A koronavírus-járvány és a háború elfedi azokat a veszélyeket, amelyek most is ott leselkednek a gyermekekre – mondta Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök a Kossuth rádióban.
Sanghajban a Covid elleni védekezésben bármely eszközt bevetnek, még azt is, hogy egészen kisgyeremeket választanak el szüleiktől, akik sokszor órákig, napokig nem tudnak semmit róluk.
Az E-vitamin (alfa-tokoferol) egy antioxidáns hatású zsírban oldódó vitamin, vagyis véd a szabad gyökök károsító hatásától. Főképp az egyes sejtek sejthártyáját védi, hozzájárul az öregedési folyamatok gátlásához.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján szombat estétől az esőzés havas esőbe, havazásba válthat át. Elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és Északkelet-Magyarországon várható számottevő havazás, ezért az érintett térségekben a Magyar Közút mérnökségei újra hóeltakarító és síkosságmentesítő gépeket állítanak szolgálatba.
Irak márciusban több, mint 11 milliárd dollár értékben exportált kőolajat, ami 1972 óta nem látott rekordnak számít - közölte a közel-keleti ország olajügyi minisztériuma az előzetes adatokra hivatkozva.
Valószínűleg nem a teljes magyar energiafelhasználásra, hanem az annak csak mintegy 20%-át kitevő villamos energiára utalhatott Orbán Viktor miniszterelnök, amikor nemrég egy interjúban az energiarendszerben tervezett változtatásokról beszélt. Az érvényes kormányzati energiastratégia szerint a teljes energiafelhasználásban még 2030-ban is nagy lesz
Szombat délelőtt 11 órakor megkezdődött a szavazás Magyarország külképviseletein az országgyűlési választásra és a népszavazásra - erről beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Új, a mellkas nagy kockázattal járó megnyitását kiváltó szívbillentyűműtétet végeztek el két alkalommal az elmúlt hetekben a Szegedi Tudományegyetem Invazív Kardiológiai Részlegén - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.
Michael Jackson kétségkívül a világ legbefolyásosabb előadója volt. Sikert, sikerre halmozott a zeneiparban, de mint kiderült nagyon szívesen kipróbálta volna magát színészként is. Az énekes nem is akármilyen produkcióban szeretett volna szerepelni: a Star Warst nézte ki magának.
Egyre több kis haszonkertben tűnnek fel a hobbi fóliasátrak, melyek sokrétűen felhasználható kerti „építmények”. Már néhány tízezer forinttól vásárolhatunk kis hobbi fóliasátrat, ami a célnak megfelel, de hosszú élettartamra ne számítsunk ennyiért…
Tizedik alkalommal rendezi meg a NEXON a bérügyviteli szakma legnagyobb versenyét a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakmai támogatásával.
A kijevi vezérkar szerint az oroszok mozgósítanak Moldova szakadár Transznisztria régiójában, a fekete-tengeri Odessza ukrán kikötőváros közelében, Kisinyov azonban ezt tagadja.
A piac arra számít, hogy a Fed rövid távon annyira felnyomja a kamatlábakat, hogy leküzdje az inflációt, míg végül megszorítja a hiteleket, s ezzel recessziót okoz.
Az Exatlon Hungary All Star évadának utolsó élményét Kempf Zozóék nyerték, a Karib-tenger leghíresebb diszkójában buliztak. Volt minden: revü táncosok, show műsor akrobatikával és fergeteges party hangulat.
„A nőket nem érdekli a politika.” „Dehogynem!” „Na jó, van, akit érdekel, csak kevésbé, mint a férfiakat.” „Már megint általánosítasz!” „Csak a statisztikára hivatkozom.” Ezt a vitát kisebb-nagyobb kanyarokkal már vagy százszor lefolytattam, a választások közeledtével egyre gyakrabban, és mindig arra jutottam, hogy a statisztika azért téved, mert r
Akárcsak egy hónappal ezelőtt a tornászok dohai világkupaversenyén, a 18 éves Bácskay Csenge szombaton a bakui vk-n is úgy végzett a második helyen ugrásban, hogy csupán a sportág legendája, a már 46 éves (!) olimpiai bajnok üzbég Okszana Csuszovityina előzte meg. A férfiaknál Balázs Krisztián korláton a negyedik helyen zárt az azeri fővárosban.
Az egyik nagy német egészségbiztosító, az amerikai VAERS és az izraeli egészségügyi minisztérium legfrissebb statisztikái szerint a COVID-oltások mellékhatásai minden,
Két éven keresztül forgott az a dokumentumfilm, ami a portréja mellett bemutatja Hosszú Katinka felkészülését, és szerepését is a tokiói olimpián. Itt az előzetes.
A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) és más közös űrprojektekben dolgozó partnerek közötti normális kapcsolatok helyreállítása csakis akkor lehetséges, ha a Moszkva elleni nyugati szankciókat feloldják – közölte Oroszország űrkutatási igazgatója szombaton.
Szombat délelőtt 11 órakor megkezdődött a szavazás Magyarország külképviseletein az országgyűlési választásra és a népszavazásra – erről beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videójában.
A csomós mártás és az elsózott leves is könnyedén megmenthető a megfelelő módszerekkel. Még a világ legjobb szakácsainak is becsúszik egy-két baklövés, amit hirtelen orvosolni kell. Sztárszakácsok kedvenc trükkjeit gyűjtöttük össze az elrontott fogások megmentésére – írja a Hirado.hu.
A Crocs márka rekordot döntött 2021 első néhány hónapjában: bevétele 64 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Más szóval: a vásárlók végre behódoltak ennek a trendnek – és sokak szerint ennek már rég itt volt az ideje, mások viszont még mindig irtóznak ezektől a papucsoktól.
Átadták pénteken a főként műanyagtermékeket gyártó SP Hungary Zrt. 680 millió forintos beruházással épült gyártó- és raktárcsarnokát Dombóváron, és bejelentették a cég újabb, 2,2 milliárd forintos fejlesztési projektjének indulását.