A Tesco idén 3,4 milliárd forintot fordít az áruházakban és a logisztikai központokban dolgozó munkavállalóinak béremelésére, a munkatársak túlnyomó többségének a tavalyi bérmegállapodásban szereplő alapbérhez képest átlag 10 százalékkal emelkedik a fizetése, két lépcsőben - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt., a Kereskedelmi Alkalmazottak Szaksze
Az északi-tengeri Brent nyersolaj áprilisi határidős ára a londoni ICE Futures tőzsdén pénteken 6.30 órakor 91,57 dollár volt hordónként, ami 0,46 dollárral (0,5 százalékkal) magasabb az előző napi záróárnál. A csütörtökön az ár 1,64 dollárral (1,8 százalékkal) emelkedett. A WTI olaj márciusi határidős ára a New York-i árutőzsde (NYMEX) elektronik
Egy friss kutatás alapján tavaly kevesebb gyógyszert szedtünk: 2020-ról 2021-re visszaesett a vásárolt gyógyszerek mennyisége, ami annak is lehet a következménye, hogy 2020-ban, a koronavírus-járvány kitörésekor sokan bespájzoltak gyógyszerekből.
A miniszterelnök pénteki nyilatkozatának fókuszában a moszkvai vizit állt. Szerinte Magyarország a mostani feszült viszonyban jégtörő lehet kelet és nyugat között.
Még tudatos tervezés mellett is előfordulhat, hogy több hónapja lejárt konzervre bukkanunk a kamrapolcon. A NÉBIH friss útmutatót tett közzé arról, hogy a tartós élelmiszereket a minőségmegőrzési idő lejárta után mennyi ideig fogyaszthatjuk el még nyugodt szívvel, hogyha megfelelően tároltuk.
A Csendes-óceánba zuhan 2030 után a Nemzetközi Űrállomás (ISS) a többi leselejtezett műhold és űrszemét mellé – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Az ISS folytatja működését 2030-ig, mielőtt elindul vízi temetőjébe, a Csendes-óceán civilizációtól legtávolabb eső pontjára – idézte a The Guardian online kiadása a NASA közleményét. Több mi
Egy angol író száz évvel ezelőtt megjósolta, milyen lesz az élet 2022-ben. Az elképzelése egészen pontos volt, többek közt előre jelezte a mobiltelefonok születését, a repülők térnyerését és a nők helyzetének megváltozását is.
A tavalyinál közel húsz százalékkal több, mintegy 300 diák végezhet a PROGmasters programozóiskola és it-képzési központ informatikai képzésein az idén a központ vezetői szerint — közölte az iskola. A közlemény szerint a várt bővülést arra alapozzák, hogy folyamatos, sőt növekvő az igény az informatikai szakemberekre, miközben a képzésből kikerülő
A hét elején zárult le az akvizíció, amelyben a Square 29 milliárd dollárért megvette az ausztrál Afterpay BNPL-szolgáltatót. Az Afterpay szolgáltatásának integrációja a Square felületeibe már el is kezdődött, az első tesztelő kereskedők pedig úgy tűnik, értékelik az új fizetési lehetőséget.
Egy lengyel javaslat nyomán Budapestre hoznák a 15. század második felében Naldus Naldius firenzei humanista által készített pergamenkódexet, amely Mátyás király budai könyvtára, a Bibliotheca Corviniana történetének egyik legfontosabb forrása.
A magyar webáruházak is lehetnek sikeresek külföldön, állítja Bogdan Colceriu, a Frisbo vezetője. A nemzetközi e-logisztikai vállalat vezérigazgatója szerint a magyar e-commerce cégek jó esélyekkel indulnak a külpiacokon. Öt plusz egy tipp következik a szakértőktől.Eladni bárki tud, de egy fokkal bonyolultabb mindezt külföldön tenni. Éppen ezért a
Február 15-ig minden érintett megkapja a családi adóvisszatérítést, a kormány 610 milliárd forintot fizet ki 1,9 millió embernek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a TV2 reggeli műsorában pénteken.
Tengelits András tölti be a Schneider Electric újonnan létrehozott kommunikációs igazgatói posztját. A média és kommunikációs területen több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember egy most felállított csapattal dolgozik az energiamendzsment és automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat magyarországi kommunikációjának
Fontos bejelentést tett tegnap a BÉT-en az MVM, arról az MVM NET-ről, amely a korábbi tervek szerint az Antenna Hungária leányvállalataként működött volna tovább, és amely része lett volna a 4iG és az állam együttműködésében létrejövő távközlési szuperholdingnak.
16 435 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 616 846 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 105 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 41 741 főre emelkedett.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban átlagosan 6,6 százalék volt az éves szintű fogyasztói áremelkedés decemberben a novemberi 5,9 százalék után.
Az elmúlt 24 órában 16 435 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, elhunyt 105 beteg – közölte a hivatalos koronavírus információs oldal péntek reggel.
A piaci várakozásoknak megfelelő gyorsjelentéssel és új stratégiai tervvel állt elő ma reggel az olasz Intesa Sanpaolo bankcsoport. A CIB Bank anyabankja 2025 végéig 22 milliárd eurót (!) fizetne ki osztalék és részvény-visszavásárlás formájában a részvényeseinek, és 2025-re több mint másfélszeresére növelné tavaly még 4,2 milliárd eurós nyereségét
A szakemberek egyedülálló és innovatív módon motiválják adományozásra azokat az inaktív embereket, akik eddig nem, avagy csak minimálisan tudtak-akartak támogatni jótékonysági szervezeteket. Ma már létezik olyan mobilapplikáció, amely lehetőséget teremt arra, hogy ne csak önkéntes munkával és bankkártyával, de a saját idejükkel is adományozzanak az
A világ legnagyobb nyugdíjalapjának számító japán nyugdíjalap a hetedik egymást követő negyedévben jelentett nyereséget, a tavalyi negyedik negyedévben a Japánon kívüli részvénybefektetések segítettek leginkább a hozamok feltornázásában – számol be a hírről a Bloomberg.
Fontos bejelentést tett tegnap a BÉT-en az MVM, arról az MVM NET-ről, amely a korábbi tervek szerint az Antenna Hungária leányvállalataként működött volna tovább, és amely része lett volna a 4iG és az állam együttműködésében létrejövő távközlési szuperholdingnak.
Óriási a botrány! Csütörtöki közleményében az Mtsz azt írta, alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a koronavírus-fertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére 2021-ben új elemmel bővítette vizsgálati palettáját a fogyasztóvédelmi hatóság. Három önálló ellenőrzésben - általánosságban és kétféle kozmetikumra célzottan - is megnézték, hogy a „natúr”, „bio” vagy „vegán” megjelöléssel kínált termékek zöld tulajdonságai dokumentumokkal igazolhat
A budapesti közterek névadási szokásaival foglalkozik Budapest Főváros Levéltára (BFL) és az ÁTLÓ csapatának legújabb közös projektje: a Nevek és terek című adatvizualizáció azt mutatja meg, hogy Budapesten kikről neveztek el köztereket és milyen emlékezetpolitikáról árulkodnak a névadási szokások.
· Az Egyesült Királyságban észleltek egy coviddal kapcsolatos átverést. Az sms üzenet azt állította, hogy az NHS-től, a brit nemzeti egészségügyi szolgálattól származik, amely a koronavírus elleni védőoltásokat biztosítja és ingyenes tesztelést biztosít az egész országban. A Sophos kiberbiztonsági vállalat szerint ilyen átverés előfordulhat Magy