2022. március 28. hétfő

márc. 28
5:06
Már tudni, hol lesznek komolyabb esőzések Magyarországon (Infostart)
Hétfőn még eseménytelen időben lesz részünk, majd egyre több lesz felettünk a felhő, és a hét második felére megnő a csapadék esélye is.
márc. 28
5:12
Csuti: Nem tudom szavakkal leírni ezt a hangulatot (BorsOnline)
Ahogy minden jóérzésű embert, úgy Csutit is nap mint nap megrázzák az Ukrajnából érkező szörnyű hírek. Az üzletember nem tétlenkedett, személyesen ment segíteni.
márc. 28
5:15
Kálloy Molnár Pétert édesapja hite segítette színpadra (Blikk)
Számunkra már nem kétséges, hogy Kálloy Molnár Péter színpadra született, de édesapja ezt már a színész világrajövetele pillanatában megérezte.
márc. 28
5:18
Buzási Dániel, Szentkirályi Magyarország: „A körforgás megvalósításában hiszünk” (Márkamonitor)
Buzási Dániel öt hónapja vette át a Szentkirályi Magyarország vezetését. Szakmai pályafutása nagy részét az FMCG-szektorban töltötte, de dolgozott a gyógyszeriparban és kommunikációs cégnél is, nagyrészt itthon, de Londontól Moszkváig, Marokkótól Skandináviáig számos piacot megismert. Most a hazai italpiac egyik meghatározó vállalata élén dolgozik
márc. 28
5:18
Fő a változatosság: egy fán, többféle gyümölcs... (Magyar Mezőgazdaság)
A „duo”, vagy „trio” módon oltott fák többféle fajtájú gyümölcsöt képesek teremni, akár áganként mást. Ez jól mutat a házi kertben, és helytakarékos megoldás is.
márc. 28
5:21
Putyin belerondított a magyar konjunktúraindexbe is (Menedzsment Fórum)
A GKI konjunktúraindexe idén márciusban a tavaly késő tavaszi szintjére esett vissza. Az üzleti várakozások csak az iparban és a szolgáltató szektorban lettek rosszabbak.
márc. 28
5:30
Amerika egy szavát nem hiszi el Putyinnak (Piac és Profit)
Amerika háborúra készül. A New York Times értesülése szerint az Egyesült Államok titokban felállított egy olyan csapatot, amely terveket készít arra az esetre, ha Oroszország nukleáris, vagy vegyi fegyvert használna.
márc. 28
5:30
Drámai a helyzet a Balatonnál (Infostart)
A kikötők megteltek, és számos hajótulajdonos nem is tudná kifizetni a magas bérleti díjat. De akkor hová kerülnek a hajók? A megoldás a bójázás lehet.
márc. 28
5:30
Elemző: Orbán Viktor nem hajlandó politikai bűnbánatot gyakorolni (ATV)
Orbán Viktor kétirányú kommunikációt folytat az ukrajnai háborúval kapcsolatban, azonban ennek mindkét éle keletre mutat – erről beszélt Híradónknak a DK külügyi kabinetvezetője. Kiszelly Zoltán politikai elemző szerint a magyar kormány álláspontja többségi álláspont az Európai Unióban a szankciókat tekintve. Nagy Attila Tibor viszont úgy látja, Or
márc. 28
5:30
3+1 érdekesség, amit még nem tudtál a szülinapos Lady Gagáról (Promotions)
Ma ünnepli 36. születésnapját Lady Gaga, ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet!
márc. 28
5:36
„Elsírtam magam, amikor láttam, 8 testvér egy matracon alszik” – önkéntesként Afrikában (Nőiváltó)
Czikkely Panni három hetet töltött Afrikában. egy ugandai faluban önkéntesként, ahol végre megismerhette a kislányt, akit jelképes örökbefogadóként támogat.
márc. 28
5:42
Borzalmas percekről beszélt Schumacher magyar barátnője (Ripost)
Megszólalt Keszthelyi Vivien a Forma-1-es futamról.
márc. 28
5:48
„Három napig menekültünk az ukrajnai pokolból” – Szentmártoni Imre exkatona és családja már biztonságban vannak Magyarországon (Blikk)
Két héttel a segélykérése után sikerült kijutnia Ukrajnából az egykori magyar katonatisztnek. Három napos utazással, húszan összezsúfolódva egy kisbuszban, fél Ukrajnát megkerülve tudták elhagyni az országot, csomagok nélkül, szinte egy szál ruhában. A Blikk kérdésére telefonon azt mondta, a lényeg, hogy az életüket meg tudták menteni, s most már n
márc. 28
5:48
7 napos időjárás-előrejelzés: Végre tényleg jön az eső! (Agroinform)
Mutatjuk, melyik nap várható a legtöbb csapadék.
