2022. március 21. hétfő

márc. 21
18:06
Figyelmeztették az amerikai nagykövetet Moszkvában (Infostart)
Joe Biden elnök kijelentései miatt háborodtak fel.
márc. 21
18:06
Újabb tárgyalási forduló kezdődött a szíriai konfliktus szereplőinek részvételével (HírTV)
A tizenegy éve tartó polgárháborúban több százezren vesztették életüket, több millióan menekültek el hazájukból, és körülbelül 6,7 millió belső menekültről tudni.
márc. 21
18:06
A Mol húzta fel a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 321,14 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 44 256,70 ponton zárt hétfőn.
márc. 21
18:06
Az elemző szerint ezért beszélhetett MZP az új, konzervatív pártról (ATV)
Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint stratégia hibát vétett azzal az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, hogy a kampányfinisben beszélt az új, konzervatív párt alapításának tervéről, abban azonban igazat adott Márki-Zay Péternek, hogy vannak olyan ellenzéki pártok, akiknek céljuk lehet gyengíteni őt a választások előtt.
márc. 21
18:06
Videók: A megszállás ellen tüntetőkbe lőhettek az oroszok Herszonban (SzMo)
Megdöbbentő felvételeket közöltek az ukrán városban történtekről.
márc. 21
18:06
Vádat emeltek Andrej Babis volt kormányfő ellen EU-pénzek jogosulatlan megszerzése miatt (rtl.hu)
Orbán Viktor cseh szövetségese ellen egy 750 millió forintos EU-s támogatással épült szabadidőközpont ügyében emelnek vádat.
márc. 21
18:09
Csak a Molban volt ma szufla a budapesti tőzsdén (Privátbankár)
A másik három blue chip értéke esett.-
márc. 21
18:12
Olaszország is drasztikus lépésre szánta magát a háború hatásai miatt (Portfolio)
Negyvennapos kedvezmény bevezetéséről döntött az olasz kormány az üzemanyagárak megállítására, miközben egyes élelmiszerüzlet-láncok két üvegben szabták meg az egyszerre vásárolható étolaj mennyiségét.
márc. 21
18:12
Balaton-átúszás öt fokban (AQUA)
Átúszta a Balatont Czettele Győző, aki ötfokos vízben, enyhe hullámokban indult el Tihany-révből vasárnap délelőtt, és 1250 méter állt előtte a túlsó partig. A budapesti fiatalember az úszás előtt futott és fekvőtámaszt végzett a parton. Az embert próbáló rendezvényt Zimányi András, az első téli Balaton-átúszó szervezte, amelyen több váltócsapat is
márc. 21
18:12
Betiltották Oroszországban a Facebookot és az Instagramot (Mandiner)
Anyacégüket ezzel egy időben szélsőségesnek minősítették.
márc. 21
18:12
Újabb autómárkával bővül az AutoWallis kiskereskedelmi portfóliója (Autószektor)
A magyar piacon az egyik legdinamikusabban fejlődő autómárka kiskereskedelmi piacára lép be az AutoWallis, miután a csoporthoz tartozó budapesti, Váci út 175. szám alatt található autószalonban mostantól a Maserati, Isuzu és BMW Premium Selection mellett a SsangYong teljes modellpalettája is elérhető az autóvásárlók számára. A csoport 2012 óta képv
márc. 21
18:15
Odesszát is lőtték az oroszok - hétfő esti háborús összefoglaló (Menedzsment Fórum)
Civeleket és polgári célpontokat ért találat hétfőn Ukrajnában.
márc. 21
18:18
Elhunyt Várkonyi Péter Endre, az InfoRádió korábbi szerkesztője (Infostart)
Életének 73. évében elhunyt Várkonyi Péter Endre, az InfoRádió volt felelős szerkesztője, aki több évtizedes pályafutása alatt számos meghatározó pozícióban dolgozott a médiában.
márc. 21
18:18
Megnyugodhatnak az iPhone-vásárlók, újraindult az Apple nagy ázsiai összeszerelőüzeme (Portfolio)
Szinte teljesen visszaállt a normál működésre az Apple egyik legnagyobb kínai partnere, a Foxconn azután, hogy múlt héten a koronavírus-járvány kitörése miatt kénytelen volt leállítani a gyártást Sencsenben – tudta meg a Reuters.
márc. 21
18:18
Debütált a legújabb villany-Mercedes: mutatjuk EQE hazai árlistáját (Pénzcentrum)
Megkezdődött a Mercedes EQE hazai forgalmazása. Az EQE 350+ alapára 28 703 000 forint, az AMG változat pedig 41 816 000 forinttól érhető el - közölte a hazai márkaképviselet.
