Lehet izgulni, lezárult a Blikk nagy játéka! A Keressük az év füstölt kolbászát verseny megmozgatta az egész országot. Szinte minden megyéből jelentkeztek családok, akik szerették volna megmutatni, hogy ők készítik a legjobb portékát.
„Ma már nincs vendéglátás szoftverek és digitalizáció nélkül. Ez „köszönhető” egyrészt a pandémiának, másrészt a felgyorsult világnak” – mondja Sonkolyné Varga Emília, az MVP operatív vezetője. Már a járvány előtt is voltak, akik felismerték, hogy az innováció a versenyelőny kulcsa, de az elmúlt két év végleg felszámolta a régi beidegződéseket, ezz
A Magyar Reklámszövetség Tiszteletbeli Örökös Tagja, Alexander Brody a hétvégén távozott 89 éves korában. A szakember, író, üzletember pályafutása során igen sokat tett a reklámipar fejlődéséért és példájával, életművével nagy hatással volt a nemzetközi- és ezáltal a magyar kommunikációs iparágra – írja a szakemberről megemlékező közleményében az
Hétfőig várhatóan minden érintett, aki igényelte, és akiről az adóhatóság tud, megkapja az adó-visszatérítést. Az ATV Híradója által megkérdezettek nem költenék el a teljes összeget. A szakértő inflációkövető állampapír vásárlását javasolja. Továbbra is magasabb hozamot ígérnek a befektetési alapok, de egyben kockázatosabbak is.
Az olyan népszerű ételek, mint a csökkentett zsírtartalmú mogyoróvaj, a szójaburgerek és a gluténmentes nassolnivalók nem biztos, hogy annyira egészségesek, mint elsőre tűnnek…
Bár a világon sokféle turisztikai kártya, kedvezményeket nyújtó városkártya működik, évtizedek óta, a HungaryCard – amely a turisztikai látnivalókra és más szolgáltatásokra épül, a közlekedéstől a szállásokon át egészen a múzeumi belépőkig – több tekintetben unikum. Országos, a belföldieket megcélzó kártya a világon mind a mai napig csak Magyarorsz
Az ukrajnai utazások elhalasztását javasolja a magyaroknak a Külügyminisztérium. Több ország is azonnali távozásra szólította fel Ukrajnában tartózkodó állampolgárait. A CIA szerint Oroszország napokon belül megtámadhatja nyugati szomszédját. Ferenc pápa aggasztónak nevezte a helyzetet, és békéért imádkozott. Az ATV Híradójának riportja.
Magyar cég, a Microsec fejlesztése teszi még biztonságosabbá a német autópályákon az intelligens rendszerekkel felszerelt gépjárművek és az érintett eszközök közötti kommunikációt. Az e-hitelesítésre és digitális biztonsági megoldások fejlesztésére szakosodott Microsec 4 éves megbízást kapott a német autópályákat felügyelő és üzemeltető Die Autobah
A kereskedők által alkalmazott értékelési rendszerek nagy része nem tükrözi hitelesen a fogyasztói véleményeket az online térben – állapította meg az európai versenyhatóságok közös vizsgálata, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is részt vett. A nemzeti versenyhatóság keddi közleményében jelezte: a 26 tagállam, valamint Izland és Norvégia öss
Kigördült Magyarország első elektromos meghajtású konténerszállító kamionja a Metrans csepeli vasúti termináljáról. A környezetbarát e-kamion a konténeres vasúti szállítással foglalkozó Metrans Csoport közúti fuvarozó partnere, a WIN Capital Kft. flottájának részeként áll forgalomba. Az új elektromos kamion segítségével elsőként válik lehetővé Magy
A Barcelona a 96. percben szerzett góllal mentette döntetlenre az Espanyol elleni, vasárnap esti városi rangadót a spanyol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában.
Ha csak a Google kereső rendszeréről beszélünk, akkor egy weboldal látogatottsága alapvetően két dologtól függ. A fizetett hirdetésektől és az organikus találati listától.
Tömegével támadják a banki ügyfeleket a csalók, ugyanazt a becsapós levelet különböző hitelintézetek nevében is kiküldik. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2021 harmadik negyedévében Magyarországon az adathalászattal okozott kár meghaladta a 120 millió forintot. A rendőrség is csatlakozott ahhoz a figyelemfelhívó kampányhoz, amelyben a legnagyob
Jól bevált hagyományainkon nem tervezünk változtatni, így hát Valentin nap alkalmából ismét csokorba szedtük nektek a Forma-1 first lady-jeit. Összeszedtük róluk a publikus információkat, és fotókat is mellékelünk. A prímet évekig Räikkönenné Minttu vitte, azonban a finn versenyző visszavonulásával ő idén már nem szerepel ebben az összeállításban.
