Bajban lehet a London belvárosában irodaházat tulajdonló Libyan Investment Authority alapkezelő, miután bérlője, Oroszország második legnagyobb hitelező bankja nem tud bérleti díjat fizetni az Oroszországra kiszabott szankciók miatt - írja a Financial Times.
Lando Norris gyorsan szeretne változtatni a McLaren jelenlegi helyzetén. A szezon megkezdése előtt sokan arra számítottak, hogy a wokingi istálló a középmezőny élén lesz. Ám ehelyett a mezőny végén találták magukat. Több sebből is vérzik a koncepciójuk, így a megoldást nem biztos, hogy még idén megtalálják. A brit versenyző a szaúdi versenyen már m
Szenvedélyem, hogy szervezetátalakítási projektekben vegyek részt. Erre már számos lehetőségem adódott, de minden helyzet más és más. Sohasem lehet megunni – mondta az Üzletemnek Fehér Tamás, a ManpowerGroup magyarországi ügyvezetője.
Izraelben ismét visszavonulóban a koronavírus-járvány, a fertőzési együttható 1 alá süllyedt - jelentette az izraeli egészségügyi minisztérium honlapja.
Időről időre hallunk arról, hogy bevonnak különböző étrendkiegészítőket. Széles piacról van szó, csak úgy, mint a multivitaminok és vitaminok esetében, azonban sokan nem tudják, hogy mikor érdemes ezeket szedni. Szakértőt kérdeztünk az étrendkiegészítőkről.
Az orosz-ukrán háború az építőipart is nehéz helyzet elé állítja. A hazai építőanyaggyártásnál és a termékek importjának ellehetetlenülése emeli az árakat, lassítja a kivitelezést. El kell kerülni az építőipari anyaghiányt, hívja fel a figyelmet Koji László, az ÉVOSZ elnöke. A szövetség átfogó felmérést készített, melynek során az építőipari szerep
Fokozott ellenőrzést hirdetett az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata hétfőtől vasárnapig, az európai szintű akcióhoz a magyar rendőrség is csatlakozik
Egyszerű, biológiailag lebontható talajtakaró kifejlesztéséről tudósít az Agricultural Science & Technology szaklap (ACS). Egy kutatás szerint a viasszal bevont homok száraz környezetben is nedvesen tartja a talajt és növeli a terméshozamot, vagyis a drága és a hulladékgazdálkodás szempontjából igencsak problémás műanyag fóliák alternatívájaként al
A Holtankoljak.hu információi szerint holnaputántól jelentősen esnek a nagykereskedelmi üzemanyagárak: a 95-ös benzin esetében ez bruttó 14 forintot jelent literenként,
Megtörtént a csoda"; "ez a kezdet ahhoz, hogy megmentsük Magyarországot" - hangoztatta Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke vasárnap pártja eredményváróján.
Jon Batiste-é lett az év albuma a vasárnapi Las Vegas-i Grammy-gálán, és ő nyerte a legtöbb (öt) elismerést is. A Silk Sonic az év felvétele és az év dala díjat kapta, a legjobb új előadó Olivia Rodrigo lett. Az ukrán elnök videóüzenetben szólt a gála a résztvevőihez, a támogatásukat kérve. A 35 éves, számos műfajban
Immár harmadik éve, hogy onlinén tartották az Audi éves sajtótájékoztatóját. Személyes részvétel helyett interneten követték az újságírók az évértékelőt, a JPK-t, ahogy németül mondják. Az ukrajnai háború alaposan rányomta bélyegét a sajtótájékoztatóra, nem véletlen, hogy Markus Duesmann vezérigazgató ezzel kezdte mondanivalóját. Markus Duesmann v
Szlovákia az EU-tagországokkal egyeztetve vásárol földgázt Oroszországtól - szögezte le Eduard Heger szlovák miniszterelnök vasárnap éjjel a Facebookon. Heger azt is elmondta: kitartanak a szerződés mellett az eurós fizetést illetően.
Vasárnap késő estig több száz civil áldozat holttestét gyűjtötték össze az oroszok által sújtotta Bucsában. A Kijev melletti településen további tetemek után kutatnak az ukránok, értesülések szerint egyes holttesteket hátsó udvarokban temettek el.
Az online Danubius Rádió és BDPST ROCK tulajdonosa elindította harmadik csatornáját, a Juventus Rádiót ma, április 4-én, hétfőn 0 órakor – idézi az MTI OS az üzemeltető közleményét.
„Túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy elfogadjuk azt, hogy ellopják tőlünk a jövőnket. Küzdünk tovább az európai, nyugati Magyarország álmáért, mert nem tehetünk mást. Mi nem megyünk el, Mi itt maradunk és folytatjuk” – mondta a Momentum elnöke.
A szőke örökösnő szó szerint tündökölt a gálán, hiszen ékszerekből kirakott ruhája olyan volt, mintha meztelen teste körül Swarovski kristályokkal teleszórt füst gomolyogna.
Reggel nem reagálta túl a forint a választási eredményeket, kis gyengülés volt látható az euróval szemben. Kora délután viszont tovább gyengült, közelíti a 370-et a jegyzés. A forint ezzel alulteljesítő. A dollár erősödik az euróval szemben.
Ismét egy csodálatos összeállításban láthattuk Chrissy Teigent a vörös szőnyegen. A sztár egy káprázatos, hercegnős ruhában jelent meg a Grammy-gálán tegnap este.
A londoni Chartered Institute of Public Relations által meghirdetett CIPR Excellence Awards döntősei közé került a Lounge Group PR divíziója az MVM Csoport számára megálmodott és megvalósított Future Talks online talk show-val. Ezzel a Lounge Group az egyetlen magyar ügynökség, aki díjra esélyes a tekintélyes múltra visszatekintő nemzetközi PR megm
Az, hogy milyen karórát viselsz, sokat elárul rólad. Az órád ugyanis nemcsak egy időmérő eszköz, hanem kifejezése a személyes stílusodnak is. Dobd fel a megjelenésed egy téged tökéletesen tükröző választással!