2022. március 6. vasárnap

márc. 6
19:06
Horvát elöljárók a gyanú árnyékában (vg.hu)
Az elmúlt hetekben több magas rangú tisztviselő és kormánytag ellen emelt vádat a horvát ügyészség, egy miniszter alig tíz napja vizsgálati fogságban van. A kialakult helyzet kormányválságot, előre hozott választást is előidézhet.
márc. 6
19:09
A séfek séfjei találkoznak márciusban Budapesten (Privátbankár)
Mennyire fontos a magas szintű konyhaművészet egy ilyen vészterhes korban? Lehet-e felhőtlenül örülni a hazai séfek sikerének akkor, amikor százak halnak meg, közel a magyar határhoz? Kárba vész-e a sok éves munka, hasonlóan a sportolókéhoz, és a művészekéhez? Bízzunk benne, hogy nem és a tehetséges fiatal emberek tudása a nemzetközi seregsze
márc. 6
19:09
Ezreket állítottak elő az oroszországi tüntetéseken (Infostart)
Több városban voltak háborúellenes megmozdulások.
márc. 6
19:09
Bottas szerint Hamilton idén is nagyon erős lesz (Racing)
Az Alfa Romeóhoz frissen átigazolt Valtteri Bottas elárulta, büszke arra, hogy a Mercedesnél öt éven át a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton csapattársa volt, és figyelmeztette a brit riválisait (Hamiltont és új csapattársát George Russellt), hogy milyen teljesítményt fog nyújtani az új szezonban. Bottas a 2017-es szezon előtt szerződött Hamilton
márc. 6
19:12
„A bunkerig se tudnak elmenni, nemhogy ide utánunk jönnének” – egy menekült kislány fájdalmas vallomása (Ripost)
Szívszorító emberi történeteket meséltek az Ukrajnából érkező menekültek a Ripost7-nek.
márc. 6
19:15
ENSZ: legkevesebb 364 civil áldozata van a háborúnak (Infostart)
Közülük 25 a gyermek.
márc. 6
19:18
Putyin aláírta: az oroszok rubelben fizetik ki a külföldi hitelezőket (Portfolio)
Vlagyimir Putyin szombaton írta alá azt a rendeletet, ami alapján Oroszország és az orosz vállalatok rubelben fizethetnek majd a külföldi hitelezőknek, hogy így akadályozzák meg a fizetésképtelenséget, amíg a tőkekontroll érvényben marad, írja a Bloomberg.
márc. 6
19:18
Putyin biztosította Macront, hogy nem áll szándékban atomerőműveket támadni (ATV)
Vlagyimir Putyin orosz elnök arról biztosította francia kollégáját, Emmanuel Macront, hogy nem áll szándékban megtámadni atomerőműveket Ukrajnában - közölte vasárnap a francia elnöki hivatal a két ország vezetőjének újabb telefonos egyeztetését követően.
márc. 6
19:21
Alig maradt ruha Tóth Andin, bevállalós képet posztolt (Metropol)
Egy igazán falatnyi kis bikiniben mutatta meg magát. A képek csak arra valók, hogy felcsigázzanak, hisz hamarosan jön a videó is!
márc. 6
19:21
Mesebeli hímzések, amelyek életre keltik a valóságot (Life)
A fiatal művész, Floor mindene a hímzés, amit szeret különböző nyomtatott anyagokkal kombinálni. Minden alkotás egyedi, soha nem készíti el kétszer ugyanazt a darabot. Most  a legérdekesebbeket gyűjtöttük egy csokorba.
márc. 6
19:21
Szén-dioxid-semleges orgazmus, távirányítású análdugó és társai – 5 új szextrend a zöldülés, a high-tech és a befogadás jegyében (WMN)
2022 szextrendjeit ismerteti Mózes Zsófi:
márc. 6
19:24
Vavra Bence: Még az is lehet, hogy a műsor után elkezdek táncolni (Ripost)
Vavra Bence igyekszik tökéletes produkciókkal színpadra állni.
márc. 6
19:24
Aranyérmes a férfi kadett vívó Eb-n a magyar kardcsapat (m4sport.hu)
A fináléban 45-36-ra a franciákat győzték le.
márc. 6
19:27
Folytatta jó sorozatát a Barcelona (Infostart)
Ferran Torres és Depay lőtte a gólokat.
márc. 6
19:27
Putyin azt mondta Macronnak, hogy nem áll szándékában atomerőműveket támadni (SzMo)
Az orosz elnök azt is kijelentette, hogy kész tiszteletben tartani a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek az atomerőművek védelmét érintő rendelkezéseit.
márc. 6
19:30
Készülnek a forgatókönyvek arra, ha Zelenszkijnek el kell menekülnie Kijevből (Portfolio)
Amerikai és európai tisztviselők megvitatták, hogy a Nyugat hogyan támogatná a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által vezetett kormányt, ha el kellene menekülnie Kijevből, nyilatkozták nyugati tisztviselők a CNN-nek.
márc. 6
19:30
„Kérlek, írd meg, hogy tudok a leghasznosabban segíteni" - Djokovic felajánlotta támogatását Ukrajnának (m4sport.hu)
Egy visszavonult ukrán teniszezőnek írt.