márc. 28
5:48
Létezik mindenkinek jó hibrid? (Autónavigátor)
Még mielőtt a kommentelők haragja lecsap rám, tudom, hogy a hibridek jelentős része jó, és nem véletlenül akad egészen komoly
márc. 28
5:48
Kampány a TikTokon: Jakab Péter táncol, Tuzson Bence bemutatja Budapestet, Márki-Zay Péter fiatalkori képekkel tarol (Márkamonitor)
Bár szinte mindannyian láttunk már TikTok videót valamilyen formában, sokak számára a főleg fiatalok által dominált platform még mindig nagyon idegen. Az egyre népszerűbb közösségi oldalon azonban már nem csak egyszerű fiatalok tánckoreográfiáit találhatjuk meg, a politikai mozgalmak után a hazai politikusok és pártok is egyre aktívabban kampányoln
márc. 28
5:48
Zseniális módon tárolják az energiát a sivatag közepén (Tiszta Jövő)
Ezzel az izraeli fejlesztéssel megoldhatják a napenergia tárolásának a problémáját.
márc. 28
5:48
A szexuális ragadozók rajzanak a nevelőotthonok körül – Egy abuzált állami gondozott lány története (WMN)
Az állami gondozásban élő gyerekek gyakorta válnak szexuális ragadozók prédájává. A nevelők pedig sokszor szinte tehetetlenek. Erről írt a rendszert belülről jól ismerő vendégszerzőnk:
márc. 28
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: óriási szerencse ér? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
márc. 28
5:48
Az ABB szerint a jövő 2. (Mínuszos)
Az ABB az ügyfelekkel folytatott beszélgetések, a piackutatás és egy 250 vállalat körében, több iparágban végzett globális felmérés alapján három kulcsfontosságú tendenciát tárt fel, amelyek 2022-ben meghatározzák a robotok iránti keresletet. Az e-kereskedelem fellendülése felgyorsul A fogyasztói magatartás és elvárások arra késztetik a vállalatoka
márc. 28
5:48
Optimális kábelvezetés norelem energiavezetőláncaival (newtechnology.hu)
norelem energiavezetőlánc választéka műanyag energiavezetőláncokat tartalmaz, így biztosítva a kábelek és vezetékek optimális vezetését és védelmét. Az egyszerű útvonal kiosztás és a rugalmas tervezési lehetőségek révén a mérnökök még nagyobb választási lehetőséggel rendelkeznek a kábelek és tömlők vezetése terén a CNC-szerszámgépektől a csomagolób
márc. 28
5:48
Gyógy- és fűszernövények növényvénykórtani hatása (Mezőhír)
Egy növénykondicionáló készítmény, amely magas flavonoidtartalmának köszönhetően segíti a növény erőnlétét.
márc. 28
5:48
Hazánkba is jönne ukrán gabona, de ezzel van egy kis gond (Agrárágazat)
Háborús logisztika: vasútra kényszerül az ukrán gabona az orosz agresszió miatt.
márc. 28
5:48
New Holland T7 traktorok Bács-Kiskunban (GépMax)
Akinek nemcsak munka, hanem szerelem is a mezőgazdaság, az tudja értékelni a „kék traktor” erényeit.
márc. 28
5:48
Ferenc pápa: a háború mindannyiunk veresége (Helló Magyar)
A háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja Ferenc pápa szerint, aki ismételten a fegyverek letételére szólított fel Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap
márc. 28
5:51
Sohasem dolgozott még ilyen sok magyar Ausztriában (Privátbankár)
Omikron ide, háború oda, februárban megdőlt minden eddigi rekord, mivel közel 109 ezer magyart foglalkoztattak Ausztriában. A koronavírus által okozott megtorpanás már a múlté, a növekedés visszatért a járvány előtti pályára. Az osztrákok a drága üzemanyag miatt támogatásokkal segítik az ingázást, de ösztönöznek a vasúti közlekedésre is.
