2022. február 14. hétfő

febr. 14
14:42
Zárnak be a benzinkutak, Tolna megyében 13 ezer ember maradhat üzemanyag-ellátás nélkül (444.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök szerint bevált az árstop. A benzinkutasok viszont napról napra több veszteséget termelnek. Az egyik Heves megyei cég például 3 hónap alatt 6,5 millió forint veszteséget hozott össze, Tolna megyében pedig már válságtanácskozást hívtak össze a falusi polgármesterek.
febr. 14
14:42
Liu Shaoang: Kitettem egy fotót, harmincmillióan nézték meg (HírTV)
Beszélgetés Liu Shaoang kétszeres olimpiai bajnok gyorskorcsolyázóval.
febr. 14
14:42
A G7 újabb gazdasági szankciókkal sújtaná Oroszországot (Demokrata)
A világ legfejlettebb iparosodott országait tömörítő G7-csoport kész újabb súlyos gazdasági szankciókat bevezetni Oroszország ellen.
febr. 14
14:42
Embertelen módon kommentálta a halálos balesetét az ellenzék monori jelöltje (Demokrata)
Az ellenzék monori embere szinte kérkedett és hencegett azzal, hogy elütött egy fiatal párt.
febr. 14
14:42
Élete alkonyán, egy stadion hátán jutott fel a csúcsra a milliárdos, a világ egyik legnagyobb sportmogulja (Forbes)
A semmiből jött, milliárdosokhoz házasodott be, de birodalmát egymaga építette fel. Az általa horrorösszegből megvalósított stadion közepén vette át élete serlegét. Tegnap este lett bizonyos: Stan Kroenke óriásit rizikózott, de végül bejött neki.
febr. 14
14:48
Már a top-adósoknak is nagyon fáj a kamatemelés (ProfitLine)
A januári inflációs adat végleg eltüntette azokat a véleményeket a piacról, amely szerint megúszható a hitelkamatok további, komolyabb emelkedése - már a legjobb ügyfelek is közel 15 százalékkal magasabb törlesztőrészletet kénytelenek fizetni, mint október végén. Érdekesség, hogy a Bankholding tagbankjai a piaci jelzáloghiteleknél már egyformán lép
febr. 14
14:48
Küszöbön az orosz-ukrán háború, megremegtek a tőzsdék (Portfolio)
Pattanásig feszült a helyzet az orosz-ukrán határon, egyes források szerint akár már a héten inváziót indíthatnak az oroszok. A befektetők elkezdték árazni a negatív forgatókönyveket, azonban az egyes eszközök átárazódása nem az elmúlt napokban kezdődött, már hetek óta tart. A konfliktusra érzékenyen reagált az orosz részvények, az olaj és a magas
febr. 14
14:48
Beszélgetéssorozat indul a klímaválságról a kortárs irodalom bevonásával (Tiszta Jövő)
Beszélgetéssorozat indul a klímaválságról a kortárs irodalom bevonásával a Stúdió K Színházban február 16-án.
febr. 14
14:48
A G7 újabb gazdasági szankciókkal sújtaná Oroszországot (Demokrata)
A G7-csoport kész újabb súlyos gazdasági szankciókat bevezetni Oroszország ellen.
febr. 14
14:48
700 helyen már várják a mobilkészüléküket lecserélőket (Üzletem)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tematikus aloldalán térképen kereshető a közel 700 regisztrált üzlet, az igénylés folyamatán pedig kisfilm vezeti végig az érdeklődőket.
febr. 14
14:50
Moszkva véget nem érő szócsépléssel vádolja az Egyesült Államokat (Demokrata)
Washington véget nem érő szócsépléssel próbálja meghiúsítani Moszkva kezdeményezéseit.
febr. 14
14:54
Végre mosolyog Liu Shaoang - videó az éremátadásról (Infostart)
Átvette az aranyérmet a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyét megnyerő magyar, akinek a Himnusz hallgatása közben könnycsepp is volt a szemében.
febr. 14
14:54
Dolgozhat-e 24 órát a magyar robot és miért a Led-é a jövő? (Agroinform)
A NASA kiszámította: így éri meg zöldségeket termeszteni! A PREGA webináriumon aktuális, megdöbbentő témákat feszegettünk.
febr. 14
14:54
Közel 20 fokig melegszik a levegő a héten (ATV)
Kellemes, tavaszias idő vár ránk ragyogó napsütéssel.
febr. 14
14:54
Az imént bekopogott hozzám két erdélyi fiatal, hogy a helyi fideszes jelöltnek gyűjtsenek aláírásokat (444.hu)
Házhoz jött a Fidesz.
