Március 8-án újra Hello, WMN! És végre újra közönség előtt! Mi már alig várjuk! (Még maradt pár jegy, a cikkben találtok linket a jegyfoglaláshoz, ha esetleg kedvet kapnátok.) Bemelegítésként egyik vendégünk, Füredi Júlia pszichológus válaszolt pár kérdésünkre, fogadjátok szeretettel!
A sárbogárdi rendőrök február 26-án délután, szolgálatellátásuk során észlelték, hogy Sárkeresztúron, a Dózsa György utcában több ember áll, és egy férfi a földön fekszik. Mint kiderült, nem sokkal korábban egy férfi autóval az úttestről a csoportosulás irányába lehaladt, és a kerítésoszlop mellett álló 16 éves fiút elgázolta, aki a jármű alá kerül
A közvélemény szerint Magyarország biztonsága az első, 10-ből 9 magyar úgy látja, hogy az ország nem sodródhat bele fegyveres konfliktusba - közölte a Századvég legújabb közvélemény-kutatása eredményét vasárnap az MTI-vel.
Több mint 62 ezren léptek be csütörtöktől szombat éjfélig a magyar-ukrán határon Magyarországra. Vasárnaptól ingyen utazhatnak a MÁV-START Zrt. járatain az egyértelműen azonosítható, Ukrajnából érkezett menekültek. Az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta már 156 ezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, csak szombaton 77,3 ezren keltek át a határ
A WizzAir légitársaság ideiglenesen felfüggesztette Oroszországba induló és onnan érkező járatait az ukrajnai és moldovai légtérzár miatt, a társaság honlapján megjelent információ szerint az inzézkedés március 1-jéig szól.
Ez Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának negyedik napja. Az oroszok északnyugatról elérték Kijevet, délen a tengerparton nyomulnak előre. Több orosz bankot lekapcsolnak a SWIFT-rendszerről. Németország fegyvereket szállíthat Ukrajnának, robbanások voltak egy olajlétesítménynél.
„Ejtőernyőzés, karibi nyaralás, swingerklub, aztán minden király? Emberek, ez nem így megy!” – vágott vissza Franziska Knost német rádiós és producer azoknak, akik arról kérdezték halálos betegen, milyen terveket írt fel a bakancslistájára. Hónapokkal a halála előtt inkább podcastot indított.
Az epét a máj termeli, ezt követően az epehólyagban raktározódik, majd innen ürül étkezésekkor a bélrendszerbe. Az epe anyagai végzik a zsíremésztést a vékonybélrendszerben. Az epe által okozott panaszok megfelelő diétával, rendszeres táplálkozással enyhíthetőek.
A WizzAir légitársaság ideiglenesen felfüggesztette Oroszországba induló és onnan érkező járatait az ukrajnai és moldovai légtérzár miatt, a társaság honlapján megjelent információ szerint az inzézkedés március 1-jéig szól.
Ismert magyar designerek, páratlan esküvői ruhák és látványos party öltözetek – ez Magyarország első esküvői trunk show-ja, a Hungarian Designers Trunk Show. A divateseményt a Central European Wedding Show mutatja be nyolcadik rendezvényén, a Tavaszi Esküvő Kiállításon, március 5-én és 6-án a Hungexpo E pavilonjában.
Dr. Helmut Marko szerint Lewis Hamilton jelen pillanatban a pályafutása csúcsán jár. A Red Bull szaktanácsadója azonban váltig állítja, hogy a brit rekordbajnok nem lesz képes sokáig fenttartani ezt az állapotot és egy idő múlva hanyatlásnak indul majd. Hamilton nagy valószínűséggel már egyedüli rekordbajnoknak mondhatná magát, ha Michael Masi nem
Az igazi sólet burizzsel készül, na de kinek mi az igazi?! Ennek az ételnek mégiscsak a bab és a füstölt áru a veleje. Miért ne csinálhatnánk káposztával?
Miközben Kijev belső kerületeiben viszonylagos nyugalomban telt a vasárnap éjszaka és reggel, a külterületeken azonban most is komolyabb összecsapásokról számolnak be.
