2022. március 3. csütörtök

márc. 3
9:36
Erősödik a forint az MNB kamatemelése után (Portfolio)
Hirtelen komoly erősödéssel kezdett csütörtök hajnalban a forint, sőt már tegnap este látszottak a javulás jelei. Ennek hatására már a 376,50-es szintet is elérte az euróval szembeni árfolyam, ahonnan viszont megint 380-ig emelkedett a kurzus. Újabb fordulatot hozott viszont az árfolyamban az MNB kamatemelése.
márc. 3
9:36
Magyarok Kijevi Egyesületének vezetője: „Itt vannak az oroszok, félünk, de nem adjuk meg magunkat” (ATV)
Petneházy Gyula, aki pár kilométerre lakik Kijevtől, félti saját életét és imádkozik az ukrán fővárosban tartózkodó családtagjaiért is.
márc. 3
9:36
Édesanyjától is lopott, hogy focizhasson: 100 éves lenne ma a magyar legenda (Ripost)
Az Aranycsapat kiváló csatára 20 esztendeje hunyt el.
márc. 3
9:36
Harminc új kamionnal bővíti flottáját a Genezis (autopro)
A Genezis Trans harminc új Mercedes-Benz kamionnal bővíti flottáját.
márc. 3
9:36
Közel négyezer új koronavírusost találtak itthon (vg.hu)
Összesen 3120 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
márc. 3
9:38
Felpattant az OTP, emelkedik a BUX (Portfolio)
Emelkedéssel kezdte a csütörtöki kereskedést a BUX, főként az OTP felpattanásának köszönhetően.
márc. 3
9:38
Ukrán matróz próbálta főnöke jachtját elsüllyeszteni (vg.hu)
.
márc. 3
9:42
Folyamatosan nő a gyógyultak száma Magyarországon (hirado.hu)
Magyarországon a beoltottak száma 6 395 509, közülük 6 171 552-en a második, 3 813 406-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták.
márc. 3
9:42
Már nem csak Moszkvában, Londonban sem lehet kereskedni a fontosabb orosz részvényekkel (Portfolio)
A Londoni Értéktőzsde csütörtökön közölte, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette több oroszországi székhelyű vállalat, köztük a Rosneft, a Sberbank, a Gazprom, az En+ és a Lukoil kereskedését.
márc. 3
9:42
Megnyugtató eredmények – öt újdonságot tört össze az Euro NCAP (Auto Pult)
Az Euro NCAP szakemberei nem pihennek: folyamatosan törik rommá a legújabb modelleket, hogy ezzel fontos információkhoz juttassák a vásárlókat és a gyártókat egyaránt – habár természetesen minden baleset más, így nehéz teljesen objektív képet adni, de a szervezet azért mindent megtesz ennek érdekében. Ezúttal újabb öt modellt vettek górcső alá, és
márc. 3
9:42
Ismét a határra indult Orbán Viktor (ATV)
A Facebook-on jelentette be a hírt a miniszterelnök, ahol hozzátette: „segítünk a bajbajutottakon”.
márc. 3
9:42
Téli hidegrekord nem várható, azonban melegrekordból egyre több lesz (hirado.hu)
A téli hidegrekordok eltűnhetnek, téli melegrekordokból viszont egyre több lehet Magyarországon – olvasható a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően című szakportálon csütörtökön közzétett elemzésben, amelyben felhívták a figyelmet arra is, hogy a több téli tavaszias napnak „csak látszólag lehet örülni”.
márc. 3
9:42
Koronavírus: 3862 az új fertőzött és elhunyt 77 beteg (Ripost)
Az oltásra folyamatosan lehet időpontot foglalni.
márc. 3
9:44
Kövesse nálunk Szijjártó Péter bejelentését (hirado.hu)
32 személyt, köztük tíz magyar állampolgárt menekítettek ki az ukrán fővárosból.
