Éppen 25 évvel ezelőtt lépett először színpadra Balázs Pali, aki a mai napig élénken emlékszik arra a bizonyos békéscsabai koncertre, és nem csak azért, mert az volt az első fellépése. A kétszeres Fonogram-díjas énekes ugyanis súlyos tüdőgyulladás miatt szenvedett, a koncert előtt három nappal még a hangja is elment.
A mai időjárás Budapesten meglehetősen napos lesz, csapadék nélkül. Az északnyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet délután 14, késő este 6 fok körül valószínű.
Rendszeresen bántalmazott nőket a fiatal exét megvakított Gyöngyösi Attila. Mint a Bors megírta, a férfi nem tudta elviselni, hogy Gabriella kiadta az útját, ezért mindkét szemét kitépte a 22 éves nő kemecsei otthona előtt, majd elmenekült a településről. A rendőrség hajtóvadászatot indított ellene.
Másodfokon is úgy döntött a bíróság, hogy a Magyar Villamos Műveknek (MVM) ki kell adnia a 2019-2020-as tulajdonosi határozatait - írja a Népszava. Az ügyet perre vivő Tóth Bertalan MSZP-társelnök elsősorban a Mátrai Erőmű adásvételének részletei iránt érdeklődik.
Az agglomerációban és a vidéki nagyvárosokban lehet a legnagyobb érdeklődésre számítani, noha a megyeszékhelyeken már tavaly is jelentősen nőttek az árak.
Tömeges rosszullét miatt szállítottak kórházba több gyereket és felnőttet a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumából kedd délután.
A norvégok megnézték, hogy télen tudják-e az autók a gyáritó által megadott töltési időt. A teljes anyag Mennyi a villanyautók töltési ideje télen? címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Szűcs Gábor.
A honvédelmi miniszter szerint diplomáciai úton kell megoldani az orosz–ukrán konfliktust. Benkő Tibor a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, a honvéd tisztjelöltek előtt tartott előadásában azt mondta: a NATO-erők tartós magyarországi megjelenésére nincs szükség. Ezzel együtt Magyarország egyre szorosabbá fűzi a kapcsolatokat a szervezettel.
Az amerikai energiaügyi minisztérium a Brent olajfajta idei hordónkénti árára vonatkozó előrejelzést 74,95 dollárról 82,87 dollárra emelte meg, és jövőre is magasabb árat vár az általa eddig becsültnél, 67,5 dollár helyett 68,48 dollárt.
Engedélyezték, hogy a veszélyhelyzet alatt kiskereskedelemben is lehessen önellenőrzési célt szolgáló gyorstesztet vásárolni, ezzel kívánják csökkenteni a tesztek árát. A rendelet a veszélyhelyzet végével hatályát veszti.
A híroldal és a Youtube-csatorna műsorfolyama a 2022-es országgyűlési választás meghatározó médiafelületei lesznek április harmadikához közeledve. A Partizán országjárásra is indul egy kamionba telepített stúdióval, innen közvetítik márciustól a Frontvonal című sorozat rendszeres műsorait is. Frontvonal néven közös online tévéműsor-folyamban muta
A magyar vállalkozások kilencven százaléka fontosnak tartja, hogy etikusan működjön, de a vezető beosztásban dolgozók hajlamosabbak áthágni a szabályokat – közölte az EY. A nemzetközi tanácsadó cég felmérése szerint a belföldi cégek 78 százaléka figyelembe veszi, hogy meghatározó döntéseik hogyan hatnak a megítélésükre. A felső vezetőknek viszont a
A 70 vádlottas büntetőeljárás műszaki vizsgaállomások ellenőrzésével kapcsolatos korrupciós bűncselekmények miatt indult. Az első előkészítő tárgyaláson, kedden öt vádlott jelent meg, közülük három beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a bűnösség beismerésére vonatkozó nyilatkozatokat elfogadta, bizonyítási eljárá
Csodálatos dolog a kézírás, hálás vagyok, hogy még pont annak a generációnak a tagja vagyok, aki számára a kézzel írt jegyzetek, firkák és összefüggő szövegek a mindennapok részét képezték, és nagyon sajnálom, hogy manapság egyre többet írunk – írok én is – gépen. Az írásunk hozzánk tartozik, mint az öltözködési stílusunk, szóhasználatunk vagy épp
Óriási a felháborodás Liu Shaolin Sándor kizárása miatt! Nemcsak mi magyarok, de az egész világ felzúdult a pekingi téli olimpia eddigi legnagyobb botrányán: a rövid pályás gyorskorcsolya-verseny 1000 méteres döntőjének megnyerése után megfosztották győzelmétől Liu Shaolin Sándort. A kínai döntés végleges: bár a magyarok megóvták a döntést, azt ked
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. február 8-án összesen 151 határsértőt tartóztattak fel, és 427 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A GVH korábban azt javasolta, a verseny erősítése érdekében ne csak patikában lehessen Covid-tesztet forgalmazni - egy friss kormányrendelet ezt lehetővé is teszi.
A WHO arra számít, hogy a még ragályosabbnak tűnű omikron alvariáns, a BA.2 a világ egyre több pontján fog megjelenni, igaz, az még nem világos, hogy az alvariáns képes-e áttörni az eredeti omikronnal fertőzöttek védelmét – írja a CNBC.
A retinol az arcápolás nagyágyúja, amely remek anti-aging, halványítja a pigmentfoltokat, de még a pattanásos bőrre is igazán jó hatást gyakorol. Ám egyáltalán nem mindegy milyen, és mennyi retinoidot használunk.
Mondták már Önnek, hogy hangosan horkol? Előfordul, hogy az éjszakai alvás után is fáradtan ébred fel? Álmos napközben? Hogyha igen, lehet, hogy Önnek alvási apnoéja van.
Spanyolországban megszűnik a kötelező szabadtéri maszkviselés - jelentette be sajtótájékoztatóján Isabel Rodríguez kormányszóvivő a kabinet keddi ülésén jóváhagyott intézkedést Madridban.
A kilencvenes évek hollywoodi sármőrje két évtizeden át élt fényűző otthonában, most viszont úgy határozott, megválik az ingatlantól. Nem épp pénztárcabarát áron kínálja.
Egyesek szerint a Ferrari 2022-es radikális szabályrendszerre tervezett vadonatúj autójával kapcsolatban már a korai problémák jelei mutatkoznak. Az ismert olasz F1-es bennfentes újságíró, Leo Turrini szerint azonban nincsenek ilyen aggályok a maranellói csapat új erőforrásával kapcsolatban. Így ír erről a Quotidiano blogon: “Amennyire tudom, a Fer
A német vágóhidak hústermelése 2017 óta folyamatosan csökken. A németek mindeközben átlagosan még mindig 57,3 kilogramm húst fogyasztanak fejenként évente. Egyre kevesebb húst állítanak elő Németországban, tavaly az egymást követő ötödik éve csökkent a termelés – közölte a wiesbadeni Szövetségi Statisztikai Hivatal. A sertéshús visszaesése különöse
A mesés al-dunai sziget, Ada-Kaleh elpusztításával Románia megfosztotta Európát egy ékkőtől, amiből egész biztosan világörökségi helyszín lehetett volna.