2022. március 16. szerda

márc. 16
12:42
Dupla Arénával búcsúzott a Red Bull Pilvaker: fotókon a fergeteges buli (Femcafe)
Két telt házas Aréna-koncerttel búcsúzott a Red Bull Pilvaker csapata, akiket ebben a formában utoljára láthatott együtt színpadon a közönség március 15-én délután és este.
márc. 16
12:42
Kertészeti növényvédelmi előrejelzés – március 16. (Agrofórum)
A mögöttünk álló egy hétben időjárásunk alakulásában érdemi változás csak a hó közepén történt. Előtte a sokévi átlagtól hűvösebb idő uralkodott, éjszakánként rendszeresen fagyott, gyakran -5 C0 alá süllyedt a hőmérséklet, nappal pedig 10 C0 körül alakult a maximum hőmérséklet. Általában derült éjszakák és nappalok jellemezték az égboltot.
márc. 16
12:42
Magánokirat vagy közokirat? – A legfontosabb tudnivalók (Üzletem)
Gyakran lehet hallani, hogy valamely szerződést vagy nyilatkozatot teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba kell foglalni. Az okiratok egyes típusainak különös jelentősége lehet például az okiratok bizonyító ereje, a szerződések érvényessége vagy végrehajtósága szempontjából. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalt
márc. 16
12:45
Tudta? Maigret felügyelő Magyarországon is járt (Blikk)
A könyvespolcokról egyenes a képernyőig szárnyaló Maigret felügyelő figurája igazi klasszikusa lett a bűnügyi irodalomnak. A belga Georges Simenon 1930-ban teremtette meg a legendás, ízig-vérig francia kispolgárt, akinek védjegye a puha kalapja és elmaradhatatlan pipája.
márc. 16
12:47
Köllő Babett vezeti a Tv2 visszatérő műsorát (Blikk)
Új műsorvezetőkkel tér vissza a TV2-re a Drágám, add az életed! Nemcsak új műsorvezetőkkel, de megújult produkcióval is várják a nézőket.
márc. 16
12:48
Március 15-én bravúroskodott egy motoros a Balatonnál, csúnya vége lett (Blikk)
Gázt adott, majd női utastársával együtt egy keréken próbált elindulni egy simontornyai férfi a Balaton-parti Szántódnál. A mutatványnak csúnya vége lett: a sofőr mögött ülő 25 éves nő rögtön le is esett a járműről.
márc. 16
12:48
Megszűnt közalkalmazotti jogviszony. A csökkentett végkielégítésről döntött az Ab (Adózóna)
Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény értelmében az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonya egészségügyi szolgálati jogviszonnyá alakult át. A sérelmezett rendelkezés alapján, ha az egészségügyi szolgálati munkaszerződés határidőben nem került megkötésre, az érintett közalkalmazotti jogviszonya 2021. március 1-jével m
márc. 16
12:48
Kopogtat a 900 forintos üzemanyagár - Lépéskényszerben a politika (Portfolio)
Az emelkedő üzemanyagárakra Európa-szerte reagálnak a kormányok, hol gyorsabban, hol lassabban, hol erősen torzítva a piacot, hol pedig szabad teret engedve a piaci folyamatok működésének, de kompenzálva egyes társadalmi csoportokat. Összegyűjtöttük, hogy milyen lépéseket tettek az egyes európai kormányok a fogyasztók terheinek mérséklésére, miközb
márc. 16
12:48
Anyagi helyzetéről vallott Hernádi Judit: borzasztó kevés a nyugdíja, muszáj dolgoznia (Pénzcentrum)
Egyik legünnepeltebb színésznőnk sem zsebelhet be túl magas nyugdíjat, így folyamatosan dolgoznia kell. Hernádi Judit a karrierjéről, valamint nyugdíjáról vallott.
márc. 16
12:48
Kiég a retinád az arannyal borított Lexustól! (Autónavigátor)
Már az elején le kell szögezni, hogy nem csupán a 15 perc hírnév iránti vágy hajtotta a 39 éves Tran
márc. 16
12:48
A G7-ek agrárminiszterei az élelmiszerfelhalmozás elkerülését kérik (Agrofórum)
Az ukrajnai háború globális élelmiszerellátásra gyakorolt hatásának mérséklése érdekében a G7-ek mezőgazdasági miniszterei felszólítottak minden nemzetet, hogy tartsák nyitva kereskedelmi csatornáikat, és védekezzenek az indokolatlan exportkorlátozás ellen.