márc. 3
9:45
Kamatemelés: újabb határozott lépésről döntött az MNB (Menedzsment Fórum)
75 bázisponttal emelte meg az egyhetes betéti kamatokat a magyar jegybank. A lépés a forint mélyrepülése miatt indokoltnak mondható.
márc. 3
9:45
Levelet küldött a kormányzati infóvonalon Orbán Viktor (Infostart)
A háborús nehézségekkel küzdők megsegítési lehetőségeit ajánlja mindenki figyelmébe.
márc. 3
9:45
Újabb fegyverszállítmányt küldhet Németország Ukrajnának: légvédelmi rakétákkal segítenék őket (Blikk)
Újabb fegyverszállítmányt kaphat Németországtól az orosz invázió ellen harcoló ukrán hadsereg – jelentették csütörtökön német hírportálok.
márc. 3
9:45
Koronavírus itthon: meghalt 77 beteg, 3800 fölött az új fertőzöttek száma (Blikk)
A kormányzati portálon közzétett információk szerint 2022. március 3-án a koronavírus elleni védőoltást felvettek száma 6 395 509, közülük 6 171 552 személy a második, míg 3 813 406 a harmadik oltását is felvette.
márc. 3
9:45
Növényi Norbert segélyt vitt Ukrajnába: Láttam, hogyan menekítenek egy vajúdó nőt! (BorsOnline)
Afféle jószolgálati nagykövetként járt a háború sújtotta Ukrajnában birkózó olimpiai bajnokunk, Növényi Norbert.
márc. 3
9:45
2700 darab vállról indítható szovjet légvédelmi rakétát küld Németország Ukrajnának (SzMo)
A leginkább helikopterek elleni bevetésre alkalmas fegyverek az egykori NDK hadseregének készletéből származnak.
márc. 3
9:45
Ezek a legfrissebb hazai koronavírus-adatok (Life)
Magyarországon a beoltottak száma 6 395 509, közülük 6 171 552-en a második, 3 813 406-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 3862 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 796 982-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 77, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 211-re emelkedett - köz
márc. 3
9:45
Gombafertőzések csökkentése – okosan (Mezőhír)
Ha a talajban csökkenteni tudjuk az áttelelő képletek számát, úgy az ezekből induló fertőzések erőssége is csökkenthető.
márc. 3
9:45
Lekapcsolhatják-e az oroszok az ukrán internetet? (Magyar Nemzet)
Országos szinten még nem nagyon zavarja az invázió az webhozzáférést.
márc. 3
9:45
Kitart a kormány a benzinárstop mellett, de komoly támogatást ad a kisbenzinkutaknak (Mandiner)
Megszületett a megállapodás: a kormány kitart a benzinárstop mellett, hogy megvédje a családokat a külföldről begyűrűző inflációval szemben, de támogatást nyújt a kisbenzinkutaknak az ellátásbiztonság érdekében, derült ki György László Facebook-posztjából.
márc. 3
9:47
Agyonverte kétéves nevelt gyermekét a férfi: ennyi időre küldték börtönbe (Life)
Jogerősen 18 év fegyházra ítélte az élettársa kétéves gyermekét agyonverő férfit a Főváros Ítélőtábla szerdán - tudatta a bíróság a honlapján közleményben.
márc. 3
9:48
Bréking! Literenként 20 forintos támogatást kapnak a kis benzinkutak (Portfolio)
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára egy csütörtök reggeli videójában jelentette be a kis benzinkutak számára adott állami támogatást, ami értékesített literenként 20 forint lesz, 3 hónapon át. Emellett három további intézkedésről döntött a kormány az akcióterv keretében.
