2022. április 4. hétfő

ápr. 4
0:16
Részeredmények Budapesten (Demokrata)
Az országosan leadott szavazatok 43,26 százalékát összesítették.
ápr. 4
0:16
Márki-Zay: Nincs Magyarországon demokrácia, gratulálok a Fidesznek, Hitler is kétharmaddal nyert volna 1945 áprilisában (Mandiner)
„Soha nem gondoltunk volna, hogy ez lesz az eredmény” – mondta a baloldal miniszterelnök-jelöltje, aki le van taglózva.
ápr. 4
0:16
Friss: Gulyás Gergely optimista az első eredmények alapján (Nyugati Fény)
Ennek ellenére szerinte is meg kell számolni a szavazatokat.
ápr. 4
0:16
A Waberer's 111 millió euró értékben bocsátott ki vállalati kötvényt (Autószektor)
A közlemény szerint az egyenként 100 ezer euró névértékű, fix kamatozású, 10 éves lejáratú eurókötvény teljes forgalomba hozandó mennyiségét zárt körben jegyezték le. A kötvényt az 5. és 9. évek között évi 10 százalékos, míg a 10. évben 50 százalékos mértékben törlesztik. A Waberer's International Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvé
ápr. 4
0:16
MRF Team: A kemény munka kifizetődött (Racing)
Az MRF Team számára nem alakult jól a Fafe Rally, azonban a Rally Európa-bajnokság második versenyén már sikerült megszerezniük a győzelmet.  Az indiai MRF Team számára nem indult jól a Rally Európa-bajnokság, hiszen a Fafe Rallyn egy versenyzőjük sem tudott minden szakaszt teljesíteni.  Az Azori-szigetek Rallyn azonban kifizetődött az a kemény mun
ápr. 4
0:18
A mércés Jámbor András hozza a 8. kerületet (Menedzsment Fórum)
Meggyőzően vezet Sára Botonddal szemben.
ápr. 4
0:18
Márki-Zay Péter: nehéz idők jönnek (Privátbankár)
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje elismerte a Fidesz választási győzelmét, de szerinte az nem egy szabad és demokratikus választáson született.
ápr. 4
0:18
Az összes egyéni választókerület állása egy helyen (Infostart)
Az országosan leadott szavazatok 85,96 százalékának összesítése után így állank az egyéni választókerületi eredmények.
ápr. 4
0:18
Listák: 87,85 százalék a feldolgozottság (ATV)
53,64 százalékkal vezetnek a kormánypártok, az ellenzék listája eddig a szavazatok 34,48 százalékát kapta. A Mi Hazánk 6,31 százalékon áll. Így az egyéni mandátumokkal együtt 135 fideszes, 56 ellenzéki, 7 mi hazánkos és 1 német nemzetiségi képviselő jutott be.
ápr. 4
0:18
Öt körzet, ahol nagyon szoros a verseny (444.hu)
A pécsi, a dunaújvárosi és három budapesti körzetben is néhány száz szavazat a különbség.
ápr. 4
0:18
Az NVB húszezer forintra mérsékelte Hoppál Péter ötszázezres bírságát (Hírklikk)
A Nemzeti Választási Bizottság húszezer forintra mérsékelte Hoppál Péter, Baranya megye 2-es választókerületének Fidesz-KDNP színekben újrainduló országgyűlési képviselőjelöltjének bírságát, amiért kihúzta a kábelt az ellenzéket népszerűsító LED-falból Pécs főterén hétfőn.
ápr. 4
0:18
Játssz, és nyerj értékes ajándékcsomagot! (egy.hu)
Csupán egy kattintásnyira vagy a Metro valamelyik értékes nyereményétől: játssz velünk, hogy tiéd lehessen a húsvéti ajándékcsomagok egyike!
ápr. 4
0:18
Hadházy Ákos szerint politikai válság is lehet a kidobott levélszavazatokból (rtl.hu)
A Nemzeti Választási Bizottság lényegében azt mondta ki, hogy nem tudja garantálni az egész választás tisztaságát – erről beszélt az RTL Klub választási műsorában Hadházy Ákos, miután az NVB hatáskör hiányában elutasította beadványát az Erdélyben megtalált, kidobott levélszavazatok miatt.
