provokál a Tajvani-szorosban (444.hu)
Nemzetközi vizeken hajóztak át.
febr. 27
0:56
Putyin bevetette 150 ezres serege felét, de egyelőre nincs áttörés (444.hu)
Újabb alakulatok közelítenek Kijev felé, az idő viszont Moszkva ellen dolgozik, mert egyre nagyobb ütemben érkeznek fegyverek a NATO-szövetségesektől.
febr. 27
1:00
Németország 1000 tankelhárítót és 500 légvédelmi rakétát küld az ukránoknak (444.hu)
Scholz kancellár maga jelentette be, hogy vége a világháború óta tartó gyakorlatnak: fegyverekkel támogatják Kijevet.
febr. 27
1:04
Több ezren tüntettek Athénban az infláció miatt (444.hu)
Az áram ára januárban 56 százalékkal nőtt.
febr. 27
1:08
Németország is támogatja az oroszokkal szembeni korlátozásokat a Swift-rendszerben (444.hu)
Ami egyben azt is jelenti, hogy teljes konszenzus van a kérdésről az unióban, már csak a technikai megoldáson zajlik a vita.
febr. 27
1:12
Nem lesz sakkolimpia Oroszországban (ProfitLine)
A Nemzetközi Sakk Szövetség (Fide) pénteki bejelentése értelmében nem Oroszországban rendezik idén a sportági olimpiát, illetve a szervezet kongresszusát.

Keresés