2022. április 6. szerda

ápr. 6
18:36
Mikor láttad utoljára? Eminem lánya már kész nő, nem csoda, hogy bomlanak utána a pasik (Joy)
Hailie Jade már igazi nő!
ápr. 6
18:36
Kiszel Tünde Osváth Zsoltnak: Nem a pénz motivált, hogy a Tutti-Frutti műsorban szerepeljek (rtl.hu)
Szerinte a közönség a botrányt várja el tőle, de hosszú távon pozitívan csalódnak benne.
ápr. 6
18:36
Nem ismerte el az emberölést a zuglói gyilkosság gyanúsítottja (rtl.hu)
Egy hónapra letartóztatta a bíróság a zuglói gyilkosság gyanúsítottját. A 32 éves férfi a rendőrök szerint megverte, majd megfojtotta élettársát, úgy, hogy közben a nő 8 éves kisfia is otthon volt. A történtek után elmenekült, három órával később egy moziban fogták el. Az ügyészség azért is kérte a letartóztatását, mert korábban már volt büntetve e
ápr. 6
18:36
„Az orvlövészek jót szórakoztak” – túlélők beszámolói a bucsai mészárlásról (rtl.hu)
Az Ukrajna elleni háború legszörnyűbb vérengzése zajlott márciusban a Kijev közelében található Bucsa városában, ahol több száz civilt mészároltak le a jómódú települést elfoglaló orosz csapatok. Az orosz megszállók a túlélők elmondása szerint minden különösebb ok nélkül gyilkoltak ártatlan civileket, akik csak azért merészkedtek ki az utcára, hogy
ápr. 6
18:38
Tűz ütött ki egy pécsi társasházban, volt olyan lakó, aki órákig várakozott köntösben az utcán (rtl.hu)
Még szerda délután is dolgoztak a tűzoltók annál a pécsi társasháznál, ahol éjjel egy óra körül csaptak fel a lángok. Hét lakónak kellett elhagynia az otthonát, egy idős házaspárt füstmérgezés miatt szállítottak kórházba. A tűz a garázsból indult és pillanatok alatt tovább terjedt. Az egyik lakó füstre és dörömbölésre kelt fel, ő órákig állt köntös
ápr. 6
18:40
Mentőautóval ütközött: a sofőrnek nem volt jogosítványa és még részeg is volt (rtl.hu)
Jogosítvány nélkül, részegen vezetett a sofőr, aki 2020 áprilisában mentőautóval ütközött Budapesten. A beteghez siető mentő felborult. A hibázó sofőr ellen most emeltek vádat. Felfüggesztett börtönre és a vezetéstől eltiltásra büntetné az ügyészség.
ápr. 6
18:42
Mariupoli városvezetés: az oroszok krematóriumokban égetik el a civilek holttesteit (Blikk)
Az Azovi-tenger partján fekvő, Donyeck megyei Mariupolba benyomult orosz erők mobil krematóriumokat alakítottak ki, amelyekben az általuk megölt civil lakosok holttesteit égetik el, hogy eltüntessék a bűntetteik nyomait – írta szerdán az ukrajnai kikötőváros vezetése a Telegram üzenetküldő portálon.
ápr. 6
18:42
Óriási és tartós veszteségei lesznek az orosz vagyoni elitnek a szankciókon (ProfitLine)
Összesen 38 milliárd dollárt, azaz átszámítva közel 13 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget veszített a 10 leggazdagabb orosz pénzember 2022 március végéig az ukrajnai invázió miatt hozott nyugati szankciók eredményeként. A kérdés most az, hogy gátat szab-e az elmúlt években tapasztalt, a nemzetközi becsléseket is messze túlszárnyaló mértékű
ápr. 6
18:42
Települések, ahol győzött az ellenzék, és a bázisok, amiket elvesztett (444.hu)
Budapest, Szeged és Pécs egyik felét sikerült megtartani a nagyvárosok közül, ahol 2019-ben ellenzéki polgármestert választottak.
