2022. március 21. hétfő

márc. 21
17:18
Innen tudhatod, ha már egészségtelenül sokat szorongsz (Glamour)
Miközben ennyi borzalmas dolog történik a világon, nem nehéz megérteni, miért szorongunk olyan sokan. A szorongás bizonyos szempontból hasznos eszköz lehet a stresszes vagy fenyegető helyzetekkel szemben. Tulajdonképpen a harc és menekülés mechanizmusának részét képezi, amely lehetővé teszi számunkra, hogy még a legrosszabb helyzeteket is túléljük.
márc. 21
17:18
Az idei Oscar változást ígér – de vajon betartja-e? (WMN)
A Golden Globe már elvesztette minden fényét, de az Oscarnak is fel kell kötnie a gatyáját, ha nem akar egy letűnt kor ünnepe lenni
márc. 21
17:18
Már az első délelőtt több száz menekülőnek segítettek (Demokrata)
A tranzitpont szívesen látja további ukrán tolmácsok és önkéntesek jelentkezését – közölte a Miniszterelnökség.
márc. 21
17:18
Soros-féle civilképzésen is átesett a baloldal cégeltüntető jelöltje (Mandiner)
Nemigen beszél róla, de Fricsovszky-Tóth Péter részt vett a Civil Kollégium Alapítvány rendezvényein. A szervezet működtetése mögött nemzetközi pénzcsapok is feltűnnek.
márc. 21
17:18
Németh Zsolt szerint még Orbán Viktor is egyetért azzal, hogy „Ruszkik haza!” (rtl.hu)
A Fidesz, a kormány és az Országgyűlés álláspontja is az, hogy Oroszországnak véget kell vetnie a katonai agressziónak.
márc. 21
17:20
Prőhle Gergely: Mitteleuropa bűvöletében – Erhard Busek emlékére (Mandiner)
A magyar politikai közélet, és különösen a rendszerváltás időszakának alakítói sokat köszönhetnek neki.
márc. 21
17:21
Szőcs Renáta nem ijedt meg attól, hogy Alekosz feljelentette (Blikk)
Kitört a celebháború! Az énekes Szőcs Renáta a közösségi oldalán osztotta meg, hogy az egykori ValóVilág nyertes, Nagy Alekosz sikertelenül randira hívta, majd sértegette őt. A valóságshow hős ostobának nevezte, Renáta pedig úgy döntött, megmutatta a megdöbbentő, érthetetlen üzenetet követőinek.
márc. 21
17:24
MEKH: Magyarország energiaellátása stabil (Infostart)
A földgáz és a villamos energia iránti igényeket is maradéktalanul fedezik a hazai rendszerek - mondta a Magyar Nemzetben hétfőn megjelent interjúban Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) elnökhelyettese, jelezve azt is: Magyarország kiváló infrastruktúrával rendelkezik és földgáztartalékai is megfelelőek.
márc. 21
17:24
A Juventus sztárja nyáron szabadon távozhat a klubtól (Blikk)
Paulo Dybala a nyáron szabadon igazolható játékosként távozik a Juventusból hét év után, miután az új szerződéssel kapcsolatos tárgyalások megszakadtak.
márc. 21
17:24
Ezek a cukorbetegség tünetei, figyelmeztető jelei (WebBeteg)
Minden betegre legalább egy ember jut, akinél még nem jelentkeztek a cukorbetegség tünetei, ezért nem is tud róla. Figyelemfelhívó tünet lehet a szomjúság, a nehezen gyógyuló seb, de a diabétesz az esetek többségében kezdetben tünetszegény, a panaszok alapján nehezen felismerhető.
márc. 21
17:24
Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kéri a Független Benzinkutak Szövetsége (ATV)
A szervezet hétfői közgyűlése után kiadott közleményben a többi között annak tisztázását kéri, hogy milyen hatástanulmányok előzték meg a 95-ös benzin és a gázolaj ármaximumának megállapítását, milyen szakmai egyeztetést folytattak le a rendelet kiadása előtt, ki a felelős a részletszabályzat kidolgozásáért, illetve mérik-e a rendelet hatásait.
márc. 21
17:24
„Ez az a koordinálás, amire három hete vártunk” –segítőközpontot nyitott a kormány a BOK-csarnokban (444.hu)
A menekülteket segítő civil szervezetek is a csarnokba költöztek a pályaudvarról, köztük a Migration Aid is, amit a kormány éveken át sorosozott. Most azt mondják: senkit sem akarnak megbélyegezni.
márc. 21
17:24
Márki-Zay Péter: „Az uniós források csak akkor jönnek, ha Orbán megy” (SzMo)
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt beszélt arról is, hogy „a fejenként másfél millió forint lehívásához Magyarországnak szigorú korrupcióellenes szabályokat kell hoznia”.
