2022. április 2. szombat

ápr. 2
21:12
Egy uniós ország bejelentette, hogy felhagyott az orosz gáz importjával (Infostart)
Az ország gázellátását most cseppfolyósított földgázból fedezik, és arra is van megoldásuk, ha a jelenlegi mennyiségnél többre lesz majd szükség.
ápr. 2
21:12
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar rocklegenda, mindenki ismerte a slágereit (Blikk)
Az egykori Rolls Frakció zenekar billentyűse, ifj. Tóth Miklós tragikus hirtelenséggel hunyt el pénteken, 61 éves korában.
ápr. 2
21:12
Folytatódnak a harcok Ukrajnában (HírTV)
A föderáció Donbasz-térségére fókuszál, ahol több katonai célpontot is megsemmisítettek.
ápr. 2
21:12
Van, aki már magára varratta Will Smith pofonját (SzMo)
Az egész világot megosztotta, hogy a 94. Oscar-díjátadón Will Smith megpofozta Chris Rockot: egyesek elítélték, mások egyetértettek, és vannak, akik magukra tetováltatták a jelenetet.
ápr. 2
21:12
Zhou számára nem újdonság az autók pattogása (Racingline)
Az Alfa Romeo újonc versenyzője, Guanyu Zhou nem először találkozik intenzíven pattogó autókkal pályafutása során, a jelenség az F2-ből már ismerős volt számára. Az első F1-es futamán rögtön pontot szerző kínai versenyző három évet töltött a Formula 2-ben, 2019-től 2021-ig. Az idei F1-es szezon korai szakaszában pedig a legtöbb autónál megfigyelhet
ápr. 2
21:14
Orbán: „Mi meg tudjuk védeni Magyarország békéjét” (Blikk)
A Fidesz-KDNP meg tudja védeni Magyarország békéjét, a baloldal azonban kockára teszi az eddig elért eredményeket is - erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a Facebook-oldalán szombaton közzétett videóban.
ápr. 2
21:18
Pintér Béla: Ne hagyjuk, hogy Szijjártó szégyene a szívünket szennyezze, mert az ráég még az unokáink lelkére is (444.hu)
A rendező szerint szólni kéne a Szijjártónak, hogy már nem muszáj a seggnyalás, Orbán pedig a röhejes pávatánc helyett kereshetne egy egyenes gerincű, büszke magyar férfitáncot.
ápr. 2
21:24
Karim Benzema duplájával nyert a listavezető (Infostart)
A Real Madrid 2-1-re nyert a Celta Vigo otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának szombati játéknapján.
ápr. 2
21:24
A szürke agysejtek diadala – Nem kell temetni a tudás alapú vetélkedőket (Blikk)
A Géniusz kapta a Televíziós Újságírók Díját a vetélkedő kategóriáéban.
ápr. 2
21:30
Brutális jégeső pusztított a Tiszántúlon: tetőket tépett le, kapukat döntött ki a vihar (Blikk)
Április első két napja meglepő fordulatot vett az időjárás tekintetében, a Tiszántúlon élők brutális zivatarokat tapasztaltak, ezeket jégeső kísérte.
ápr. 2
21:30
Furcsa videók terjednek a neten - Miért álcázzák magukat az orosz csapatok gallyakkal és szőnyegekkel? (Promotions)
Meglepő álcázást választottak.
ápr. 2
21:48
Elsőként a Metz jutott a női kézilabda BL négyes döntőjébe (Infostart)
A párharcokra Budapesten kerül majd sor.
ápr. 2
21:48
Ketten vitték el az ötöslottó főnyereményét: ennyi pénz üti a markukat (Blikk)
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait, ketten is elvitták a főnyereményt, annyi pénz üti a markukat fejenként.
ápr. 2
21:54
A Hubble felfedezte a valaha látott legtávolabbi csillagot 28 milliárd fényévnyire a Földtől (SzMo)
A csillagászok az óangol „reggeli csillag”, vagyis „Earendel” nevet adták neki.
