Egyre többen csináltatnak maguknak kriptovaluta témájú tetoválásokat. A bőrünk alá férkőzött Az elmúlt két év eseményei nagyban hozzájárultak a kriptovaluták,
Kína élesen bírálta az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókat és a NATO kelet-európai csapaterősítését, miután Joe Biden amerikai elnök az előző nap figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy következményei lesznek, ha Peking támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni invázióhoz.
Ha a baloldal kijelentéseit tettekre váltanák, Magyarország belesodródna a háborúba - erről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A miniszter kijelentette: amíg Magyarországon polgári kormány van, addig ebben a konfliktusban hazánk nem fog fegyvert szállítani, hiába buzdítanak e
A nemzetségnevét (Achillea) a legendás görög hősről, Akhilleuszról kapta, aki a legenda szerint a gyógynövényt bajtársának gyógyítására, sebkezelésre és vérzéscsillapításra használta a trójai csatában.
A Belügyminisztérium rágalmazással vádolta Zugló polgármesterét, miután Horváth nyilvános vallomásában arról írt: „a választások környékén gyanús körülmények között emberek halnak meg rendőrautókban...”
Ha a baloldal kijelentéseit tettekre váltanák, Magyarország belesodródna a háborúba – erről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A miniszter kijelentette: amíg Magyarországon polgári kormány van, addig ebben a konfliktusban hazánk nem fog fegyvert szállítani, hiába buzdítanak e
Max Verstappen a 2021-es bajnoki diadal nemzetközi hasznát is aratja most, állítja a holland menedzsere. Bár a mercedeses Lewis Hamilton felett aratott győzelem rendkívül ellentmondásos volt, Raymond Vermeulen elárulta, mégis komoly érdeklődést váltott ki a potenciális, jövedelmező szponzorok részéről. “Határozottan beindult a dolog” – mondta a De
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! Binance A Binance elmúlt vasárnap délután indította el a Bitcoin Button, vagyis Bitco
Nem sokon múlt, hogy „szétesett” a Haas a Bahreini Nagydíj időmérőjén remeklő Kevin Magnussen alatt. Így is nagyszerű eredményt értek el, de főnökük szerint az autóban és a remeklő dánban is bőven van még tartalék!
A lengyeleknél az erdők már az ország területének több mint a 30 százalékát teszik ki, ami az egyik legjobb eredmény Európában. Persze messze elmaradnak Finnországtól (74 százalék) és Svédországtól (69), de Írország, ahol a múlt század elején hatalmas erdőpusztítást végeztek, s az utóbbi évtizedekben intenzíven fásítanak, a maga 11 százalékával meg
Sok szempontból jó ötlet egyedül nekivágni a nagyvilágnak, ha utazni szeretnél. Nem kell senkihez alkalmazkodni, akkor mész és oda, ahova szeretnél; emellett, ha egyedül utazol sokat tanulhatsz önmagadról és új barátokat szerezhetsz.
Sokszor váratlan fordulatot vesz az életünk, és néha ez épp akkor történik, amikor szeretnénk az igazit megtalálni. Hazai hírességeink között akadnak olyanok, akiknek egy párcsere kellett ahhoz, hogy megleljék a boldogságot.
A világűr régóta lenyűgözi az emberiséget, talán már az első pillanattól fogva, hogy felnéztünk az éjszakai égboltra. Az elmúlt évszázadban egyre többet megtudtunk a bolygónkon túl létező kozmoszról. Eljutottunk a Holdra, sőt, eszközeink még azon túlra is. Ennek ellenére még nagyon sok titok maradt, amit felfedezhetünk.
Az államtitkár kiemelte: az első 10 elektromos meghajtású járművet már használják is a Budakeszire utazók; a fennmaradó 30, szintén már megérkezett autóbusz Budaörs és Budakeszi irányába fog közlekedni. A budakeszi útvonalon zajlik a buszsáv tervezése, amelynek segítségével majd a tömegközlekedést választók dugó esetén napi egy órát is nyerhetnek -
Mintegy 190 ezer civilt menekítettek ki humanitárius folyosókon a frontról az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta - közölte Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes. Hozzátette: a kijevi és a luhanszki folyosók szombaton is működtek.
Kína élesen bírálta szombaton az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókat és a NATO kelet-európai csapaterősítését, miután Joe Biden amerikai elnök az előző nap figyelmeztette Hszi Csin-ping kínai elnököt, hogy következményei lesznek, ha Peking támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni invázióhoz.
A kávé hatóanyaga, a koffein a világ két legelterjedtebb pszichoaktív drogjának egyike (a másik az alkohol). Az emberiség fele bolondul érte, becslések szerint 500 milliárd csésze kávé fogy el naponta. Ódákat zengedeznek róla, most mégis úgy tűnik, hogy hamarosan luxuscikké válhat, de akár örökre el is tűnhet az életünkből.
Egyre több jogszabályi akadály hárul el az önvezetés elől. A teljes anyag A kormány és a pedálok többé már nem kötelező elemei az autóknak címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: dr. Papp László (Sol Invictus).
A fogyókúra sikere nagymértékben függ a zsíranyagcserétől! Sokan nem tudják, hogy a jó zsíranyagcsere pedig a jó emésztéstől, a megfelelő enzimtermeléstől, az elégséges epesav kiválasztástól, és a jó májműködéstől függ többnyire.
Amikor már égett a ház, érkezett a klub élő legendája: Nikolics Nemanja megdöntötte a Fehérvár NB I-es gólrekordját, s duplájával megszakította a csapat borzasztó sorozatát.
A nyugati numerológia szerint - aminek alapjait az ókori görögök rakták le közel 2500 évvel ezelőtt - a születési dátuma alapján mindenkinek van egy életút száma, amely egyéni jellemzőkkel ruházza fel „viselőjét”. A szám alapján nemcsak azt lehet megmondani, milyen ember vagy, hanem azt is, mi az 5 legnagyobb erősséged.
Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhat a választókerületben egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt.
Bár a fegyveres harcok csak Ukrajnában zajlanak, egyre nyilvánvalóbb, hogy a pénzügyi és a nyersanyagokért folyó háború lassan kiterjed az egész világra. Az Ukrajna elleni támadás, 2014 után újra 100 dollár fölé emelte az olaj hordónkénti árát, és az orosz tartalékok befagyasztása pedig sok országot gondolkodóba ejtett. Ennek egyik elemeként, a sza