Szokatlan módszerhez folyamodott egy házaspár, és saját pucér fotóikkal próbálják eladni a nyaralójukat. Az ügyes marketingfogás pedig működik, hiszen több mint tízezren megnézték már a hirdetésüket.
Bár az orosz hadsereg több irányból is támad, a helyi erők keményen ellenállnak. A harcok kezdete óta legalább 240 polgári áldozatról, köztük legalább 64 halottról számolnak be hírforrások.
Látványos át-, vagyis inkább visszalakuláson ment keresztül a Los Angeles Memorial Coliseum küzdőtere. A pálya ismét a régi. Nemrég még autók dübürögtek a Los Angeles Memorial Coliseum pályáján, ami a szezon nyitányaként egy ideiglenes negyedmérföldes oválpályává avanzsált. A versenyt végül Joey Logano nyerte. Itt volt viszont az idő, hogy a pálya
Kétezer euróra, azaz kb. 700 000 Ft-ra büntették a Craig Breen – Paul Nagle párost, amiért a Svéd Rally második gyorsaságiján megnyomták az SOS gombot, ami miatt azonnal megszakították a gyorsaságit. Kicsit érthetetlen volt, hogy a Svéd Rally pénteki második szakaszát Breen balesete után miért kellett piros zászlóval megszakítani, ugyan a Ford Pum
A Széchenyi fürdőben szerdán rendezett Utazás kiállítást bemutató sajtókonferencia minden résztvevője egyetértett abban, már annak is örülni kell, hogy az idén egyáltalán létrejöhet ez az esemény.
Semmilyen pártpolitikai megfontolás, semmilyen kampányszempont nem lehet fontosabb a magyarok biztonságánál - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Arra kérték a lakosságot, hogy se a csapatok mozgásáról, se az érintettek beosztásáról, se dátumokról, se felszerelésről, se feladatról ne számoljanak be sehol, senkinek, se telefonon, se emailen, se Facebookon.
Tóth Sára idősekkel foglalkozó táncterapeutaként közelről látta, milyen pusztítóan hatott a koronavírus miatti bezártság az idősotthonok lakóira. Elmeséli, mit kellett volna másképp csinálni.
Ukrajna napok óta orosz ostrom alatt áll, és Volodimir Zelenszkij az, akinek ott a hatalom a kezében, hogy valahogy megoldja a konfliktust: vajon a régi nagy nevettető újra mosolyt tud majd csalni az ukrán nép arcára, vagy három év elnökség után végleg elbukik?
A szájhigiénia a mindennapjaink része, a fogmosás pedig a reggeli rutinunk első, az esti rutinunk fontos állomása. Azonban nagyon nem mindegy, hogy mikor mossuk meg a fogainkat!
Jogosnak tűnt a szakma korábbi félelme, miszerint az szja-visszatérítés el fogja tántorítani a nyugdíjra gyűjtők egy részét a nagyobb pénztári befizetésektől, azonban a számok nem ezt mutatják: a tavalyi utolsó negyedévben rekordra szokott az egyéni befizetések aránya az önkéntes pénztáraknál, és az új belépők aránya is nagyon meglódult.
A szakadárok által ellenőrzött kelet-ukrajnai Donyeck város egyes kerületeinek vízellátása korlátozott, a település több mint 130 ezer lakosa víz nélkül maradt - számolt be vasárnap közleményében a helyi rendkívüli helyzetek minisztériuma a Telegram-csatornáján.
Személyes jelenlét mellett tartják meg 2022. április 5. és 7. között Berlinben a Fruit Logistica rendezvényt. A szervezők azonban már elindították a kiállítás digitális platformját, ami felváltja a korábbi virtuális piacteret, és számos új funkciót kínál; a hálózatépítésre és az ágazat szakembereinek globális információcseréjére helyezik a hangsúly
Százmilliárd eurós pénzügyi alapot hoz létre a német szövetségi kormány az ország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezentúl minden évben a hazai össztermék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordít erre a célra.