márc. 16
12:48
Az űrszektorhoz köthető továbbképzés indul tizenhat egyetem együttműködésében (Demokrata)
Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul 2022 őszén.
márc. 16
12:48
Németh Péter: Fekete macska (Mandiner)
A Fidesz elnöke olcsó és méltatlan szavakkal ostorozza politikai ellenfeleit.
márc. 16
12:54
Zátonyra futott az Ever Given unokatestévre, az Ever Forward (Infostart)
Az amerikai parti őrség szerint a mentés ebben az esetben is napokig eltarthat még.
márc. 16
12:54
Márky-Zay Péter kék szalagot tűzött a Tv Macira (Blikk)
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje kihasználta az MTVA épületében töltött perceket.
márc. 16
12:54
Gyors zsenik kellenének az osztatlan birtok rendezéséhez (Agrárágazat)
Majdnem zseni kell ahhoz, hogy a magyar mezőgazdaság egyik fő problémájába bele merjen vágni…
márc. 16
12:54
A Farm Machine 2022 díjat a Väderstad Proceed-je kapta (Mezőhír)
Az eredmény gyors, egyenletes kelés és életerős növényállomány – ez szerepet kapott a mezőgazdasági gépek értékelésekor.
márc. 16
12:54
Újabb szomszéd ország fagyasztotta be az üzemanyagárakat (Autószektor)
Az eurosuper 95 árát 1,503 euróban, az eurodízelét 1,541 euróban határozta meg a tárca. Pocivalsek elmondta: a következő egy hónapban a kormány figyelemmel kíséri a beszerzési árak alakulását és szükség esetén újra reagál. Nem csak a fogyasztókat kell megvédeni, a kőolajkereskedőket is - húzta alá. Horvátországban keddtől ismét növekednek az üzema
márc. 16
12:54
Övön aluli ütés a dollárnak: Szaúd-Arábia jüant is elfogadna az olajért (BitcoinBázis)
Az elmúlt 40 év egyik legfontosabb alapköve és a dollár tartalékvaluta státuszát fenntartó horgony a petrodolláron alapuló globális pénzügyi rendszer
márc. 16
12:54
Több száz iráni drón semmisült meg egy támadásban (go2fly)
Egy február közepi, mindeddig eltitkolt, Izraelnek tulajdonított támadással megsemmisítettek több száz drónt Iránban – jelentette a Háárec című újság honlapja kedden. A hat drónnal végrehajtott légitámadás súlyos veszteséget okozott Irán drónarzenáljának, megsemmisített több száz, különböző méretű, távirányítással működő, pilóta nélküli repülőt a n
márc. 16
12:54
Így tartja életben elektromosautó-akkumulátorait a Jaguar (Villanyautósok)
Nem csak második, de akár harmadik életet is kaphat az I-PACE akkuja. A teljes anyag Így tartja életben elektromosautó-akkumulátorait a Jaguar címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Simon Zsolt.
márc. 16
12:57
Nagy Erzsébet: megpróbálják ellehetetleníteni a pedagógussztrájkot (Menedzsment Fórum)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja szerint megpróbálják láthatatlanná tenni a sztrájkot, volt olyan iskola, ahol az intézmény vezetője a tiltakozás első napjára rendkívüli igazgatói szünetet hirdetett. Ma határozatlan ideig tartó pedagógussztrájk kezdődött.
márc. 16
13:00
„Veletek vagyunk” – A Parlamentből üzentek a Kossuth téren tüntető diákoknak (SzMo)
A fiatalok közben gyakran skandálják, hogy „Gyertek ki!”, a tömeg folyamatosan duzzad, már több ezren vannak.
márc. 16
13:00
A HulladékRadarral 66 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni (Demokrata)
A telefonos applikáció segítségével 66 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni országszerte.
