Egy felmérés szerint nyolcszázezer nyugdíjas jelezte, hogy rugalmas feltételekkel újra dolgozna – mondta Kósa Lajos, az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) elnöke egy debreceni munkerőpiaci kompetenciák fejlesztéséről szóló konferencián.
Újabb tranzakciót zárt le Albániában a 4iG, amivel megszerezte az ország második legnagyobb mobilszolgáltatóját. A 4iG érdekeltségében lévő ALBtelecommal együtt a vezetékes és a mobiltávközlési szolgáltatási szegmensben is piacvezető vállalatcsoport jött létre az albán telekommunikációs piacon – áll a cég közleményében.
Drogos fiatal okozott halálos balesetet vasárnap délután Csomád határában. A 20 éves férfi előzés közben frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő autóval. Az 58 éves vétlen sofőr szörnyethalt, utasa súlyosan megsérült. A fiatal férfinak nem lett komoly baja, a rendőrök kezdeményezték a letartóztatását. A baleset áldozata Tamás Ibolya tizenegy
A 11-es úton ütköztek a kocsik néhány napja. A baleset egy szabálytalan sofőr miatt történt, valamint azért, mert többen nem tartották be a követési távolságot. A Magyar Közút szakemberei szerint a videó jól mutatja, milyen nehéz reagálni egy hirtelen felbukkanó akadályra. Ilyen a Budapesti Autósok Közösségének küldött felvételen is látszik: egy gy
Mocskos istállókban állítottak elő drogot, hamis gyógyszereket és cigarettát is akartak gyártani egy Győr környékén működő bűnszervezet tagjai. Hét gyanúsítottat fogtak el a NAV-osok a rendőrökkel közösen. 15 tonna dohányt, 15 ezer darab tablettát és gyártáshoz használt gépeket foglaltak le.
A Fintech Világa – Blockchain Percek legutóbbi adásában Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető a kriptoszektort érintő szankciókról beszélgettek.
Tihany – Ez egyenlő a dermesztő fagyhalállal! Egyedüliként, 45 perc alatt, az alig 5,5 fokos vízben úszta át a Balatont a szántódi révnél a hétvégén Czettele Győző, a hidegvizes Balaton-átúszás rendezvény résztvevője.
A progresszív szupranukleáris parézis (PSP) egy ritka neurodegeneratív betegség, melyet gyakran tévesen Parkinson-kórként diagnosztizálnak, mivel a tünetei hasonlóak. Ritka előfordulása miatt a PSP jobbára ismeretlen a nagyközönség számára. A betegség egyensúly-, mozgás-, látás-, beszéd- és nyelésproblémákat okoz.
Jelentősen romlottak a világgazdaság idei növekedési kilátásai az újult erővel feltámadó infláció és az inflációs nyomást még tovább erősítő ukrajnai háború miatt - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott negyedéves globális előrejelzésében.
Az Aston Martin még mindig nem tudja, hogy vajon a koronavírusos Sebastian Vettel rajthoz tud-e majd állni a soron következő Szaúd-Arábiai Nagydíjon, amelynek helyszínének közelében nemrégiben rakétatámadás történt. A négyszeres világbajnoknak ki kellett hagynia a 2022-es Forma-1-es szezon első versenyét, miután a hétvége előtt nem sokkal pozitív l
Az RTL Híradónak több károsult arról panaszkodott, hogy senki nem tud megnyugtató információt adni nekik arról, mikor juthatnak a pénzükhöz. A Magyar Államkincstár azt közölte az RTL Híradóval, hogy a februári családtámogatást még ebben a hónapban elutalják.
Az aktivisták nemrég arról tanácskoztak, hogy az abortusz több áldozatot követel, mint a háború. Az ukrán menekülteket szórólapon arra szólítják fel, hogy ha bárki abortuszt javasolna nekik, azonnal jelentsék fel a rendőrségen.
A Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület szerint a háború mellett a magas energia és üzemanyag árak, valamint a gyenge forint is 20-30 százalékos áremelkedéshez vezetett néhány hónap alatt. Az ellenzék szerint a kormányváltás és az euró bevezetése csökkentené az inflációt. A kormány nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy a mostani drágulás ellen
Betiltotta a Facebookot és az Instagramot hétfőn Oroszországban egy moszkvai bíróság, miután anyacégüket, az amerikai Meta Platforms IT-óriásvállalatot "szélsőségesnek" minősítette.