márc. 21
17:24
Jimmie Johnson és az Indy 500-győzelem: “Miért ne?” (Racing)
Debütáló oválfutamára kerített sort az IndyCarban a hétvégén, rögtön hatodik lett Jimmie Johnson. Ezek után naná, hogy megjött az étvágya a még nagyobb falatokra is. Sokan nagyon sokat vártak tőle, Jimmie Johnson pedig nem is okozott csalódást. A hétszeres NASCAR Cup-bajnok élete első (legalábbis az IndyCarban első) oválfutamán egy kiváló hatodik h
márc. 21
17:24
Március 21-i kezdettel kihirdette a belügyminiszter a tartósan vízhiányos időszakot (Üzletem)
A tartósan vízhiányos időszakban nem kell vízkészletjárulékot fizetniük a mezőgazdasági termelőknek, és vízjogi engedély nélkül, bejelentést követően egyszer rendkívüli öntözési célú vízhasználat lehetséges.
márc. 21
17:24
A Goldman Sachs végrehajtotta az első OTC kriptovaluta kereskedelmét (BitcoinBázis)
A Wall Street nagyágyújának tartott Goldman Sachs tőzsdén kívüli (OTC) kriptovaluta kereskedelmet bonyolított le a Galaxy Digital pénzügyi vállalattal. A
márc. 21
17:27
A választás véghajrájában üzent Márki-Zay Péter: ezt tervezi az ellenzék az utolsó két hétben (Blikk)
Már csak kevesebb, mint két hét és kezdetéti veszi az országgyűlési választás. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter „Beszéljünk az utolsó két hétről” címmel videóban buzdította szavazóit, miközben elárulta, milyen kampányüzeneteket fognak eljuttatni háromezer településre április 3-ig.
márc. 21
17:30
Licit a rakterekre: aki többet fizet, annak a konténere kerül fel a hajóra? (Piac és Profit)
A háború következményei az élet minden szintjére átgyűrűznek. Már rövidtávon is érezhetővé válnak a hatások a háztartásokban is. Hiánytermékek, energiaszűke, magasabb árszint… Alternatív beszállítói piacok keresése, új beszerzési csatornák felkutatása jelenthet megoldást – olvasni a választ különböző fórumokon, ez azonban közel sem ennyire egyszerű
márc. 21
17:30
Folytatódnak az ukrán-orosz tárgyalások és a harcok is (Infostart)
A másfél órás egyeztetés után munkacsoportokban tárgyalnak tovább. Közben Ukrajna-szerte zajlanak a harcok.
márc. 21
17:30
Szellemhajókkal vágnának rendet a tengeri szállítás káoszában (Bitport)
Jönnek az ember nélküli hajók. A Hyundai hajóépítő leányvállalata idén átszeli egy önvezető kereskedelmi hajójával az óceánt.
márc. 21
17:30
Bordeaux komolyan készül a klímaváltozásra – modellezik a 30 év múlva bekövetkező időjárást (Magyar Mezőgazdaság)
Milyen lesz a bordeaux-i bor íze 2050-ben? Franciaország egyik leghíresebb bortermelője olyan kísérlet végrehajtására készül, amelyet a borágazatban eddig még senki sem próbált meg.
márc. 21
17:36
Boris Johnson Kijevbe utazhat, hogy kifejezze támogatását Ukrajna felé (Blikk)
Boris Johnson kijevi villámutazást fontolgat, hogy kinyilvánítsa, együtt érez Ukrajnával.
márc. 21
17:36
Itt a vége, három év után megszűnik a Papifrankó: Hodász András „kiégett” (Blikk)
Három év után végleg megszűnik Hodász András Youtube-csatornája a Papifrankó. Egy a megszokottnál hosszabb videóban jelentette be a pap-influencer, hogy csatornájuk véglegesen megszűnik. Indoklásában kiemelte, hogy nem felső nyomásra, hanem saját döntésként határoztak a csatorna végleges megszüntetése mellett.
márc. 21
17:36
Átfogó közlekedésfejlesztés indul a déli agglomeráció felé (Portfolio)
Megújul a H6-os ráckevei hév, ezzel együtt Szigetszentmiklóson a József Attila-telep megálló is. A Budapest Fejlesztési Központ építészeti tervpályázatot hirdetett a hévmegálló új előterének és egy parkolóház építésének a megtervezésére. A pályamunkák beérkezésének a határideje 2022. május 10-e, az eredményhirdetés június 3-án lesz - írja Vitézy Dá
márc. 21
17:36
A háború sok áldozatot követel, de az abortusz még többet – mondják a lengyel katolikus aktivisták (444.hu)
A lengyel abortuszelleneseket is fölpiszkálta a háború és a menekülthullám.
