2022. március 30. szerda

márc. 30
21:42
Új „zöld” csomagot terjesztett elő az Európai Bizottság (Üzletem)
Az Európai Bizottság előterjesztette az európai zöld megállapodáshoz kapcsolódó javaslatcsomagját, amelynek célja, hogy a fenntartható termékek normává váljanak az EU-ban, fellendítse a körforgásos üzleti modelleket, és támogassa a fogyasztók zöld átállásban vállalt szerepét.
márc. 30
21:45
Százmilliók mennek el Schumacherre (Ripost)
Csodával határos módon sérülés nélkül megúszta a Szaúdi Nagydíj Forma-1-es időmérőjének balesetét Mick Schumacher. Azonban ezzel együtt is jelentős anyagi kárt okozott csapatának.
márc. 30
21:48
Tíz év után újra tud járni az indiai férfi, akinek 44 kilónyi tumor volt a lábán (SzMo)
Sokáig azt mondták neki, hogy nem tudnak segíteni rajta, végül egy kezeléssel a felére tudták csökkenteni a tumort, így már lábra tud állni.
márc. 30
21:48
90 ezer hektár erdőt vettek el a koaláktól egyetlen év alatt Ausztráliában (SzMo)
Azért irtották ki az erdőt Queenslandben, hogy marhákat tartsanak a területen.
márc. 30
21:48
Elhunyt az egykori miniszterelnök özvegye (Demokrata)
Életének 88. évében elhunyt Dr. Antall Józsefné Fülepp Klára.
márc. 30
21:48
„A magyar választás nem lesz sem szabad, sem tisztességes” (Magyar Nemzet)
Furcsa nyilatkozatot adott a finn lapnak Hadházy Ákos.
márc. 30
21:50
Több mint négymilliárd dollárnyi adományt gyűjtene össze az Ensz Afganisztánnak (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint 24,4 millió ember szorul életmentő segítségre, ez a népesség csaknem hatvan százaléka.
márc. 30
21:51
Ligeti Dániel: Karrierem legkeményebb napjai voltak (m4sport.hu)
„Megvan az érem és valaki csak felrak a dobogóra” – nyilatkozta a bronzmeccs második szakaszát sérülten végigküzdő nehézsúlyú birkózó.
márc. 30
21:53
Belgrádban győzött az FTC a férfi vízilabda Bajnokok Ligájába (m4sport.hu)
Az FTC háromgólos győzelmet aratott szerdán a Novi Beograd vendégeként a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek 11. fordulójában.
márc. 30
21:54
NVI: Sanghajban nem lehet megtartani a szavazást (HírTV)
A koronavírus-járvány miatt lezárt Sanghajban ellehetetlenült a külképviseleti szavazás a magyarországi országgyűlési választásra
márc. 30
22:00
„Bíznak abban, hogy győzni fognak, ez hajtja őket, hogy ne adják fel” – helyszíni beszámoló Ukrajnából (ATV)
Földes András, a Telex újságírója jelenleg is Ukrajnában van. Tapasztalatai szerint az ukránok továbbra is optimisták, ugyanakkor egyre gyanakvóbbak az idegenekkel szemben. A közeledő békének azonban még nem látja a jeleit.
márc. 30
22:00
Durva verekedésbe torkollott egy skóciai esküvő, a menyasszony és a vőlegény is a börtönben kötött ki (SzMo)
Az ifjú pár házassága első éjszakáját börtöncellában töltötte, ráadásul külön-külön.
márc. 30
22:03
Így járt a botcsinálta rabló a fóti üzletben (Ripost)
Mutatjuk, mit vett fel a biztonsági kamera.
márc. 30
22:06
Zarándok Akadémia találkozó a lelki utakon utazók számára április 27-28-án (Spabook)
Április 27-28-án, Péliföldszentkereszten első alkalommal rendezik meg a Zarándok Akadémia szakrális-spirituális turisztikai látogatómenedzsment műhelytalálkozót. A rendezvény azokat a turisztikai és egyházi, felekezeti szakembereket szólítja meg inspiráló előadásokkal és panelbeszélgetésekkel, akik…
márc. 30
22:12
Akkumulátorgyárat épít a Volkswagen Spanyolországban (Alternatív Energia)
Évi 40 gigawattóra kapacitással rendelkező spanyolországi akkumulátorgyár létrehozását jelentette be a német Volkswagen-csoporthoz tartozó SEAT S.A. vállalat szerdán Barcelonában rendezett nemzetközi sajtótájékoztatón.
márc. 30
22:12
Elhunyt Antall Józsefné, a néhai kormányfő felesége (hirado.hu)
Életének 88. évében elhunyt Antall Józsefné, a néhai kormányfő felesége, az Antall József Tudásközpont alapítója szerdán – tudatta az intézmény az MTI-vel.
