Síelés az Alpokban, hórafting Szlovákiában, esetleg a snowboardot próbálnánk ki? A sport szeretetén túl is van közös jellemzője a felsoroltaknak: mindegyiket jobb utasbiztosítással csinálni. Egy jó biztosítással továbbá nem csak az utazás és sport közben felmerülő kellemetlenségeket háríthatjuk el könnyebben, de a koronavírussal kapcsolatos megbete
Zabálócsütörtök, kövér csütörtök, torkos csütörtök – valami rejtélyes oknál fogva az előbbi kettő főként néprajzi szövegekben, régi szokásokat taglaló írásokban jelenik meg, míg a torkos csütörtökre a Google-kereső oldalakon keresztül hozza a kisebb-nagyobb éttermek ajánlatait. Sőt, az éttermek jó részében már torkos napok néven szerepel, egészen v
Tyler Reddick 90 domináns kör után volt kénytelen feladni a vezetést, miután defektet kapott, és Byronnal is ütközött. Tyler Reddicknek 151 körön keresztül minden úgy alakult, ahogy eltervezte a NASCAR Cup Series vasárnapi futamán az Auto Club Speedwayen. A 152. körben azonban, amikor a Richard Childress Racing Chevrolet-jén a bal hátsó gumi elszál
A kislányt az édesanyja és párja nevelte Székesfehérváron. A férfi olyan jó kapcsolatot alakított ki a gyerekkel, hogy már apának szólította. Ezt használta ki.
Az alapítvány, a vagyonkezelő alapítvány és a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány alapítási, működési, társasági adózási előírásai bemutatásának folytatásaként ezúttal ezen szervezetek helyiadó- és illetékkötelezettségeit vázoljuk, továbbá ismertetjük a különböző alapítványokat támogató társaságiadó-alanyokat érintő tao-szabályoka
Milos Zeman cseh államfő a szóvivője szerint pozitívan viszonyul ahhoz a lehetőséghez, hogy cseh állampolgárok törvényes kivételt kaphassanak, és Ukrajnába utazhassanak harcolni. Zeman a kérdést csütörtökön megvitatja Petr Fiala kormányfővel és kikéri a védelmi, a belügyi és a külügyi tárca véleményét is - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő hétfőn
Egyre szélesebb körben terjed a mobilfizetés a tudatos fogyasztók, főként az ifjúság és a fiatalabb középkorúak körében. Bár az okostelefonnal végrehajtott, érintéses fizetés biztonságosabb a bankkártyánál is, a konzervatívabb ügyfeleket még mindig nehéz meggyőzni. Pedig a digitális lehetőségek nyomán a fogyasztó előtt kinyílik a világ. Csak egy d
Esapekka Lappi és Janne Ferm fantasztikus tempót mutatott az egész Svéd Rally során és erőfeszítéseik végül a harmadik helyet eredményezték. Esapekka Lappi idén Sébastien Ogier-t helyettesíti a Toyota Gazoo Racing csapatában, és a Svéd Rallyval kezdte idei szezonját, ahol azonnal versenyképes tudott lenni végül a harmadik helyet megszerezve. “Nag
Egy autóbusz elütött egy gyalogost a 46-os úton. A férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrök félpályás útlezárás mellett megkezdték a baleset helyszínelését.
Tizenhét önkormányzati területet nyilvánítottak természeti katasztrófa sújtotta övezetnek, és már Sydney lakosait is figyelmeztették, hogy készüljenek fel az esetleges evakuálási parancsra.
Az orosz hadsereg Ukrajna elleni háborújában hétfőn éjjel is folytatta a főváros, Kijev és a keleti Harkiv ostromát, még ha kisebb intenzitással is, mint napközben, valamint műholdképek tanúsága szerint egy több mint 60 kilométer hosszú orosz katonai járműoszlop tart Kijev felé.
Az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus eszkalációja jelentős gazdasági és pénzügyi következményekkel jár, amely három fő területen, az energiaárakban és ellátásban, a kereskedelemben és a pénzügyi szektorban érezteti majd leginkább a hatását. A helyzet értékelésének kulcsa, hogy Oroszország ma sokkal erősebb pozícióban van akarata érvényesíté
Folytatódik az orosz invázió Ukrajnában. Ahogyan arról a Blikk is beszámolt február 28-án hétfőn fehérorosz területen leült egymással tárgyalni az orosz valamint ukrán fél, azonban a béketárgyalások első felvonása sikertelenül zárult, ezt követően újabb robbantások hangjára lehetett figyelmes a kijevi lakosság. A nap folyamán súlyos támadás érte az
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) egy alap, amely a Magyarországon a hitelintézetek betéteseinek védelmére jött létre. Az OBA abban az esetben kártalanítja a betéteseket meghatározott összegig, ha a betétet kezelő hitelintézet fizetésképtelenné válik, és nem tudja a betéteket visszafizetni.