ápr. 2
22:00
Kerekedtek a szemek: 3 bekapott gól után 5-öt lőtt a Fehérvár - eredmények, tabella (Infostart)
Döntetlent játszott a ZTE Debrecenben és Paks Kispesten.
ápr. 2
22:06
Márki-Zay Péter: „Orbán Viktor az egész világ számára szégyen lett” (SzMo)
Szerinte keresztény magyar ember nem szavazhat a Fideszre.
ápr. 2
22:18
A keresztényeknek, a fiataloknak és a cigányoknak próbált üzenni az ellenzék kampányzárója (444.hu)
Az esős belvárosi kampányzáró meglepően erős beszédeket hozott, bár MZP megint mondott pár olyat, ami miatt majd magyarázkodhat. Az emelvényen jobb volt a hangulat, mint a közönség soraiban.
ápr. 2
22:18
Videó: Idegállapotba került és a sisakjával állt bosszút ellenfelén egy versenyző Virginiában (Racingline)
Olyan jelenet játszódott le szombaton a South Boston Speedwayen, ami még Tony Stewartnak is a...
ápr. 2
22:21
Mennyi szex elég? Most kiderül! (Glamour)
A legtöbbünk fejében létezik egy szám arra vonatkozóan, hogy havi (vagy heti) hány szeretkezés „normális”. Mennyi az, amitől azt érezhetjük, a mi párkapcsolatunk „rendben van”, amikor már megfelelünk a külső és belső elvárásoknak, amikor „elég jónak” érezzük magunkat. Valójában nem attól lesz jó a szexuális életünk, hogy milyen statisztikát produká
ápr. 2
22:33
Egy kutyakiképző szerint nem szabadna minden nap sétáltatnod a kutyádat (SzMo)
Niki French úgy gondolja, a napi kutyasétáltatás emberi találmány, és nem feltétlenül előnyös kedvenceink számára.
ápr. 2
22:36
Rubint Réka új bizonyítványt szerzett: nem hiszi el, miből vizsgázott le (Blikk)
Rubint Réka új bizonyítványt szerzett magának, tanulni sosem késő, ezt a fitnesz királynője is így látja, vissza is tért az iskolába.
ápr. 2
22:36
Példátlan ellenzéki rongálás Mezőtúron – felfújták a járdára, hogy: „Ne add el a szavazatod!” (444.hu)
A fideszes jelölt felemelte a szavát a hallatlanul antidemokratikus húzás ellen.
ápr. 2
22:36
A való életben is megtörtént a L’ecsó, csak nem patkány, hanem hörcsög van a főszerepben (Promotions)
Egy rágcsáló valóban imádhatja a gourmet fogásokat.
ápr. 2
22:36
Drága, pici, de a képe olyan, mint egy álom: Ezt tudja a világ legkisebb OLED tévéje (Forbes)
Az LG C2 42 inches változata a világ legkisebb OLED televíziója, amely már Magyarországra is megérkezett. Megnéztük közelről, kipróbáltuk működés közben, hogy kiderüljön, mi várható egy ilyen készüléktől.
ápr. 2
22:42
Miért lubickol ötmillió ember egy félfülű festő látomásaiban? (Forbes)
Az idén 5. éve turnézó Van Gogh Expo eddig több mint 5 millió látogatót vonzott be, a USA Today a tavalyi év leglenyűgözőbb kiállításának választotta, a CNN pedig a legjobb 12 közé sorolta. A londoni kiállítást én is meglátogattam – szubjektív beszámoló következik.
ápr. 2
22:42
Csapattársán átgázolva nyert Ty Gibbs Richmondban (Racingline)
A Joe Gibbs Racing versenyzői, Ty Gibbs és John Hunter Nemechek óriási csatájából előbbi jött ki győztesen. A 19 éves észak-karolinai idei harmadik győzelmét szerezte. A NASCAR Xfinity sorozat idei 7. versenye a Joe Gibbs Racing versenyzőiről szólt. A délelőtti szabadedzést, valamint az időmérőt is megnyerő Ty Gibbs, és a részmunkaidős John Hunter
ápr. 2
23:00
Olaf Scholz: Putyin Oroszország jövőjét is elpusztítja (444.hu)
A német kancellár szerint az orosz elnök olyan „területi követeléseket hajszol, amik korábbi évszázadok gyarmati vízióiban gyökereznek”.