márc. 21
18:18
Több mint két hete keresi ellopott holmijait egy ukrán menekült Budapesten (ATV)
A férfi a zuglói vasútállomáson járt pórul, kutyáját is ellopták, de az állatot azóta vissza tudta vásárolni, viszont táskáinak nyoma sincs.
márc. 21
18:18
Átadták a világrekorder függőhidat: ez a leghosszabb és leggyorsabb átkelő két kontinens között (Femcafe)
Megindult a forgalom a Dardanellák felett átívelő Canakkale 1915 elnevezésű hídon, amely Törökország északnyugati részébe vezet. Immár ez a világ leghosszabb függőhídja, ami ráadásul csupán pár percre csökkenti az Európa és Ázsia közötti menetidőt.
márc. 21
18:18
Nagy Réka Ökoanyu: Az élet egy mindennel összekapcsolódó, élő gomolygás – Proust-kérdőív (WMN)
Réka nem hisz a tökéletességben, szabadnak érzi magát, és azt mondja, klímakérdésekkel foglalkozó emberként különösen fontosnak tartja megőrizni a lelki egyensúlyát.
márc. 21
18:18
Orosz tankokat lehet venni az Opensea platformon 250 ETH-ért (BitcoinBázis)
Három orosz tankot árul az Opensea-n NFT-ként és tényleges harci járműként is egy Kijev melletti, Olyshivkában élő farmer. Még egy
márc. 21
18:24
A gyönyörű petúnia 10 titka (Agroinform)
Ha ismered a titkait, a petúnia csodássá varázsolja a kerted és az erkélyed.
márc. 21
18:24
Dohányzóból nemdohányzó leszek! – Az első mérföldkövek (egy.hu)
Aki nem dohányzik, az kimaradt egy furcsa kalandból. Egyúttal adjon hálát, mert dohányosnak lenni hosszú távon egyáltalán nem jó. Akárhogy is, a sose dohányzó és az egykori dohányzó se vessen követ a dohányzókra! Egy dohányos meglátásai következnek, aki eltökélt abban, hogy lehet még belőle nemdohányos.
márc. 21
18:24
Solans nem indul az Azori-szigeteken (Racing)
Nil Solans megnyerte a Fafe Rallyt, a Rally Európa-bajnokság nyitó versenyét, azonban anyagi problémák miatt nem tud indulni az Azori-szigetek Rallyn.  Georg Linamae és Erik Cais elsősorban a Portugál Rallyra készülve indult a Fafe Rallyn, és nem terveztek további versenyeket a Rally Európa-bajnokságon.  Ellentétben Nil Solans idén szeretne Eb címé
márc. 21
18:24
Alig-alig jutottak előre az oroszok, az ukrán lakosság szenvedése viszont egyre nő (rtl.hu)
Nem volt áttörés az elmúlt napokban a harctéren, az oroszok nem jutottak előre, ráadásul különösen komoly veszteségeket szenvedtek el. Fokozódott azonban az ukrán civil lakosság szenvedése is. Szakértő szerzőnk, Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet elemzőjének írása.
márc. 21
18:26
Earl Bamber: Majdnem rajtam ment el a győzelem (Racing)
Bamber elárulta, két hibája után megfogadta magának, hogy nem fogja elveszíteni a győzelmet az IMSA sorozat második fordulójában. Ganassi Racing Cadillac 02-es autója alig több mint egy órával a Sebringi 12 órás vége előtt egy áthajtásos büntetés következtében visszaesett a második helyre. “Az áthajtásos után azt mondtam magamnak, hogy semmiképpen
márc. 21
18:30
Már olyan menekültek is érkeznek Ukrajna felől, akik lőtt sebbel jönnek át a határon (ATV)
Beregsurányban ma egy olyan férfit kellett ellátni, akit egy pincében kötöztek be három hete miután találat érte. Híradónk stábja azt tapasztalta a magyar-ukrán határon, hogy az első napokhoz képest sokkal kevesebben érkeznek Magyarországra.
márc. 21
18:30
Hőhullám: 47 fokkal volt melegebb az Antarktisz keleti részén, mint szokott (SzMo)
A mérések kezdete óta még nem tapasztaltak ilyet. Most az Ausztrália felől érkező meleg légtömegek hatására következett be ez a rendkívüli időjárási helyzet.