Mikszáth Kálmánhoz fűződő barátságának köszönhetően vett kúriát Benczúr Gyula Dolányban, a Nógrád megyei faluban, mely ma már a Benczúrfalva nevet viseli. A kastély a festő családjának nyári otthona lett, egészen a második világháborúig. A lepusztult, elhagyatott épületet a Nemzeti kastélyprogramnak köszönhetően 2016-ban kezdték felújítani, és az é
Hihetetlen rendszer alakult ki az amerikai felsőoktatásban, a félelem kultúrája. Elhallgattatnak, nácinak, rasszistának neveznek — mondta a lapuknak adott interjúban Peter Boghossian, akit a woke baloldali ideológia képviselői űztek el az oregoni Portlandi Egyetemről. Az amerikai filozófiatanárt a Mathias Corvinus Collegium rendezvényén, a Budapest
Vitalij Klicsko, az ukrán főváros, Kijev polgármestere a CNN-nek elmondta, hogy büszke az ukrán állampolgárokra, amiért védik az országukat, az előttük álló csatát pedig a jövőért folytatott küzdelemnek tekintik.
Az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül a Portfolio, mára stabilan a legnagyobb hírportálok élmezőnyében van. Hagyományainkon és értékeinken azonban nem változtatunk: a következő évek fejlődését is olvasóinkkal együtt képzeljük el, ezért olvasóinkat kérdezzük online felmérésünkben.
A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) bejelentette hétfőn, hogy a lehető legrövidebb időn belül vizsgálatot indít Oroszország esetleges ukrajnai háborús bűncselekményei ügyében.
Az orosz-ukrán konfliktus gyors diplomáciai lezárásának legfeljebb 10 százalékos az esélye – állítja elemzésében az Euler Hermes hitelbiztosító és az Allianz Research. Szerencsére a legdurvább, általuk „elsötétítési forgatókönyvnek” nevezett kilátás is elég valószínűtlen.
A Budapest Boat Show-n, Magyarország legnagyobb hajós találkozóján a látogatók egy helyen ismerhetik meg a legfrissebb hajós innovációkat és tekinthetik meg a legnagyobb hajómárkák kínálatát. A kiállítás idei díszvendége a Tisza-tó lesz. A március 3. és 6. között megrendezendő esemény ötezer négyzetméteren közel 50 kiállítóval és mintegy 100 hajóva
A Honor nemzetközi technológiai márka bemutatta új prémium termékcsaládját a Mobile World Congress 2022 rendezvényen. A Honor csúcskategóriás okostelefon-családjának legújabb tagja a vadonatúj Honor Magic4 széria, amelyet Honor Magic4 és Honor Magic4 Pro okostelefonok alkotnak. A legújabb készülékek vezető technológiával büszkélkedhetnek, amelyek
Antony Blinken amerikai külügyminiszter még több Moszkva-ellenes szankciót és Ukrajnának szállítandó még több fegyvert ígért ukrán hivatali kollégájának, Dmitro Kulebának hétfő esti telefonbeszélgetésükben utóbbi elmondása szerint.
Védelmet nyújt az adathalász próbálkozások ellen, ha a közmű- és energia számlákat csoportos beszedési megbízás útján vagy a szolgáltatói applikációk segítségével egyenlíti ki az ügyfél – hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A csoportos beszedés fizetési mód automatikus és biztonságos, hiszen a beszedés k
Az újonnan alapított cégek majdnem háromnegyedének van üzleti terve és közel ötödük nyitott lenne arra is, hogy banki hitelből valósítsa meg az ötletét – derül ki a K&H felméréséből. 23 százalék már vett is fel hitelt korábban, a legnépszerűbb konstrukció a likviditási problémák áthidalását segítő folyószámlahitel.
A világjárvánnyal áthelyeződött a hangsúly az online térben történő megbeszélésekre. Idén nyáron készített egy tanulmányt e témában a Framery, amely szerint az európai vállalatok 89 százaléka arra számít, hogy a videókonferenciák száma 100-500 százalékkal emelkedni fog. Nem meglepő prognózis, hiszen a koronavírus-járvány óta a legtöbb vállalatnál ú
Egy magas rangú amerikai védelmi tisztségviselő azt mondta hétfőn a Reuters szerint, hogy az Egyesült Államok nem lát semmilyen orosz katonai intézkedést azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette vasárnap: különleges szolgálati mód bevezetését rendelte el a hadsereg elrettentő erőinél.
Az európaiak és szövetségeseik újabb szankciókat léptetnek életbe Moszkva ellen. Franciaország ugyanakkor óvatosan nyilatkozott Ukrajna esetleges európai uniós csatlakozásáról.
A délutánokat lassan visszafoglalja a fény a sötétségtől,a napocska sugarai is melengetővé és hívogatóvá válnak. Nehéz így megmaradni a falak között, pedig a hideg még egy darabig nem ereszt. Teraszmelegítővel áthidalhatod ezt az időszakot a langyos tavaszi fuvallatok érkezéséig.
Az orosz hadsereg Ukrajna elleni háborújában hétfőn éjjel is folytatta a főváros, Kijev és a keleti Harkiv ostromát, még ha kisebb intenzitással is, mint napközben, valamint műholdképek tanúsága szerint egy több mint 60 kilométer hosszú orosz katonai járműoszlop tart Kijev felé - jelentették hírügynökségek az MTI szerint.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálatot indít Oroszország ellen, miközben az orosz csapatok ukrán városokat bombáztak. Cikkünk folyamatosa frissül.