ápr. 4
0:18
Áprilisi tél: országszerte több helyen is 10 centi hó esett (rtl.hu)
Tavaszi havazás: az ország több pontján is 10 centis hóréteg esett. Budapesten megdőlt a hidegrekord. A Nógrád megyei Cserháthalápon egy ház teteje összeomlott az éjszakai havazás után. Többen felvételeket készítettek arról, hogy a kivirágzott fákat ellepte a hó, de ez nem okoz nagyobb károkat az általunk kérdezett meteorológus szerint, mert hamar
ápr. 4
0:18
Mérgezett pitéket adhattak az ukrán lakosok orosz katonáknak (rtl.hu)
Az ukrán védelmi minisztérium szerint két orosz katona meghalt, 28-an pedig kórházba kerültek, miután a helyiek mérgezett süteményt adtak nekik.
ápr. 4
0:18
Megöltek egy fiatal anyát, a 8 éves kisfia hívta a mentőket (rtl.hu)
A rendőrök már el is fogták a feltételezett elkövetőt.
ápr. 4
0:18
Daruval vagy helikopterrel lophatták el a 8 méteres vitorlást (rtl.hu)
Elloptak egy ikonikus vitorlást a Balatonon. A Chance nevű hajó, amivel a Kékszalag versenyt is többször teljesítették, egy balatonfűzfői vitorlásiskola telephelyéről tűnt el. Kormányosa feljelentést tett a rendőrségen. Azt gyanítja, hogy daruval, vagy helikopterrel vihették el a 8 méteres Chance-t, amely 30 éven át volt az olimpiai vitorlázás megh
ápr. 4
0:18
Térképen a választás részletes eredményei választókerületenként (rtl.hu)
Magyarország- és Budapest térképünkön a 2022-es parlamenti választás mind a 106 egyéni választókerület eredményeit végigböngészheti.
ápr. 4
0:18
Mesekönyvvel segítenek az ukrán menekült gyerekeknek (rtl.hu)
Pszichológusok állítottak össze ukrán nyelvű mesekönyvet menekült gyerekeknek. A történeteket egy kismacska meséli el a fotókkal illusztrált könyvben. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakember azt mondja, a menekülők beszűkült tudatállapotban vannak, ezen segíthetnek az ismerős történetek. A mesekönyv az önkéntesek jóvoltából a napokban kerülhet az éri
ápr. 4
0:20
Önnek betölt? Úgy néz ki, a választások estéjén akadozik a Facebook Messenger (Blikk)
Úgy tűnik, április 3-án este egy időre részlegesen felmondta a szolgálatot a Facebook Messenger alkalmazása.
ápr. 4
0:20
Ilyen nincs! 90 oltást vett fel egy férfi, hogy üzletelhessen a Covid-igazolványokkal (Blikk)
Több tucat Covid-19 elleni oltást vett fel állítólag egy magdeburgi férfi, hogy hamisított, de valódi oltóanyagszámmal ellátott Covid-igazolványokat adhasson el olyanoknak, akik nem akarják beoltatni magukat – közölte a rendőrség vasárnap.
ápr. 4
0:20
Orbán Viktor: hatalmas győzelmet arattunk (Infostart)
A Fidesz elnöke vasárnap késő este a Bálnánál értékelte pártja választási részeredményét.
ápr. 4
0:20
Szerbiai választások: Aleksandar Vucic folytatja (Infostart)
A Vajdasági Magyar Szövetségnek hat mandátuma lehet a 250 tagú belgrádi parlamentben.
ápr. 4
0:20
Orbán Viktor: „Akkora győzelmet arattunk, hogy még a Holdról is látszik, de Brüsszelből egész biztosan” (Blikk)
A 2022-es országgyűlési választások ismét a kormánypárt, a Fidesz-KDNP győzelmét hozták. Orbán Viktor ötödik alkalommal alakíthat kormányt Magyarországon.