márc. 3
9:48
Pluszban nyitottak az európai tőzsdék (vg.hu)
Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
márc. 3
9:50
Ezt nem ússzuk meg: durván elszáll a kávé ára (Portfolio)
Több tényező miatt is drágulhat a következő években a kávé ára, az első drágulási hullámot már idén megérezhetjük, amellyel azonban nem lesz vége az áremelkedésnek – véli a Dallmayr ügyvezetője. A 300 éves múltra visszatekintő cégnél úgy látják: a klímaváltozás, az ebből fakadó félelem és az árupiaci spekuláció egyaránt felfelé hajtja a naponta töb
márc. 3
9:51
A koronavírussal legalább egyre kevesebb bajunk van (Menedzsment Fórum)
A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, csökken a fertőzöttek és a kórházi betegek száma.
márc. 3
9:51
Riadóztatták a rendőröket, egy 15 éves kislány feküdt véresen a buszmegállóban (Metropol)
Borzalmas látvány fogadta az egyenruhásokat.
márc. 3
9:51
Ma nyílik az Art and Antique művészeti vásár (Márkamonitor)
Több mint harminc kortárs és klasszikus galéria, aukciósház, valamint műtárgykereskedő kiállító részvételével nyílik az Art and Antique művészeti vásár a budapesti Bálnában, ahol vasárnapig egyebek mellett Csontváry, Rippl-Rónai, Maurer Dóra és Hantai Simon művei mellett bútorokat és iparművészeti tárgyakat láthat és vásárolhat meg a közönség.   Az
márc. 3
9:51
Mától a Netflixen: A legnagyobb kalózos film A Karib-tenger kalózai óta? (Kalózok: Az utolsó királyi kincs) (Mafab)
A kalózkalandok rajongói már évek óta várják A Karib-tenger kalózai 6-ot, de itt egy film, ami (átmenetileg) kielégítheti az igényeket. Mától a Netflixen a Kalózok: Az utolsó királyi kincs.
márc. 3
9:51
1,5 milliárd forintot biztosít az agrártárca a viharkárok kompenzálására (Agrofórum)
2022. január 30-ai vihar jelentős károkat okozott a mezőgazdaságban, elsősorban a hajtatott zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknál. Az érintettek 2022. március 7-11-e között nyújthatják be a károk miatti támogatási igényeiket, a támogatás mértéke az agrárkamara által leigazolt kár összegének legfeljebb 80%-a lesz.
márc. 3
9:51
Az ukrán vezérkar attól tart, hogy az oroszok partra szállnak Odesszánál (Mandiner)
Az amerikai hírszerzés szerint több orosz partraszállító hajó is elhagyta a Krímet és Odessza felé vették az irányt.
márc. 3
9:52
Ugrik az olajár, aggódnak az olajkínálat miatt a befektetők (Portfolio)
Ugrik az olaj árfolyama a ma reggeli kereskedésben, miután az orosz-ukrán háború és a kivetett szankciók következtében fokozódnak az aggodalmak az olajpiac kínálatával kapcsolatban, miközben a szerdán közzétett adatok szerint az amerikai olajtartalékok többéves mélypontra estek.
márc. 3
9:53
10 millió euró értékben adományoz termékeket a Lidl tulajdonosa az Ukrajnából menekülőknek (Agrofórum)
A Schwarz Csoportot mélyen megdöbbentették az Ukrajnában zajló események.
márc. 3
9:54
Súlyos gerincproblémája miatt elaltatták Irwint, a komodói varánuszt (hirado.hu)
A Fővárosi Állat- és Növénykert legidősebb komodói varánusza, Irwin olyan súlyos gerincproblémával küzdött, hogy el kellett altatni.
márc. 3
9:54
Elszigetelik Oroszországot a külvilágtól - A legnagobb konténerszállítók leállították az oroszországi szállításokat (Portfolio)
A világ három legnagyobb konténerszállító vállalata ideiglenesen felfüggesztette az Oroszországba irányuló és onnan induló, nem alapvető fontosságú szállításokat, és ezzel csatlakozott azon vállalatok gyorsan növekvő listájához, amelyek az ukrajnai invázió miatt szankcionálják Moszkvát.