márc. 30
22:12
Megsemmisült Európa legnagyobb élelmiszerraktára (Portfolio)
Ukrajnában megsemmisült Európa egyik legnagyobb élelmiszertároló létesítménye - írja az Euronews.
márc. 30
22:12
Gyász: elhunyt Antall Józsefné (ATV)
Életének 88. évében elhunyt Antall Józsefné, a néhai kormányfő felesége, az Antall József Tudásközpont alapítója szerdán - tudatta az intézmény az MTI-vel.
márc. 30
22:15
Egy győzelemre a Fehérvár az osztrák hokiliga döntőjétől (m4sport.hu)
A Volán hirtelen halálban verte a Villachot hazai pályán.
márc. 30
22:15
Elhunyt Hildebrand István (Femcafe)
A Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr - aki a Nemzet Művésze címet is elnyerte - 93 évet élt.
márc. 30
22:18
Ligeti Dániel sérülten lett bronzérmes a Birkózó Eb-en (SzMo)
Nem sokan bíztak abban, hogy ez az olimpiai ciklus még hozhat nekem babért, de akik hittek, azok százszázalékig hittek bennem. Ez a bronzérem ennek az eredménye - mondta.
márc. 30
22:21
A nyáron távozhat a Spurstől a válogatottban sziporkázó holland szélső (m4sport.hu)
Hiába nem játszik klubjánál, három gólt lőtt két meccsen a holland válogatottban.
márc. 30
22:24
Közölte az NVI: Sanghajban nem lehet megtartani a szavazást (ATV)
A koronavírus-járvány miatt lezárt Sanghajban ellehetetlenült a külképviseleti szavazás a magyarországi országgyűlési választásra - közölte a  Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán az MTI-vel.
márc. 30
22:24
Miyawaki-koncepció szerinti erdőket telepítettek Budapesten (SzMo)
A 240 facsemetét őshonos fajokból válogatták össze. A facsemeték legnagyobb része kocsányos tölgy és mezei juhar, de kisebb mennyiségben vénic szil is megtalálható közöttük.
márc. 30
22:24
Rosszullét miatt 4:1-nél feladta egy férfi és egy női negyeddöntős teniszező is a tornát Miamiban (Eurosport)
Különös véletlen Miamiban: A kilencedik helyen kiemelt Jannik Sinner feladta negyeddöntőjét a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfi versenyében, korábban pedig arról szóltak a hírek, hogy az ötödik helyen kiemelt Paula Badosa szintén feladta negyeddöntőjét a Miamiban zajló keménypályás tenisztornán, csak ő a női versenyben.
márc. 30
22:24
Orbán Viktor a többség, Márki-Zay Péter a kisebbség véleményét artikulálja – Mire számítsunk vasárnap? (Magyar Nemzet)
Márki-Zay Péter „politikusnak nem biztos, hogy a legalkalmasabb”. Míg ő a kisebbségi véleményeket hangsúlyozza hatékonyan, addig Orbán Viktor rendre a többség szükségleteire érez rá és azokat építi be politikájába, hangzott el szerdán este Budapesten, a Mandiner, a Batthyány Lajos Alapítvány és a Prokon Ifjúsági Szervezet Gyújtópontok '22 című soro
márc. 30
22:26
Washington további ötszázmillió dollárral támogatná Ukrajnát (Magyar Nemzet)
Joe Biden amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő szerdán közel egy órán keresztül egyeztettek telefonon.
márc. 30
22:27
A Fehérvár indulhat a jégkorong-BL 2022/23-as idényben (m4sport.hu)
25 év után lesz újra magyar csapat a legrangosabb európai klubsorozatban.
márc. 30
22:28
Ligeti Dániel: Sokkhatás alatt állok, őrület az egész, ami itt történt (Magyar Nemzet)
A budapesti birkózó Európa-bajnokságon szerdán Ligeti Dániel gigászi csatában, a küzdelem hevében combizomszakadást szenvedve és megroppant térddel szerezte meg a bronzérmet a szabadfogás 125 kilogrammos súlycsoportjában. S ez a siker azért is fontos számunkra, mert így senki sem mondhatja, hogy csak a honosított orosz versenyzőink juttattak fel be
márc. 30
22:30
5 dolog, ami a filmekben romantikusnak tűnik, de a valóságban inkább zavaróak (Joy)
A valóság és a fikció teljesen más világ, ezért akadnak dolgok, amik csak a képernyőn mutatnak jól!
márc. 30
22:30
Meghalt Antall Józsefné, a néhai kormányfő felesége (SzMo)
Az Antall József Tudásközpont alapítója 88 éves volt.
márc. 30
22:33
Jégkorong BL - A Fehérvár indulhat a 2022/23-as idényben (HírTV)
25 év kihagyás után lesz újra magyar csapat a legrangosabb európai klubsorozatban.
