Márki-Zay Péter az Egységben Magyarországért nevében mély együttérzéséről, szolidaritásáról és teljes támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkijt.
A Toyota, és prémium márkája, a Lexus a piac legszélesebb öntöltő hibrid elektromos kínálata révén már évek óta diktálja a globális és a magyarországi újautópiac zöldülésének ütemét. Mára a japán autógyártó szinte valamennyi versenytársa igyekszik követni a példáját, a részben vagy teljesen elektromos autók fejlesztésében szerzett mintegy negyedévs
Miután kijelentette, hogy a Mercedes a Ferrari és a McLaren mögött jár, George Russell mindenkit biztosított arról, hogy ezt nem egy pszichológiai hadviselés keretein belül mondta. Mindazonáltal a Mercedes – ahová Russell idén igazolt – az első két helyen zárta az utolsó barcelonai tesztnapot, Lewis Hamilton vezetésével. Ezek után kérdezték meg Rus
Idén keddre esik nemzeti ünnepünk, és az előre ledolgozott hétfővel négy napos szabadságot élvezhetünk március 12-től 15-ig! Ebből az alkalomból az Eplényi Síaréna egy kedvezményes bérletet kínál a síelés és snowboardozás szerelmeseinek!
Jogerőssé vált szerdán a Megoldás Mozgalom és a Normális Élet Pártja országos listájának nyilvántartásba vételéről szóló határozat is, így biztos, hogy hat pártlista lesz majd az április 3-ai országgyűlési választás országos listás szavazólapján.
A belpolitikai egység szükségességére hivatkozva a lengyel elnök nem hagyta jóvá a megyei tanfelügyelők hatáskörét növelő törvénymódosítást, az erről szóló döntését maga Andrzej Duda ismertette.
Február végén őrizte vezető helyét a Fidesz–KDNP az ellenzéki összefogással szemben – derül ki a HVG megbízásából készült legfrissebb Medián-felmérésből.
Szükségállapotot hirdetett Csehországban a kormány, hogy felgyorsítsa és egyszerűbbé tegye az ukrán menekültek befogadását – közölték a szerdai kormányülés utáni sajtótájékoztatón Prágában.
Nemcsak a focipályán vált legendává az Aranycsapat játékosa, Hidegkuti Nándor, aki csütörtökön lenne 100 éves. A már fiatalon is Öregnek becézett kiváló labdarúgó ugyanis edzőként, a pálya szélén is figyelemreméltó eredményeket ért el.
A Brit Autósport Szövetség az ukrajnai háború miatt nem engedélyezi, hogy Nyikita Mazepin, a Haas istálló orosz versenyzője rajthoz álljon az idei Forma-1-es Brit Nagydíjon.
Hátborzongató, csupa nagybetűs figyelmeztetést tett közzé Twitter-oldalán az indiai nagykövetség, állampolgárait arra kéri, hogy minden körülmények között hagyják el Harkiv városát.
A Mol a nagykereskedelmi benzinárstop miatt 34,5 forinttal kevesebb bevételt könyvel el literenként. A társaság tiszteletben tartja a kormány üzemanyag-árazásra vonatkozó döntését, és a kormányrendeletnek megfelelően tájékoztatják ügyfeleiket is – közölte az olajipari vállalat.
A világhírű stratéga, George Friedman 2009-ben arról írt, hogy pár éven belül ismét Oroszország kiterjeszti befolyását Ukrajnára. Ami jó hír – már ha hinni lehet a Stratfor alapítójának –, csak a század közepén jön a nagy háború.
Mivel Fehéroroszország szerepet vállal az Ukrajna elleni orosz agresszióban, az Európai Unió Tanácsa a fehérorosz katonaság 22 magas rangú tagja ellen büntetőintézkedéseket vetett be, és célzott kereskedelmi korlátozásokat vezet be Minszkkel szemben – közölte az EU-tagországok kormányait képviselő Tanács.
Már nem hibátlan a magyar válogatott a női kézilabda Eb-selejtező sorozatban. Golovin Vlagyimir csapata szinte végig vezetett Spanyolország ellen a januárban átadott, pazar tatabányai sportcsarnokban, de nem bírta a hajrát és kikapott 30-28-ra. A két csapat szombaton Santanderben újra összeméri az erejét.
Daimler teherautók: A gyártó reagált az ukrajnai háborúra. (Fotó: Daimler) A világ legnagyobb teherautógyártója, a Daimler Truck az ukrajnai háború miatt egyelőre felfüggesztette minden üzleti tevékenységét Oroszországban. "Vállalatként kiállunk a békés globális együttműködés mellett, és kategorikusan elutasítunk minden katonai erőt" - mondta a cég
A 2022-es autók bemutatója után elmondható, hogy az új szabályok azt is eredményezték, hogy néhány csapat igencsak bátor és radikális megoldással rukkolt elő. Damon Hill elsősorban a Ferrari és a Williams megoldásaira kapta fel a fejét, így nagyon kíváncsian várja, hogy a két nagy múltú gárda mire jut velük. 1996 világbajnoka szerint a korábbi évek