Elfyn Evans, a Toyota Gazoo Racing walesi pilótája szerint a versenyek megnyerése és a folyamatos pontszerzés lehet a kulcsa a vb címének. Elfyn Evans az elmúlt két szezonban a második helyet szerezte meg a rally világbajnokságon Sébastien Ogier mögött, így idén, a nyolcszoros világbajnok távollétében az első számú esélyesé lépett elő. A szezonja
Magas fordulaton pörög a metaverzum körüli felhajtás, mert kartávolságba került a (virtuális) valósággá válását lehetővé tevő technológia megjelenése, az internetes óriások pedig hatalmas tétekben fogadnak a sikerére. De vajon tényleg akkora durranás lesz ez, mint amekkorának beállítják? A Fidelity szakértői az vizsgálják, hogy vajon van-e ebben le
Hétfőig várhatóan minden érintett, aki igényelte, és akiről az adóhatóság tud, megkapja az adó-visszatérítést. Az ATV Híradója által megkérdezettek nem költenék el a teljes összeget. A szakértő inflációkövető állampapír vásárlását javasolja. Továbbra is magasabb hozamot ígérnek a befektetési alapok, de egyben kockázatosabbak is.
Japán ammónia bevonásával szeretné zöldíteni az energiaellátását, de szakértők szerint a megvalósítással többet árt a környezetnek, mint amennyit használ, főleg a jelenlegi formájában. Japán jelenleg nem áll a legfényesebben a környezettudatosság felé vezető úton. Az ország a szénre és földgázra támaszkodik az energiatermelésben, viszont 2050-re sz
Továbbra is optimizmus uralkodik a budapesti albérletpiacon: a decemberi árakhoz képest minimális mértékben ugyan, de emelkedtek a bérleti díjak. Így januárban átlagosan 159 ezer forintot kértek egy kiadó lakásért a fővárosban, immár sorozatban harmadszor 12 havi rekordot felállítva. A kínálati árak emelkedésével ugyanakkor a kereslet egyre kevésbé
Román Dávid és Győrffy Orsi már majdnem külföldre költöztek, hogy belekezdjenek a saját vállalkozásukba, amikor megtalálták a tökéletes üzlethelyiséget a Bartókon. A Pupicake cukrászda már a hetedik évét tapossa, előfordult, hogy annyi rendelésük volt a covid alatt, hogy alig bírták el, és a lezárások idejét az üzletük bővítésére használták.
A perfekcionizmus, ha túlságosan munkál bennünk, egyenesen gátolja azt, hogy megfelelően működjünk. Nincs azzal baj, ha jók akarunk lenni, de érdemes figyelni rá, hogy ne essünk át a ló túloldalára.
Az IndyCar teljes mezőnye ott lesz a jövőhéten rendezendő kétnapos teszten, melyet Sebringben tartanak majd. Az IndyCar 2022-es rajtrácsán szereplő 26 teljes szezont futó pilóta részt vesz az utolsó előszezoni teszten hétfőn, február 14-én és kedden, február 15-én a floridai Sebring International Raceway-en. Ez lesz a főpróba a szezon előtt, hiszen
2021. rekord évként vonul be az elektromos autók kínai történelemkönyvébe. A teljes anyag Kínai piac 2021 címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Nauner Csaba.
A kriptovaluták idén már nem csak a Super Bowl alatt vetített reklámok, hanem a meccs egyik hőse, illetve a félidei szünetben fellépő világszárok kapcsán is helyet kaptak a világ egyik legnézettebb sporteseményén. Habár a Super Bowl alapvetően a sportról szól, a szünetben vetített reklámfilmek megtekintése mára önálló kulturális eseménnyé nőtte ki
Sokszor merül fel kérdésként, hogy a társadalombiztosítási nyugellátás alapjául szolgáló havi átlagkereset összegének megállapítása, az arányos szolgálati idő számítása során, illetve a korhatár előtti ellátás/szolgálati járandóság folyósítása melletti keresőtevékenységből származó keresetkorlát számításakor a kötelező legkisebb munkabér vagy a gar
Szinte naponta kell átírnunk a 2022-es inflációs pályát, hiszen az adatok folyamatosan kellemetlen meglepetést okoznak. A pénteken közölt januári 7,9%-os áremelkedés után az elemzők is vakarhatták a fejüket, ennek apropóján pedig rögtön meg is kérdeztük őket, mit gondolnak jelenleg. Az eredmény: néhány nap alatt több mint 0,5 százalékponttal emelke
Letelt a 48 órás határidő, de Moszkva nem adott magyarázatot Kijevnek az Ukrajnával szomszédos területeken és az ideiglenesen megszállt Krím-félszigeten folytatott katonai tevékenységéről - közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter vasárnap a Twitteren.
Inkább áremelkedést lehetett látni az elmúlt öt kereskedési napon, mind Chicagóban, mind Európában. A tengerentúlon a búza 4,7 százalékkal, a kukorica 4,8 százalékkal, a szójabab pedig 2,1 százalékkal drágult. A repce kivételt jelentett a maga 0,3 százalékos értékcsökkenésével. Európában a malmi búza 1,2 százalékkal, a kukorica 1,3, a takarmánybúza