2022. március 3. csütörtök

márc. 3
8:37
Ukrán nemzeti színekkel jelent meg a Time (Mandiner)
„Volodimir Zelenszkij és Ukrajna hősei” – áll a Time magazin borítóján.
márc. 3
8:37
Fogadkoznak a vereség után: „Van annyi vér a pucánkban…” (Magyar Nemzet)
A női kézilabda-válogatott öt gólos előnyről veszítette el a spanyolok elleni hazai Eb-selejtezőt. A kapitány a vállalkozószellemet hiányolta a hajrában, a legjobb játékosunk szerint a nyitott védekezés ellen nem tudtunk mit kezdeni.
márc. 3
8:39
„Mit kezd majd egy országgal, ahol minden ember gyűlöli?” – Helyszíni tudósításunk Putyin ukrajnai háborújáról (Blikk)
Naponta legalább háromszor megszólalnak a légvédelmi szirénák Lviv-ben, ahova az ukrajnai háború borzalmából talán kevesebb jutott eddig, mint az ország keleti részében, a helyiek mégis úgy vélik, őket sem fogja elkerülni az orosz invázió.
márc. 3
8:39
A pornó- és videójáték-ipart is utolérte a háború, blokkolták a bankszámlákat (Blikk)
Az Oroszország elleni szankciók hatását megérzik az OnlyFans ügyfelei is: több orosz és fehérorosz tartalomgyártó beszámolója szerint hétvégén nemcsak nem tudtak videót megosztani, de a bevételeiket sem érték el.
márc. 3
8:39
Indulhat a tárgyalás Oroszország és Ukrajna között (Infostart)
Orosz hírügynökségi források állítják ezt. Ukrajna beleegyezett a tárgyalásba.
márc. 3
8:39
A Világbank felfüggesztette minden oroszországi és fehéroroszországi programját (HírTV)
Az előző nap a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetői közös nyilatkozatban ítélték el az ukrajnai háborút.
márc. 3
8:39
Így változtatta meg az orosz-ukrán háború a közlekedést (Hamu és Gyémánt)
Múlt hét csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök teljes körű inváziót indított Ukrajna ellen, és úgy tűnik, hogy a békés megoldás lehetősége egyre csak halványodik. Ahogy telnek a napok, a konfliktus hatásai Oroszország és Kelet-Európa határain túl is érezhetőek.
márc. 3
8:39
Hangos robbanások ráztak meg több ukrán várost, a civilek összecsapásokra készülnek k (Magyar Nemzet)
Újabb felvételek az egyre súlyosbodó helyzetről.
márc. 3
8:39
Exkluzív interjú Orbán Viktorral, orosz-ukrán háború, kárpátaljai helyzetjelentés – megjelent a Mandiner! (Mandiner)
Hogyan fogja befolyásolni a magyar–orosz kétoldalú kapcsolatokat az orosz invázió Orbán Viktor szerint? Mi Putyin kül- és belpolitikájának mérlege? Pécsi Rita neveléskutató, helyzetjelentés Kárpátaljáról, Gyulay Zsolt-interjú és Fővárosi Nagycirkusz – megjelent a Mandiner!
márc. 3
8:39
Reformula Challenge Innovációs Verseny (go2fly)
Március 5-én, szombaton – a SZTAKI által koordinált Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium szakmai támogatásával – rendezik meg a REFORMula Challenge Innovációs Verseny II. Budapesti Nagydíját, amelyben középiskolás és egyetemista csapatok mérik össze ügyességüket, tudásukat és tervezői kreativitásukat. A versenyre a csapatok előzetesen két versen
márc. 3
8:39
2022. március 3. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
márc. 3
8:41
A könyv, ami végképp lezárja a vitát, létezik-e lmbtq-lobbi (Mandiner)
Döbbenetes erejű és olykor megrázó könyv arról, amit valójában iparnak és szektának hívhatunk. Maria Keffler kimozgatja kényelmükből a problémára olykor csak legyintő közép-európaiakat.
márc. 3
8:42
Orbán Viktor egy új családtámogatási lépést lengetett be (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök a Mandinernek adott interjúban a biztonságpolitikai kérdésekről mondott véleményt, és egy új családtámogatási lépést is belengetett: a 25 év alattiak szja-mentességét áramvonalasítanák. Leszögezte, hogy szerinte semmilyen érv nem szól amellett, hogy megszakítsuk az oroszokkal az energetikai együttműködésünket, azaz a Pak
márc. 3
8:42
Moszkva és Kijev várhatóan megtartja a második tárgyalási fordulót (ATV)
Az orosz és az ukrán küldöttség várhatóan megtartja a második tárgyalási fordulót egy esetleges tűzszünetről csütörtökön, egy héttel az orosz invázió kezdete után - jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
márc. 3
8:42
Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken (hirado.hu)
Vegyes, többségében erősödő kezdésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
márc. 3
8:42
Hidrogénhajtással debütál a magyar hiperautó (Autónavigátor)
Virágkorukat élik manapság a nagyon szerény példányszámban legyártott, limitált szériás autók. A magyar fejlesztésű Kincsem azonban minden eddig elkészült hiperautónál
márc. 3
8:42
Nem ad el járműveket Oroszországba az MAN (autopro)
Sem Oroszországba, sem Fehéroroszországba nem exportál járműveket az MAN.
