Részletes információkkal cáfolja a CitizenGO azokat a liberális hangokat, amelyek szerint a gyermekvédelmi népszavazásnak nincs igazi tétje, sőt, csak egy álproblémára reagál. Schittl Eszter, a szervezet magyarországi kampányigazgatója konkrét példákon keresztül mutatja be, hogy a népszavazás sikere megelőzheti a magyar fiatalok megvezetését, és eg
Március 28-29-én a buszsáv használatával összefüggő jogsértések miatt 79 esetben intézkedtek a rendőrök, ebből 70 helyszíni bírság volt, továbbá 2 esetben szabálysértési feljelentést tettek, 7 járművezetőt pedig figyelmeztettek. Többek között 9 alkalommal záróvonal átlépése, 3 alkalommal pedig vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata m
A hackerek rendőrségi osztályok és kormányzati szervek e-mailjeit felhasználva hamisítottak ún. sürgősségi adatkéréseket (EDR), amelyeket online platformoknak, mobilszolgáltatóknak és internetszolgáltatóknak
A Nemzeti Választási Iroda a szavazatszámláló bizottságok tagjainak feladatára, azok fontosságára, valamint a felelősségteljes munkavégzésre hívja fel a figyelmet.
A Netflix legújabb megtörtént esetekből álló dokumentumsorozata, A lehető legrosszabb szobatárs arra világít rá: nem ismerhetjük eléggé egymást. Jóhiszeműen beköltözhetünk egy kedves, idős asszony házába vagy a saját otthonunkba fogadhatunk egy lakótársat, de voltaképpen nem tudhatjuk, milyen emberek. A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, és az él
Csupán kisebb szabálytalanságokat tárt fel a Nébih országos akciója, amelyben a külföldi sertéshúsok ellenőrzésére fókuszált a hatóság. A szakemberek a legtöbb esetben rendben találták a termékek nyomonkövethetőségére vonatkozó dokumentumokat és az áruk származásának jelölését is.
A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) és más közös űrprojektekben dolgozó partnerek közötti normális kapcsolatok helyreállítása csakis akkor lehetséges, ha a Moszkva elleni nyugati szankciókat feloldják - közölte Oroszország űrkutatási igazgatója szombaton.
A Kaliforniai Egyetem riverside-i intézménye vezette nemzetközi kutatás eredményei szerint az Antarktiszt körülvevő óceáni vizekben a 20. század második felében...
Az ukrán nép számára megtisztelő, a világpolitikai vezetőknek pedig erős üzenetértékkel bírhatna, ha Ferenc pápa a háború miatt Ukrajnába látogatnak. A Reuters szerint az katolikus egyházfő fontolgatja, hogy Kijevbe látogat.
A józan ész diktálta cselekedetekre és a párbeszéd fenntartására sürgette a kijevi és moszkvai vezetést a török elnök. Fegyvernyugvást szorgalmazott a francia elnök is.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága pénteken egy csapatot küldött, hogy kivezessen egy mintegy 54 ukrán autóbuszból és más magánjárművekből álló konvojt a városból.
A lengyel kormányfőhelyettes szerint bár léteznek különbségek, Orbán Viktor személyében olyan partnerrel van dolguk, „aki soha sem tagadta, mi az álláspontja, nem csalt”.
Egy országos állami program keretében, Fülöp Attila államtitkár és Koncz Zsófia országgyűlési képviselő osztotta ki azokat a segélyhívókat Borsod megyei nyugdíjasoknak, amelyen fideszes kampányüzenetekkel hívogatták az időseket - értesítette szerkesztőségünket az esetről a Tiszta Szavazás Civil Kollégium Alapítvány által szervezett kampánya.
Elsősorban a magyar embereket kell megvédenünk, ők bíztak meg bennünket az érdekeik képviseletével – hangsúlyozza a Miniszterelnökség miniszterehelyettese, akivel az energetikai szuverenitásról is beszéltünk.
Pozsonyban üléseztek a Visegrádi Országok és más közép-kelet-európai államok agrárkamarái és -szervezetei. A megbeszélésen hangsúlyozták: az ukrajnai háború destabilizálta az amúgy is törékeny agrár-élelmiszerpiacokat, ezért sürgősen át kell gondolni az Európai Zöld Megállapodás célkitűzéseit, módosítani kell az időzítésüket, különösen azokat, amel
Azt is kérik, hogy a hívek azokra adják szavazatukat, „akik támogatják keresztyén küldetésünk betöltését, a templomok építését, az egyházi iskolákban folyó nevelést”.
Az idei tavaszi sminktrendek ismét olyan elemeket tartalmaznak, amelyeket mindenképpen érdemes kirpróbálni. Összegyűjtöttünk néhány sminket, amelyek hódítani fognak ebben a szezonban.
Üvegszilánkok hullottak a kijevi metróállomáson egy robbanás után a Harkovból menekült Janára. A fiatal nő a háború első napján elhagyta a szülővárosát, azóta csak telefonon tartja a kapcsolatot a már a pocsolya vizét ivó szeretteivel.
Egy Márki-Zay Péter ellenében szerzett mandátum megkérdőjelezhetetlen legitimitást ad – nyilatkozza Lázár János, aki hódmezővásárhelyen kihívója az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének.
Nem azért segítünk a menekülőknek, hogy kivívjuk az ukrán vagy a nemzetközi politika elismerését, hanem azért, mert ezt diktálja a szívünk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök.
Nem a kormány, hanem az Eurostat mondja: Magyarország csökkentette a legnagyobb mértékben a béreket terhelő adókat – közölte Varga Mihály közösségi oldalán.
Egy ilyen rendezvény mindig tökéletes alkalom arra, hogy a hasonló értékrendű és gondolkodásmódú emberek lélekben töltődjenek, üzletben fejlődjenek és hasznos kapcsolatokat építsenek. Beszámoló a rendezvényről.
Nagyobb mennyiségben kaphatnak magyar paprikát és paradicsomot a boltok: az 500 termelőt tömörítő szentesi DélKerTész ugyanis 2,7 milliárd forintos beruházással növeli logisztikai kapacitásait. A több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai központ 2022 végére készül el, a csarnokban többek között csomagolóüzem és hűtőház is lesz, a raktáro