ápr. 6
18:42
Így gyűrűzik be a háború a magyar boltokba: hogyan fogják biztosítani a magyarok élelmiszer-ellátását? (Pénzcentrum)
A magyar agrár-élelmiszeriparnak fontos szerep fog jutni az elkövetkező évek gazdasági stratégiájában, ami többek között az orosz-ukrán háborúnak is köszönhető. Az Ukrajnából és Oroszországból érkező élelmiszerimport kiesése miatt még nagyobb hangsúly helyeződik az agrárszektorra itthon. Nagyszabású vidékfejlesztésre lesz szükség az élelmiszer-lánc
ápr. 6
18:42
Továbbra is menekül Abramovics  600 milliós szuperjachtja (Hamu és Gyémánt)
Nagy utat tett meg március óta. Az orosz oligarcha, Roman Abramovics tulajdonában lévő 600 millió dolláros szuperjacht, a Solaris hétfőn „körutazásra" indult a Földközi-tengeren – derül ki a hajó nyomkövetési adataiból, amit az Insider közölt. A Marine Traffic hajókövető szolgáltatás szerint a 140 méter hosszú Solaris hétfő reggel hagyta
ápr. 6
18:42
Részletek a Pápán landoló orosz repülőgépről (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 6
18:42
Rákay Philip: A brüsszelita elit fejezze be az uniós pénzekkel való ócska zsarolást! (Mandiner)
Undorító, újbolsi tempó...
ápr. 6
18:42
A világ egyre több pontján érezteti hatását a háború, újabb szankciók várhatók? (rtl.hu)
Előbb-utóbb az orosz olaj- és gázipar elleni szankciókra is szükség lesz – ezt mondta szerdán az Európai Tanács elnöke azután, hogy a háború kezdete óta először az uniós büntetőintézkedések célba vették az orosz energiaipart is. A bizottság más szankciókon kívül a szénimport tilalmát javasolta. Ám ezt még mind a 27 tagállamnak jóvá kell hagynia. Kö
ápr. 6
18:42
Elfogták az ukrajnai menekültet meglopó férfit (rtl.hu)
Elfogták a tolvajt, aki ellopta egy ukrajnai menekült kutyáját és csomagjait még márciusban a zuglói vasútállomáson. A 19 éves férfi beismerte a lopást, ezért őrizetbe vették. Az ukrán menekült azt hitte, a végállomásra érkezett, leszállt a csomagokkal és a háziállattal, de valamiért visszaszállt a vonatra, ami közben elindult. A kutya meglett, de
ápr. 6
18:44
Lepaktált az ellenzékbe szorult Netanjahuval az izraeli kormánykoalíció elnöke (rtl.hu)
Elemzők szerint ezzel legfeljebb tíz hónapja van hátra a tavaly hatalomra került kormánynak.
ápr. 6
18:44
Disznóólban, egymáshoz bilincselve tartották őket az oroszok – erről számolt be egy ukrán túlélő (rtl.hu)
Egymáshoz bilincselve, disznóólban tartották fogva a helyieket egy ukrán faluban az orosz megszállók. Erről egy túlélő számolt be, aki most az ukrán hatóságoknak segít az áldozatok azonosításában. A településén a kivonuló oroszok ugyanúgy a kivégzésük helyszínén hagyták hátra a meggyilkolt civileket, mint Bucsa városában, ahol már több száz áldozat
ápr. 6
18:48
Fejleszthetünk vakcinát már most a következő pandémiára? (Menedzsment Fórum)
Mi lenne, ha nem veszítenénk egy évet az újabb világjárvány kitörésekor?
ápr. 6
18:48
Mariupoli városvezetés: az oroszok krematóriumokban égetik el a civilek holttesteit (SzMo)
„A náci koncentrációs táborok fennállása óta a világ nem látott akkora mértékű tragédiát, mint amilyen Mariupolban történt. Az oroszok az egész városunkat haláltáborrá változtatták” - közölte a polgármester.
