Csaknem duplájára nőtt a Pfizer bevétele tavaly, nyeresége pedig több mint kétszerese lett az egy évvel korábbinak a gyógyszeripari konszern honlapján publikált éves beszámoló alapján.
Pontosabban Varga Mihály pénzügyminiszternek, aki évek óta küzd a készpénzhasználat visszaszorításáért. Ennek ellenére a 199 országgyűlési képviselőből 2021 végén cash-t magánál tartó 49-ből 37 volt kormánypárti.
A HIV-fertőzés még mindig egy stigma, pedig a gyógyszeripar mai állása szerint egy fertőzött lehet teljesen tünetmentes, alacsony vírusszámmal, hogy alapvetően a védekezés nélküli szex sem kockázatos (de csak indokolt esetben ajánlott).
Áttörést ért el a Vodafone és a Sea Machines Robotics a tengeri közlekedésben: a Nellie Bly nevű vontatóhajó lett a világ első kereskedelmi hajója, amely tisztán ön- és távvezérlés mellett tett meg egy 13 napos, összesen több mint ezer tengeri mérföldes utat. A vontatóhajó mindössze 129 üzemóra alatt tette meg
A fejlesztés által már jóval az előtt értesülünk a szervizigényről, mielőtt komoly probléma adódna. Az előre betervezett karbantartás ütemezése történhetne úgy is, hogy éppen szükségszerű legyen. A Porsche digitálisiker-fejlesztése által éppen ez válik valóra. Az algoritmusok elemzik az adatokat és a különböző relációkat, és a tulajdonos – vezetési
Tévhit, hogy egy jakuzzinak sok helyre vagy hosszadalmas telepítésre van szüksége. Az egyre szélesedő masszázsmedence piacon találni olyan modelleket, amelyeket kifejezetten kis méretűre terveztek. Ilyen a FreeFlow Mini, ami egy erkélyen vagy akár a hálószobában is elfér!
Egyre több országban enyhítik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat: Franciaország után már Spanyolországban sem kell maszkot hordani az utcákon. Olaszország pedig szintén kilátásba helyezte a korlátozások fokozatos feloldását a közeljövőben. Németország azonban továbbra sem enyhít.
Egy klímavédelemmel foglalkozó tudósnő lesz az új chilei kormány környezetvédelmi minisztere. Csak az a kérdés, mit csinál a megoldhatatlannak tűnő kérdéssel: az elektromos autók vagy a flamingók virágkora következik?
A kérdés, hogyan lehet a nyugdíjbiztosítás személyi jövedelemadóból (szja) levonható adókedvezményét megkapni, amikor a KATA-s vállalkozók nem fizetnek szja-t. A kiskapu ott van, hogy nyugdíjbiztosítás esetén eltérhet a szerződő és a biztosított személye, vagyis az szja-t a szerződőnek kell megfizetnie, az adójóváírást viszont a biztosított kaphatj
A csapatalapító Enzo Ferrari élő fia, Piero Ferrari, elismeri, hogy a legendás maranellói márkának hinnie kell a 2022-es, teljesen új szabályokban. A milliárdos, aki a Ferrari alelnöke és egyben 10 százalékos tulajdonosa azt állítja, hogy barátai folyamatosan arra kérik, magyarázza el azt, amit a Forma-1 történetének egyik legnagyobb szabálymódosít
Átlagosan 8-11 százalékos éjszakánkénti áremelést terveznek az idén a rezsiköltségek és bérek emelkedése miatt a kelet-közép-európai szállásadók - derül ki a Szallas Group és a Nielsen IQ piackutató legfrissebb régiós kutatásából.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei mintegy 22 milliárd forintos veszteséggel zárta a koronavírus-járvány eddigi időszakát, a látogatók száma sem közelítette meg a pandémia előtti szintet. A társaság idén több beruházásba is belekezd, többek között a a sokat vitatott Rác fürdő, valamint a Gellért fürdő is felújítás elé néz - a cégvezető szerint utóbb
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 13 új energiahatékonyság-javító intézkedéssel egészítené ki a fél éve megjelent EKR-katalógusát. A MEKH most szakmai egyeztetést kezdeményez a sztenderd jegyzék újonnan kidolgozott intézkedéslapjairól. Az energiahatékonyságról szóló törvény felhatalmazása alapján a MEKH elnöke rendeletben te
Sebastien Loeb részéről már az is hihetetlen teljesítmény volt, hogy megnyerte a Monte-Carlo Rallyt egy olyan vadonatúj versenyautóval, amivel alig tesztelt korábban. Az M-Sport csapatvezetője Malcolm Wilson azonban azt is elárulta, hogy a kilencszeres világbajnok gyakorlatilag csak beült a Rally1-es Pumába és ment vele. “Gus, Craig remélem figyelt
Vágyak: minden cselekvés mozgatórugói. Olykor túl sok van belőlük, máskor csak egyetlen egy, van, hogy felemelnek minket, máskor viszont kínoznak bennünket. A vágy sokféle lehet, ezért vágyaink működésének megértése sem egyszerű. A Hamu és Gyémánt téli lapszámában mégis megpróbáltuk a lehetetlent: Mérő Lászlót kérdeztük a vágyakról illetve azok műk
Az eurosuper 95 árát 11,37 kunában, az eurodízelét 11,29 kunában, az adómentes, úgynevezett kék dízelét, amelyet a mezőgazdászok és a halászok használhatnak korlátozott mennyiségben, 6,50 kunában határozta meg a tárca. A rendelet még hétfőn megjelenik és azonnal hatályba lép - közölte Plenkovic, hangsúlyozva, a kormány ezzel meg akarta mutatni, ho
Gyertek csajok! – hívja Ibolya a 4-5 hetes fürjeket, amikor ki akar halászni egyet közülük, hogy megmutasson egy pettyes melltollú tojót, majd keres egy kakast is, amelyiket arról ismeri meg, hogy egyszínű a melltolla, nyakán egy körívvel.
