2022. február 9. szerda

febr. 9
13:15
Kiszámolták, mennyivel költöttünk többet használhatatlan lélegeztetőgépekre, mint a britek (Menedzsment Fórum)
Míg a brit kormány 11 ezer, addig a magyar kormány 16 ezer gépet szerzett be - túlárazva.
febr. 9
13:18
Svédországba mától nyugodtan utazhatunk (Hamu és Gyémánt)
A svéd kormány rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy február 9-én eltörli a skandináv országokból és más EU-/EGT-országokból érkező valamennyi beutazási korlátozást.
febr. 9
13:18
Nyitrai Zsolt: a magyar horgászok számíthatnak a kormány támogatására (Demokrata)
A polgári kormányok alatt jelentősen nőtt a szféra költségvetése.
febr. 9
13:18
Do Rzeczy: Az Európai Parlament Lengyelországot és Magyarországot bírálja (Mandiner)
Ebben a két országban folyamatosak a támadások az ügyészek, a bírák, a civil társadalom, az aktivisták és az újságírók ellen – mondta Terry Reintke német EP-képviselő, akit a lengyel lap idézett.
febr. 9
13:20
Az Orbán-kormány 12 éve folyamatosan növeli a családok támogatását (Demokrata)
Szakítva a bukott baloldal politikájával a 2010-ben felálló Orbán-kormány a magyar családok pártjára állt.
febr. 9
13:20
Bayer Zsolt: Jakab, a becstelen gazember (Mandiner)
Befogod a pofádat és eltakarodsz a büdös francba, ameddig teheted. Világos, te becstelen, kisstílű gazember?
febr. 9
13:21
Elstartolt az Okos Város Piactér (Infostart)
Elindult a regisztráció a Digitális Jólét Program 2022 januárjában elindított online platformjára, amelyen keresztül a tervek szerint az okosváros-termékek szállítói, fejlesztői és a potenciális megrendelők gyorsabban és az eddigieknél egyszerűbben találhatnak egymásra.
febr. 9
13:21
A tüszős mandulagyulladás szövődményei (WebBeteg)
A tüszős mandulagyulladás (tonsillitis follicularis) hároméves kor feletti gyermekekben és fiatal felnőttekben fordul elő leggyakrabban, ilyenkor típusosan magas lázzal kísért tüszők (elszórt gennycsapok), duzzadt torokmandulák és gyulladt garatnyálkahártya látható.
febr. 9
13:21
Új fókusz a felsőoktatásban: ezek a kompetenciák elengedhetetlenek a munkaerőpiacon (Portfolio)
A munkaerőpiacra a folyamatos, dinamikus változás a jellemző, a Világgazdasági Fórum Future of Jobs jelentése szerint 2025-re az összes alkalmazott 50%-ának át kell képeznie magát, ahogy a technológia fejlődik. Változnak tehát azok a tulajdonságok is, amelyek vonzóvá tesznek egy munkavállalót, erre pedig a felsőoktatási intézményeknek is reagálniuk
febr. 9
13:21
Figyelem! Változik az őstermelők biztosítási jogviszonya (Agroinform)
2021. január 1-től változás állt be az őstermelők biztosítási jogviszonyában.
febr. 9
13:21
Nyugdíj utalás 2022: mikor utalják a 13. havi nyugdíjat, mennyi nyugdíjat utalnak, kinek jár nyugdíjemelés? (Pénzcentrum)
A mai napon elkezdődött a 13. havi nyugdíj folyósítása. De vajon pontosan kinek jár 2022-ben a nyugdíjemelés és pontosan mik a nyugdíj utalási időpontok az idén? Összegyűjtöttük a legfontosabb válaszokat.
febr. 9
13:21
Az előválasztáson még Tóth Csabát támogatta, most Gattyán pártjával indul el Hadházy ellen Janicsák István Zuglóban (444.hu)
Közben a kerület MSZP-s vezetésétől is kapott egy 2 milliós megbízást.
febr. 9
13:21
Svédországban leállítják a széles körű ingyenes tesztelést (ATV)
Svédországban szerdától leállították a széles körű és ingyenes koronavírus-tesztelést még azok körében is, akik tüneteket mutatnak.
