Az Egyesült Királyság legnagyobb független közúti közlekedésbiztonsági önkéntes szervezete, az IAM RoadSmart egy nemrég elvégzett kutatás eredményei alapján arra mutatott rá, hogy a sofőrök többsége valójában nem hajlandó levenni a kezét a kormányról, annak ellenére, hogy az autonóm járművek technológiája hatalmas lehetőséget rejt a közúti közleked
A kormány nem hagyja, hogy a magyar emberekkel, és különösen a magyar nyugdíjasokkal fizettessék meg a háború árát. Ha az ukrajnai konfliktus miatt a vártnál jobban megemelkedik az infláció, akkor a kormány év közben, júniusban nyugdíjemelést biztosít – ezt nyilatkozta a Mediaworks Hírcentrumának a pénzügyminiszter helyettese. Tállai András ugyanak
Londoni makrogazdasági elemzők szerint várhatóan a közép-európai EU-gazdaságok idei növekedési ütemét is lassítják az ukrajnai háború átszűrődő hatásai.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a spanyolországi Hipra gyógyszercég saját fejlesztésű, azonos nevű, koronavírus elleni vakcinájának folyamatos felülvizsgálatát - közölte az uniós ügynökség.
Ebben a régióban mi otthon vagyunk, ez felelősséggel jár, ezt a részvényeseknek is tudomásul kell venniük – mondta Hernádi Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában. A Mol elnök-vezérigazgatója beszélt arról, hogy miért okozott átmeneti gondot a benzinársapka, hogy miért olyan az orosz olaj, mint egy cuvée és hogy miért szorulhatnak időlegesen háttér
A 200 millió forintos beruházás keretében 2021 szeptemberében megnyíló etyeki Hegedűs Sajtműhelynél úgy látják, egyre szélesedik Magyarországon az a réteg, amely hiteles élményt vár el az élelmiszer-vásárlás alkalmával.
Azt, hogy mekkora sikert hozhat a Lexus számára a vadonatúj NX 350h és NX 450h+, jól mutatja, hogy alig kezdődött meg a modell forgalmazása Magyarországon, máris elnyerte a Magyar Év Autója 2022-es címet a ’Nagy szabadidő-autók’ kategóriában. Immáron harmadik éve választja ki a nagy példányszámú illetve olvasottságú online és print lapok autós sz
Az MG (Morris Garages) márka tulajdonosa jelenleg a SAIC Motor Corporation, amely Kínában a legnagyobb, globálisan pedig a 8. legjelentősebb járműgyártó vállalat.
Az utóbbi napokban megjelent az interneten egy cikk, amiben a Facebook Messenger felhasználókat figyelmeztetik. Mutatjuk, hogy mire kell figyelni. A Facebook Messenger az egyik legnépszerűbb csevegőalkalmazás, szerte a világban, köztük Magyarországon is, ezért nagyon sok embert érint, a jelenlegi felhívás. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fordul e
Oroszország elhagyására szólította fel az amerikai állampolgárokat a washingtoni külügy · Zelenszkij: a tárgyalásokról érkező pozitív jelzések ellenére Kijev nem csökkenti védelmi erőfeszítéseit · Biden és fő európai szövetségesei szerint folytatni kell a szankciós politikát Moszkva ellen.
A baromfiudvarban élő különféle állatfajoknak eltérőek a takarmányigényeik, ám tartásmódjukból eredően az ellátásukat nem tudjuk fajonként, fajtánként külön-külön megoldani. Ezért célszerű olyan keveréket adni az állatoknak, ami minden fajtának megfelelő összetevőket tartalmaz.
A fiókodban lévő régi telefon többet ér, mint gondolnád. A teljes anyag Nem fogunk akkut cserélni a villanyautókban címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Magyarország összes energiafelhasználásának nagyjából 40 százaléka az épületekhez köthető, vagyis ennyit fogyasztunk többek között olyan tevékenységekkel, mint fűtés, vízmelegítés, világítás és az elektromos eszközeink használata. Mivel az energiafogyasztás sok esetben üvegházhatású gázok kibocsátásával is jár, különösen nagy a jelentősége annak, h
A halottkém jelentéséből minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy Max Mosley saját kezével vetett véget az életének tavaly májusban. A Fia korábbi elnöke vadászpuskával lőtt fejbe magát. Gyógyíthatatlan beteg volt, két éve folytatott küzdelmet B-sejtes limfómával, amely az immunrendszerét támadta meg.
A kedd esti jegyzésekhez képest mérsékelten erősödés tapasztalható a forintnál a főbb devizákkal szemben szerda kora reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Egy brit tudósok által alapított kísérleti vállalkozás, amely a Csernobil közelében termesztett növényekből készít vodkát, bevételét felajánlotta az ukrajnai háború elől menekülőknek.
A magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1-0-re legyőzte Észak-Írországot Belfastban. A találkozó után az M4 Sport kamerája előtt nyilatkoztak a meccs főszereplői, valamint elmondta a véleményét marco Rossi szövetségi kapitány is, és valamennyien kiemelték Dibusz Dénes érdemeit a sikerben.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Óriási a boldogság és az izgalom Cseh Laciéknál, a volt úszó ugyanis nemsokára édesapa lesz. Elárulta: kislánya lesz. A világbajnok egykori úszó és szerelme, Dia már a kicsi nevét is kiválasztották.
Ebben a régióban mi otthon vagyunk, ez felelősséggel jár, ezt a részvényeseknek is tudomásul kell venniük – mondta Hernádi Zsolt az InfoRádió Aréna című műsorában. A Mol elnök-vezérigazgatója beszélt arról, hogy miért okozott átmeneti gondot a benzinársapka, hogy miért olyan az orosz olaj, mint egy cuvée és hogy miért szorulhatnak időlegesen háttér
Tod Wolters, az Egyesült Államok európai csapatainak vezetője, és a NATO szövetségesek legfőbb európai parancsnoka szerint nem rendelkeztek elég információval a kelet-európai hadi viszonyokkal kapcsolatban.
A lánynak akkor sikerült megszöknie és segítséget kérnie, amikor az utcára is kiküldték kuncsaftokat szerezni. A feltételezett elkövetőknél egy pisztolyt is találtak.
Mire érdemes figyelnie annak a szavazónak, aki le szeretné váltani a Fideszt, de a Kétfarkú Kutya Pártot is a parlamentben akarja látni, vagy éppen azt szeretné, ha Orbán Viktor maradna a miniszterelnök, de a Mi Hazánkat is bejuttatná a törvényhozásba?
Szállítási nehézségekre hivatkozva felfüggeszti tevékenységét Oroszországban a sportszerbolt-hálózatot működtető Decathlon francia kiskereskedő, a Johnson & Johnson pedig arról döntött, hogy leállítja a testápoló termékek exportját Oroszországba.