ápr. 6
18:48
Csak a munka! A legtipikusabb vállalkozói hiba (KKV Magazin)
Aki benne él, tudja, a vállalkozói lét kegyetlen, a talpon maradás maximális odafigyelést, teljes embert kíván. Így könnyen megeshet, hogy a munka olyan szinten hajtja uralma alá egy ember életét, hogy minden más terület kiszorulni kényszerül belőle. A számos szerep közül, amelyek összessége alkotja énünket, egyetlenegy marad, amelyik azt szajkózza
ápr. 6
18:48
Pártatlan vizsgálatot sürget a Kreml a Bucsában meggyilkolt civilek ügyében (Demokrata)
Független vizsgálatot sürgetett a Bucsában meggyilkolt civilek ügyében Dmitrij Peszkov.
ápr. 6
18:54
Ukrán zászlót tartott a kezében Ferenc pápa (ATV)
Az ukrajnai háború megállítását sürgette szerdai kihallgatásán Ferenc pápa, beszéde közben egy Bucsából előző nap küldött ukrán zászlót is megcsókolt - írja az MTI.
ápr. 6
18:54
Mennyire barátságos az angus marha? Egy családi gazdaság generációs története (Magyar Mezőgazdaság)
A legkönnyebben kezelhető húsmarhának tartott angus fajtából akár havonta hármat is vágnak a Molnár Családi Gazdaságban. Visegrád és Budapest között jól ismerik remek minőségű termékeiket. A fő profil a növénytermesztés, de angus állományuk is rentábilisan működik, sőt, saját vágópontjukon a környékbeli gazdáknak is lehetőséget teremtettek arra, ho
ápr. 6
18:54
Termékvisszahívás: hatalmas pofonba szaladt bele húsvét előtt a Kinder-csoki (rtl.hu)
A Nébih riasztása szerint Magyarországra is érkeztek szalmonellával szennyezett Kinder-tojások és más Kinder-termékek, összesen tizenegyféle.
ápr. 6
18:54
Ukrán menekült gyerekeknek nyitottak délutáni iskolát az ELTE-n (rtl.hu)
Menekült ukrán gyerekeknek hozott létre átmeneti, délutáni iskolát az ELTE német nyelvi lektora az egyetem épületében. Heti négy délután tanítanak két csoportnak önkéntes tanárok például nyelveket, matematikát és történelmet, hogy a gyerekek ne essenek ki a tanulásból. Az anyáknak is biztosítanak nyelvórákat.
ápr. 6
18:56
Van, ahol plusz tanítási napot rendelnének el a sztrájkoló tanárok miatt (rtl.hu)
Plusz tanítási nappal próbálja több iskolaigazgató pótolni a sztrájk miatt kiesett tanítást – erről szülők panaszkodnak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének. Nagy Erzsébet szerint legalább tízen jeleztek már emiatt. A szakszervezet szerint ez az eljárás jogellenes. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint van a plusznapok beiktatására tö
ápr. 6
19:00
„Nehéz dolga lesz” – Sportkiválóságok üzentek Görbicz Anitának a kinevezése után (Blikk)
A világ valaha volt egyik legjobb női kézilabdázója, Görbicz Anita lett a Győri Audi ETO kézilabdaklub elnöke. A három esztendőre megválasztott, 38 éves klubikon, aki egész pályafutását a zöld-fehéreknél töltötte, teljesen új szerepkörben próbálhatja ki magát. Nem ő az első klasszis sportoló, aki a pályán kívül azonnal kulcsszerepet kap klubvezetők
ápr. 6
19:00
Horvátországban 15-20 ezer forintot is lehet spórolni egy nagybevásárlással, sok magyar kihasználja ezt a helyzetet (ATV)
Még mindig népszerű a benzin-turizmus a 480 forintos üzemanyagár miatt. A szlovákok a határ közeléből hazánkba járnak át tankolni. A déli országrészben élő magyarok viszont horvátországi üzletekben szerzik be az alapvető élelmiszereket, hiszen egy nagyobb bevásárlásnál több tízezer forintot spórolhatnak.