febr. 14
14:54
Rejtélyesek, akár Columbo felesége: ezek a hazai sztárok hétpecsétes titokként őrzik a szerelmük kilétét (Femcafe)
Egyre több hazai sztár dönt úgy, hogy titokban tartja a nyilvánosság előtt a kedvese kilétét. Az okok eltérőek lehetnek, egy dolog azonban közös: mindannyian úgy vélik, senkire sem tartozik, ki rabolta el a szívüket.
febr. 14
14:54
10 smink- és frizuratipp, amivel ragyoghatsz Valentin-napon (Glamour)
Függetlenül attól, hogy a Valentin-napot otthon töltöd a pároddal, felkeresitek a kedvenc éttermetek, vagy a barátaiddal töltöd a február 14-ét, csak jól dönthetsz azzal, ha a szokásostól eltérően feldobod a külsődet, különösen a sminkedet és a hajadat. Valentin-napon smink tekintetében biztosan te is jól tudod, hogy a piros és a rózsaszín árnyalat
febr. 14
14:54
Új évaddal jön a Nat Geo bűnös sorozata (MMonline)
A National Geographic népszerű sorozatának második évadában Mariana van Zeller oknyomozó újságíró a Föld legveszélyesebb és legszervezettebb csempészhálózatainak kulisszái mögé viszi a nézőket.A National Geographic világhírű, Peabody- és DuPont-díjas oknyomozó újságírója, Mariana van Zeller, folytatja életveszélyes, nagy bátorságot és leleményesség
febr. 14
14:54
Orosz tábornok: Washington „szócsépléssel” próbálja meghiúsítani Moszkva terveit (Mandiner)
Hangsúlyozta Washington nem kíván az orosz szerződéstervezet alapján tárgyalni.
febr. 14
14:54
Hét igazán menő kripto-ajándék ötlet Valentin-napra (BitcoinBázis)
Ha neked is migréned van már az ötleteléstől, hogy mivel ajándékozd meg szíved választottját február 14-én, és van halvány elképzelésed
febr. 14
14:54
Villanyautó-gyártóba fektetett Soros György (Villanyautósok)
Van rá némi esély, hogy egy „Soros által pénzelt” autógyártó épít gyárat hazánkban. A teljes anyag Villanyautó-gyártóba fektetett Soros György címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
febr. 14
14:56
Bayer Zsolt: Steinmetz Ádám vöröslő feje és a fasiszták képviselete (Mandiner)
Melyik kupacban őrzi büszkén identitását dr. Steinmetz? A kommunisták vagy a fasiszták rakásában?
febr. 14
14:57
Három hónapig távkapcsolatban élt a Survivor Bálintja: most először mesélt modell barátnőjéről (Blikk)
Filipánics Bálint az utóbbi időben kissé visszavonult a közösségi-média oldalairól, de ennek megvan az oka. Barátnőjével távkapcsolatban éltek három hónapig egy munka miatt.
febr. 14
15:00
Akár egy púderdoboz: itt az újgenerációs kihajtható mobil (Glamour)
Emlékszel a néhány évtizede divatos kagylómobilokra? Amelyek összecsukva menő külsővel hódítottak, kihajtva pedig az egyik oldalon a kijelzőt, a másikon a fizikai számbillentyűket találthattuk rajta. Azóta már az okostelefonok világában élünk, amelyek többségében nagyméretű külsőt kapnak. Most viszont Magyarországra is megérkezett a HUAWEI P50 Pock
febr. 14
15:03
Döntött az Alkotmánybíróság a lakcímszabályok megváltoztatásának ügyében (Infostart)
A módosítást alaptörvény-ellenesnek tartó ellenzéki képviselők fordultak korábban a testülethez.
febr. 14
15:06
Ez is eljött: minden IMF-hitelét visszafizeti a legsérülékenyebb EU-s ország (Portfolio)
Görögország március végéig, az eredetileg tervezett időponthoz képest két évvel korábban törleszti az IMF-től kapott mentőhitel utolsó részletét - mondta Christos Staikouras pénzügyminiszter a Reutersnek.
febr. 14
15:06
„A kocsim is csupa velő, meg haj. Tök undi” – így kommentálta a baloldal jelöltje a halálos kimenetelű balesetet (Mandiner)
„A sofőr feltehetően vétlen volt, de ahogyan az esetet a Facebookon kommentálta, az túl van minden együttérzésen” – írja a Bennfentes.