A világ legnagyobb utasszállítójának, a szuperjumbónak kétszintes kabinjai, négy hajtóműve és az 525 utast befogadó fedélzete van – most szálloda lesz az egyikből. Frédéric Deleuze, az Airbus egykori mérnöke egy eredetileg bontásra szánt Airbus A380-as repülőgépet luxusszállodává alakít, írja a Travel Daily. A szálloda a Toulouse-Blagnac (
Minél idősebb valaki, annál nagyobb eséllyel ül le minden nap a tévé elé – derül ki az LG Magyarország országos reprezentatív kutatásából. A fiatal felnőttek közt a legjellemzőbb az internetes tartalomfogyasztás a tévéképernyőn, egyben ők szenderülnek álomba leggyakrabban a bekapcsolt készülék előtt éjszaka. A felmérés eredményei alapján a legfiata
Nem lesz ott a 2022-es IndyCar-mezőnyben a Vasser Sullivan Racing. Az istálló szakított a DCR-rel, a célja így a 2023-as visszatérés. Amikor a hónap végén St. Petersburgben felbőgnek a motorok, az IndyCar szezonnyitó futamáról hiányozni fog egy név, amelyet sokan kedvelnek a paddockban és azon kívül is. Az 1996-os CART-bajnok Jimmy Vasser – és társ
A Xiaomi hamarosan egy újabb termékkel állhat elő, mégpedig a Poco almárkájában. Mutatjuk, hogy mit pletykálnak a Poco X4 5G okostelefonról. A napokban egy thaiföldi tanúsítványban tűnt fel az új készülék modellszáma, ami megegyezik a Xiaomi Redmi Note 11 Pro 5G Global verzió számával. Állítólag a termék Poco X4 5G néven debütálhat az adott térségb
A Huawei P50 Pro telefonnal jelzi a kínai vállalat, hogy továbbra sem engedi el az okostelefonos szektort. Bár a kereskedelmi háború következményeként hozott szankciókat nem törölték el, a cég próbálja ezeket megkerülni, és újabb csúcskészülékekkel a felszínen maradni. Teszt: Huawei P50 Pro
A nők szexualitása régen is megosztó téma volt, és még manapság is megjelennek különféle sztereotípiák ezen a területen. Szerencsére azt a gondolati kört, miszerint a szexualitását megélő nő bűnös vagy mentálisan beteg lenne, már meghaladta a világ. De mi van a nimfomániával? Most akkor a nimfomán nő könnyűvérű vagy pszichés nehézségekkel küzd?
Petíciót nyújtott be a pátkai polgármester civil támogatás mellett Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárnak, melyben azt kéri, hogy a Velencei-tó vízpótlása közben a Pátkai- és Zámolyi-víztározó természetvédelmi kincseit is óvják meg, illetve a rendkívül alacsony vízállás miatt rendelje el a víztározók azonnali rekultivációs
Sokan szabálytalanul érvényesítik a családi kedvezményt, de mostantól pórul járhatnak azok, akik ezt jogosulatlanul veszik igénybe, mert az erre vonatkozó nyilatkozatok valóságtartalmának ellenőrzéséhez az idén már naprakész kontrolladatok állnak a NAV rendelkezésére.
A vadonatúj 7-es BMW kapcsán mindenki biztosra veszi, hogy igen megosztó külsővel találkozhatunk majd, köszönhetően a kettős fényszórómegoldásnak, amit először az XM koncepción alkalmazott a BMW. Természetesen technológiai fronton is a csúcsot hozza majd a németek új zászlóshajója, és érkezik az első tisztán elektromos variáns is. Egyes források pe
Egy nagy SUV-ról, és egy csodaszép sportszedánról is kaptunk képeket. A teljes anyag Két újabb villanyautóját mutatta meg a Lexus – FRISSÍTVE címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) eddig elért eredményekre alapozó, négyéves komplex gyógyszerkutatási és -fejlesztési program indult a felsőoktatási intézményben az Innovációs és Technológiai Minisztérium 1,6 milliárd forintos támogatásával – tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága.
Az Egyesült Államok hatóságai 3.6 milliárd dollár értékű bitcoint foglaltak le attól a házaspártól, akiket egy 6 évvel ezelőtti hack elkövetésével gyanúsítanak. Még 2016 augusztusában törték fel az akkoriban legnépszerűbbnek számító kriptovaluta tőzsdét, a Bitfinexet. A hackerek 120 000 bitcoint loptak el, a váltó pedig mindent elkövetett azért, ho
Megérkezett már több mint száz amerikai katona Romániába, hogy előkészítse az Egyesült Államok által ígért csapaterősítést - közölte kedden Vasile Dincu védelmi miniszter.
Akadnak férfiak, akik kifejezetten az erős, határozott nőket akarják megtörni - mondta el Füri Judit a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület szakértője.