ápr. 6
19:00
Boris Johnson: a biológiai férfiaknak "nem lenne szabad női sportrendezvényeken versenyezniük" (444.hu)
"Ez nem azt jelenti, hogy nem szimpatizálok azokkal, akik nemet akarnak váltani, (...) létfontosságú, hogy a[z embereknek] a lehető legtöbb támogatást adjuk a döntés meghozatalához" - mondta.
ápr. 6
19:00
Orbán Putyinnal telefonált: felajánlotta Budapestet egy tűzszüneti tárgyalás helyszínének (rtl.hu)
Felajánlotta Budapestet egy tűzszüneti tárgyalás helyszínének Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnak, amikor a választást követően telefonon egyeztettek. Minderről nemzetközi sajtótájékoztatón számolt be a miniszterelnök. Beszélt arról is, hogy sikerként értékeli a gyermekvédelmi népszavazást, és kijelentette: genderügyben nem fognak engedni az uniónak.
ápr. 6
19:02
Minél tovább fent szeretnék tartani a hatósági árakat és a rezsicsökkentést (rtl.hu)
Minél tovább szeretné fenntartani a hatósági árakat és a rezsicsökkentést - ezt mondta szerdán Orbán Viktor az RTL Híradó kérdésére. Konkrétumokról azonban nem beszélt. A GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója szerint a választás előtti költekezés miatt mostanra nehéz helyzetbe került a költségvetés, ezért akár rejtett adóemelésekre is sor kerülhet. A
ápr. 6
19:06
Évekig is eltarthat – az orosz-ukrán háború 42. napjának összefoglalója (Menedzsment Fórum)
Az ukrán vezérkar arról számolt be, hogy a déli országrészben lévő Herszon megyében az ukrán hadsereg visszavett három települést az orosz erők megszállása alól.
ápr. 6
19:06
Hiába ígérték mára a Tamásiban lévő szeméthegy elszállítását, még semmi nem mozdult meg – Azt mondják, holnap nekilátnak (Blikk)
Tovább fodrozódik a Tolna megyei városba Olaszországból behozott és felhalmozott műanyag-szeméthegy ügye: kormányzati ígéretet tettek a magára hagyott szemét elszállítására, de eddig semmi nem történt.
ápr. 6
19:06
Alig 12 ezren adtak be menedékes státusz iránti kérelmet az ukrajnai menekültek közül Magyarországon (444.hu)
Miközben 400 ezren érkeztek már az országba a háború miatt az elmúlt hat hétben.
ápr. 6
19:06
Szerdán folytatódott a forint gyengülése (444.hu)
Ismét 380 forint közelében az euró.
ápr. 6
19:06
Vannak hivatalos csatornái az orosz-ukrán tárgyalásoknak – reagált az ukrán elnöki iroda Orbán felvetésére (SzMo)
„Bármilyen valódi javaslat csakis ezeken a csatornákon keresztül megy. Minden más puszta médiafelhajtás” - közölte Mihajlo Podoljak.
ápr. 6
19:06
Új raktárcsarnokot adtak át a Modine Hungária Kft. gyöngyösi telephelyén (Demokrata)
Jelentős állami támogatással új raktárcsarnokot épített a Modine Hungária Kft. Gyöngyösön.
ápr. 6
19:06
Papi áldással, istenfélő emberként indult a háborúba a „bucsai mészáros” (Mandiner)
Egy ortodox paptól kapott áldást még hónapokkal korábban.
ápr. 6
19:06
Nascar: Összebútorozik a Yahoo! és a Toyota (Racingline)
Exkluzív partnerkapcsolatot létesített a Yahoo! és a Toyota Racing Developement. A szerződés értelmében a technológiai...