márc. 6
19:33
Ezért nem lehet könnyen végezni Putyinnal: a biztonságát négyszintű testőrség, hasonmások és előkóstolók védik (SzMo)
Sokan akarnak az életére törni, éppen ezért rendkívül komplex védelmi rendszer épült a személye köré.
márc. 6
19:36
nb II (m4sport.hu)
Magabiztos Vasas-győzelem Szolnokon, a Soroksár otthon győzött.
márc. 6
19:36
8 egykori híres pár, akiről szinte senki sem tudja, hogy közös gyermekük van (Joy)
Egy-egy románc és szakítás hírértéke sokszor olyan gyorsan váltja egymást, hogy a sok újdonság mellett el is felejtjük azt, hogy ezekből a szerelmekből gyermekek is születtek.
márc. 6
19:39
Ukrajna: Londonban hónapokig, ha nem évekig húzódó helyzetről beszélnek (Infostart)
A brit kormányfőhelyettes szerint prés alá került Putyin. A vezérkari főnök azt mondta, mindenképpen el kell kerülni a háborút a NATO és Oroszország között
márc. 6
19:39
Háborúellenes tüntetések, előállítások orosz városokban (HírTV)
A hírek szerint az Ukrajna ellen elindított háború kezdete óta csaknem 13 ezer embert állítottak elő.
márc. 6
19:42
Nézze, hol járt Orbán Viktor (ATV)
Ismét menekültekhez látogatott el a miniszterelnök.
márc. 6
19:42
Az American Express is elhagyja Oroszországot (vg.hu)
A kártyák nem használhatók többé a vásárlásnál és az ATM-eknél sem.
márc. 6
19:42
Oroszország gyakorlatilag belengette saját államcsődjét (Portfolio)
Az orosz pénzügyminisztérium vasárnap sokat mondó közleményt jelentetett meg: a nem orosz befektetők által tartott államkötvényekhez kötődő kifizetések a nyugati országok által kivetett szankcióktól függnek.
márc. 6
19:48
Furcsa autók lepik el a magyar utakat: ne lepődj meg, ezért jönnek (Pénzcentrum)
A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos városát érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a térképen.
márc. 6
19:48
Megszólalt Mariupol polgármestere: „A háború első napjaiban tízesével számoltuk az áldozatokat, ma már százasával, holnap pedig ezrével fogjuk” (ATV)
Folyamatosan lövi az orosz hadsereg a menekülő civil lakosságot. A félmilliós Mariupolban emiatt másodjára hiúsult meg a polgárok menekítése. Az oroszok azonban az ellenkezőjét állítják. Irpinyben többen is meghaltak, amikor az orosz katonák össztűz alá vették a civileket. Kijevtől nyugatra az oroszok lebombáztak egy polgári repülőteret. Közben Kij
márc. 6
19:51
Nagy a baj: súlyosbodott Győzike állapota, már az emelt gyógyszeradag sem segít rajta (Metropol)
Gáspár Győző már kétszer próbált meg véget vetni életének. A rátörő pánikroham és depresszió teljesen kikészíti, sokan nem értik meg helyzetét.
márc. 6
19:51
Megszólalt a NASA: bizarr tárgyat fedeztek fel a Mars felszínén (Life)
Az eddigi legnagyobb amerikai marsjáró szonda, a Perseverance nyolc hónapon át utazott az űrben, mire önállóan leszállt a Mars felszínén. Az élet felkutatására küldött szerkezet színes fotókat, panorámaképet és hangfelvételt is készített már a Vörös Bolygón. Nemrég azonban meglepő tárgyra bukkant.
márc. 6
19:53
Halálos baleset történt a Budafoki úton (Life)
Halálos baleset történt a Budafoki úton vasárnap este, a belső sávokat mindkét irányban lezárták - tudatta a rendőrség a honlapján.
márc. 6
19:54
Eszméletlen dögös: egy szál melltartóban zsűrizik Lékai-Kiss Ramóna (Ripost)
A TV2 népszerű show-műsorában valaki mássá alakulnak át a versenyzők.
márc. 6
19:54
A 91. percben jött a győztes gól – a Ferencváros fordított, és megnyerte a Kisvárda elleni rangadót (m4sport.hu)
Az első játékrészben a vendégeknek több nagy helyzetük is volt, a második viszont a hazaiakról szólt.
márc. 6
19:57
Ellenzéki tüntetés: a Magyar Televízió minden lakásba belövi az orosz propagandát (Menedzsment Fórum)
Az egyoldalú állami propaganda befejezését és a sajtó felszabadítását követelték az Egységben Magyarországért ellenzéki tömörülés hívei vasárnap este az MTVA óbudai központjánál.
