Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ezt a volt amerikai elnök jelentette be Twitter-oldalán vasárnap. Mint írta, néhány napja kaparást érzett a torkában, de ezen kívül jól érzi magát. Egy elvégzett koronavírus-teszt pozitív eredményt mutatott - írja az MTI.
Nagyon komoly idegenforgalmi veszteséget jelent majd az orosz turisták hiánya, akik nemcsak nagy létszámban jöttek Európába, hanem sokat is költöttek – mondta Kiss Róbert Richard utazási szakértő.
Átmenetileg enyhül csak a hideg a jövő héten. Kedden, március 15-én, akár 17 Celsius-fokot is mérhetnek, de a hét további részében ismét csökken a hőmérséklet, még a hétvégén is mínuszok lesznek hajnalban – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Egy órával a bombatámadás előtt menekült el Nyitropetrovszk városból egy ukrán édesanya a két gyermekével. Tudják, hogy könnyen meghalhattak volna, és aggódnak a családapáért, aki súlyos betegsége miatt alkalmatlan a katonai szolgálatra, de ő ennek ellenére önként a hazájában maradt, pedig az igazolásával átengedték volna a határon.
Sajnálatos, hogy az Európai Parlament baloldali és liberális többsége a menekültkrízis ellenére azzal van elfoglalva, hogy megbüntesse Magyarországot és Lengyelországot.
A Pókasszony csókja, A híradó sztárjai, a Lost in Space - Elveszve az űrben és az Erőszakos múlt című filmekből ismert sztár halálhírét a fia jelentette be.
A digitalizáció átalakítja a logisztikát, az ehhez kapcsolódó fejlesztésben a Waberer’s az elsők között kíván részt venni partnereivel – hangsúlyozta Erdélyi Barna, a Waberer’s International igazgatósági tagja a Vodafone Magyarországgal és az instantCMR-rel közösen tartott online sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a fuvarozó vállalatnál bevezetés a
Járműmodell alapú optimalizálással, korszerű motorvezérlővel és saját fejlesztésű önvezető rendszerrel készül a versenyszezonra a SZEnergy Team – derült ki a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói csapatának design freeze eseményén, ahol a részlegvezetők beszámoltak az autó újdonságairól. Mint elhangzott, idén a szimulációk után az aszfalton is p
Brit parlamenti képviselők szerint Volodimir Zelenszkij megérdemelne egy lovagi címet az orosz invázióban tanúsított bátorságáért, a javaslatot pedig Boris Johnson elé is juttatták.
Van a 21. század fogyasztási kultúrájának egy sajátos problémája. Nevezhetjük fogyasztói vakságnak, de én inkább fogyasztói szemet hunyásnak mondanám: sokszor hajlamosak vagyunk szemet hunyni egyes élvezeti cikkeink kétes eredete felett, kényelmünk érdekében. Még akkor is, ha ezek borzalmas erkölcsi és ökológiai háttere nyílt titok. Mivel gyártók e
Élesen bírálta az Európai Uniót a floridai szenátor, amiért Brüsszel a jogállamiságra hivatkozva akarja pénzbírsággal sújtani Magyarországot és Lengyelországot.
A stressz modern korunk egyik legalattomosabb jelensége, ami megbetegíti a testet és a lelket. Észrevétlenül rombol, sőt, sokszor azt sem vesszük észre kezdetben, hogy a szervezet stresszben van. Ezért fontos, hogy minden nap tegyél valamit magadért és a stressz csökkentéséért!
Kristina Vojcskó és férje, Igor Michenko három kislányával menekült Magyarországra. A fiatal családanya a Ripost munkatársával osztotta meg történetüket.
Barcelonába visszatért az élet, hiszen 2020-ban egyáltalán nem, tavaly pedig csak online rendezték meg a világ legnagyobb, legfontosabb telekommunikációs kiállítását. A Mobile World Congress azonban az idén újranyílt, és ismét megmutatta, merre megy a mobilvilág, a technológia.
Újabb vereségével kieső helyre csúszott a Hertha a német labdarúgó-bajnokságban. A klub vezetői vasárnap délben menesztették a Dárdai Pál helyett november végén kinevezett Tayfun Korkutot. A török hátterű trénert egy Puerto Rico-i váltja, igaz, Felix Magath a német futball egyik nagy alakja, aki szigorúságáról híres. Kevésbé ismert róla, hogy rajo
Többi között az orosz-ukrán háború hatásairól is tárgyal Rómában Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Jang Csie-csi, a kínai Központi Külügyi Bizottság vezetője - jelentette be a Fehér Ház.