márc. 16
13:00
Rendkívüli csúcstalálkozó: Homloktérben a NATO elrettentő és védelmi képességének további erősítése (Mandiner)
Az orosz beavatkozás hosszantartó hatással lesz a biztonsági környezetre – jelentette ki Jens Stoltenberg.
márc. 16
13:00
Több száz drónt semmisített meg egy légitámadás Iránban (go2fly)
Egy február közepi, mindeddig eltitkolt, Izraelnek tulajdonított támadással megsemmisítettek több száz drónt Iránban – jelentette a Háárec című újság honlapja kedden. A hat drónnal végrehajtott légitámadás súlyos veszteséget okozott Irán drónarzenáljának, megsemmisített több száz, különböző méretű, távirányítással működő, pilóta nélküli repülőt a n
márc. 16
13:06
Mik azok a mandulakövek? - Vajon Önnek is van? (Vital)
A gombócérzésnek több kiváltó oka is lehet Okozhatja nem megfelelően kezelt allergia miatt hátsó garatfali csorgás, reflux betegség, de akár a stressznek is szerepe...
márc. 16
13:06
Ukrán háború: profit warning érkezett a BMW-től (Portfolio)
A BMW szerdán csökkentette autóipari részlegének 2022-es profitmarzs-előrejelzését, ezzel a német vállalat a legújabb autógyártó, aki figyelmeztetett a folyamatos chiphiányból és az ukrajnai orosz invázió következtében kialakult ellátásiláncbeli problémákra.
márc. 16
13:06
Nagy lendülettel indult az országos pedagógussztrájk (ATV)
Gimnáziumok, általános iskolák, de még óvodák is csatlakoztak a pedagógussztrájkhoz. Sőt, van több olyan intézmény is, ahol polgári engedetlenséget hirdettek a tanárok.
márc. 16
13:06
Van remény a megállapodásra: Ukrajna semleges állammá válásáról tárgyalhatnak (SzMo)
Ha a megegyezés megszületne, akkor Ukrajna megtarthatná a saját hadseregét, de nem fogadhatna be külföldi csapatokat.
márc. 16
13:06
Nádai Anikót magára hagyta a vőlegénye (Promotions)
Nádai Anikó terhesen egyedül maradt.
márc. 16
13:06
Ferrari: Nem számítunk első számú favoritnak (Racingline)
Mattia Binotto szerint a Ferrarinak továbbra sem lesz sok esélye arra, hogy legyőzze a Mercedest és a Red Bullt a világbajnoki címért folytatott versenyfutásban. A svájci-olasz szakember annak ellenére állítja ezt, hogy az olasz istálló legújabb autója, az F1-75 mindkét teszthét során lenyűgözően teljesített. Az egy körös tempó mellett a versenytem
márc. 16
13:09
70 százalékos is lehet a munkaerőhiány egyes iparágakban (Menedzsment Fórum)
A legjobb helyzetben lévő vállalkozások is 50 százaléknál nagyobb hiánnyal küzdenek.
márc. 16
13:12
Csodálatos fotók: Goldie Hawn és Kate Hudson együtt szerepeltek egy divatkampányban (Femcafe)
Kate Hudson és Goldie Hawn együtt szerepel a Stuart Weitzman márka 2022-es tavaszi kampányában. Természetesen gyönyörű fotók születtek, amit elősegített az egymás iránti szeretetük és a rajongásuk a márkáért.
márc. 16
13:18
Folyamatosak a harcok Ukrajnában (HírTV)
Számos városra légicsapásokat mért az orosz haderő.
márc. 16
13:18
Durva drágulás jöhet a fuvarozásban: ezt bizony minden magyar meg fogja érezni (Pénzcentrum)
A közúti fuvarozás is megdrágul, akár 20 százalék felett is növekedhetnek a közúti fuvarozás díjai, az elmúlt hetek változásai nyomán. A DigiLog Consulting, a Közúti Fuvarozási Árindexet alig egy hónapja bevezető cég sajtóközleményében kiemeli, hogy bár a Közúti Fuvarozási Árindex-et (KFX) negyedévente kalkulálják teljeskörűen, az elmúlt három hétb
márc. 16
13:18
Tajvani csipgyártó üzem épülhet Szaúd-Arábiában (Bitport)
A Foxconn állítólag 9 milliárd dolláros beruházásról tárgyal, a szaúdiak saját tőkével, kedvezményes hitelekkel és exporttámogatással is segíthetik az új létesítmény beindítását.