márc. 21
17:36
Új hidrogéntartályokat fejlesztett a Toyota (autopro)
Az autóiparon kívül is gondolkodik a japán gyártó.
márc. 21
17:36
Komoly szembeszelet kapott a lakáspiac – jöhet az áresés? (Növekedés)
A megugró infláció és az erősen emelkedő kamatkörnyezet szűkíti a hitelfelvételi lehetőségeket, aminek fényében gyengül a kereslet az ingatlanpiacon. Egyre több emellett a vonzó alternatív befektetési forma, ami elszívhatja a befektetők egy részét. Az orosz-ukrán háború okozta sokk a hazai ingatlanpiaci kilátásokat is átírja. Az ingatlanárak reálér
márc. 21
17:36
A járvány és a háború ellenére is az uniós élbolyban a magyar beruházási ráta (Mandiner)
Azután, hogy a magyar gazdaság 7,1 százalékos növekedést produkált 2021-ben, ezzel együtt nagyságrendileg 15 ezer milliárd forint értékben valósultak meg beruházások, amivel uniós összevetésben az élbolyban vagyunk. Ez már az egymást követő hatodik negyedév volt, amikor a magyar gazdaság egésze bővülni tudott, ráadásul úgy, hogy meghaladta a korona
márc. 21
17:38
Kontra: Üzenet Hodász atyának (Mandiner)
Tavaly augusztusban egyszer már „végleg” megszüntette az azóta újraindult vlogját.
márc. 21
17:39
Még több német fegyver érkezik Ukrajnába (Menedzsment Fórum)
Steffen Hebestreit kormányszóvivő tájékoztatóján kifejtette, hogy a német hadseregnek (Bundeswehr) nemigen vannak nélkülözhető fegyverei vagy egyéb felszerelése, ezért a kormány német gyártóktól vásárolt új fegyverekkel támogatja Ukrajnát.
márc. 21
17:42
Nézőpont: Fidesz-vezetés az ukrajnai háború idején is (Infostart)
Az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszre voksolna, ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választást, és 41 százalékuk voksolna a baloldali közös listára.
márc. 21
17:42
Boris Johnson Kijevbe utazhat, hogy kifejezze a támogatását Ukrajnának (Blikk)
Boris Johnson kijevi villámutazást fontolgat, hogy kinyilvánítsa, együtt érez Ukrajnával.
márc. 21
17:42
Toyota Yaris Cross Hybrid FWD teszt (2022) – Meghatározó egyéniség (Auto Pult)
Ha azt mondod, Toyota, rávágom, hogy Prius, Corolla vagy Yaris, esetleg Land Cruiser… na de a fiatalabb, fiatalosabb korosztályt már nem ezek a típusok mozgatják meg. Manapság inkább már a trendeknek megfelelő crossovereket keresi mindenki. A japánok pedig nem hagyják ki a ziccert, és persze kiszolgálják az ő igényeiket, mégpedig minden szinten – e
márc. 21
17:42
Szabó Tünde: Minden idők legnagyobb sportlétesítmény-fejlesztése ment végbe az elmúlt években (HírTV)
Az államtitkár elmondta, nemcsak a sport, hanem a kultúra, az egészségügy és az oktatás területén is jelentős fejlesztések zajlottak Nyíregyházán.
márc. 21
17:42
Két tavaszi leves, amit mindenki imádni fog! (Hamu és Gyémánt)
Csak azért, mert a tél véget ért, az még nem egyenlő azzal, hogy a levesszezonnak is búcsút kell intenünk. Íme két frissítő recept!
márc. 21
17:42
Ellenzéki frakcióvezetőkkel egyeztetett Orbán Viktor (Mandiner)
„A saját szememmel bizonyosodhattam meg róla, hogyan csapja be a baloldal a közvéleményt” – fogalmazott az ülést követő ellenzéki sajtótájékoztató kapcsán Kocsis Máté.