febr. 9
13:21
Aggasztó ütemben olvad a Mount Everest legnagyobb gleccsere (Femcafe)
Az utóbbi negyedszázadban több mint 54 métert veszített vastagságából a Déli-nyereg-gleccser.
febr. 9
13:21
Meglett a hat évvel ezelőtt Bitfinex tőzsdéről ellopott 94 000 bitcoin (BitcoinBázis)
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium bejelentette két személy letartóztatását az egyik legnagyobb és legrégebbi kriptotőzsde, a Bitfinex 2016-os hackelése során ellopott
febr. 9
13:24
Olimpiai rekorddal került elődöntőbe Liu Shaolin Sándor (Demokrata)
Mindhárom magyar, Liu Shaolin Sándor, Kruger John-Henry és Liu Shaoang is továbbjutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres negyeddöntőjéből.
febr. 9
13:24
Jó évet zárt tavaly a Peugeot (Autószektor)
A 2021-es év minden előzetes várakozást alulmúlva az elmúlt harminchét év legrosszabb eladásait hozta az európai újautó-piacon. A probléma természetesen kétrétű: miután a globális Covid-19 járvány hatására minimálisra csökkentek az eladások 2020-ban, a tavalyi év első felében magához térő piacot súlyos alkatrészhiány sújtotta. A keresleti oldalon t
febr. 9
13:24
Mivel foglalkozik egy agrometeorológus és éghajlatváltozás-kutató? (Magyar Mezőgazdaság)
A Róna Zsigmond Alapítvány minden évben kiválaszt egy fiatal kutató meteorológust, akinek munkásságát elismeréssel jutalmazza. A 2021-ben végzett tudományos tevékenységével Somfalvi-Tóth Katalin, a Mate Növénytermesztési-tudományok Intézetének munkatársa érdemelte ki a rangos Róna Zsigmond-díjat. Az év fiatal meteorológusát hivatásáról és az Egyete
febr. 9
13:27
Már kétmillió adagot adtak be az oltási akciók keretében (Infostart)
A fertőzések 95 százalékát az omikron mutáns okozza Magyarországon.
febr. 9
13:27
13 feltételezett terroristát fogtak el Antwerpenben (HírTV)
Kapcsoltuk tudósítónkat, Zöldhegyi Katalint.
febr. 9
13:27
Listaállítás: egyetlen mandátumon és MZP parlamenti státuszán huzakodnak az ellenzéki pártok – az MSZP és a Párbeszéd nem vett részt a legutóbbi hatpárti… (ATV)
Vasárnap eredménytelenül zárult a hat ellenzéki párt vezetőinek – most már a miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter delegáltjaival kiegészült – tárgyalása az ellenzéki listaállításról. A következő körös tárgyalásra az MSZP és a Párbeszéd el se ment – tudta meg az atv.hu több ellenzéki pártból.
febr. 9
13:27
Határok Tompa Andreával és Reisz Gáborral (Könyves Magazin)
Határok címen sorozatot indított a Könyves Magazin a Hadikban. A havonta jelentkező beszélgetőműsor azokat a vékony mezsgyéket járta körbe, amelyek reményeink szerint a kultúra legizgalmasabb területei. Sorozatunkban írókat, filmeseket, színházi embereket ültettünk egy asztalhoz. Test- és énhatárokról, valóság és fikció területeiről beszélgettünk.
febr. 9
13:30
Fodor Gábor: Brüsszel soha nem lesz azonos Moszkvával (Mandiner)
Ahogy a szabad élet sem egyenlő a börtönhétköznapok világával.
febr. 9
13:33
Nőtt a megújuló forrásból termelt villamos energia novemberben (Piac és Profit)
Tavaly novemberben 431 GWh villamos energiát termeltünk megújuló energiából. Ez 22 százalékkal magasabb, mint a megelőző év azonos hónapjában. A megújuló villamos energia 38,6 százalékát adta nap, 38,5 százalékát biomassza, 11,3 százalékát pedig szél. Az összes bruttó hazai villamosenergia-termelés 2854 GWh volt.