márc. 21
18:36
Ez történt azzal a 11 éves kisfiúval, aki egy telefonszámmal a kezén, egyedül menekült a háború elől (Blikk)
Két hete írt a Blikk is arról a 11 éves kisfiúról, aki egy hátizsákkal, zsebében az útlevelével, illetve egy, a kezére írt telefonszámmal a délkelet-ukrajnai Zaporizzsjából menekült, majd egyedül jutott el a szlovák határig, ahol aztán sikerült őt a rokonaihoz eljuttatni.
márc. 21
18:36
„Fiatalként bekerülni a keretbe, felemelő érzés” – Az újonc Baráth Péter bízik a válogatottbeli bemutatkozásban (Blikk)
Akár négy újoncot is avathat csütörtök este a Szerbia elleni barátságos mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi. A friss meghívottak közül Baráth Péter úgy érzi, ha pár percet is, de kapni fog a szerbek vagy az észak-írek ellen.
márc. 21
18:36
Járatkimaradások, késések lehetnek holnap a nagy német reptereken (Portfolio)
Keddre ismét egész napos figyelmeztető sztrájkba hívta nyolc németországi repülőtér biztonsági személyzetét a szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Verdi szakszervezeti szövetség.
márc. 21
18:36
A németek újabb fegyverszállítmányt küldenek Ukrajnába (Mandiner)
A német kormány ugyanakkor nem beszél nyilvánosan a fegyverek számáról, sem arról, hogy mikor és milyen úton szállítják őket.
márc. 21
18:36
Unicef: Minden másodpercben egy újabb ukrán gyerek kényszerül elhagyni otthonát (rtl.hu)
Minden másodpercben egy újabb ukrán gyerek kényszerül elhagyni otthonát, a háború hét és fél millió kiskorú életét befolyásolja az UNICEF szerint. A csecsemőkkel és a beteg gyerekekkel sok szülő nem mer útnak indulni, ők többnyire kórházak pincéjében húzzák meg magukat. Egy ilyen óvóhelyet mutatott be vasárnap David Beckham is Instagram fiókján, ah
márc. 21
18:36
A kormány hálás a civileknek, akik részt vettek a menekültek ellátásában (rtl.hu)
György István államtitkár szerint azért kellett a menekültek ellátását áthelyezni a BOK Csarnokba, hogy a pályaudvarokat visszaadják a kulturált közlekedésnek. Kérte, hogy a pályaudvarokra és a BOK Csarnokba ne vigyenek az emberek adományt.
márc. 21
18:38
Továbbra sem teszik le a fegyvert a stratégiai szempontból fontos Mariupolban (rtl.hu)
A megszállás ellen tüntetők közé lőttek orosz katonák az általuk március eleje óta irányított Herszon városában. Közben a stratégiai szempontból fontos Mariupolt továbbra sem sikerült bevennie az orosz hadseregnek. Hiába adtak ultimátumot, a város vezetése nem teszi le a fegyvert. Kijevben az éjjel egy bevásárlóközpontot ért találat. Nyolcan meghal
márc. 21
18:39
A halála után derülnek ki Pécsi Ildikó sosem hallott titkai (Blikk)
Eddig soha nem hallott titkokra derül fény Pécsi Ildikó életéből, ugyanis fogadott fia, L. Péterfi Csaba könyvet ír a színésznőről.
márc. 21
18:40
Egy lengyelországi jótékonysági koncerten énekelt az a kislány, aki nemrég egy kijevi óvóhelyen énekelte el a Jégvarázs betétdalát (rtl.hu)
Már Lengyelországban van az a kislány, aki nemrég még egy kijevi óvóhelyen énekelte el a Jégvarázs betétdalát –akkor bejárta az internetet az előadásáról készült videó. A 7 éves Amelia vasárnap több ezer ember előtt adta elő az ukrán himnuszt egy jótékonysági koncerten.
márc. 21
18:42
Három mondattal készül Márki-Zay Péter (Infostart)
A kelet helyett a nyugat választását javasolja a választópolgároknak Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt, aki azt is kéri tőlük, hogy "gyújtogatóra ne bízzák a tűzoltást" és az április 3-i országgyűlési választáson szavazzanak az ellenzékre, hogy Magyarország megkapja az uniós forrásokat.
márc. 21
18:42
Főpolgármester-helyettes: az új tranzitváró a segélyszervezetek logisztikai képességét oszthatja meg (ATV)
A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitpontot a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve az ukrajnai menekültek számára - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. A különvonatokkal érkező menekültek ezentúl Kőbánya felsőn szállnak le, majd busszal szállítják őket a csarnokba. A főpolgá
márc. 21
18:42
Egy 96 éves holokauszttúlélő is meghalt a harkivi rakétatámadásban (SzMo)
Az idős férfi az otthonában tartózkodott, mikor találat érte a házat és az lakása kiégett.