márc. 16
13:18
Tovább erősödött a forgalom az ingatlanpiacon (MMonline)
A Duna House becslése szerint februárban tovább élénkült a lakáspiac forgalma, így januárhoz képest 27,5 százalékkal több, 13 793 darab ingatlantranzakció valósult meg. Ugyan 2021 februárjához képest 5 százalékos korrekciót mutat ez az adat, ám a 2020-as adatokhoz viszonyítva 5 százalékkal nagyobb forgalmat támaszt alá. A Duna House keresletindexe
márc. 16
13:18
Autójával több kerületen át száguldozó embercsempészt fogtak el Budapesten (Demokrata)
Több kerületen át menekült a rendőrök elől egy szerb állampolgárságú embercsempész.
márc. 16
13:18
Meghalt a Fox News operatőre Ukrajnában (Mandiner)
Újabb médiamunkás vesztette életét az orosz-ukrán konfliktusban.
márc. 16
13:18
G7 agrárminiszterek: csak a szabad piac biztosítja, hogy mindenkinek jusson élelem (Magyar Mezőgazdaság)
Rendkívüli ülést tartottak a G7-ek agrárminiszterei az ukrajnai háború okozta globális élelmezésbiztonsági válság megvitatására. A tanácskozás végén kiadott közleményükben kiállnak az áruk szabad mozgásának fenntartása mellett.
márc. 16
13:20
Zelenszkij: Ukrajna nem lesz NATO-tag (HírTV)
Miközben az ukrajnai harcok folyamatosak, az orosz és ukrán fél ismét tárgyalóasztalhoz ült.
márc. 16
13:21
A csehek fele tartós NATO jelenlétet szeretne (Privátbankár)
NATO-egységeket szeretne látni tartósan országa területén minden második cseh, 45 százalékuk ellenzi ezt az elképzelést, míg öt százalékuknak nincs kialakult véleménye a kérdésben.
márc. 16
13:24
Tárgyalások az ukrán-orosz helyzetről (HírTV)
Háborús bűnökkel vádolja Putyint az Egyesült Államok Szenátusa.
márc. 16
13:24
Korlátozhatják az étolajvásárlást a német boltokban (Agroinform)
A német üzemeknek gondjaik lehetnek a nyers napraforgóolaj beszerzésével, mert teljesen leállt az Ukrajnából származó alapanyagszállítás.
márc. 16
13:24
Megoldódott az egyik legnagyobb tengeri rejtély (ATV)
A sarkkutatás hőskorának egyik legismertebb hajója, a felfedező Ernest Shackleton Endurance-e több mint száz éve, 1915-ben süllyedt el, és sokáig úgy tartották, lehetetlen lesz megtalálni a szélsőséges antarktiszi környezet miatt.
márc. 16
13:30
Megölhették a kanadai mesterlövészt, aki az ukránokat segíteni indult a háborúba? (Blikk)
Eddig egyetlen hírforrás, az autentikusnak éppen nem nevezhető Russia Informa írt arról, hogy az oroszok likvidálták Wali Dubbedet, a kanadai mesterlövészt, aki március 4-én érkezett Ukrajnába, hogy segítsen a honvédő háborút folytató ukrán hadseregnek.
márc. 16
13:30
Kitart az emelkedés a magyar tőzsdén (Portfolio)
A hazai blue chipek közül az OTP vezeti az emelkedést.
márc. 16
13:30
Gyurcsány Ferenc: „Orbán elvesztette miniszterelnök jellegét” (SzMo)
A DK elnöke szerint a miniszterelnök párttitkár, mert nem beszélt a hazáról, a szomszédban dúló háborúról, ehelyett kampánygyűlést tartott és az ellenzéket gyalázta.
márc. 16
13:30
Ukrán miniszter: nem működnek a humanitárius folyosók (Demokrata)
Verescsuk tűzszünetsértéssel vádolta az orosz erőket.

Keresés