febr. 9
13:33
Rekord mennyiségű fúziós energiát állítottak elő Oxfordban (Portfolio)
Fenntarható fúziós körülményekkel 59 megajoule energiát sikerült felszabadítaniuk az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) részvételével zajló EUROfusion konzorcium kutatóinak és mérnökeinek a világ egyik vezető fúziós berendezésében, a Joint European Torusban (JET) végzett kísérleteik során. Ezzel a kutatók több mint a kétszeresére növelték az
febr. 9
13:36
A Corteva innovatív termékeit díjazták az AgromashExpo-n (Agrárágazat)
Nemzetközi mezőgazdasági kiállításon ismerték el a változékony időjárási körülmények között is jól teljesítő hibrideket.
febr. 9
13:36
Az új iráni rakéta áthatol a védelmi pajzson és képes atombombát szállítani (Mandiner)
Új, 1450 kilométeres hatótávolságú rakétát mutatott be szerdán Irán – közölte a Tasznim félhivatalos iráni hírügynökség.
febr. 9
13:36
Forgalomba áll az első hidrogénbusz Magyarországon (Villanyautósok)
Történelmi mérföldkőhöz érkezett a Zöld Busz Program. A teljes anyag Forgalomba áll az első hidrogénbusz Magyarországon címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
febr. 9
13:38
Eltemették Csollány Szilvesztert (Mandiner)
A sportolót a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
febr. 9
13:39
Felrobbantak a garázsárak az autóboom és az ingázók miatt (Blikk)
Az autóboom, a járvány miatt slágerterületté vált agglomerációba költözők miatt jelentősen emelkedésben vannak a garázsárak, különösen a fővárosban – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely több mint 50 ezer hirdetés adatainak feldolgozásával mutatja be a garázspiac elmúlt éveit és a mostani helyzetet.
febr. 9
13:39
Hivatalos: március 8-án mutatkozik be a vadonatúj Renault Austral (Auto Pult)
A Renault már számtalan ízelítőt megosztott a Kadjart váltó vadonatúj Australról, ám azt eddig nem árulták el, hogy mikor mutatják majd be a kompakt crossovert. Most néhány belső ízelítő fotó mellett végre ezt is megosztották velünk a franciák: egészen pontosan március 8-án leplezik majd le a sokak által várt újdonságot.
febr. 9
13:39
Az Ericssonnál már a jelen az 5G-s okosgyár (autopro)
Az ötödik generációs internet, vagyis az 5G számos aspektusban könnyíti meg az életünket.
febr. 9
13:39
Márkamonitor a 90.9 Jazzy rádióban: ma este Bánhegyi Zsófia és Mamusits Péter lesz a vendégünk (Márkamonitor)
Tavaly október 27-én vált publikussá a PR Trendriport Magyarország 2021 című kiadvány. Aznap este Bánhegyi Zsófiával és Mamusits Péterrel beszélgettünk a hiánypótló publikációról a 90.9 Jazzy rádióban. A beszélgetést ma este megismétli a rádió.    A kiadványról ezt írtuk a megjelenésekor: “A Magyar Public Relations Szövetség 30. évfordulója alkalmá
febr. 9
13:39
Vigyázat: több bank nevében is támadnak az adathalász csalók (SzMo)
Ha egy pénzintézet „Service csapata” nevében kapsz üzenetet, semmiképp ne kattints az abban található linkre!
febr. 9
13:39
Mindhárom magyar gyorskorcsolyázó bejutott az elődöntőbe 1500 méteren Pekingben (SzMo)
Liu Shaolin Sándor új országos és olimpiai rekordot ért el, a döntőben elégtételt vehet hétfőn elvett aranyérméért.
febr. 9
13:42
Jóváhagyta az amerikai-szlovák védelmi egyezményt a pozsonyi parlament (Demokrata)
A szerződést az egész parlamenti ellenzék elutasította, és a kormánykoalíció több képviselője is ellene szavazott.
febr. 9
13:42
Az amerikai Országos Rendőrszövetség a baloldalt okolja a bűnőzési hullámért (Mandiner)
Az amerikai Országos Rendőrszövetség szóvivője szerint a „baloldali politika” bűnözési hullámot és a rendőrség elleni hangulat szárnyalását idézi elő az Egyesült Államokban.
