2022. március 16. szerda

márc. 16
6:18
Hajmosás nélkül is lehet élni! 5 érv, 5 technika és 5 tapasztalat, hogy kipróbáld te is! (egy.hu)
„Mint a középkorban” – olvasom a közösségi médiában a hozzászólást. A komment egy öntisztuló hajról szóló poszt alatt virított. Vajon a kommentelő arra gondolt, hogy milyen jó, vannak, akik visszatérnek a nagyanyáink idejére jellemző természetességhez, vagy éppen ellenkezőleg, mennyire igénytelen, ha valaki nem mos hajat?
márc. 16
6:18
Harvick a hétvégén beállította Petty és Earnhardt rekordját (Racingline)
Harvick Phoenix-ben elért hatodik helyezése azt jelenti, hogy a 4-es autó pilótája beállította a hétszeres bajnok Richard Petty és Dale Earnhardt rekordját.
márc. 16
6:24
Mesterséges hús, medúzák, algák, rovarok - jelentés a jövő élelmiszereiről (Infostart)
FAO-jelentés vizsgálja a jövő élelmiszereiben rejlő veszélyeket és lehetőségeket.
márc. 16
6:24
Nagy kilengések kísérhetik a mai kamatemelést (Kripto Akadémia)
Magyar idő szerint ma 20:00-kor(*) veszi kezdetét az amerikai jegybank testületi ülése. A találkozó elején egy közlemény kerül majd kibocsátásra, amit várhatóan fél órával később a jegybank elnökének sajtótájékoztatója fog követni. Ezekből két fontos információt tudhatunk meg. (*) Az USA nyári időszámításra való átállása miatt elképzelhető, hogy 19
márc. 16
6:24
Könnyített szabályok a menedékesek foglalkoztatására (Adózóna)
Március 4-én hirdették ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában a Tanács (EU) 2022/382. végrehajtási határozatát a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek Ukrajnából való tömeges beáramlásának megállapításáról és átmeneti védelem bevezetéséről. Itthon március 8-án lépett hatályba az ideiglenes védelemre jogosultként elismert személyekkel kapcsolat
márc. 16
6:24
Pozsár Zoltán: Csúnyán lábon lőtte magát a Nyugat az orosz szankciókkal, és fel nem fogom, ezt hogy nem látták előre (Portfolio)
Jelentős mértékben megemeli az inflációt az orosz-ukrán háború Európában, a kontinens recesszióba zuhanhat idén - mondta el a Portfolionak adott interjújában Pozsár Zoltán, a Credit Suisse vezető globális stratégája. Pozsár szerint az energiaárak elszállása miatti inflációs nyomás olyan erős lehet, hogy a jegybankoknak - kamatemelés és mennyiségi s
márc. 16
6:24
Az ukránok szerint meghalt egy orosz tábornok Mariupol ostroma közben (ATV)
A tengerparti Mariupol ostroma közben meghalt az orosz támadók egyik tábornoka, Oleg Mitjajev - közölte Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója kedd éjszaka a Telegram közösségi oldalon.
márc. 16
6:24
Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát lőhetett fel (444.hu)
Dél-Korea és Japán szerint a rakétakísérlet azonban nem sikerült.
márc. 16
6:24
A Supreme x Burberry kollaboráció megjelenése káoszt okozott Londonban (Glamour)
A fiatal viszonteladók hosszú sorokban várakoztak az új együttműködés megjelenésének első napján a Supreme és a Burberry üzletei előtt Londonban.
márc. 16
6:24
Sesks: Az ERC Open választása egy logikus lépés volt (Racingline)
Martins Sesks magabiztos győzelmet aratott az ERC Open kategóriájában a Fafe Rallyn, mely a Rally Európa-bajnokság nyitó versenye volt. A lett versenyző elmagyarázta, hogy miért választotta ezt a kategóriát, amelyet csak a versenyeken értékelnek, bajnoki címet nem lehet szerezni.  Martins Sesks tavaly a Junior WRC-ben a harmadik helyet szerezte meg
márc. 16
6:33
A lengyelek békefenntartókat küldenének Ukrajnába (Privátbankár)
Méghozzá olyanokat, akik meg tudják védeni magukat veszélyes területen is. Erről Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes Kijevben beszélt.
