2022. március 1. kedd

márc. 1
10:42
Törökország korlátozza az orosz hajók hozzáférését a Fekete-tengeren (HírTV)
Mivel a Fekete-tengerről a Földközi-tengerre való kihajózás kizárólag Isztambulnál lehetséges, így Törökországnak gyakorlatilag korlátlan felügyelete van a hajóforgalom felett.
márc. 1
10:45
Tőzsde: zuhan az OTP árfolyama, gyengült a forint (Pénzcentrum)
Óvatos emelkedéssel indul a nap a magyar tőzsdén, ám az OTP árfolyama aztán 9 óra után meredek zuhanásba kezdett, a forint pedig ismét gyengül.
márc. 1
10:45
Az építőipar foglalkoztatással is segítené az ukrajnai menekülteket (Portfolio)
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tagszervezetei közreműködését kérte az orosz-ukrán háború miatt Magyarországra menekültek szükség szerinti átmeneti foglalkoztatásához.
márc. 1
10:45
Nagymennyiségű második világháborús robbanószert találtak egy budai építkezésen (ATV)
A II. kerületi a Bem József utcában, mintegy 13 méterrel a földfelszín alatt, egy elhagyatott kútgyűrűben szunnyadtak a robbanóeszközök több mint hét évtizedet, de a földmunkagépek elérték ezt a mélységet, így hosszú idő után ismét felszínre kerültek – számol be a Facebook-on az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred.
márc. 1
10:45
Jennifer Lopez még moziba is úgy megy randizni Ben Affleckkel, mint egy divatikon (Promotions)
Jennifer Lopez mindig egy feltűnő jelenség, és ez most is így van.
márc. 1
10:45
Lehet-e szellemi hátország nélkül digitális világbirodalmat építeni? (Bitport)
Matematikai tehetséggondozás: kipipálva. Informatikai alapképzés: kipipálva. Magas szintű egyetemi képzés: kipipálva. Valami mégis hiányzik.
márc. 1
10:45
Szánthó Miklós: Magyarország meg fogja védeni szabadságát és határait (Demokrata)
Az Alapjogokért Központ igazgatója a legnagyobb amerikai konzervatív seregszemlén mondott beszédet.
márc. 1
10:45
A magyar élelmiszerárakat is felhajtja az orosz-ukrán háború (Forbes)
Ukrajna az EU negyedik legnagyobb külső élelmiszer-beszállítója, és gabona- és növényi olajimportjának mintegy negyedét biztosítja az uniónak.
márc. 1
10:48
Elég lesz a gáz, zavartalan az ellátás (Menedzsment Fórum)
A hazai tartalékok a fűtési szezon hátralevő részére biztosan elegendőek lesznek, állítja a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Szerintük az ellátás az ukrajnai háború ellenére zavartalan.
márc. 1
10:50
Lukasenka: Fehéroroszország nem csatlakozik az orosz invázióhoz (Menedzsment Fórum)
A BBC tudósítása szerint ezt a fehérorosz elnök jelentette be.
márc. 1
10:51
Megint egyre csúnyább az esés a magyar tőzsdén, jelentős mínuszban az OTP (Portfolio)
Az elmúlt hetekben elsősorban az orosz-ukrán helyzettel kapcsolatos hírek határozták meg a piaci hangulatot, tegnap a negatív híráram mellett jelentős esést lehetett látni a tőzsdéken, részben az orosz bankok elleni szankciók miatt elsősorban a bankpapírokat büntették a befektetők, illetve az olyan vállalatok részvényeit, amelyeknek van kitettsége
márc. 1
10:51
Felkészült Európa egy esetleges energiaválságra? (Agroinform)
Az ukrajnai háború mély hatást gyakorolhat az európai energiaellátó-rendszerre is.
márc. 1
10:51
Románia támogatja Ukrajna, Moldova és Grúzia uniós csatlakozását (Demokrata)
Az Európai Unió mindhárom keleti partnerének az európai közösség családjában van a helye – írta Klaus Iohannis.