márc. 30
22:36
Megsemmisült Európa egyik legnagyobb élelmiszerraktára (Portfolio)
Ukrajnában megsemmisült Európa egyik legnagyobb élelmiszertároló létesítménye - írja az Euronews.
márc. 30
22:36
Orosz gyermekekről énekel Sting a felújított dalában (Spabook)
Utazással és turizmus szakmai hírekkel foglalkozó oldaltól elsőre talán idegennek tűnik az alábbi hír arról, hogy Sting kiadta a Russians (Oroszok) című, 1985-ös dal cselló verzióját, amelyből befolyó nyereséget a…
márc. 30
22:42
A nem uniós állampolgárok az EU lakosságának 5,3 százalékát teszik ki (ProfitLine)
Mintegy 23,7 millió olyan ember él az Európai Unióban, aki Európai Unión kívüli ország állampolgárságával rendelkezik, s ez ami az EU teljes lakosságának 5,3 százalékát teszi ki - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerdán.
márc. 30
22:51
Négygólos szegedi vereség Flensburgban a férfi kézi BL-ben (m4sport.hu)
A hazaiak csupán 11 mezőnyjátékost tudtak benevezni.
márc. 30
23:00
Hátrányban a Pick Szeged a Bajnokok Ligájában, jövő csütörtökön jön a visszavágó (Eurosport)
A Pick Szeged 25-21-re kikapott a német Flensburg otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. A visszavágót jövő csütörtökön rendezik, a párharc továbbjutója a címvédő Barcelonával találkozik a legjobb nyolc között.
márc. 30
23:03
Messi megdöntheti Matthäus vb-csúcsát (m4sport.hu)
A német legenda jelenleg 25 vb-meccsel csúcstartó, Messi 19-nél tart.
márc. 30
23:12
Orosz oligarchák nem javíttathatják repülőgépeiket és hajóikat Nagy-Britanniában (hirado.hu)
Orosz oligarchák ezentúl nem vehetik igénybe brit szakvállalatok szolgáltatásait repülőgépeik és hajóik karbantartására.
márc. 30
23:12
25 év kihagyás után lesz újra magyar csapat a jégkorong Bajnokok Ligájában (Eurosport)
A Hydro Fehérvár AV19 indulhat a jégkorong Bajnokok Ligája 2022/23-as kiírásában, mivel elődöntős az osztrák ligában (ICEHL) és az alapszakaszgyőztes Red Bull Salzburg pedig bejutott a fináléba. A magyar klubok közül legutóbb a Dunaferr indult az akkori BEK-ben még 1996/97-ben, azaz 25 év kihagyás után lesz újra magyar csapat a legrangosabb európai
márc. 30
23:12
Az F1 rohamosan zárkózik fel a Nascar-ra az Usa-ban (Racing)
Egymást követően kerültek megrendezésre a Formula 1 és a Nascar Cup Series múlt vasarnapi versenyei....
márc. 30
23:15
Az F1 rohamosan zárkózik fel a Nascar-ra az Usa-ban (USAracing)
Egymást követően kerültek megrendezésre a Formula 1 és a Nascar Cup Series múlt vasarnapi versenyei....
márc. 30
23:18
Scholz írásbeli tájékoztatást kért Putyintól a gázszállítások elszámolásának változásáról (hirado.hu)
Írásbeli tájékoztatást kért Olaf Scholz német kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnöktől az orosz földgázszállítások elszámolási rendszerének tervezett átalakításáról.
márc. 30
23:30
Emiatt van az, hogy a királyi család nem minden tagja vehet fel koronát vagy tiarát (Joy)
Ha a királyi divatról beszélünk, biztos, hogy mindenkinek a koronák és tiarák jutnak eszébe.
márc. 30
23:42
Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv-lottón! (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 30-án megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
márc. 30
23:42
Hátraarc Putyintól? - Euróban fizethetnek az orosz gázért az európaiak (Portfolio)
Írásbeli tájékoztatást kért Olaf Scholz német kancellár Vlagyimir Putyin orosz elnöktől az orosz földgázszállítások elszámolási rendszerének tervezett átalakításáról egy szerdai telefonos megbeszélésen, amelyet az orosz államfő kérésére tartottak - közölte szerda este a német kormány szóvivője.
márc. 30
23:48
Képtelen volt belőni a hétmétereseket a Szeged Flensburgban (Magyar Nemzet)
Bánhidi Bence hiányát, Bodó Richárd piros lapját és a kihagyott hétmétereseket nem tudta elviselni a Szeged Flensburgban. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első mérkőzésén a Szeged 25-21-re kikapott Flensburgban. A visszavágót egy hét múlva rendezik.

Keresés