ápr. 4
0:20
Válik a Chelsea német menedzsere, Thomas Tuchel (Blikk)
Thomas Tucheltől, az angol Chelsea futballcsapatának német vezetőedzőjétől 13 év után válik a felesége, Sisi.
ápr. 4
0:20
Kovács Zoltán rendkívül elégedett lenne 122 mandátummal (444.hu)
Az államtitkár szerint hozzák a Medián utolsó számait.
ápr. 4
0:20
Márki-Zay Péter elismerte a Fidesz győzelmét (Demokrata)
A politikus egyenlőtlennek nevezte a küzdelmet, de nem vitatják az eredményt.
ápr. 4
0:20
Magasan vezetnek a kormánypártok jelöltjei Vas, Veszprém és Zala megyében (Demokrata)
Az országosan leadott szavazatok 43,26 százalékát összesítették.
ápr. 4
0:20
A Szerb Haladó Párt és Aleksandar Vucic nyerte meg a választást Szerbiában az előzetes eredmények szerint (Mandiner)
Egy felmérés szerint felmérés szerint a Vajdasági Magyar Szövetségnek hat mandátuma lehet a 250 tagú belgrádi parlamentben.
ápr. 4
0:20
Hadházy Ákos: Bizonyíték van rá, hogy vissza lehet élni a levélszavazatokkal (Nyugati Fény)
Szerinte az NVI döntése is erre mutat rá.
ápr. 4
0:20
Ki a felelős önvezetéskor? (Autószektor)
Az Egyesült Királyság független jogi bizottságainak legfrissebb jelentése egy automatizált járművekkel kapcsolatos új törvény bevezetését javasolja. A javaslat szerint jogszabályi szinten is egyértelműen különbséget kell tenni a járművezetőket csak segítő funkciók, mint például a Tesla Autopilot, és a teljesen önvezető funkciók között. A bizottság
ápr. 4
0:20
Luyendyk: Sajnáltok valakit, aki 50 milliót keres évente? (Racing)
Arie Luyendyk nem tudja sajnálni a mentális nehézségekkel küzdő Lewis Hamiltont. A hétszeres világbajnok nemrég az Instagram-oldalán beszélt arról, hogy milyen nehéz számára az idei év. Nehezen tud pozitívan gondolkodni, a világban történő dolgok miatt. Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy sosem szabad feladni a reményt, tovább kell mindig küzdeni. Az I
ápr. 4
0:21
Minden, amit tudnod kell a ketogén diétáról (Glamour)
Biztos te is hallottál már a ketogén diétáról, a módszer sikerességéről, és néhány, a köztudatban elterjedt tévhitről. Herceg Olga ketogén diéta szakértő segítségével összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
ápr. 4
0:22
Márki-Zay Péter: nem megyünk el, folytatjuk a küzdelmet (Menedzsment Fórum)
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje elismerte a Fidesz választási győzelmét, de szerinte az nem egy szabad és demokratikus választáson született.
ápr. 4
0:22
Majdnem annyian vettek részt a népszavazáson, mint a választáson (rtl.hu)
A választásra jogosultak 67,06 százaléka vett részt a kormány által gyermekvédelminek nevezett népszavazáson este fél hétig, ami alig marad el az országgyűlési választás 67,8 százalékos részvételétől.
ápr. 4
0:22
Ukrajna eddig csaknem harminc települését szerezte vissza (rtl.hu)
Úgy tűnik, hogy az orosz csapatok átcsoportosításokat hajtanak végre, a keleti országrészbe összpontosítják erőiket.