márc. 6
19:57
A texasi láncfűrészes gyilkos visszatér: A film, ami kis híján végleg parkolópályára rakta Bőrpofát (Mafab)
Az elmúlt napokban egyfajta texasi láncfűrészes maratont tartottam és igaz hogy hátra van még jó pár rész, mire elérkezem az eddigi utolsó részéhez, de azt már most határozottan kijelenthettem, hogy eme széria, ezzel a részével ért el a gödör legaljára. Nemcsak hogy a legrosszabb texasi láncfűrészes film ez, de a napjára sem emlékszem annak, hogy m
márc. 6
20:00
Helyesbítés (Portfolio)
A Portfolio minden körülmények között, a nap 24 órájában törekszik hiteles tájékoztatást nyújtani olvasóinak, így teszünk ezekben a napokban az orosz-ukrán háború során is. Szombat este azonban hibáztunk, amiért olvasóink elnézését kérjük.
márc. 6
20:00
Biztonságpolitikai szakértő: Nem valószínű a támadás, gazdasági lépésekkel reagálhat Oroszország a szankciókra (ATV)
Magyarországnak szüksége van a NATO-ra, hogy meg tudja védeni magát Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerint, aki a Telex kérdésére nem tartotta reálisnak, hogy Oroszország megtámadná Magyarországot. Hasonlóan látja a háborús helyzetet a ATV Híradó által megkérdezett biztonságpolitikai szakértő is, aki szerint az uniós gazdasági szankciókra Oroszor
márc. 6
20:06
Csütörtök estére hívta össze Kövér László az Országgyűlés Ukrajnával kapcsolatos rendkívüli ülését (ATV)
Az ellenzék kezdeményezésére csütörtök este nyolcra hívta össze a házelnök a Parlament ülését annak érdekében, hogy az ukrán háborúval kapcsolatban tárgyaljanak és egy határozati javaslatot fogadtassanak el.
márc. 6
20:06
City-siker a Premier League manchesteri városi rangadóján (m4sport.hu)
Kevin de Bruyne két gólt szerzett és egy gólpasszt is kiosztott.
márc. 6
20:09
Négyet lőtt a Manchester City a városi rangadón (Infostart)
De Bruyne és Mahrez is duplázott, a listavezető nem ingott meg.
márc. 6
20:12
Az SM-betegek és családjuk sokat tehetnek a javulásért (WebBeteg)
Az SM-mel együtt élni a betegnek és a környezetének sem könnyű. Éppen ezért sokan legyinthetnek a még nagyobb áldozatokkal járó egészséges életmódra.
márc. 6
20:12
20 éve kapták el az alföldi tanyavilág legveszélyesebb gyilkosát - cellájában lett öngyilkos (Femcafe)
A balástyai rémként emlegetett Szabó Zoltán 4 nővel végzett, amiért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Csakhogy a férfi 2016-ban önkezével vetett véget a rabságának.
márc. 6
20:12
Győzött, és megszerezte az alapszakasz második helyét a Kaposvár a férfi röplabda NB I-ben (m4sport.hu)
A negyeddöntők a jövő héten kezdődnek.
márc. 6
20:15
Sikertelen evakuáció, fenyegetődző Putyin -  ez történt a háború 11. napján (Privátbankár)
Az előző napokhoz képest kevesebb harc volt vasárnap - legalábbis a hírek szerint.
márc. 6
20:15
Megnyomták a vészjelzőt a koalák Ausztráliában (Infostart)
A koalák egy évtizeden belül a listán nem szereplőktől a veszélyeztetettekig jutottak. Ez megdöbbentően gyors hanyatlás.
márc. 6
20:15
Makói szépség képviseli Magyarországot a Top Model of the World szépségversenyen (Life)
A Mokka műsorában vendégeskedett Fásy Ádám, a magyarországi verseny licenctulajdonosa, és a makói születésű szőkeség, Palócz Léna, aki hazánkat fogja képviselni a világversenyen.
márc. 6
20:21
Fenyegetődző Putyin, lebombázott repülőtér -  ez történt a háború 11. napján (Menedzsment Fórum)
Az előző napokhoz képest kevesebb harc volt vasárnap - legalábbis a hírek szerint.
márc. 6
20:21
Kijutott az ostromgyűrűből a magyarok Kijevi Egyesületének alelnöke (HírTV)
Tompa Tibor a feleségével és egy másik családdal együtt menekült, minden ingóságukat és ingatlanukat hátrahagyva. Nyolc, légiriadóktól és bombáktól hangos éjszaka után végre sikerült először aludniuk.
márc. 6
20:21
Megállt a levegő a stúdióban: Lékai-Kiss Ramóna egy szál melltartóban ült be a zsűribe (Metropol)
A Sztárban Sztár legújabb élő showjában mindenki Lékai-Kiss Ramóna hiányos öltözékével volt elfoglalva, a zsűritagok alaposan beszóltak neki.
márc. 6
20:21
Márki-Zay: Orbán Putyint, az erőszak és a gyűlölet világát választotta, mi Európát (SzMo)
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt szerint „csoda, hogy 12 év agymosás után esélyünk van rá, hogy leváltsuk ezeréves történelmünk legkorruptabb kormányát”.
márc. 6
20:24
City-siker a Premier League manchesteri városi rangadóján (m4sport.hu)
Kevin de Bruyne két gólt szerzett és egy gólpasszt is kiosztott.

Keresés