ápr. 6
19:08
Révész Sándor: A hazugság napja (Mandiner)
A Fidesz káderei szégyentelenségre és gátlástalanságra nevelődtek és nevelnek.
ápr. 6
19:12
Rácz Jenő őszintén beszélt a múltjáról: „Egy munkásszállón szálltam meg hónapokig” (Blikk)
Nem mindennapi dolgokat osztott meg magáról Hajdú Péter műsorában Rácz Jenő. Még a műsorvezető is meglepődött.
ápr. 6
19:12
Megszólalt a német kancellár: Oroszország nem nyerheti meg a háborút, így támogatják Ukrajnát (Pénzcentrum)
Németországnak továbbra is támogatnia kell Ukrajnát, és azt a célt kell kitűznie, hogy Oroszország ne nyerje meg a háborút - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben (Bundestag).
ápr. 6
19:12
A Párbeszéd és a Mi Hazánk szerint Orbán nem beszélt konkrétumokról (ATV)
Nem beszélt konkrétumokról Orbán Viktor a Párbeszéd, és a Mi hazánk szerint. Tordai Bence a párbeszéd országgyűlési képviselője úgy véli a miniszterelnök hazudik, mert ahogy fogalmazott, a gazdasági adatok nem, hogy nem fényesek, de egy közelgő összeomlást jeleznek előre. A Mi hazánk elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán nem tért ki arra, h
ápr. 6
19:12
10 tipp a bámulatosan szép liliomfa gondozásához (Agroinform)
A magnólia virágai lélegzetelállítóan szépek és illatosak. Engedd, hogy beragyogják a te kertedet is.
ápr. 6
19:12
Villany Deltával erősítene a Lancia (Autónavigátor)
Három új modellel indítanák be a Lancia szívverését, amelyek közül az első természetesen az Ypsilon negyedik generációja lesz 2024-es debütálással.
ápr. 6
19:12
Orbán Viktor ezt tenné meg a békéért - a magyar miniszter ajánlatot tett Putyinnak (Promotions)
Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, ahol természetesen az orosz-ukrán háború is terítékre került.
ápr. 6
19:12
Róka támadt egy képviselőre Washingtonban (rtl.hu)
Róka támadta meg a Demokrata Párt egyik képviselőjét az amerikai törvényhozás épülete előtt. Az utóbbi időben az eredetileg vadon élő állatok elszaporodtak Washington központjában, és a jelek szerint most már az embereket veszélyeztetik.
ápr. 6
19:12
Ellenzéki összefogás: nem értenek egyet abban, hogy kié a felelősség (rtl.hu)
Jakab Péter szerint Márki-Zay Péter miatt vesztette el a választást az ellenzék. A Jobbik elnöke erről az RTL-nek adott interjúban beszélt kedden este. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke szerint viszont a Jobbik szavazói fogytak el az ellenzéki összefogás mögül. Az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté úgy látja, az ellenzéki pártok és a miniszte
ápr. 6
19:12
Verhetetlen mozgósítás vagy a háborúra adott válasz – a Fidesz sikerének okait keresik (rtl.hu)
Az ukrán háborúra adott válaszával nyerte meg a választást Orbán Viktor és a Fidesz, még akkor is, ha ez a válasz egy hazugság volt az ellenzékről – mondta a Republikon Intézet elnöke egy keddi kerekasztal-beszélgetésen. A Závecz Research vezetője szerint a Fidesz mozgósítása volt verhetetlen. A Századvég vezetője egy másik konferencián arról beszé
ápr. 6
19:14
Választási szakértő: a Fidesz beszéli leginkább a vidéki emberek nyelvét (rtl.hu)
Három olyan falu is van az országban, ahol minden szavazó a Fideszre voksolt, és csaknem 40 olyan, ahol a választók több mint 90%-a szavazott a párt jelöltjére. Többségük az ország szegényebb régióiban találhatók. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében például 13 ilyen település van, köztük az a három, ahol az ellenzék jelöltjei egyetlen szavazatot sem kapt

Keresés