A kisadózó vállalkozásnak változatlanul 2022. február 25-éig kell a 21KATA-nyomtatványt benyújtania NAV-hoz, változtak ugyanakkor egyes adófizetési és adatszolgáltatási szabályok – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.
Új arculatot adna a Belső-Erzsébetvárosi területnek a helyi önkormányzat. Niedermüller Péter polgármester beszélt a részletekről az InfoRádiónak. A helyi vállalkozások véleményét még csak most fogják kikérni.
Piros Ildikó a Szabó Magda regényéből készült Abigél című tévésorozat egyik közkedvelt karakterét, Zsuzsanna nővért formálta meg. Bár a film megjelenése óta évtizedek teltek el, a színésznő ma is pontosan olyan gyönyörű, mint amilyen egykoron volt.
A francia gyártó 4,51 méter hosszú kompakt szabadidő-autója már a fejlesztés utolsó fázisába lépett, a 100 prototípusból álló tesztflotta összesen 2 millió kilométert fog megtenni Európa különböző pontjain, ennek 30 százalékát közúton és 70 százalékát zárt pályákon. Az álcázás ellenére is jól kivehető a gyári képeken, hogy a szériaváltozat külseje
Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesületet vezetője szerint ha jelölik is köztársasági elnöknek, egyértelműen kevés esélye lesz, hogy megválasszák, „azonban az a 15 perc, amelyben – ha a földi és az égi hatalmak megengedik – köztársaságielnök-jelöltként a teljes Országgyűlés előtt beszélhetnénk, azt gondolom, fontos lehetne.”
Az orosz diplomácia vezetője szerint az amerikai propagandakampánnyal a kijevi hatóságokat akarják felbátorítani a donyecki konfliktus katonai úton történő rendezésére.
50 nappal a parlamenti választások előtt a Várkert Bazárban mondja el az évértékelőjét Orbán Viktor - immár a 23. éve. De tesz-e most is bejelentéseket a miniszterelnök? Mit mond arról, hogy mi lesz az április 3-ai választás tétje? Milyen Európa-víziót vázol? Kövessék itt!
Lando Norris szerint az új szabályok nagy lehetőségekkel kecsegtetik a versenyzőket. A brit pilóta jól kezdte a tavalyi évet. A második futamon dobogóra állhatott, majd eredményét Monacoban is megismételte. A győzelemhez is közel került Oroszországban, ám az időjárás megtréfálta a 22 éves fiatalt. Ugyanakkor felemelt fejjel tekint előre, hiszen az
Ha te is felütötted már az Instagramod keresőjét, akkor nincs az az isten, hogy minimum öt olyan világmegváltó smink, sminkelési technika ne jött volna szembe veled, amit feltétlenül ki kell próbálnod, mert egy több tízezres követőtáborral rendelkező "influenszer" sminkguru mondja neked.
Nem akármilyen autók fémjelezték a világhírű Barrett-Jackson aukciósház 50 éves történetének legsikeresebb árverését. A Barrett-Jackson olyan januári hónapot zárt, amelyet nem fog egyhamar elfelejteni. A cég rekordot jelentő 203,2 millió dolláros (62 milliárd forint) bevételt hozott össze a legutóbbi kilencnapos Scottsdale-i árverésen. Az alábbiakb
Azt, hogy az árfolyamok pontosan merre mennek, senki sem látja előre. A jó hír, hogy olyan módszerek, amelyek segítségével hosszabb távon a valószínűségeket a magunk oldalára tudjuk állítani, azonban szép számmal léteznek. A grafikonelemzés is egy ilyen terület, amelyet a mai előadásunkon kivesézünk.
Első ránézésre egy rendszerváltáskori sikertörténet a DunaPro, Magyarország első – és jelenleg piacvezető – magánkézben levő disztribútorcége, mely 1992 óta forgalmaz világmárkákat. Ha azonban alaposabban megnézzük, messze nem nevezhető hétköznapinak a cég története, mint ahogy a menedzsment hozzáállása és jövőképe is különlegesnek számít Magyarors
A Céginfó segítségével kéznél lehet tartani a hazai vállalkozások cégadatait, valamint a kockázati és pénzügyi információkat. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen ellenőrizhetőek a leendő ügyfelek, valamint a konkurencia is. Ezek a fontos üzleti döntések meghozatalakor kiemelt szerepet kapnak. Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni a céginformációs szolgáltat
50 nappal a parlamenti választások előtt a Várkert Bazárban mondja el az évértékelőjét Orbán Viktor - immár a 23. éve. De tesz-e most is bejelentéseket a miniszterelnök? Mit mond arról, hogy mi lesz az április 3-ai választás tétje? Milyen Európa-víziót vázol? Kövessék itt!
Washington – Igaz, a labdarúgás még mindig nincs olyan szinten az Egyesült Államokban, mint az ottani nemzeti sportágak (kosárlabda, baseball, jégkorong, amerikaifutball), de már elég jól meg lehet élni belőle. A hónap híre, hogy a híres kosárlabdázó, az egykori NBA-sztár, Dennis Rodman lánya, 19 éves Trinity Rodman lett az amerikai NWSL, a női foc
Sajnos, ahogy a levegőben a Covid-19, úgy az interneten a zsarolóvírusok is terjednek. Mindkettő ellen kell védekezzünk, de most beszéljünk a digitális változatról. Ebben a cikkben megnézzük, hogy mivel tudunk ellene megfelelően védekezni. Az utóbbi két évben nagyon megszaporodtak a zsarolóvírusok. Ehhez hozzájárulhatott a kriptovaluták térnyerése
További 3 hónappal meghosszabbítjuk az üzemanyagok árának befagyasztását - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédében. Érintette az orosz-ukrán feszültség és a járvány kérdését is. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország azért erősíti meg a haderejét, hogy meg tudjuk magunkat védeni. Egy újabb, esetleges járvány ell
A szabadföldi zöldségtermesztésben a trágyázás időpontjával, illetve a kijuttatandó tápanyagok megosztásával kapcsolatban viszonylag kevés a termesztők rendelkezésére álló információ. A szakirodalomban a szerzők többnyire a kijuttatandó műtrágyák mennyiségével és összetételével foglalkoznak, de az előadások keretében is kisebb súlyt kap, a trágyázá
Az európai régió 8%-ot nőtt a 9 hónapos periódus alatt, 147.000 darabbal és egy 0,1%pontos növekedéssel az előző évhez képest. A legnagyobb piac, Németország a maga 31.000 darabjával és 1,2%-os piaci részesedésével járult ehhez hozzá, miközben, az Egyesült Királyság értékesítése 32%-kal nőtt, 21.000 db-ra. Magyarországon ez az időszak hasonlóan ala