márc. 3
8:42
Klicsko helyesli az orosz és fehérorosz sportolók eltiltását (vg.hu)
Közben a pekingi paralimpián sem vehetnek részt a két ország sportolói.
márc. 3
8:43
Demkó Attila: Legyenek bátrak, ne a Facebookon – főleg ne névtelenül! (Mandiner)
Szövegelés helyett menjenek maguk a frontra a saját választott oldalukon harcolni.
márc. 3
8:45
Megtébolyodott az influencer? Nincs még egy nő, aki 10 fokban felvenné az alábbi szettet (Joy)
Egy-egy jó trend néha megér egy kis vacogást, vagy nem?
márc. 3
8:48
Kiskorút kényszerített prostitúcióra egy fiatal pár (hirado.hu)
A vádlottakat emberkereskedelem bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság.
márc. 3
8:48
Próbál erősödni a forint, de ide-oda rángatják (Portfolio)
Hirtelen komoly erősödéssel kezdett csütörtök hajnalban a forint, sőt már tegnap este látszottak a javulás jelei. Ma reggel azonban már nem egyértelműen pozitív a hangulat, nagy kilengések jellemzik a magyar devizát.
márc. 3
8:48
Orbán Viktor: Oroszország a háború után is létezni fog (ATV)
A miniszterelnök a Mandinernek adott nagyinterjújában arról beszélt: van realitása a békének. Szerinte a háború elindításával új helyzet állt elő Magyarország számára is, ebben az új helyzetben kell újra meghatározni Magyarország céljait és a magyar érdekeket. A kormányfő kitért emellett a választásokra és Magyarország további nemzetközi kapcsolata
márc. 3
8:48
Moszkva és Kijev várhatóan megtartja a második tárgyalási fordulót (hirado.hu)
Az orosz és az ukrán küldöttség várhatóan megtartja a második tárgyalási fordulót egy esetleges tűzszünetről csütörtökön, egy héttel az orosz invázió kezdete után – jelentette az Interfax orosz hírügynökség.
márc. 3
8:48
Kitiltották az oroszokat és a fehéroroszokat a téli paralimpiáról (444.hu)
Az esemény szombaton kezdődik.
márc. 3
8:48
Titok, hogy miből és mennyiért vette meg Tiborcz István cége a Gránit Bankot (444.hu)
Lezárult a tranzakció, a BDPST a TiberisDigital Kft. megvételével jutott be a pénzintézet tulajdonosai közé.
márc. 3
8:50
Mégsem semmisült meg teljesen a világ legnagyobb repülőgépe, Mrija (Portfolio)
Megmenekülhetett a teljes pusztulástól a világ legnagyobb repülőgépe, a Mrija néven ismert Antonov An225-ös repülőgép – írja az airlive.net a napokban készült friss légifelvételek alapján.
márc. 3
8:51
Újabb kiskaput zárnak be a menekülni vágyó pénzes oroszok előtt (Menedzsment Fórum)
Nincs több Arany Vízum az oroszoknak - akik egyébként már a háború kitörése előtt is elkezdtek élénken érdeklődni a görög program iránt.
márc. 3
8:51
Itt húzódnak a frontvonalak Ukrajnában (HírTV)
Most egy térképen mutatjuk, hogy hol húzódnak a frontvonalak Ukrajnában.
márc. 3
8:51
Most jött a hír, így tartják meg a második béketárgyalást (Metropol)
Az orosz és az ukrán küldöttség várhatóan megtartja a második tárgyalási fordulót egy esetleges tűzszünetről csütörtökön, egy héttel az orosz invázió kezdete után.
márc. 3
8:51
20 éves a Képmás, ünnepelünk! (Képmás)
A Képmást felszalagoztuk. 20 évesek vagyunk!
márc. 3
8:51
A magyarok kedvenc autómárkája továbbra is a Toyota (Márkamonitor)
A hazai újautó eladásokról valós képet mutató kivonással tisztított magyarországi újautópiacon elsőségét évek óta őrző Toyota az év első két hónapjában a teljes magyarországi újautó regisztráció tekintetében is viszi a prímet.   A Toyota, és prémium márkája, a Lexus a piac legszélesebb öntöltő hibrid elektromos kínálata révén már évek óta diktálja
márc. 3
8:51
Baba Jaga, a háború és a politika gyerekszemmel, Donbasz, Kaffka Margit (Könyves Magazin)
Eheti programajánlónkban a népmesék világa találkozik a háborúval, a történelmi múlt és jövő pedig az orosz jelennel.
márc. 3
8:51
Különleges helyen forgattak klipet magyar néptáncosok: erre felkapja a fejét a világ (Blikk)
Lenyűgöző videóklip készült a látványos színpadi produkcióiról ismert, a néptánc hagyományait kortárs elemekkel ötvöző Urban Verbunk és a horvát származású HAUSER, a világhírű 2CELLOS formáció csellistája közös előadásában.