ápr. 4
0:22
Lendvai Ildikó az egyik választás napján már olyan fáradt volt, hogy felemás cipőben indult el szavazni (rtl.hu)
Lendvai Ildikó és Herényi Károly most már csak passzív megfigyelői, de egykor nagyon is aktív részesei voltak a politikai életnek. Lendvai Ildikó sokáig az MSZP frakcióvezetője, rövid ideig az elnöke, Herényi Károly éveken át az MDF szóvivője, alelnöke és szintén frakcióvezetője volt. Szabados Ágnes az rtl.hu választási műsorában arról kérdezte őke
ápr. 4
0:24
Kautzky Armand lánya 18 évesen elhagyta a szülői házat (Blikk)
Egy szülőnek mindig nehéz, amikor a gyerekei kirepülnek, még akkor is, ha a nevelés része az is, hogy támogassák az önállóságban. Kautzky Armand színművész éppen most éli át ezt az időszakot, miután kisebbik gyermeke, a 18 éves Lucia elköltözött otthonról.
ápr. 4
0:24
Több órát vártak a voksolásra a külföldi nagyvárosokban: volt, ahol el is maradt (Blikk)
Nem volt minden külföldi városban zökkenőmentes a szavazás: volt ahol kígyózó sorok alakultak ki, máshol az országos sztrájk, vagy éppen a covid világjárvány nehezítette, vagy hiúsította meg a voksok leadását.
ápr. 4
0:24
Két vidéki körzetben áll nyerésre az ellenzék (Infostart)
Mellár Tamás és Szabó Sándor szerezhet mandátumot.
ápr. 4
0:24
Itt újra megnézheti Orbán Viktor beszédét (Infostart)
Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a Bálnánál mondta el győzelmi beszédét.
ápr. 4
0:24
Hadházy: tragédia, ami történt (Blikk)
Az ellenzéki politikus nyert Zuglóban, de a hatpárti szövetség hatalmas bukást könyvelhetett el. Hadházy tragédiának értékeli a történteket.
ápr. 4
0:24
Fritsch Róbert aranyérmes a budapesti birkózó Európa-bajnokságon (Blikk)
Fritsch Róbert diadalmaskodott a kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában vasárnap a budapesti birkózó Európa-bajnokságon.
ápr. 4
0:24
Gréczy Zsolt: A legvégsőkig el kell menni a levélszavazatok ügyében (444.hu)
A DK politikusa szerint az ellenzéknek európai fórumokig kell vinnie a témát.
ápr. 4
0:24
Hadházy Ákos: Meg kell újítani az ellenzék politikáját (SzMo)
A független képviselőjelölt nyert Zuglóban, de a Fidesznek megvan a kétharmad. Hadházy értékelte az eredményt.
ápr. 4
0:24
Megérkeztek a gyermekvédelmi népszavazás első részeredményei (Demokrata)
A népszavazás érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott.
ápr. 4
0:24
Constantinovits Milán: V. Orbán (Mandiner)
Példátlan kormányzati folytonosság, egyúttal példátlan felelősség is a következő négy évre, egy válságát élő Európában.
ápr. 4
0:24
Friss: Megszólalt Márki-Zay Péter, miután lezárták az urnákat (Nyugati Fény)
Reméli, hogy nem az elcsalt szavazatokon fog múlni.
ápr. 4
0:24
Csúcsra tuningolt retro sportkocsival jelentkezett a Bizzarrini cég (Autószektor)
Az olasz Bizzarrini cég dicső múlttal rendelkezik. Erre építve 2021 januárjában bejelentették a márka visszatérését. Ezzel párhuzamosan pedig azt is, hogy  új autó készül, ami az ikonikus 5300 GT újragondolása. A bejelentést követő hónapokban kezdtek napvilágot látni a járművel kapcsolatos részletek. Annyit már most tudni, hogy a retro külső mögött
ápr. 4
0:24
Új motort kap Fernando Alonso Ausztráliára (Racing)
Megtalálta a felelőst az Alpine Fernando Alonso szaúdi kieséséért, a franciák számára pedig rossz hír, hogy ez a hiba az adott motort végét is jelentette. Nagyon erős teljesítményt mutatott az Alpine Jeddah-ban, Fernando Alonso és Esteban Ocon is sok pontot szerezhettek volna, ám a verseny utolsó harmadában a spanyolt utolérte a technika ördöge, íg

Keresés