márc. 1
10:51
A lakáspiacra is kihat a háború okozta bizonytalanság (Növekedés)
Felemásan alakult a február a lakáspiacon - áll az ingatlan.com elemzésében, amely bemutatja, hogyan alakult a kereslet és kínálat az év második hónapjában.
márc. 1
10:53
Szoros felügyeleti megfigyelés alá helyezték az osztrák Raiffeisent (Portfolio)
Szoros megfigyelés alá helyezte az Európai Központi Bank az Oroszországgal szoros kapcsolatban álló bankokat, köztük az osztrák Raiffeisen Bank Internationalt és az orosz VTB németországi székhelyű európai szárnyát – írja a Reuters.
márc. 1
10:54
A YouTube is blokkolja az orosz propagandát (Menedzsment Fórum)
A Google bejelentése szerint egész Európában letiltják az RT és a Sputnik orosz hírcsatornákhoz tartozó tartalmakat.
márc. 1
10:54
Érdemes lenne minden reggel tojást enni: miért is? (Blikk)
Utánajártunk, mit mondanak a szakértők a mindennapos tojásevéssel kapcsolatban.
márc. 1
10:54
Több mint 4000 menekült érkezett Budapestre Ukrajnából hétfőn (Blikk)
Több mint négyezer menekült érkezett Ukrajnából a fővárosi pályaudvarokra hétfőn, köztük 308 gyerek.
márc. 1
10:54
Meglepő húzással akarja finanszírozni a fegyverkezést Ukrajna: háborús kötvényeket dob a piacra (Blikk)
Bravúros megoldással igyekszik rendezi a számlát Ukrajna a jelenleg is nagy erőkkel harcoló katonáit érintően. Az ország belügyminisztériuma kedden állt elő egy olyan ötlettel, amellyel reményei szerint képes lesz kifizetni az ukrán katonák bérét és szükségleteit.
márc. 1
10:55
Az online térben is dúl az ukrán háború, kulcsfontosságú a kiberbiztonság (Portfolio)
Az online térben elkövetett bűncselekmények száma a koronavírus-járvány kitörése óta jócskán megugrott, dollármilliárdokban mérhető anyagi kárt okozva a gazdasági szereplőknek - az ukrán-orosz háborút figyelve pedig az is látszik, hogy a kibertámadások kimondottan fontos szerepet játszanak a hadi események alakulásában. Közben a hackerekkel felvéve
márc. 1
10:57
Zöldövezetben épül négy csillagos hotel Szolnokon (Portfolio)
Új hotel alapkövét tették le Szolnokon Hétfőn. A 150 szobás, "zöld" jelzővel aposztrofált Riverstone szálloda a Holt-Tisza partjára épül. Az alapkőletételen Varga Judit igazságügyminiszter is részt vett, aki szerint a város számára a turizmus növelése a fejlődés egyik fontos iránya lehet.
márc. 1
11:00
Terrorriasztás két Ukrajnával határos lengyel vajdaságban (Privátbankár)
A négyfokos skálán másodfokú, megelőző jellegű terrorriasztást hirdetett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Ukrajnával határos két vajdaságban.
márc. 1
11:00
Hamarosan a magyar vásárlóknak is fájhat a háború (Piac és Profit)
Tovább növelheti az élelmiszerárakat az orosz-ukrán háború.
márc. 1
11:00
Lengyelországban terrorriasztást rendeltek el az Ukrajnával határos vajdaságokban (Infostart)
A négyfokos skálán másodfokú, megelőző jellegű terrorriasztást hirdetett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Ukrajnával határos két vajdaságban - közölte keddre virradóan a lengyel kormány biztonsági központja (RCB).
márc. 1
11:00
A Magyar Vöröskereszt országos adománygyűjtést hirdet a humanitárius válság érintettjeinek megsegítésére (Vital)
A kelet-ukrajnai harcok közelmúltbeli felerősödése miatt a lakosság folyamatosan hagyja el a területet, a konfliktus mindkét oldalán veszélybe került az alapvető...
