241 ezer gazdaság működött hazánkban 2020-ban; a gazdák összesen mintegy 4 millió 922 ezer hektár mezőgazdasági területet műveltek. A fő mezőgazdasági haszonállatok darabszámában 2010 óta ellentétes folyamatok játszódtak le.
A második emlékeztető oltást az egészségügyi dolgozóknak, a 70 éven felülieknek, az idősek otthonában és a bentlakásos gondozási intézményekben élőknek valamint az immunhiányos betegségben szenvedőknek javasolt beadatni, méghozzá három hónappal az első emlékeztető oltás után.
A lengyel legfelsőbb bíróság - Európai Unió által kifogásolt - fegyelmi kamarájának megszüntetését előirányzó törvénytervezetet nyújt be a parlamentben Andrzej Duda lengyel elnök. A politikus ezt rendkívüli sajtóértekezletén jelentette be.
Merőben másképp kell gondolkodnunk az építészetről a jövőben, mint ahogyan eddig tettük. A tervezőket terheli a fenntarthatóbb épített környezet kialakításának etikai és morális felelőssége, ráadásul a jelen és a jövő építészeinek a szélsőséges időjárási körülményekre, környezeti változásokra is fel kell készülniük – többek között erről volt szó a
Juhász Péter egykori politikus, volt önkormányzati képviselő, Youtuber, ellenzéki aktivista szép videót készített Mészáros Lőrinc Mosonudvari vadászházáról. Persze, nem a szépség bemutatása volt a célja az "elfogadnám" kategóriás ingatlannak.
A másfél évvel ezelőtti tavaszi-nyári időszak mélypontjához képest már érezhetően kevésbé aggódnak a hazai munkavállalók a mostani állásuk esetleges elvesztése miatt. Emellett az erősödő optimizmust az is alátámasztja, hogy továbbra is rekordmagas pontszámon áll körükben az új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció, derül ki a BNP Paribas Ca
Lehetővé vált a korábban meghozott korlátozó intézkedések enyhítése Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében, mivel az elmúlt hetekben jelentősen csökkent a madárinfluenza-kitörések száma, olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján. A hivatal mindkét megyében feloldotta a védőkörzetek nagy részét. Emellett a felügyeleti
A Ferrari a pandémia és az autóipart (is) sújtó problémák ellenére – mint például a chip hiány – piszok jó évet zárt: az olaszok tegnap jelentették be tavalyi értékesítési eredményeiket és bizony van okuk pezsgőzni, ugyanis 2021 történelmük legsikeresebb éve volt az eladások tekintetében.
Pedagógus sztrájk - az Adatvédelmi Hatósághoz fordul az EMMI, szerintük a szakszervezetek “listáznak”, akik “a honlapjukon lévő jelenléti íveken bekérték résztvevők névsorát, aminek semmilyen indoka nincs” - derült ki a tárca atv.hu kérdésére adott válaszából.
Megjelent a legfrissebb jelentés a magyarországi ivóvíz minőségéről, amely szerint a legtöbb vízminőségi jellemző a vizsgálatok során 99-100 százalékban megfelelő eredményt adott. A szolgáltatott ivóvízminőség tekintetében azonban a korábbi évekhez hasonlóan jelentős területi eltérések vannak. A korábbi évektől eltérően 2020-ban három megyében is e
Egy esküvő mindig szuper alkalom a social feed frissítésére, de jobb, ha már most elbúcsúzol az ötlettől, hiszen egy idő előtt posztolt sztorival örökre magadra haragíthatod az ifjú párt. A social média etikett létező dolog, így ha inkább elkerülnéd a neheztelő pillantásokat, olvass tovább a szabályokért.
Kétféle ember létezik: aki a mozgás szerelmese, és aki szeretne az lenni. A sportolás az egészséges életmód alappillére, ezért mindannyiunk életében helye van! Válogatásunkkal ezúttal mindkét csoportnak gyűjtöttünk tippeket: legyen szó profikról, akik csak frissíteni szeretnének a felszerelésükön, vagy lelkes kezdőkről, akiknek kezdőlöketre van szü
Újabb jó hír a gyermeket nevelő családoknak, hogy a Babakötvény kamata minden eddiginél magasabbra, 8,1 százalékra emelkedett februártól - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült posztjában csütörtökön.