márc. 28
5:51
Kanász-Nagy Máté: az Orbán-kormány gyerek és gyerek között is különbséget tesz (Menedzsment Fórum)
Magyarország elég tehetős ország ahhoz, hogy minden állampolgára számára a szociális minimumokat tudja biztosítani – röviden összefoglalva ez az egységes ellenzék szociálpolitikájának legfontosabb sarokköve. Az ellenzék szakpolitikusaival folytatott interjúsorozatunkban ezúttal Kanász-Nagy Mátéval, az LMP társelnökével, az Egységben Magyarországért
márc. 28
5:54
Vevő a piac az újfajta támogatásokra, és élnek is velük a cégek (vg.hu)
Több százmilliárd forint áramlott az elmúlt években a versenyszférába feltételesen visszatérítendő forrásként, így a vállalkozások eredményességén múlik, átfordul-e támogatásba a kölcsön. Egyes cégek ebben kitörési pontot látnak, mások kockázatot.
márc. 28
5:54
A Nubu új kapszulakollekciója autizmussal élő fiatal művészekkel készült (Glamour)
A NUBU új kollaborációja az Artypical Nude by Nubu kollekció. A kollekció fő inspirációja a mindig előtérbe helyezett kortárs művészet, mely ennél a kollekciónál autizmusban érintett fiatal művészek alkotásai.
márc. 28
5:57
Helyzet van: a kormorán több halat pusztít, mint amennyit a horgászok összesen kifognak (Infostart)
Sok őshonos, hazai halfajt veszélyeztet a klímaváltozás, és a védett halállományt emellett a kormoránok is mértéktelenül pusztítják - mondta az InfoRádiónak a Magyar Országos Horgász Szövetség főigazgatója.
márc. 28
6:00
Újabb hírek érkeztek a harmadik agyvérzésén átesett Sláger Tibó állapotáról (Metropol)
39 napja van kórházban a népszerű zeneszerző-énekes, azonban szépen gyógyul és a felesége segítségével talpra tudott állni.
márc. 28
6:00
Nascar: Chastain szerint az Allmendingerrel való barátsága bánhatja a Cota-n történteket (USAracing)
Vasárnap, az austini Circuit of the Americason lebonyolított futamot követően először tehetett látogatást a Nascar...
márc. 28
6:00
Magyarok tömegei menekítenék most euróba a pénzüket: vigyázniuk kell, brutális hibát követhetnek el (Pénzcentrum)
A jelenlegi árfolyamok mellett kevés magyarnak nem fordult még meg a fejében, hogy euróra, vagy dollárra váltsa megtakarításait. Amíg a forintot a földbe állította az orosz-ukrán háború és más geopolitikai hatások, addig ugyani az euró és a dollár úgynevezett "menedékdeviza" státusza és a befektetői pániknak való kisebb kitettsége révén igen jól te
márc. 28
6:00
Óriási a tétje a választásnak (Magyar Nemzet)
– Rendkívüli, borzasztó hatása lenne a magyar gazdaságra és a lakosságra nézve, ha belesodródnánk a háborúba – mondta a Magyar Nemzetnek Szakáli István Loránd, a Századvég vezető közgazdásza. Jelezte: ha egyik napról a másikra leválnánk az orosz energiahordozókról, azonnal megugranának az árak. Ráadásul ez lenne a kisebb baj, mert egy idő után nem
márc. 28
6:00
Nascar: Chastain szerint az Allmendingerrel való barátsága bánhatja a Cota-n történteket (Racing)
Vasárnap, az austini Circuit of the Americason lebonyolított futamot követően először tehetett látogatást a Nascar...
márc. 28
6:02
Mi, magyarok mertünk először forgatni Soros Györgyről (Magyar Nemzet)
– Soros György esetében érdekes kérdés, hogy filozófiai indíttatásból akar társadalmakat, országokat, kontinenseket átalakítani vagy azért, mert pénzszerzési lehetőséget lát benne? Ez olyan, mint a tyúk meg a tojás esete – nyilatkozta lapunknak Bohár Dániel legújabb filmje, a Soros-akta kapcsán. A PestiTV riportere számos emlékezetes pillanatot oko
márc. 28
6:06
A takarmánybúza csaknem 9 százalékkal drágult egy hét alatt (Agrofórum)
Az elmúlt héten Chicagóban a búza 3,4 százalékkal, a kukorica 1,69 százalékkal, a szójabab 2,5 százalékkal, a repce pedig 1,3 százalékkal lett drágább. Európában is hasonló trendek érvényesültek, a malmi búza 5,4 százalékkal, a kukorica 4,4 százalékkal, a takarmánybúza pedig 8,6 százalékkal került többe, mint egy héttel korábban. A repce 3,4 százal
márc. 28
6:06
Pérez: Én megtettem mindent (Racing)
215 próbálkozás után Sergio Pérez végre pole pozíciót ünnepelhetett a Szaúdi Nagydíj szombatján, azonban a vasárnap csalódáskeltően sikerült számára. Pedig az első kiállásáig minden rendben ment, kontrollálta a futamot az élen, ám ahogy kiment kereket cserélni, pont jött a safety car, így minden más riválisa nyert egy ingyen kiállást vele szemben,
márc. 28
6:12
Határozott üzenetet kapott Joe Biden a francia elnöktől (Infostart)
Emmanuel Macron francia államfő óva intett vasárnap a "szavak és a tettek fokozásától" Ukrajnában, miután Joe Biden amerikai elnök szombaton mészárosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
márc. 28
6:12
A vitaminok és ásványi anyagok szerepe a menopauza tüneteinek csökkentésében (WebBeteg)
A menopauza a női lét természetes velejárója, és egy bizonyos életkor felett minden hölgyet érint. A változókor folyamatával tulajdonképpen a nők életük harmadik szakaszába lépnek, melynek végeredményeként a reproduktív, vagyis fogamzóképes életszakaszuk lezárul. Milyen étrend-kiegészítők segíthetnek átvészelni az időszakot?