márc. 16
6:36
Zelenszkij szerint még időre van szükség, újabb orosz tábornok halálát jelentették be - élő tudósítás (ATV)
"Egyre reálisabbnak hangzanak az orosz és ukrán kormány közötti béketárgyalások, de még időre van szükség, hogy Ukrajna érdekeinek megfelelő döntések születhessenek" - ezt mondta videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki a hétfői tárgyalásokat egészen eredményesnek nevezte. Közben újabb orosz tábornok halálát jelentették be az ukránok M
márc. 16
6:36
Mit keresnek kutak a Tisza-tóban? (AQUA)
A Tisza-tóban több helyen is kutakat találni a mederben, amelyek a csónakkal közlekedőknek nehézséget jelentenek. A kutak annak a bizonyítékai, hogy ott valaha állatok legeltek. A Tisza-tó 2023-ban lesz ötvenéves, de már az 1960-as években megkezdődtek a létrehozása előtti munkálatok, azaz a kijelölt medrében ki kellett vágni a mélyebben fekvő fáka
márc. 16
6:36
A háború sem tudja legyőzni az ingatlanárakat (Növekedés)
Nem küldte padlóra a lakáspiacot a háború, bár van, aki a bizonytalan helyzetben visszalép az adásvételtől, de nagyjából ennyien ugranak bele hirtelen a pánik miatt. Gadanecz Zoltánnal, a GDN Ingatlanhálózat vezetőjével beszélgettünk, aki a jövőben is drágulásra számít, mivel továbbra is az ingatlan a legjobb befektetés.
márc. 16
6:39
Sokkal kevesebb gyógyszert veszünk, mint néhány hónapja (Menedzsment Fórum)
6,6 százalékkal esett vissza a vényköteles gyógyszerek forgalma januárban decemberhez képest, de ha a darabszámot nézzük, még nagyobb a csökkenés.
márc. 16
6:42
Lecsap az infláció a számladíjakra is (Azenpenzem)
Az emelkedő inflációt követhetik a bankok, és persze követik is. Több pénzintézet tavasszal minden díját emeli. Közben akadnak szereplők, amelyek nem csak tartott költségekkel, hanem még pénzdíjas akciókkal is igyekeznek új ügyfeleket csábítani magukhoz.
márc. 16
6:42
Franciaország hajlandó tárgyalni Korzika autonómiájáról (444.hu)
Két hete tüntetések és zavargások vannak a szigeten.
márc. 16
6:42
Háború: Biden 1 milliárd dolláros katonai segélyt jelenthet be szerdán Ukrajnának (Mandiner)
Kövesse velünk a háború fejleményeit!
márc. 16
6:42
Még mindig százmilliókkal tartoznak az államnak az ajánlóíveket tömegével eltüntető kamupártok (rtl.hu)
Nemsokára újra választ az ország, ám a 2018-as országgyűlési választás idején kiosztott bírságoknak továbbra is csak a töredékét sikerült beszednie az államnak. A pénzbüntetések 78 százalékát mindössze három párt kapta, ám egyetlen forintot sem fizettek be belőle.
márc. 16
6:48
Egy lépéssel közelebb Ukrajna EU-tagjelölti státusza felé (Infostart)
"Nem hagyja magára az unió Ukrajnát" - üzenték kormányfők Kijevben.
márc. 16
6:48
Mellkasig süllyedt a mocsárban egy ember Ásotthalomnál, tűzoltók szabadították ki (Blikk)
Mocsárból szabadítottak ki egy embert a tűzoltók Ásotthalom közelében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerdán hajnalban.
márc. 16
6:48
A mocsárból kellett kiszabadítani egy embert Ásotthalomnál (ATV)
Mocsárból szabadítottak ki egy embert a tűzoltók Ásotthalom közelében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel szerdán hajnalban.
márc. 16
6:48
Jó hír az otthonfelújító családoknak – 3 milliót igényelhetnek felújításra (Tiszta Jövő)
Az otthonfelújítási program jelen állás szerint az év végéig lesz elérhető.
márc. 16
6:48
Fokozatosan újra akarják indítani a fekete-tengeri búzaexportot az oroszok (Agrofórum)
Oroszország fokozatosan újraindítja a búzaexportot fekete-tengeri kikötőiből, miközben az Azovi-tengeren továbbra is korlátozott a hajózás – közölték elemzők. Oroszország február 24-én támadta meg Ukrajnát, akcióit "különleges katonai műveletnek" nevezve.
márc. 16
6:48
Dinamikusan emelkedett a háztartások nettó vagyona (KKV Magazin)
A három évente végrehajtott háztartási vagyonfelmérés adatai szerint a háztartások nettó vagyona 2017 és 2020 vége között jelentős mértékben növekedett.  Az Mnb nemrégiben közzétett háztartási vagyonfelmérés adatai szerint miközben az infláció ebben az időszakban összesen 10 százalék körül alakult, a szektor nettó vagyona 42 százalékkal, az egy ház
márc. 16
6:48
Ultranehéz szerdai kvíz: 5 jó válasszal már te vagy a kvízkirály, bevállalod? (Promotions)
Alatta vagy fölötte leszel-e?