Az amerikai tőzsdék esnek csütörtökön, miután a befektetők rövid ideig újból fellángoló optimizmusa a nagy technológiai nevekkel irányába hamar a visszájára fordult, miután a Facebook anyavállalata, a Meta Platforms kiábrándító negyedéves eredményekről számolt be, melynek hatásra beszakadt a részvény árfolyama, és több szektortársat is magával ránt
A vendéglőben minden sokkal finomabb, mint otthon, és valahogy a szakácsok még a legegyszerűbb ételeket is sokkal finomabban elkészítik, mint mi odahaza. A titok pedig a sóban rejlik! Mint kiderült, igenis van értelme annak, amit a híres szakács, Salt Bae csinál!
2022.02.02-án egy különleges időszak vette kezdetét, ami rövid időn belül jelentős változásokat ígér. Ez a rendkívüli széria 2022.02.22-ig tart és aznap fognak igazán tetőzni az energiák!
A kórházba nem került fertőzöttek a tünetek megjelenése után 5 napon belül, 5 napon át kell, hogy szedjék. Kérdés, hogyan lesz hozzáférhető. A részleteket Mátyus Péter gyógyszerkutató mondta el az InfoRádióban.
Nagy István agrárminiszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy megszakítja amerikai útját, és hazautazik a hazai víziszárnyas ágazatban kialakult aggasztó helyzet miatt.
Gépbeszerzés a tervezéstől az after sales-ig: szakértők rántották le a leplet a magyarok gépbeszerzési rutinjairól. Hogyan tudnak ehhez alkalmazkodni a kereskedők és a gépgyártók?
Ausztrál tengerészeti szakértők szerint James Cook elveszett hajójának maradványait találhatták meg. A britek az amerikai forradalom idején süllyesztették el a hajót.
Tudatos munkával, precíz tervezéssel jelentősen megnövelték a gazdaság tejtermelését. Az üszőket zömmel felnevelik, a bikákat eladják, a takarmány egy részét maguknak termelik. Csongrád-Csanád megyében, a fábiánsebestyéni Kinizsi Zrt.-nél jártunk.
A legfrissebb adatok szerint soha nem fogyasztott még annyi áramot egy hónap alatt Magyarország, mint idén januárban, a fogyasztás elérte a 4470,9 gigawattórát (GWh) - tette közzé a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. a honlapján csütörtökön.
Változékony idő várható a hétvégén: napsütésre és csapadékra is készülni kell. Helyenként plusz 10 Celsius-foknál is melegebb lesz, de olykor ismét megerősödhet a szél
Az előzetes értéknél egy kissé jobb lett az amerikai szolgáltatóipar januári teljesítménye a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésében, de így is másfél éve a leggyengébb növekedést mutatta. Hasonlóképpen alakult a kompozit BMI index alapján a teljes gazdaság teljesítménye is.
A Csendes-óceánba zuhan 2030 után a Nemzetközi Űrállomás (ISS) a többi leselejtezett műhold és űrszemét mellé - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Tőlük kellett volna megtudnunk, jön-e végre a tavasz, vagy még hosszú tél áll előttük. Ami az amerikaiaknak Punxsutawneyi Phil, a mormota, nekünk az időjós medve, aki február 2-án kijön a barlangjából, és ha meglátja a saját árnyékát, visszabújik, hogy folytassa téli álmát. Ám ha kellően zord és borús az idő, kint marad, és jöhet a
Több mint húsz éve keresték a kutatók, és úgy tűnik, végre sikerült megtalálni James Cook kapitány 244 esztendeje elsüllyedt hajóját. A legendás HMS Endeavour – amellyel a brit tengerész 1770-ben felfedezte Ausztráliát – roncsai az Egyesült Államok partjainál a Newporti-öböl mélyén hevertek.
Mainz – Szalai Ádám végre elárulta, hogy miért esett át néhány nappal karácsony előtt fejműtéten. A 78-szoros válogatott labdarúgó december 21-én vonult kórházba, s most kluja, a német élvonalbeli Mainz honlapjának nyilatkozva kijelentette, a fejében talált „valami” jóindulatúnak bizonyult.