márc. 3
9:54
Már nemcsak Moszkvában, Londonban sem lehet kereskedni a fontosabb orosz részvényekkel (Portfolio)
A Londoni Értéktőzsde csütörtökön közölte, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette több oroszországi székhelyű vállalat, köztük a Rosneft, a Sberbank, a Gazprom, az En+ és a Lukoil kereskedését.
márc. 3
9:54
Támogatás sertéstartóknak: kérelembenyújtás március 31-ig (Agroinform)
Megjelent a Magyar Államkincstár közleménye a tenyészkoca állatjóléti támogatás igénybe vételének feltételeiről.
márc. 3
9:54
Megállt az orosz konvoj Kijev előtt - műholdas felvétel (ATV)
A Pentagon tájékoztatása szerint műholdas felvételek bizonyítják, hogy megállt az orosz konvoj Kijevtől 26 kilométerre.
márc. 3
9:54
Renée Zellweger kövérjelmezben a frászt hozza a nézőkre (hirado.hu)
Az Oscar-díjas színésznőre szinte rá sem ismerni a százkilós testprotézis alatt.
márc. 3
9:54
Durva, mit mesélt a Kihívó Pap Dorciról (Ripost)
Adu Laci szerint Pap Dorci nem önmagát adja az Exatlon All Starban.
márc. 3
9:56
Elszigetelik Oroszországot a külvilágtól - A legnagyobb konténerszállítók leállították az oroszországi szállításokat (Portfolio)
A világ három legnagyobb konténerszállító vállalata ideiglenesen felfüggesztette az Oroszországba irányuló és onnan induló, nem alapvető fontosságú szállításokat, és ezzel csatlakozott azon vállalatok gyorsan növekvő listájához, amelyek az ukrajnai invázió miatt szankcionálják Moszkvát.
márc. 3
9:57
Levonulóban a koronavírus ötödik hulláma Magyarországon (Privátbankár)
Levonulóban van az ötödik hullám, kevesebb az új fertőzött és az áldozat is, mint a múlt héten.
márc. 3
9:57
Sallai Roland a 120. percben lőtte elődöntőbe a Freiburgot (Infostart)
A Freiburg története során másodszor jutott a négy közé a Német Kupában.
márc. 3
9:57
Nagy tömörségű szögletes bálák készítése hulladék zsinegdarabok nélkül (Agrofórum)
A Krone a Big Pack sorozathoz most új, V-alakú kötözőfejes rendszert fejlesztett, amely ősztől lesz elérhető. A Spelléből származó innovatív kötözőfejes rendszer különleges előnye, hogy ötvözi a dupla kötözőfejes rendszer kiváló működési megbízhatóságát és a Cormick egyszerű kötözőrendszer hulladék zsinegdarabok nélkül végzett munkáját.
márc. 3
9:57
„A halálba küldtek minket” – síró orosz katonákról mutattak videókat az ukránok (Promotions)
Állítólag fogalmuk sem volt róla, hogy mészárszékre küldik őket, ágyútöltelékek lesznek.
márc. 3
9:57
A viharkárok kompenzálására 1,5 milliárd forintot biztosít az agrártárca (Magyar Mezőgazdaság)
2022. január 30-ai vihar jelentős károkat okozott a mezőgazdaságban, elsősorban a hajtatott zöldségtermesztéssel foglalkozó gazdálkodóknál. Az érintettek 2022. március 7-11-e között nyújthatják be a károk miatti támogatási igényeiket, a támogatás mértéke az agrárkamara által leigazolt kár összegének legfeljebb 80%-a lesz.
márc. 3
9:57
Bakos Balázs: Vezérelvem az értékteremtés (Üzletem)
Szeretnék olyan vállalatokat felépíteni, amelyek a technológia segítségével a fenntarthatóságért dolgoznak, erős ESG (Environmental- környezeti, Social- társadalmi, Governance- irányítási) alapokon nyugszanak – mondta az Üzletemnek Bakos Balázs, a Zoosh Kft. ügyvezető igazgatója és társalapítója.

Keresés