márc. 16
6:48
A Philips új, játékosoknak szánt monitorcsaládot mutatott be (Mínuszos)
A játékosok elvárásainak való megfelelés érdekében a Philips új, M5000-es sorozatba tartozó monitorai intenzitásukkal és részletgazdagságukkal emelkednek ki, az amúgy is színes választékból. A Philips 27M1N5200PA rendkívül versenyképes funkcióinak köszönhetően intenzív játékélményt biztosít, így tökéletes választás az akció-orientált, kompetitív tö
márc. 16
6:54
Érzékeny veszteség érhette az orosz hadsereget éjszaka Mariupolnál (Infostart)
Oleg Mitjajev tábornok haláláról számoltak be ukrán források.
márc. 16
6:54
Kezdődik a tanárok sztrájkja, arra kérik a szülőket, ne vigyék iskolába a gyerekeket (rtl.hu)
Gyerekfelügyelet lesz, ha valaki másként nem tudja megoldani az elhelyezést.
márc. 16
6:57
Indítás után felrobbant egy észak-koreai rakéta (Menedzsment Fórum)
Phenjan az ukrán háború idején is szeretne nemzetközi figyelmet, de most csak egy sikertelen kísérletre futotta.
márc. 16
7:00
Ez történt Ukrajnában az éjszaka: több városban is megszólalt a légvédelmi sziréna, Zelenszkij bízik a béketárgyalásokban (Blikk)
Az amerikai központú Institute of the Study of War minden nap készít egy rövid összefoglalót a háború történéseiről. A BBC publikálta ezen információk alapján, hogy az elmúlt órákban hogyan alakult az orosz–ukrán háborúban a fronthelyzet.
márc. 16
7:00
Hivatalos fotókon a Mercedes elektromos SUV zászlóshajója – hamarosan érkezik (Auto Pult)
A Mercedes-Benz padlóig nyomja a gázt az elektromos autózás terén: az EQA, az EQB, az EQC és az EQV még inkább csak átmenetnek tekinthető, ám az EQS és az EQE már a villanyos korszak gyermekei, és hamarosan még tovább bővül a kínálat, méghozzá a kötelezőnek mondható SUV modellekkel. Ezúttal az EQS SUV – igen, mindössze az a SUV utótag tesz majd kül
márc. 16
7:06
Havazott a Bükkben - kép (Infostart)
A napokban kellemes tavaszi hőmérséklet volt már, éjjel azonban "egy másik évszak" van ébren.
márc. 16
7:06
Hiába segítőkutya, nem engedte felszállni Rustyt és szívbeteg gazdáját a budapesti buszsofőr – felkavaró videó (Blikk)
Hiába utazhat szájkosár nélkül Rusty, mégis napi szinten vegzálják gazdájával együtt a tömegközlekedési eszközökön. A Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola kiképzett segítő kutyáját és szívbeteg gazdáját, Laczkó Maját hétfőn Budapesten, a 22-es busz egyik sofőrje hagyta ott a megállóban, mert Rusty-n nem volt szájkosár.
márc. 16
7:06
Újra felbukkant a börzsönyi hiúz, le is videózták (ATV)
Magyarországon a becslések szerint 10-12 hiúz élhet, és bár a börzsönyi hiúz létezéséről régóta tudni lehet, kisebbfajta csodának számít, ha a kamerák felveszik. Ferenczi Balázsnak azonban február utolsó napjaiban sikerült egy kameracsapda segítségével levideóznia az állatot.
márc. 16
7:06
Elon Musk nem csak párbajra hívta Putyint, műholdjaival már előtte kesztyűt dobott az orosz elnök arcába (SzMo)
Musk lehetővé tette, hogy az ukránok használják a Starlink rendszerét, így a háború képeit akkor is eljuttathassák majd a világnak, ha elvágják őket az internettől.
márc. 16
7:06
Trump: „A csodálatos magyar embereknek minden eddiginél nagyobb szükségük van Orbán Viktor erős vezetésére” (SzMo)
A korábbi amerikai elnök március 15. alkalmából küldött levelét Szijjártó Péter hozta nyilvánosságra.