márc. 1
11:03
Zöldövezetben épül négycsillagos hotel Szolnokon (Portfolio)
Új hotel alapkövét tették le Szolnokon Hétfőn. A 150 szobás, "zöld" jelzővel aposztrofált Riverstone szálloda a Holt-Tisza partjára épül. Az alapkőletételen Varga Judit igazságügyminiszter is részt vett, aki szerint a város számára a turizmus növelése a fejlődés egyik fontos iránya lehet.
márc. 1
11:03
Morawiecki terrorriasztást hirdetett az Ukrajnával határos két lengyel vajdaságban (ATV)
A négyfokos skálán másodfokú, megelőző jellegű terrorriasztást hirdetett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Ukrajnával határos két vajdaságban - közölte keddre virradóan a lengyel kormány biztonsági központja (RCB).
márc. 1
11:03
Terrorriasztást rendeltek el az Ukrajnával határos két lengyel vajdaságban (Növekedés)
A négyfokos skálán másodfokú, megelőző jellegű terrorriasztást hirdetett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Ukrajnával határos két vajdaságban - közölte keddre virradóan a lengyel kormány biztonsági központja (RCB).
márc. 1
11:03
Ilyen, ha a magyar állam megsegít egy régiós szerepre törő céget: brutális növekedést mutatnak a 4ig friss számai (Forbes)
Kijött a 4ig Nyrt. legfrissebb negyedéves jelentése. Számos akvizíciót zártak tavaly, de a nagy ütemű növekedésnek megvannak a kockázatai is.
márc. 1
11:03
“Hatodik napja vagyok itt, és nullába vesznek”: A magyar hatóságok sokakat cserben hagytak az ukrán határon (Nyugati Fény)
Az önkéntesek emberfeletti munkát végeznek.
márc. 1
11:03
Hogyan örökölhet az élettárs? (Üzletem)
Hazánkban is sokan élnek élettársi kapcsolatban. Mégis gyakran csak az élettárs halála esetén merül fel a kérdés, hogy a túlélő élettárs örökölhet-e az elhunyt után. Az élettársnak szűkebb lehetőségei vannak az öröklésre, mint a túlélő házastársnak. Hogyan örökölhet az élettárs? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
márc. 1
11:05
Szja-visszatérítés: zálogkölcsönöket törlesztettek belőle tömegével a magyarok (Portfolio)
Februárban eddig nem látott élénkülést tapasztaltak a BÁV Zálog szakértői a zálogtárgyak kiváltását illetően.
márc. 1
11:06
Az első fecske: a Duna Medical Center humanitárius ellátási pontot indítana (Menedzsment Fórum)
A közösségi médiában kering egy felhívás, amelyet már Dobson Szabolcs is megosztott népszerű Facebook-oldalán.
márc. 1
11:09
A nap kérdése: külföldi koncertre szóló jegy adható-e adómentes juttatásként? (Adózóna)
Munkavállaló cafeteriajuttatási keretében sport- és kulturális rendezvényre szóló belépőt választott. Az erről szóló számlát benyújtotta, amit viszont a munkáltató cafeteriaelszámolását végző külsős cég visszautasított, azzal az indokkal, hogy csak magyarországi adóalany által kibocsátott számlát lehet elfogadni. A szóban forgó számlát egy cseh cég
márc. 1
11:09
„Megszállóknak tilos az áthaladás” – Közlekedési táblákkal is üzennek Putyinnak Ukrajnában (SzMo)
A táblákon az orosz elnök képmása látható áthúzva.
márc. 1
11:09
Kiakadt az internet a pornósra, aki orosz és ukrán katonákkal is szexelni akar (Promotions)
Mindezt persze egy jó cél érdekében teszi az OnlyFans modell.
márc. 1
11:09
A YouTube blokkolja az RT és a Szputnyik tartalmait (Demokrata)
Időbe telik, míg rendszerünk teljesen működőképes lesz – írta közleményében a YouTube.
márc. 1
11:09
Tarlós István: Nem meglepő a zuglói korrupciógyanús parkolási botrány (Demokrata)
Újabb szocialista politikusról derült ki, hogy érintett lehet a korrupciógyanús parkolási ügyben.