febr. 14
15:12
Összeesett és meghalt egy féri Zuglóban, egy villamosmegállóban (Blikk)
Egy középkorú férfi a zuglói vasútállomásnál lett rosszul, majd összeesett. Az életét sajnos nem tudták már megmenteni.
febr. 14
15:12
Szja visszatérítés lakáscélra - Mennyibe kerül plusz egy szoba? (ProfitLine)
A napokban kapják, kapták meg a gyermekes családok az szja-visszatérítést, az extra összeget 10-ből 4-en - az ingatlan.com korábbi felmérése szerint - lakáscélra költenék. Akik egy 12 négyzetméteres szobával nagyobb lakásba költöznének, azoknak - a fővárosi átlagos kínálati négyzetméterárak alapján - 5 százalékos áralkuval kalkulálva - 9,7 millió f
febr. 14
15:12
Így szemetelnek a magyarok – nem is gondolnád, hol áll Magyarország az uniós listán (Portfolio)
Egészen elkeserítő, hogy az Európai Bizottság friss adatai szerint tavaly átlagosan 505 kg szemetet termeltünk fejenként az EU-ban, 4 kg-mal többet, mint 2019-ben és 38 kg-mal többet, mint 1995-ben. Jó hír legalább, hogy Magyarország azon kevesek között van, ahol sikerült csökkenteni a kommunális hulladék mértékét.
febr. 14
15:12
Jogosult lennél, de nem kaptál szja-visszatérítést? Ezen csúszhatott el sok magyar adóvisszatérítése (Pénzcentrum)
Akik most nem kaptak szja-visszatérítést, azok valószínűleg azért, mert nem vontak tőlük év közben szja-előleget. A szakember azt tanácsolja, hogy aki nem kapott most visszatérítést, az nézze meg az M30-as munkáltatói igazolását, hogy abban szerepel-e levont adóelőleg.
febr. 14
15:12
Sztárban Sztár: Péterffy Lili jobban énekelt Zámbó Krisztiánnál, mégis kevesebb pontot kapott (SzMo)
Emiliót csak a női jelmez mentette meg, Marics Peti nem tudja, mit csinál egy kecske, Szekres Adrienn viszont pozitív meglepetést okozott.
febr. 14
15:12
Napi 20–40 menet volt az előírás a nőknek a második világháborús bordélyokban (Promotions)
A németek szervezett örömtanya-hálózatot működtettek a katonáiknak.
febr. 14
15:12
Az Amazon lett a legnagyobb hirdető (MMonline)
A múlt évben 16,9 milliárd dollárt költött hirdetésekre és promóciókra az Amazon a cég saját jelentése szerint, ezzel minden idők legnagyobb hirdetőjévé vált az e-kereskedelmi vállalat. A társaság reklámkiadásai egy év alatt 55 százalékkal nőttek, ami a leggyorsabb bővülési ütem az elmúlt tíz évben. Ez egyébként jóval gyorsabb fejlődés, mint a telj
febr. 14
15:12
„A magyar baloldal fejében délibáb él” – mondta korábban a baloldal államfőjelöltje (Mandiner)
„A magyar baloldal fejében délibáb él, hogy miképp viszonyul Nyugat-Európa Magyarországhoz, Lengyelországhoz, és a térség többi országához.” Róna Péter lesz a baloldali összefogás köztársasági elnöke – a közgazdász viszont korábban meglehetősen kritikusan nyilatkozott a magyar baloldalról.
febr. 14
15:12
Fukuoka városa lehet az első város világon, ahol megvalósul a hidrogén alapú társadalom (Autószektor)
Woven City születésétől fogva mind az épület energetikában, mind az önvezető közlekedésben a megújuló energiaforrások legfejlettebb technológiái és az ezekkel kéz a kézben járó zéró emissziós hidrogén technológiák optimális felhasználásának jegyében épül. A nem mindennapi víziót gyakorlatba ültető projektről az alábbi linken tekinthető meg egy insp
febr. 14
15:12
Norris: Azt nem tudom elfogadni, hogy nem csinálunk semmit (Racingline)
Lando Norris is kifejtette a véleményét a térdelés eltörlésével kapcsolatban. Hetekkel ezelőtt jelentette be a Forma-1, hogy idén már nem lesz a verseny előtti program része a féltérdre ereszkedés. A versenyzők ezt a gesztust 2020-ban vették át amerikai mintára, ugyanis így kívántak felszólalni a megkülönböztetés ellen. Ugyanakkor Stefano Domenical
febr. 14
15:14
Bencsik Gábor: Az ukrán háborúról (Mandiner)
Mi van akkor, ha nem az 1930-as évek vége ismétlődik?