márc. 21
18:42
A legmagasabban jegyzett magyar motoros a második szezonjára készül világbajnok istállójánál 2022-ben (Mandiner)
Sebestyén Péter a hatodik idényére készül a Supersport-világbajnokság mezőnyében, ebből a második évadra az Evan Bros. Racing Team színeiben. A Humda magyar pártfogoltja az élmezőnybe várja magát.
márc. 21
18:48
Index: korábbi baloldali kormánytagokhoz kötődő adatelemző cég befolyásolhatta az előválasztás eredményét (Infostart)
Egy az Index birtokába jutott állítólagos hangfelvétel szerint egy online adatbázis-építéssel foglalkozó cégcsoport – amelynek tulajdonosa a cikk alapján a volt miniszterelnök és alapítója egykori titokminisztere, Ficsor Ádám – segíthette Márki-Zay Péter előválasztási sikerét, és szerepet vállal az országgyűlési választási kampányban is.
márc. 21
18:48
Végleges a döntés: Oroszország betiltja a Facebookot és az Instagramot (Blikk)
A moszkvai bíróság szerint a Meta Platforms anyavállalat „szélsőséges szervezet”, ezért Oroszország betiltja a Facebookot és az Instagramot. A bírósági döntés nem vonatkozik a WhatsApp üzenetküldő szolgáltatásra.
márc. 21
18:48
Történelmi tények, amikről azt kívánod, bárcsak ne lennének igazak (Hamu és Gyémánt)
Ahogy azt már megszokhattuk az élet és ezzel együtt a történelem sokszor furcsább és megdöbbentőbb lehet, mint bármilyen fikció.
márc. 21
18:48
Tehenek megfigyelés alatt (Magyar Mezőgazdaság)
A tejtermelés nyereségét számos módszerrel lehet növelni: a takarmánnyal, a technológiával és másokkal, sőt úgy is, hogy a veszteségeket csökkentjük. Egy nagy fejési átlagú tehenészetben, amilyen a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. tehenészete is, akár egyetlen nagy teljesítményű tehén kiesése is jelentős pénzügyi veszteséget tud okozni.
márc. 21
18:48
Kiürítették a pályaudvarokat, pedig volt olyan menekült, aki ma is ott kereste a segítséget (rtl.hu)
Teljesen kiürítették a Nyugati és Keleti Pályaudvart, egyetlen önkéntes szervezet sem maradhatott ott segíteni az érkező menekülteknek. Pedig volt, aki még ma is ott kereste a segítséget. A menekülteket mostantól buszokkal viszik a pályaudvarokról a kormány által kialakított tranzitzónába, a BOK csarnokba. Ott van étel, ital, orvosi ellátás, gyerek
márc. 21
18:54
Fenyegető üzeneteket kaptak a kárpátaljai magyarok: „Késre a magyarokat!” (Blikk)
Nem ez az első eset, hogy fenyegető üzeneteket kapnak a kárpátaljai magyarok.
márc. 21
18:54
Kunhalmi Ágnes meglepő kijelentése: Orbán Viktor jól csinálta (Blikk)
Nem akárhonnan jött elismerés a miniszterelnöknek. Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes ismerte el, hogy a kormány jól kezelte az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos helyzetet.
márc. 21
18:54
Fegyelem és szigor a titka: Xavi-mágia repíti a Barcát (Blikk)
Madrid – Csodát tett tavasszal Xavi Hernández a Barcelonával, amely a spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában rendezett el Clásicón 4-0-ra ütötte ki idegenben az ősi rivális Real Madridot.
márc. 21
18:54
Tanársztrájk: csak a választások után tárgyalna az Emmi (Portfolio)
Csak a választások után tárgyalna az Emmi a sztrájkoló tanárokkal – írja a hvg.hu.
márc. 21
18:54
Kunhalmi: nehéz helyzetben van a magyar ellenzék, mert ugyanezt tette volna éles helyzetben, mint most a kormány (ATV)
Az MSZP politikusa egy kampányfórumon  lényegében elismerte, hogy a magyar kormány helyesen cselekszik a háborúban, és hogy emiatt van nehéz helyzetben a magyar ellenzék.
márc. 21
18:54
Orbán Viktor: Veszélyes javaslatok vannak a NATO-csúcs asztalán (Mandiner)
„Nem hagyjuk, hogy belesodorjanak minket ebbe a háborúba!” – fogalmazott a kormányfő.

Keresés