márc. 16
7:06
Magukra hagyott csecsemők, takaróba csavart holttestek – tíz megrázó kép a háború huszadik napjáról (rtl.hu)
Ezek a képek az Ukrajna ellen indított orosz támadás 20. napján készültek, és azokat az ártatlanokat látni rajtuk, akik önhibájukon kívül keveredtek bele a harcokba. Az AP hírügynökség keddi fotói közt az egyiken az látható, hogy három koraszülött csecsemő fekszik egymás mellett, takarókban az ostromlott ukrajnai Mariupol város egyik kórházában. Ők
márc. 16
7:08
„Ilyen barátokkal Ukrajna nyerhet” – mondta Zelenszkij a lengyel, a cseh és a szlovén miniszterelnökök látogatása után (SzMo)
A kelet-európai kormányfők mindenben támogatásukról biztosították az ukrán vezetőt és elmondták, hogy országaik nyitva állnak az ukrajnai menekültek előtt.
márc. 16
7:12
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése szerint Oroszország nem maradhat a szervezet tagja (HírTV)
Oroszország az Európa Tanács alapokmánya szerint súlyos jogsértéseket követett el, nem tesz eleget kötelezettségvállalásainak, ezért a továbbiakban nem maradhat a szervezet tagállama.
márc. 16
7:12
Varga Mihály: biztosított az olaj- és gázellátás, nem változik a társasági adó kulcsa (Adózóna)
Magyarország energiaellátása a következő időszakban is biztosítva lesz, az EU-ban nem lesznek olyan szankciók, amelyek az olaj- vagy a gázellátást érintenék – szögezte le Varga Mihály pénzügyminiszter kedden az uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek brüsszeli tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.
márc. 16
7:12
Az Ejeb elmarasztalta Svájcot (ProfitLine)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy keddi ítéletében elmarasztalta Svájcot, amiért az ország 2020-ben olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek megsértették a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos rendelkezéseket ellenzők gyülekezési jogát - tájékoztatott a strasbourgi székhelyű testület.
márc. 16
7:12
Valaki Bmw szörnyet faragott egy Hyundaiból (Autószektor)
Van az úgy, hogy többre vágyunk, mint amit megengedhetünk magunknak. Ilyenkor vagy hitelt veszünk fel, vagy megoldjuk okosba’, ahogy az a koreai autós is, aki saját kezével kezdett BMW-t faragni Hyundai Tiburonjából. Abból a koreai kupéból, ami önmagában sem egy unalmas sportkupé, amolyan titkos favorit a kezdő autó rajongóknak. 2,0 literes motorja
márc. 16
7:18
Donald Trump szerint a magyaroknak minden eddiginél nagyobb szüksége van Orbán Viktorra (ATV)
Levélben fejezte ki Orbán Viktor melletti támogatását a közelgő április választások kapcsán Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok előző elnöke - számolt be az MTI.
márc. 16
7:24
Videón a börzsönyi hiúz (Infostart)
Néhány nappal később aranysakált is észleltek.
márc. 16
7:24
Nem lehet a miénk az Audi legnagyobb SUV-ja, de talán jobb is így (Auto Pult)
Azt már eddig is tudtuk, hogy a nagy autógyártók igyekeznek külön is kiszolgálni a kínai piac igényeit, így számtalan olyan modellel találkozhatunk, melyek csak a távol-keleti ország számára készülnek – kiváltképp a Volkswagen konszern kínálatában, de nem kizárólag náluk. Ezúttal az Audi Kínának szánt újdonsága szivárgott ki a hatóságoknak köszönhe
márc. 16
7:24
Zelenszkij: egyértelmű, hogy Ukrajna nem lesz a NATO tagja (Igényesférfi.hu)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy véli, hogy Ukrajna a NATO "nyitott ajtók" politikája ellenére sem lesz az észak-atlanti szövetség tagja.
márc. 16
7:24
Ezzel a 4 trükkel meghosszabbíthatod a növényeid életét (Promotions)
Mutatunk néhány tippet.
márc. 16
7:24
O’Ward már nem feltétlenül a McLarennél képzeli el a jövőjét (Racingline)
A millió dolláros kérdés: Vajon Pato O’Ward marad az Arrow McLaren SP-nél az 5-ös rajtszámú Chevyben, ha a szerződése lejár? Ez a kérdés lengi be az elmúlt hetekben az IndyCar Series paddockjában, mivel egyre több pletyka kering a mexikói esetleges továbblépéséről. Többen úgy gondolják, hogy az AMSP bajnoki törekvéseinek vezető arcaként a helye meg
márc. 16
7:24
Néhány politikusnak élete végéig járhat a milliós fizetés (rtl.hu)
A megbízatásukat nem érinti sem kormányváltás, sem nyugdíjkorhatár, sőt még a kétharmad sem.

Keresés