márc. 3
8:51
Az ukránok előtt tiszteleg a Time magazin címlapja (SzMo)
„Volodimir Zelenszkij és Ukrajna hősei” - írják a címlapon, amelyre egy idézet is rákerült az ukrán elnöktől.
márc. 3
8:51
Gusztustalan dologgal vádolják az egyik sikeres hazai influenszert: kínos videó terjed róla (Life)
Sokkoló videó került ki az internetre az egyik hazai influenszerről. A tizenévesek körében rendkívül népszerű G. B. - TikTok csatornáját több mint félmillióan követik - gusztustalan dolgot tett egy kismadárral.
márc. 3
8:51
Streaming ajánló: 10 kihagyhatatlan premierfilm és sorozat ezen a héten (február 28. - március 6.) (Mafab)
Ezen a héten sem hagyunk benneteket magatokra a nagy kérdéssel: mit nézzünk esténként a TV-ben? Ahogy az elmúlt hetekben már megszokhattátok, mutatunk tíz filmet és sorozatot, amely most debütál majd a legnagyobb streaming szolgáltatók kínálatában. A listán biztosan találsz olyasmit, ami téged is érdekel.
márc. 3
8:51
Orosz agresszió: az MTA állásfoglalást adott ki az ukrán és az orosz tudósok háborúellenes fellépéséről (Mínuszos)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetői állásfoglalást tettek közzé, amelyben támogatják az ukrán és az orosz tudósok háborúellenes fellépését. “A tudomány és a művészet küldetése az egész emberiség javának, békéjének, biztonságának a szolgálata. A MTA és a hazai tudományos közösség tagjai mélyen elkötelezettek a népek és országok közötti nézete
márc. 3
8:51
Kétszázmillió forintnál felett jár a közmédia gyűjtése (Demokrata)
Videó! A 1357-re érkezett összeg elérte a 120 milliót, a számlaszámra érkezett összeg pedig a 81 millió forintot.
márc. 3
8:51
Kárpátaljai kormányzó: Fejezzék be Magyarország lejáratását! (Mandiner)
„Magyarország rengeteg humanitárius segélyt irányít az országba, üzemanyagtól kezdve az alapvető cikkekig” – mondta Viktor Mikita.
márc. 3
8:51
Kezdődik az orosz–ukrán tárgyalások második fordulója (Magyar Nemzet)
A háború miatt hétfőn tartott első tárgyalási forduló nem hozott kézzelfogható eredményeket.
márc. 3
8:51
A koalabérlés betiltását követelik ausztrál állatvédők (Magyar Mezőgazdaság)
A koalabérlés "borzalmas gyakorlatának" betiltását követelik ausztrál állatvédők az új-dél-walesi nemzeti parkoktól.
márc. 3
8:53
Így tiltakozik a kulturális világ az orosz háború ellen (Könyves Magazin)
Az elmúlt napokban nemcsak gazdasági szankciók sújtják Oroszországot az Ukrajna elleni invázió miatt, de a kulturális élet több szereplője is korlátozással tiltakozott az agresszió ellen. A Dw alapján pontokba szedtük az eddig ismerteket.
márc. 3
8:55
Brandon Sanderson öt regényt írt a karantén alatt (Könyves Magazin)
Brandon Sanderson öt regényt írt a karantén alatt
márc. 3
8:57
Átlépte az 1 milliót az ENSZ "menekültszámlálója" (Infostart)
Hat nap alatt indultak ennyien útnak Ukrajnából, hátrahagyva mindent.
márc. 3
8:57
Most jött a hír, így tartják meg a második béketárgyalást (Metropol)
Az orosz és az ukrán küldöttség várhatóan megtartja a második tárgyalási fordulót egy esetleges tűzszünetről csütörtökön, egy héttel az orosz invázió kezdete után.
márc. 3
8:57
92 évesen elhunyt Tolkien egyetlen lánya (Könyves Magazin)
92 évesen elhunyt Tolkien egyetlen lánya
márc. 3
8:57
Hetekkel ezelőtt tűnt el, most megtalálták a 27 éves Ilonát (Life)
Hetek óra nagy erőkkel keresték, de már csak a földi maradványait találta meg a rendőrség. A 27 éves Ilona Golabeka holtan került elő.
márc. 3
8:57
Nagyot tévedtek a tudósok: az évszázad felfedezéséről kiderült, hogy nem is létezik (Promotions)
A tudósok belátták, hogy tévedtek. Nyilvánosságra hozták az igazságot.
márc. 3
8:57
Milyen bankot válasszon egy sberbankos cég? Segítünk a keresésben! (Bank360 blog)
Most hirtelen minden sberbankos cégnek új számlavezető után kell néznie, hogy a napi működéséhez szükséges átutalásokat elvégezhesse, a bejövő pénzeit pedig megkaphassa. Ilyenkor a kapkodás miatt könnyű rosszul választani, ezért a Bank360 áttekinti a lehetőségeket.

Keresés