febr. 14
15:18
Jelzett a Super Bowl indikátor: emelkedés lesz idén! Komolyan vehetjük ezt egyáltalán? (Portfolio)
A hétfő hajnalban lezárult Super Bowl, a nagy amerikai foci döntő egy végsőkig kiélezett, szinte az utolsó pillanatig nyitott mérkőzés volt a Cincinnati Bengals és a Los Angeles Rams között, akik közül végül az utóbbi tudott végül nagy nehezen felülkerekedni. A találkozó tele volt fordulatokkal, jó pár megkérdőjelezhető bírói döntésessel, de az idő
febr. 14
15:18
Ferenc pápa megreformálta a visszaéléseket kivizsgáló vatikáni hivatalt (ATV)
A Hittani Kongregáció átalakításáról döntött Ferenc pápa, aki a saját kezdeményezésére (motu proprio) kiadott dokumentummal külön titkárságot rendelt az egyház tagjai elkövette visszaélések kivizsgálására hétfőn.
febr. 14
15:18
50 feletti vállalkozóknak segít a Design Terminal (MMonline)
Mától dolgozz magadért! Ezzel a szlogennel indul a Design Terminal új, 50 év felettieknek szóló vállalkozói programja, melynek célja, hogy gyakorlatorientált üzleti ismeretek átadásával növelje a generáció piaci jelentlétét. Mi a közös a McDonald’s-ban, a Coca Cola-ban, a navigációs-informatikai készülékeket gyártó Garminban és a kriptóval, blokklá
febr. 14
15:18
Hidegkuti Nándorra, az Aranycsapat legidősebb tagjára emlékeztek (Demokrata)
Az Öregnek becézett kiváló labdarúgó húsz évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el.
febr. 14
15:18
Szijjártó: Biztosított a lehetősége annak, hogy egyetlen határon túli szavazat se vesszen el a választáson (Mandiner)
Minden adott, hogy a magyar állampolgárok március 19-től reggel 6 óra és este 10 óra között mindennap leadhassák a voksukat Magyarország bukaresti, kolozsvári és csíkszeredai diplomáciai képviseletén.
febr. 14
15:20
A Fed nagyon nem akar Kabul-pillanatot (Portfolio)
Kabul-pillanatnak azt nevezem, amikor egy hirtelen rezsimváltás következtében olyan pánikszerű menekülés veszi kezdetét, mint ami fél éve történt Afganisztánban. A Fed az elmúlt hetekben drasztikusan szigorított kommunikációján, az inflációs nyomás miatt megváltoztatandó monetáris kondíciókra készítik fel a tőkepiaci szereplőket. A vagyonhatás miat
febr. 14
15:20
Ferenc pápa átalakította a Hittani Kongregációt (Mandiner)
Ferenc pápa megreformálta a visszaéléseket kivizsgáló vatikáni hivatalt.
febr. 14
15:21
Keményen odahatottak a félvezetőgyártásra, itt az eredmény (Infostart)
Az iparág 2021-ben rekordmennyiségű, 1,15 billió félvezetőegységet szállított le.
febr. 14
15:22
Hazai tulajdonú biztosítási birodalom épül Magyarországon (Portfolio)
A biztos családi vállalkozást maga mögött hagyva, 21 évesen kezdett a biztosításközvetítői szakmában Keszthelyi Erik, aki az elmúlt 16 év következetes munkájának köszönhetően mára az ország legnagyobb biztosításközvetítő cégcsoportját építette föl és a 100 Leggazdagabb Magyar listáján a 72. helyen szerepel. A kezdeti ambíció azóta is töretlen, a kö
febr. 14
15:24
Nagy a baj: Károly után Kamilla Covid-tesztje is pozitív, veszélyben Erzsébet királynő (Femcafe)
A legszomorúbb az egészben, hogy a 95 éves Erzsébet királynő is elkaphatta fiától a vírust.
febr. 14
15:24
Ferenc pápa megreformálta a visszaéléseket kivizsgáló vatikáni hivatalt (Demokrata)
Újdonságot a fegyelmi ügyekre kijelölt szekció önállósítása képvisel.
febr. 14
15:24
Szerdán indulhat az orosz támadás Ukrajna ellen? (Növekedés)
A NATO-n kívüli országokra nem terjed ki a szövetség által a tagországoknak nyújtott kollektív biztonsági garancia - hangsúlyozta hétfőn megjelent cikkében James Heappey, a fegyveres erőkért felelős brit védelmi államtitkár.

Keresés