márc. 28
6:12
Csernobil körzetének fegyvermentesítését kéri Kijev az ENSZ-től (ATV)
Ukrajna arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a csernobili atomerőmű körüli, úgynevezett tiltott zóna fegyvermentesítésére, mert az ott tartózkodó orosz erők miatt nem lehetséges teljesen ellenőrzés alá vonni a térséget sújtó tüzeket - számolt be Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettes vasárnap éjjeli b
márc. 28
6:12
Bölcsek tanácsa (Magyar Nemzet)
Halmai Gábor volt az, aki az Ovb elnökhelyetteseként 2010 tavaszán körömszakadtáig akadályozta az elsöprő Fidesz-győzelem közzétételét.
márc. 28
6:18
Jó hír, annak aki pályázati pénzből telepítene napelemes rendszert (Alternatív Energia)
Legfeljebb 3 millió forintot lehet igényelni napelem telepítésre az otthonfelújítási pályázat keretéből.
márc. 28
6:18
Gyerekek sérültek meg egy pokolgépes merényletben Kolumbiában (444.hu)
Egy 12 éves fiú életét vesztette.
márc. 28
6:18
Meddig képes Európa alkalmazkodni a klímaváltozáshoz? (vg.hu)
Növekvő hőség, szárazság, csökkenő mezőgazdasági termelés, vízhiány és áradások – ezek azok a kulcskockázatok, amelyekkel meg kell küzdenie Európának az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legfrissebb jelentése szerint, ha tovább melegítjük a kibocsátásokkal a légkört – írta a Másfélfok.hu-n megjelent elemzésében Kis Anna meteorológus, az
márc. 28
6:18
Orosz gyilkost fogtak a magyar határőrök Tiszabecsnél (BorsOnline)
Emberölés miatt körözték azt a 35 éves orosz állampolgárságú férfit, akit a tiszabecsi határátkelőn szűrtek ki a figyelmes rendőrök. A bűnöző valószínűsíthetően abban bízott, hogy nem fog kitűnni a menekültek között.
márc. 28
6:18
Még Palvin Barbi nevetségesen kicsi táskája sem tudja elvonni a figyelmet a formás melleiről (Promotions)
Palvin Barbi megint bebizonyította pár csábító fotóval, hogy ő a világ egyik legszebb nője.
márc. 28
6:18
Mennyire roncsolja az akkumulátort a gyorstöltés? (GSMring)
Egy fontos kérdésre szeretnénk megadni nektek a választ, ami minden bizonnyal sok embert foglalkoztat, ez pedig nem más, mint a gyorstöltés hátrányai. Régóta az egyik legfontosabb kérdés az okostelefonoknál az akkumulátor kapacitása és az, hogy milyen gyorsan tölt fel a termék. Néhány éve, a tipikus akkumulátor kapacitása a csúcskészülékeknek is 30
márc. 28
6:18
Mennyi a törlesztője 42 millió forint lakáshitelnek a kamatemelések után? (Bank360 blog)
Az ingatlanok nagy áremelkedésen vannak túl, így egyre magasabb összegű lakáshiteleket is adnak a bankok. A több tízmilliós jelzálogkölcsönöket csak magasabb fizetéssel lehet felvenni, így alacsonyabb kamatokat lehet kifogni.
márc. 28
6:18
Tápanyag-utánpótlás levélen keresztül? (Agrárágazat)
Dráguló, fogyó műtrágyázás a mezőgazdaságban: az Alphaplant komplex növénykondicionálói megfelelő megoldások a tápanyag-utánpótlásban!

Keresés