A Don Bosco Szalézi Társaság tagjai és az önkéntes segítők mostantól új épületekben fogadhatják a fiatalokat, gondoskodhatnak oktatásukról és tartalmas időtöltésükről. Az óbudai oratórium és tartmányfőnökség épületét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg. Az eseményen a pénzügyminiszter kiemelte: a kormány nagyra értékeli a szal
2022 februárjában 2606 cégalapítás került közzétételre Magyarországon, ami ugyan meghaladja a januári értéket, de mintegy 8 százalékkal még mindig elmarad a 2021-es havi átlagtól. Az Ukrajnához és Oroszországhoz köthető hazai cégalapítások viszont teljesen leálltak az orosz-ukrán háború kezdete óta.
Újabb tranzakciót zárt le Albániában a 4iG, amivel megszerezte az ország második legnagyobb mobilszolgáltatóját, a One Telecommunications nevű céget. A 4iG érdekeltségében lévő, nemrégiben megvásárolt ALBtelecommal együtt a vezetékes és a mobiltávközlési szolgáltatási szegmensben is piacvezető vállalatcsoport jött létre az albán telekommunikációs p
„Itt állunk, mai fiatalok, a be nem váltott ígéretek földjén, megbénulva bámulunk villogó képernyők szemébe, és fogalmunk sincs, hogy mit várunk. Ahányszor végre elkezdünk odafigyelni egy problémára, jön a következő, és kiüti a ringből azt, ami már nem trendi, amire már ununk rákattintani.” – XXI. század a Z generáció szemével.
Gyorstöltő állomás a VW-től és az Eontól: A VDA a töltési hálózat gyorsabb bővítését szorgalmazza. (Fotó: VW) Az autóipar szempontjából az államnak jobban elő kell segítenie a töltőhálózat bővítését, hogy minél több elektromos autó kerüljön az utcára. A Német Autóipari Szövetség (VDA) állásfoglalásában azt javasolja, hogy 2025-ig ötmilliárd euró ár
Nyolc benzinkút üzemeltetésének átvételére kérte fel a kormány a Mol-t azok ellátási nehézségei miatt, ám a vállalat ezt nem látta szükségesnek, mert 20 kilométeren belül mindenhol van másik töltőállomás. A Mol az RTL Híradóval azt is közölte, hogy a kormánnyal nincs rendszeres egyeztetés, szerintük a szakminisztérium alkalomszerűen keresi őket, ha
Megerősítette stratégiai együttműködését, és közösen dolgozik a tejfogyasztás népszerűsítéséért a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Takarék Csoport - közölték a felek hétfőn az MTI-vel.
A Fidesz VII. kerületi jelöltjére leadott ajánlásokból több tucatnyi ember adatai szerepelnek más pártok jelöltjeinek ajánlóívein, de az aláírások nem egyformák – derítette ki az egyesült ellenzék helyi kerületi jelöltje. Oláh Lajos szerint ez csalás, ezért feljelentést tesz. A Fidesz szerint ők minden jogszabályt betartottak.
Basel – Szalai Ádám a gólörömével osztotta meg a világgal a boldogságát: hamarosan apa lesz! A svájci Basel labdarúgója a hüvelykujját a szájába téve, „cumizós” mozdulattal ünnepelte a találatát, jelezve, véget ért egy aggódással teli időszak, s most egy sokkal szebb következik.
Veszélyes javaslatok vannak az asztalon - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn a Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével tartott tanácskozása után.
Az MSZP-s politikus egy fórumon arról is beszélt: „Ezért van többek közt döntően nehéz helyzetben a magyar ellenzék, mert ha megkérdezik tőlem, hogy mi mit csináltunk volna ebben a kritikus helyzetben: ugyanezeket”.
„Nagyon remélem, hogy az európaiak meg fogják tudni különböztetni az orosz kormányt az orosz emberektől”. Hazánkban élő civil orosz nőt kérdeztünk a háborúról és annak orosz emberekre gyakorolt hatásáról.
Oláh Ibolya 19 éve tűnt fel a Megasztár első évadában, s bár az elmúlt időszakban is aktív volt, keveset lehetett róla hallani. Most megtörte a csendet, elárulva, hogyan telnek a mindennapjai.
A Moszkvával szembeni "erőteljes" szankciók és fegyverszállítmányok formájában történő fellépésre fejezte ki készségét Mark Rutte, holland kormányfő hétfőn Varsóban, a lengyel hivatali partnerével, Mateusz Morawieckivel közös sajtóértekezleten.