Csaknem 210 millió forintos támogatásból építhet új csarnokot és szerezhet be gépeket a hulladékfeldolgozással, valamint bérraktározással foglalkozó, körösladányi székhelyű Polyter-Mix Kft.
A honvédség felkészült arra, hogy ha bármi történik körülöttünk, megvédje a magyar embereket - jelentette ki a Magyar Honvédség parancsnoka szombaton a közmédiának, miután hazaérkezett az Egyesült Államokban tett hivatalos látogatásáról.
Az Ukrajna elleni orosz invázió bármelyik nap elkezdődhet, és még a téli olimpia vége előtt megtörténhet - mondta Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
Egy befeketető helyett az állam hasznosíthatja az egykori Istenszeme fogadót. A XII. kerületi műemlék és a hozzá tartozó hatalmas park állami tulajdonba került.
Sok nő életét nehezíti meg a menstruáció. A hasi görcsök, diszkomfortérzet, hangulatingadozás mellett időnként a bőrünk állapota is romlik. Tudd meg, mi okozza a pattanásokat, és mit tehetsz, ha nem akarnak elmúlni!
Egy február 11-én megjelent kormányrendelet szerint azon engedélyek, melyek hatálya 2021. november 24. napján vagy azt követően a veszélyhelyzet ideje alatt járt vagy járna le, meghosszabbodik az engedély hatályának lejáratától számított további egy évvel. A jogszabály végére bekerült egy a gyermeket nevelő magánszemélyek adó-visszatérítéséről szól
Manapság alkalmazásokat és naptárakat használunk a menstruációnk nyomon követésére, de elgondolkodtál már azon, hogy a ciklusunk valójában valami sokkal kozmikusabb dologhoz kapcsolódhat?
Ha mást nem is, de azt már tudjuk, hogy Lewis Hamilton ott lesz a Mercedes 2022-es versenyzőjének jövő pénteki bemutatóján. Miután a brit pilóta szinte Abu Dhabiban történtek leintésének a pillanatától kezdve szigorú rádiócsendet tartott, a múlt hétvégén végre megtörte a csendet, és bejelentkezett: “Visszatértem!” A Mercedes is gyorsan gondoskodott
Nobel-díjas amerikai tudós – Louis Joseph Ignarro farmakológus, a los angeles-i Kaliforniai Egyetem professzora is, aki 1998-ban megosztott orvostudományi Nobel-díjat kapott a nitrogén-monoxid élettani hatásának felfedezéséért – és a Nobel-díj bizottság több tagja, neves külföldi egyetemek professzorai, hazai akadémikusok, egyetemi tanárok, a Debre
Csapattársa és edzője szerint is a fiatal Nógrádi Bencén ment el az elődöntő. Ideális esetben helyette Burján Csaba lett volna a váltó tagja, de a karrierjét megtörte egy rossz mondat.
Hogy néz ki? A Toyota Yaris Cross tengelytávja hasonlóan az ugyanazon a franciaországi gyártósoron összeszerelt Toyota Yarishoz 2560 milliméter, de a jármű 240 milliméterrel hosszabb, mivel első túlnyúlása 60, hátsó túlnyúlása pedig 180 milliméterrel nagyobb. A karosszéria 90 milliméterrel magasabb és 20 milliméterrel szélesebb. Ennek köszönhetően
A társaság az első számú üzletágában, a luxusautók és kishaszongépjárművek gyártásában (Mercedes-Benz Cars & Vans) 14 milliárd euró (5100 milliárd forint) üzemi eredményt (EBIT) ért el. Ez az egy évvel korábbi 6,8 milliárd euró bő kétszerese - emelte ki a Handelsblatt című német üzleti lap. Az árbevétel-arányos nyereségmutató minden korábbinál nagy
Már csak 2 nap van hátra a Valentin napig és Te még mindig azon gondolkodsz, hogy mi lenne az az ajándék, amelynek életed párja, a nagybetűs NŐ örülne? Akkor segítünk egy picit gondolkodni, és a végén majd a homlokodra csapsz, hogy: „megvan, tényleg nincsen praktikusabb ajándék, mint egy professzionális Roidmi Eve Plus robotporszívó”! Miért is?
A szellemek világa kialudt, s az elsötétült égnek arcain vad fénnyel a villámok rajzolák le az ellenséges istenek haragját. És folyton-folyvást ordított a vész, mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Az orosz Fekete-tengeri Flotta több mint harminc hajója kezdett hadgyakorlatot a Krím félsziget közelében egy szélesebb körű haditengerészeti manőver részeként - jelentette szombaton a RIA Novosztyi orosz hírügynökség a flottára hivatkozva, miközben nyugati országok arra figyelmeztettek, hogy Ukrajnában bármikor kirobbanhat egy háború.
Biden, Macron és Putyin ugyan telefonon fog tárgyalni, de az amerikai hírszerzési adatok szerint a következő 50-60 órán belül bármikor elindulhatnak az orosz csapatok Ukrajna felé.