Mit is csinál pontosan egy hálózatkutató biológus, és miről tud beszélgetni az egyetlen magyar színművésszel, aki állt már az Oscar színpadán? Többről, mint gondolnánk!
A Medián közvélemény-kutatása biztos Fidesz győzelmet mért még pár napja a választásokra, azonban most azt mondta Hann a Telexnek, hogy a Fidesz előnye mozgósíthatta a szavazókat.
Ahogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, Vlagyimir Putyin kedvenc oligarcháit, az orosz állami cégek vezetőit és családtagjaikat is utolérték a szankciók. A büntetőintézkedések különösen látványosak akkor, hogyha elképesztő luxusjachtokat fog el a törvény.
Sorban állás közben összeesett egy idős férfi Nagykanizsán az egyik szavazókörben; a katasztrófavédelem munkatársai és a mentők a helyszínen újraélesztették - közölte a Nemzeti Választási Iroda vasárnap a honlapján.
Már csaknem 80 százalékos a részvétel a londoni szavazókörben, ahol több mint 8300-an jelezték előzetesen szavazási szándékukat. A szavazókörből Zöldhegyi Katalin tudósított.
Az országgyűlési választás tétje fejlődés vagy visszafejlődés, háború vagy béke - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Budapesten, miután leadta szavazatát.
Ma reggel 6 órakor megkezdődtek a 2022-es országgyűlési választások Magyarországon. Az egyfordulós szavazás dönt a következő négy év 199 képviselői mandátumáról, és így arról is, ki alakíthatja a következő kormányt. A nap folyamán beszámolunk a választás eseményeiről, a részvétel alakulásáról, majd 19 óra után az eredményekről. A választás fennakad
Jlo leváltotta a farmert és egy elegáns Gucci szettben jelent meg Beverly Hills-ben. Az énekesnő egy igen magas cipőt vett fel, amely egyáltalán nem tűnt kényelmesnek.
Fokozatosan közeledik a mostani választási hajlandóság a 2018-ashoz. Most vasárnap 17 óráig országosan a választópolgárok 62,92 százaléka ment el szavazni a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A választásra jogosultak 62,92 százaléka, 4 840 928 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 17 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A választásra jogosultak 62,92 százaléka, 4 840 928 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 17 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Most már tényleg csak hajszállal maradunk el a négy évvel ezelőtti arányoktól. Most vasárnap 17 óráig országosan a választópolgárok 62,92 százaléka ment el szavazni a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Bár a szavazókörökben kötelesek lennének a választás lebonyolítói kérés nélkül átadni a népszavazási szavazólapot is, ez sok helyen egyáltalán nem egyértelmű.
Egyéni vállalkozás 2020. 12. hónapban kezdődő szüneteltetés után újraindítja a tevékenységét. A szüneteltetés előtt tételes költségelszámolást alkalmazott, szüneteltetés után választhatja-e az átalányadózást (május 1-jei visszatérés)? Lehet-e a szüneteltetés után az áfakörből az alanyi mentességre áttérni? – kérdezte olvasónk. Hunyadné Szűts Veroni
A fájdalom a test sérülésének kellemetlen, érzelmileg megrázó élménye. A hirtelen bekövetkező sérülés és az általa okozott fájdalom, nyilvánvaló ok-okozati összefüggésben állnak. A tartósan fennálló, idült fájdalom általában a mélyebb szövetekből ered.
A választásra jogosultak 62,92 százaléka, 4 840 928 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 17 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 17 óráig a szavazásra jogosultak 66,82 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
Más nyugati vezető politikusok mellett az Európai Tanács elnöke és a NATO főtitkára is elítélte vasárnap az Ukrajna elleni orosz háború során a Kijev mellett Bucsánál elkövetett vérengzést, a történtek kivizsgálását és a felelősök megbüntetését követelve.
A négy évvel ezelőtti országgyűlési választások igazi tűzijátékot hoztak a magyar tőzsdén, több olyan részvény is volt, aminek napi limittel, 15 százalékot emelkedett az árfolyama, ráadásul kiemelkedő forgalom mellett. A történelem viszont azt mutatja, hogy a választás hatása csak rövid távú, a választást követő hetekben újra a nemzetközi tőzsdei h
Akad egy kisebb termetű, csendes, szerethető, ám igen sportos alkatú fickó a Balaton partján, aki kiapadhatatlan energiával foglalkozik az utánpótlással. Sigmond András – avagy Giba, ahogy a szakmában sokan ismerik – életútja több mint tiszteletre méltó. Aqua: Jómagam ezer éve ismerlek, de az olvasók talán kevésbé. Kérlek, mesélj egy kicsit magadró
Jelentősen csökkenti az új típusú koronavírus okozta Covid-19 miatti halálozás veszélyét a második emlékeztető oltás - állapította meg egy új izraeli tanulmány.
A pályán nyújtott teljesítményükkel szöges ellentétben Bubba Wallace és a 23XI Racing csapata a pályán kívül is nagyszerű munkát végez. Nemrég jelentették be, hogy a Dr Pepper és a 23XI SPEED Institute Tandíjprogramja idén is visszatér. A program célja, hogy 5000 dollárral támogasson 23 olyan egyetemi hallgatót, akik a motorsporthoz kapcsolódó szak