A 4iG Nyrt. az albán hatóságok jóváhagyását követően megszerezte az ALBtelecom részvényeinek 80,27 százalékát a Calik Holdingtól, ezzel tovább bővítve a Nyugat-Balkánon a telekommunikációs portfólióját – közölte a budapesti központú infokommunikációs nagyvállalat. Az ALBtelecom a nyugat-balkáni ország első számú vezetékes hang-, internet- és tévész
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az Ensz Biztonsági Tanácsa megtiltotta Észak-Koreának, hogy ballisztikus rakétákkal kísérletezzen, de csak idén ez már a kilencedik hasonló kilövés volt.
Szinte beteges már az a gyanakvás és utálat, amivel a balliberális ellenzék a határokon túli magyarokra tekint – mondta a Demokratának Potápi Árpád János.
Tornádó sújtott le szombaton az amerikai Iowa állam Winterset nevű településére, legalább hatan életüket vesztették - közölte a Des Moines Register című iowai lap a helyi hatóságokra hivatkozva.
A nők digitális készségeit fejlesztő Hello It! for Women programban tavaly háromszázan alapozták meg informatikai tudásukat, közülük minden második résztvevőnek pozitív hatással volt a karrierjére a tanulás. Az ingyenes online kurzus iránt váratlanul nagy volt az érdeklődés, ezért idén emelt létszámmal újra elindul. A program keretében a Green Fox
„Számunkra az a legfontosabb, hogy ismerjük a termelőinket, tudjuk, hogy ki áll a termék mögött, hol, hogyan, miből készíti a finom és jó minőségű portékáit, szemben a nagyüzemi élelmiszerekkel” – mondja Hickersperger Nóra, a 14. kerületben, a Thököly út 135. szám alatt található Csiribiri Termelői Bolt egyik tulajdonosa. A kezdetekről, a mikroközö
Deák András szerint önmagában nem hír, hogy a Jamal vezetéken lecsökkent az orosz szállítási mennyiség, mert délről majdnem minden EU-tagállaot megkerülve kaphatunk orosz gázt. Elvileg. Vlagyimir Putyin azonban most új intézkedéseket hoz.
A népi bölcsesség szerint a hosszú és egészséges élethez vezető út 10 000 lépéssel kezdődik. A mozgásszegényebb életmódot folytatók számára ez egy olyan cél, amelynek fenntartása némi erőfeszítést igényelhet. Azt is tudjuk már egy ideje, hogy a „10000 lépés-teória” szinte biztosan téves.Négy kontinens 15 létező tanulmányából összeállított
Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója odáig vezetett, hogy a nyugati országok szankciókat vetettek ki a nagyobb orosz bankokra és milliárdosokra. Gennagyij Timcsenko, Borisz és Igor Rotenberg voltak az elsők, akiket pénzügyi szankciókkal sújtottak, őket pedig a legtöbbször „orosz oligarcháknak” nevezik – de mit is jelent pontosan ez a kifejezés?
Ezt tervezik a következő pár hónapban. A teljes anyag Kiszivárogtak a Tesla austini és berlini tervei címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Zalaegerszegen nyitotta meg 99. magyarországi éttermét a McDonald's, amelynek jelenleg további hat településen épülnek új egységei - tájékoztatta az étteremlánc kommunikációs ügynöksége az MTI-t.
A Mi Hazánk elnöke állítja, magyar felségjelzésű, nem magyar tulajdonú szállítógépekkel vesz részt Magyarország a fegyverszállításban. A Mi Hazánk elnöke a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorának vendége volt, ahol élesen bírálta a magyar kormány és a baloldali ellenzék háborúval kapcsolatos álláspontját is.
Dmitro Kuleba ukrán és Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombaton a lengyel–ukrán határon találkozott, hogy Ukrajna nyugati támogatásáról és Oroszország nemzetközi elszigeteléséről tárgyaljanak.
Szombat esti videoüzenetében harcra buzdította az ukránokat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Mariupol polgármestere közölte: a város „humanitárius blokád” alatt áll. Az ukrán hadsereg beszámolója szerint pedig az orosz csapatok mindeközben a kanivi vízerőművet próbálják bevenni a Dnyeper folyón. Élő tudósításunk.
Volkswagen Oroszországban: A csoport harmadik az országban. (Fotó: VW) Egy szakértő szerint az Ukrajna elleni háború súlyos visszaeséshez vezet az orosz autópiacon. A Duisburgi Központ Automotive Research vezetője, Ferdinand Dudenhöffer egy tanulmányában azt írja, hogy idén több mint felére eshetnek vissza az újautó-eladások a szankciók utáni mered
A Corteva Agriscience és a Pro Farm Technologies, a Marrone Bio Innovations leányvállalata között létrejött megállapodás révén az európai termelők új lehetőséget kapnak a növények egészségének és a fenntartható termés minőségének javítására.
Kyle Busch a Las Vegas Motor Speedwayen tartalék autóba ül, miután a NASCAR Cup Series edzésén egy defekt következtében összetörte autóját. Busch hét perccel az edzés megkezdése után megpördült a 3-as kanyarban, méghozzá egy defektes bal hátsó gumiabroncs miatt. Ezután a falnak ütközött a 18-as autó, és csúnyán összetört. “Nem, egyszercsak eldurran
Közzétették a World Ag Expo 2022-es Top-10 új termék versenyének eredményeit. A győztesek részvételével zajló kiállítást február elején rendezték meg a kaliforniai Tulare-ban.
Kedvenc ételeink közül néhányat csakis étteremben kérnénk, mivel félünk, ha magunk próbálnánk meg otthon elkészíteni, biztosan félresikerülnének a dolgok. Szerencsére a hamburger esetében van néhány biztos tippünk, amivel biztosra mehetünk abban, hogy a végeredmény felveszi majd a versenyt az éttermi opciókkal.