márc. 1
11:09
Tovább növelheti a hazai élelmiszerárakat a háború (Növekedés)
Közvetlenül nem gyakorol komoly hatást az orosz-ukrán háború a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari piacra, közvetetten azonban tovább növelheti az élelmiszerárakat – állapították meg az OTP Agrár szakértői.
márc. 1
11:12
Mellbevágó áremelkedésről beszélnek a számok az ipari termelésben (Infostart)
A belföldi energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban például csaknem 50 százalékos drágulást hozott 2021.
márc. 1
11:12
A Nagy Ő Laurája romantikus szülinapi ajándékkal köszöntötte a párját (Blikk)
A Nagy Ő Laurája különleges videóval kedveskedett párjának a születésnapja alkalmából.
márc. 1
11:12
Morawiecki terrorriasztást hirdetett az Ukrajnával határos két lengyel vajdaságban (HírTV)
A négyfokos skálán másodfokú, megelőző jellegű terrorriasztást hirdetett Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az Ukrajnával határos két vajdaságban.
márc. 1
11:18
Egekben a beruházások ára Magyarországon (Infostart)
Csaknem negyed évszázada nem emelkedtek annyit a hazai beruházási árak (9,8 százalék), mint tavaly. Óriási különbségek voltak a szektorok teljesítménye között. Az év végi kormányzati megszorítás jelentős szerepet játszott abban, hogy a költségvetési szerveknél erős visszaesést mért a KSH.
márc. 1
11:21
Itt az új történelmi forintmélypont (Portfolio)
Nem tudott visszaerősödni a forint a 370-es szint alá az euróval szemben a késő esti, illetve a ma kora reggeli órákban, így továbbra is a tegnapi historikus mélypontja közelében kezdődött a mai kereskedési nap. A rossz hangulatban már délelőtt meg is született az új mélypont, igaz, ehhez nem kellett már nagy gyengülésnek bekövetkeznie.
márc. 1
11:21
Francia technikával – megérkezett a hibrid Nissan Juke (Auto Pult)
A Nissan Juke első generációja hatalmas siker volt, és bár a második generáció már valamivel kevésbé megosztó – már csak azért is, mert az első okán megszoktuk a meglepő formákat –, továbbra is igen mutatós formákkal rendelkezik. Természetesen a japánok is haladnak a korral, így most be is mutatkozott a Juke első normál hibrid változata, amely a Re
márc. 1
11:21
Fontos bejelentés az szja-visszatérítésről: mindenkit érint, aki jogosult, de nem kapott (Pénzcentrum)
Az adóhivatal 2022-ben több mint öt és félmillió magánszemély helyett dolgozott. Az szja-bevallási tervezetek még soha nem készültek el ilyen korán, mint az idén. A NAV két héttel a törvényben előírt határidő előtt, március 1-én, elérhetővé tette az "szja-bevallási ajánlatot" - tájékoztattatta Tállai András az MTI-t.
márc. 1
11:21
Az ökológiai (bio) alma növényvédelme – nem csak biotermesztőknek (Agroinform)
"Profiktól Profiknak" Gyümölcstermesztési Szaktanácsadási Napok
márc. 1
11:21
A közösségi médiaportálok is szankcionalizálják az oroszokat (ATV)
A YouTube videómegosztó kedden bejelentette, hogy az ukrajnai háború miatt azonnali hatállyal blokkolja az RT és a Szputnyik orosz állami hírforrásokhoz köthető csatornákat Európában.
márc. 1
11:21
Korlátozni kényszerül a gyártást a Skoda az ukrajnai háború okán (Autónavigátor)
Ukrajnában 2002 óta van összeszerelő üzeme a Skodának, ahol eddig mintegy 190 ezer autó készült el. Az ukrán piacon pedig
márc. 1
11:21
Szeretnéd támogatni gyermeked jövőjét? Az Szja-visszatérítéssel kezedben a lehetőség (Femcafe)
Az anyagi biztonság megteremtése minden család életében döntő szerepet játszik. Ez ideális esetben a gyermek születésétől kezdve az iskoláztatáson át egészen a felnőtt élet megkezdéséig a szülő feladta, ami persze sokszor korántsem megy könnyen. A tudatos tervezés azonban sokat segíthet.

Keresés