ápr. 2
23:00
Csapattársát kitessékelve aratott újabb győzelmet a Nascar csodagyereke (Racingline)
Idei harmadik, teljes eddigi, huszonöt versenyt számláló karrierjét tekintve pedig a hetedik győzelmét aratta Ty...
ápr. 2
23:18
Magyarországon a mobilitás legfontosabb eszköze továbbra is az autó (ProfitLine)
Magyarországon a mobilitás legfontosabb eszköze továbbra is az autó, a magyar autósok csaknem kétharmada nem tudja kocsi nélkül elképzelni az életét a Robert Bosch Kft. megbízásából az autóhasználati szokásokról és az elektromobilitásról készült felmérés szerint.
ápr. 2
23:36
Macron a szélsőségek ellen mozgósított a nagygyűlésén (444.hu)
„A haladás küzdelme a befelé fordulással szemben, a patriotizmus és Európa küzdelme a nacionalizmusok ellen. Ilyen egyszerű a választás áprilisban” – mondta a francia elnök.
ápr. 2
23:42
Friss hír az életveszélyes állapotban kórházba került sportolóról (Blikk)
Felébresztették a mesterséges altatásból, de…

2022. április 3. vasárnap

ápr. 3
0:12
Már zajlik a voksolás az ázsiai kontinensen is (Infostart)
Megkezdődött az óceániai és az ázsiai magyar külképviseleteken a szavazás a magyarországi országgyűlési választásra és a népszavazásra helyi idő szerint vasárnap reggel. Az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt már szombaton szavaztak.
ápr. 3
0:12
Újabb magyar bronz a birkózó Eb-n (Infostart)
Vitek Dáriusz szerezte a kötöttfogásúak 130 kilogrammos kategóriájában szombaton.
ápr. 3
0:12
Újfajta szívbillentyűműtétet végeztek Szegeden (Hírklikk)
Új, a mellkas nagy kockázattal járó megnyitását kiváltó szívbillentyűműtétet végeztek el két alkalommal az elmúlt hetekben a Szegedi Tudományegyetem Invazív Kardiológiai Részlegén – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
ápr. 3
0:12
Sportcsillag nevét vette fel a Csillaghegyi fürdő (Spabook)
Ünnepélyes keretek között a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemeltetésében lévő Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Uszoda felvette Székely Éva világrekorder, olimpiai bajnok úszó nevét. Április 2-tól a létesítmény új neve: Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely…
ápr. 3
0:12
Macron: Megcsináltuk! (Demokrata)
Macron a szélsőségek ellen mozgósított egyetlen nagygyűlésén.
ápr. 3
0:12
Soltész Miklós: segítünk mindenkinek, de a háborúból ki kell maradnunk (Demokrata)
Soltész Miklós és a spanyol Vox küldöttsége Beregsurányba ment.
ápr. 3
0:12
Orbán Viktor: ha a baloldal nyer, Magyarország belesodródik a háborúba (Demokrata)
A kérdés az, a következő kormány távol tartja magát a háborútól, vagy kockáztatja Magyarország biztonságát – mondta Orbán Viktor a TV2-n.
ápr. 3
0:12
Watches & Wonders minivlog I 3. nap (Kronometer)
Rendhagyó minivlogunk harmadik része jelentkezik az idei Watches & Wonders-ről! Március 30 és április 5 között kerül megrendezésre a világ legnagyobb óraexpója, ahol a legtöbb gyártó bemutatja az idei újdonságokat.…
ápr. 3
0:12
Kocsis Fülöp: Szavazhat-e keresztény ember keresztényellenes pártokra? (Mandiner)
Szavazhat-e olyan csoportra, melynek vezetője nyíltan kimondja, hogy akár az ördöggel is cimborál?