Ukrajna több térségében is offenzívákat készítenek elő az orosz csapatok - közölte hajnalban az ukrán védelmi minisztérium a Facebookon. Az ukránok arra számítanak, hogy Harkiv, Szumi és Kijev térségében is újabb támadások várhatók. A brit védelmi minisztérium pedig azt közölte, hogy az orosz flottának sikerült blokád alá vennie a Fekete-tenger par
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Széll Kálmán tér és a Svábhegy között a 21-es és a 21A autóbusszal, a Királyhágó tér és a Svábhegy között a 212-es busszal, a vonal felső szakaszán, a Svábhegy és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút között a 60-as pótlóbusszal lehet utazni, az alsó szakaszon található Orgonás és Esze Tamás iskola megállóhelyek
Fruzsina élete 12 évesen változott meg örökre, amikor felrobbant mellette egy gázpalack. A most 17 éves lány nem hagyta összetörni álmait, újra táncol, és mentorként is segíti sorstársait.
Egy, a YouTube-ra feltöltött videón az látható, hogy egy férfi ukrán zászlót lenget egy villa erkélyén Franciaországban. Az Insider szerint a villa egykor Timcsenko tulajdonában volt, majd később Shamalovnak adták át a helyi ingatlannyilvántartásra hivatkozva.
Az orosz csapatok Ukrajna több térségében is offenzívákat készítenek elő · Kadirov csecsen vezető állítása szerint Ukrajnában van · Az orosz hadművelet során megteremtették a Krím félsziget és a Donyec-medence szárazföldi összeköttetését · Az európai uniós országok katonai segítségnyújtást ígértek egy esetleges támadás esetén azon tagállamoknak, am
Ünnepi gálaműsorral nyílt meg újra szombat este a Magyar Állami Operaház átfogó felújításon átesett, Andrássy úti főépülete. A nézők között helyet foglalt Áder János jelenlegi és Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is. Az ünnepi előadáson a világhírű tenor, Placido Domingo vezényelte a az Operaház ze
Literenként 15 eurócentes kedvezményt biztosít április 1-től négy hónapon keresztül a francia kormány az autósoknak a benzinkutaknál az üzemanyagárak folyamatos növekedése miatt - jelentette be Jean Castex miniszterelnök.
A magyar tőzsdén szünetel a kereskedés hétfőn és kedden a március 15-i nemzeti ünnep miatt, külföldön azonban a szokott rendben zajlik az élet a tőzsdéken. A befektetők továbbra is az orosz-ukrán háborús fejleményekre fókuszálnak, de fél szemmel Kínára is figyel a világ, ahol 2019 óta nem látott koronavírus-járványhullám készül kibontakozni, tovább
Elég becsapós a kép, így nem csoda, hogy szinte senki sem ismeri fel a retró, gyerekkori fotón a híres és szépséges magyar énekesnőt. Neked vajon sikerül?
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy milyen csodálatos helyen élünk. Csak amikor belebotlunk egy-egy különösen jól sikerült fotóba, akkor csodálkozunk rá, mennyi mindent nem láttunk még, mennyi minden felfedeznivaló van körülöttünk. Olyan budapesti helyeket gyűjtöttünk most össze, melyek nemcsak kellemes időtöltést ígérnek, hanem az atmoszférájuk i
A moszkvai polgárok egyik napról a másikra azzal szembesültek, hogy nem tudnak belépni a metróba. Az Apple és a Google Pay ugyanis lényegében letiltotta őket.
Március 15-én a magyar polgári forradalmat és szabadságharcot ünnepeljük, a magyar történelem egyik leggyönyörűbb, legmagasztosabb pillanatára emlékezünk. Március 15-e egy szimbólum. A nemzeti önrendelkezés és a polgári fejlődés szimbóluma. Lépjünk túl a szokásos szépen hangzó, de oly keveset jelentő frázisokon, kíséreljünk meg a szimbólum mélyére
Globális élelmiszerválsággal kell számolni az ukrajnai harcok elhúzódása esetén - figyelmeztetett hétfőn Andrej Melnyicsenko orosz szénmilliárdos, a Reuters hírügynökséghez eljuttatott közleményében.