márc. 21
17:42
Rakétatámadást hárítottak el Jeddah közelében, az F1 figyeli a helyzetet (Racing)
Az F1 folyamatosan monitorozza a Szaúd-Arábiában kialakult helyzetet. Napokkal ezelőtt a jemeni houthi csoport megtámadott egy Aramco elosztóüzemet Jeddah-ban, majd rakétákkal és drónokkal lőtték az energia és víztisztító létesítményeket. A Reuters információi szerint tegnap a Jemenben harcoló szaúdi koalíció közölte, elfogtak és megsemmisítettek e
márc. 21
17:44
Vádak és valóság: gázfüggőség, avagy ki mit tud(ott) a gázfüggőség csökkentésében? (Mandiner)
Visszatérő vád, hogy a jelenlegi kormányzat gázfüggőségbe taszította az országot. Ezzel szemben a valóság az, hogy hazánk villamos energia termelésének szerkezete folyamatosan átalakul. Mi több, Magyarország folyamatosan kereste a nyomasztó függőséget csökkentő megoldásokat Európa közepén, mindenféle tengeri kijárat nélkül, lényegében külső segítsé
márc. 21
17:48
Aláírták a szerződést, folytatódhat a gödöllői és csömöri Hév metróvá fejlesztése (Blikk)
A gödöllői és a csömöri HÉV-ek megújulása új lendületet vett. A fejlesztés során a metróvá alakítás tervezése is elindult, a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) és a tervezési munkákkal foglalkozó Főmterv vezetője, a XVI. kerület országgyűlési képviselőjének illetve a polgármesterek jelenlétében írta alá a szerződést módosító dokumentumokat.
márc. 21
17:48
Botrány a hokimeccs után: megütötték a Fradi edzőjét (Blikk)
Gyergyószentmiklós – Döbbenetes incidens árnyékolta be az FTC férfijégkorong-csapatának gyergyószentmiklósi sikerét: az Erste-liga elődöntőjének harmadik meccsén a zöld-fehérek 7-0-ra nyertek a Gyergyói HK vendégeként, majd a mérkőzés után valaki megütötte a vendégek vezetőedzőjét, Fodor Szabolcsot.
márc. 21
17:48
Alapvető hibán bukott meg az újbudai mesterbűnöző: állásinterjún lopott, nem jutott messzire (Pénzcentrum)
Az újbudai nyomozók gyanúja szerint egy férfi állásinterjúra ment, de inkább két telefont és egy tömegközlekedési bérletet lopott el.
márc. 21
17:48
Egy 96 éves holokauszt-túlélő is meghalt a harkivi bombázásokban (ATV)
Borisz Romancsenko intenzíven kampányolt a náci bűnök emlékéért, és a Buchenwald-Dora Nemzetközi Bizottság alelnöke volt.
márc. 21
17:48
Balesetet szenvedett A padlás előadásán Wunderlich József (SzMo)
A színész egy pillanatnyi rosszullét miatt leesett a létráról. A színésztársai vették észre, hogy baj van és azonnal mentőt hívtak.
márc. 21
17:48
Újabb német fegyverszállítmány indul Ukrajnába (Növekedés)
További fegyverszállítmányokkal is támogatja majd Németország Ukrajnát az Oroszországgal szembeni védekezésben - jelentették be hétfőn Berlinben.
márc. 21
17:51
Újra vádat emeltek Orbán Viktor cseh barátja ellen (Menedzsment Fórum)
Andrej Babis volt kormányfőt és munkatársát vádolja a prágai államügyészség.
márc. 21
17:54
Újabb részletek és videók a kínai utasszállító repülő tragédiájáról (Infostart)
Lezuhant egy belföldi utasszállító repülőgép hétfőn a dél-kínai Kuanghszi tartományban, több mint 130 utassal a fedélzetén - jelentette több kínai állami sajtóforrás.
márc. 21
17:54
Albán mobilszolgáltatót vett meg a 4iG (Portfolio)
Újabb tranzakciót zárt le Albániában a 4iG, amivel megszerezte az ország második legnagyobb mobilszolgáltatóját.  A 4iG érdekeltségében lévő ALBtelecommal együtt a vezetékes és a mobiltávközlési szolgáltatási szegmensben is piacvezető vállalatcsoport jött létre az albán telekommunikációs piacon – áll a cég közleményében.
márc. 21
17:54
Feljelentést tesz az ellenzék, mert Erzsébetvárosban és Terézvárosban is furcsa egyezések vannak a Fidesz és kisebb pártok ajánlóívein (444.hu)
Közös aláírásgyűjtő, több listán is szereplő nevek, de eltérő aláírásokkal, és van olyan elhunyt is, aki két párt jelöltjét is támogatta.
márc. 21
17:54
Alapvető hibán bukott meg az újbudai mesterbűnöző: állásinterjún lopott, nem jutott messzire (Pénzcentrum)
Az újbudai nyomozók gyanúja szerint egy férfi állásinterjúra ment, de inkább két telefont és egy tömegközlekedési bérletet lopott el.
márc. 21
18:00
Fenyegető SMS-eket kaptak a kárpátaljai magyarok (Mandiner)
Az ukrán nyelven írt üzenetekben azt írták „Halál az ellenségre! Késre a magyarokat!”

Keresés