ápr. 3
0:12
Monaco nyomdokaiba lépne és függetlenné válna egy észak-olasz település (Helló Magyar)
Az aprócska falunak nagy tervei vannak: egy történelmi dokumentum állítólagos hiányára hivatkozva szeretne elszakadni Olaszországtól
ápr. 3
0:12
A bZ4X elektromos Suv készen áll az európai piaci bevezetésre (Autószektor)
Az akkumulátoros elektromos járművek dedikált új platformjára (eTNGA) épülő bZ4X lesz az első villanyautó a Toyota új bZ (Beyond Zero) modellcsaládjában. A hatékony motoroknak és az energiagazdálkodásnak köszönhetően a hivatalos WLTP adatok azt mutatják, hogy az elsőkerék-hajtású modell 516 km-t tud megtenni teljesen feltöltött akkumulátorral, 14,3
ápr. 3
0:12
A brit pilóta, aki Evans utódja lehet (Racingline)
Jelenleg Elfyn Evans a Rally Világbajnokság legsikeresebb brit versenyzője, azonban a háttérben már bontogatja szárnyait egy másik brit pilóta, aki idővel átveheti ezt a titulust a walesi pilótától.  Elfyn Evans az utóbbi két évben kétszer zárt a WRC második helyén, és bár az idei szezonja nem indult túl jól, és Gus Greensmith a negyedik helyet
ápr. 3
0:12
Will Smith már nem tagja az Amerikai Filmakadémiának (rtl.hu)
Lemondott az Amerikai Filmakadémiában betöltött tagságáról Will Smith azt követően, hogy a vasárnapi Oscar-gálán megütötte Chris Rockot, miután a komikus megjegyzést tett felesége kopaszságára. A színész pénteki közleményében azt írta, „sokkoló, fájdalmas és megbocsáthatatlan” az, amit tett. Smith lemondását a filmakadémia elfogadta, de ennek ellen
ápr. 3
0:12
Kaczynski: A V4-eket megzavaró orosz-magyar függőségért Gyurcsány a felelős (rtl.hu)
A lengyel kormányfőhelyettes szerint a V4-ek csoportja pár hét múlva biztosan visszatér a hasznos működéséhez.
ápr. 3
0:12
Jelentős felfedezés: feltérképezték a teljes emberi génállományt, azaz a genomot (rtl.hu)
Amerikai kutatóknak sikerült feltérképezniük a teljes emberi génállományt, azaz a genomot. Ez az elmúlt húsz év legjelentősebb felfedezése lehet a genetikában. Az emberi DNS-térkép 92 százalékát már ismerték korábban, a hiányzó részeket sikerült kipótolni most egy új módszerrel. Az RTL Híradónak nyilatkozó genetikus szerint a felfedezés részben új
ápr. 3
0:12
Időjárás 2022-04-02 (rtl.hu)
Az előttünk álló éjszaka a hidegbeáramlás következtében az esőt először a Dunántúlon, valamint az északi megyékben, illetve a hegyekben, később már az Alföldön is egyre többfelé válthatja fel havas eső, hó.
ápr. 3
0:12
Az ellenzék egyéni jelöltjei fiatalabbak, és sokkal több köztük a nő (rtl.hu)
1990 óta még soha nem lehetett ilyen kevés jelöltre szavazni – derült ki a 2022-es választás statisztikáiból.
ápr. 3
0:12
Hogyan bántak a magyarokkal, amikor menekülniük kellett? (rtl.hu)
A XXI. század rendszeres nézőinek ismerős lehet a mondat: a történelem tükröt mutat a jelennek. Egy néhány éve készült adásunkban Veress Krisztina számba vette, hányszor kellett menekülniük magyaroknak és másoknak Európa különböző országiból. Azért mutatjuk be újra a filmet, hogy lássák, hogyan bántak a magyarokkal vagy az ide menekülőkkel.
ápr. 3
0:12
Téglával dobták be az ukrajnai menekültek ablakát Vas megyében (rtl.hu)
Ostffyasszonyfán dobáltak meg egy önkormányzati lakást, ahol tíz Ukrajnából menekülő ember szállt meg, köztük gyerekek.

Keresés