febr. 9
13:42
“Megbocsáthatatlan bűn” - Válaszokat követel a DK a méregdrága, életveszélyes kínai lélegeztetőgépekkel kapcsolatban (Nyugati Fény)
Valaki emiatt börtönbe fog kerülni.
febr. 9
13:45
Egyre több az utas – kezd magára találni Ferihegy (Privátbankár)
Majdnem a járvány előtti szint 60 százalékán áll a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma.
febr. 9
13:45
Égető koronavírus-kérdésekre válaszolt Jakab Ferenc (Infostart)
Érdemes-e beadatni a negyedik oltást, mikor érkeznek a Covid elleni tabletták – többek között ezekre a kérdésekre válaszoltak szakemberek.
febr. 9
13:45
Bővülnek a koronavírus-gyorstesztek értékesítési pontjai (ProfitLine)
A Kormány elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) javaslatát a Covid-19 gyorstesztek kiskereskedelmi árversenyének élénkítésére, így mától engedélyezte az önellenőrzési célú antigén gyorstesztek árusítását a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazásra engedéllyel rendelkező vállalkozásoknál, például a kiskereskedelmi láncoknál, a drogériáknál é
febr. 9
13:45
Egyre több magyar nullázza így a rezsijét: teljesen legális a módszer (Pénzcentrum)
Tavaly novemberben 431 GWh villamos energiát termeltünk megújuló energiából. Ez 22 százalékkal magasabb, mint a megelőző év azonos hónapjában. A megújuló villamos energia 38,6 százalékát adta nap, 38,5 százalékát biomassza, 11,3 százalékát pedig szél. Az összes bruttó hazai villamosenergia-termelés 2854 GWh volt, jelentette a Magyar Energetikai és
febr. 9
13:45
Koronavírus-gyorstesztek: erősödhet a verseny, csökkenhetnek az árak (Üzletem)
A kormány elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) javaslatát a COVID-19 gyorstesztek kiskereskedelmi árversenyének élénkítésére és február 9-től engedélyezte az önellenőrzési célú antigén gyorstesztek árusítását a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazásra engedéllyel rendelkező vállalkozásoknál, például a kiskereskedelmi láncoknál, a drogériá
febr. 9
13:47
A magyar vállalatoknak is fontos az etikus működés (ProfitLine)
Tízből kilenc hazai vállalkozásnak fontos az etikus működés, de a többségüknek (54%) a koronavírus-járvány jelentősen megnehezíti, hogy ezt be is tartsák – mutat rá az EY 54 országban 4762 megkérdezett bevonásával készült nemzetközi kutatása.
febr. 9
13:48
„Tehetetlen vagyok!” - Tóth Gabival szörnyű dolog történt, most nyilvánosan kér segítséget (Promotions)
Tóth Gabi nagyon kiakadt, hosszú üzenetben szólt a rajongóihoz, akik komoly veszélynek vannak kitéve.
febr. 9
13:48
Még a kriptocégek sem tartanak annyi bitcoint, mint Musk Teslája (Forbes)
A Tesla bitcoinban tartott vagyona 2021 legvégén megközelítette a kétmilliárd dollárt.
febr. 9
13:48
Itt a remek alkalom, megünnepelhetjük a házasságunkat (Helló Magyar)
Fiatal házasként éltek, vagy már az arany lakodalmon is túl vagytok? Ünnepeljük meg együtt a házasságunkat
febr. 9
13:48
Hidrogén-meghajtású autóbusz fog járni Budapest és Vecsés között (Mandiner)
Először vesz részt hidrogén-meghajtású autóbusz a közösségi közlekedésben Magyarországon – mondta el Steinter Attila államtitkár.
febr. 9
13:50
Martin Ethelwolf: Íme, az ellenzéki, liberális RTL, ez a csöppnyi Nyugat showműsora (Mandiner)
Sikeres vállalkozók, kreatív üzletemberek alázzák a nyomi prolit.
febr. 9
13:51
Jászapáti Petra is továbbjutott (Infostart)
Kónya Zsófia viszont egy rossz mozdulat miatt kiesett 1000 méteren.

Keresés