A Lindsay Brewer a Carolina Motorsport Parkban tesztelhette azt az autót, amivel az idei szezonban versenyezni fog. Brewer a Mastermine és az EVO szponzorait viseli majd, és az Exclusive Autosport csapatában fogja megmérettetni magát, a 93-as rajtszámú autóban az Indy Pro 2000 idei szezonjában. “Jó tesztünk volt a hétvégén az indypro2000 autóval a
Vasárnap lezajlott a választás, amely végül a Fidesz-KDNP győzelmével zárult, ma pedig megérkeztek az első tőzsdei reakciók, amelyek a 2018-as választásokhoz képest meglehetősen visszafogottak voltak. Ennek részben az az oka, hogy továbbra is nagy a bizonytalanság a költségvetés konszolidációját illetően - mondták el a Portfolio-nak a hazai profi b
Szabados Ági a Mutasd a könyvespolcod! sorozatának új epizódjában Trokán Nóra színésznőhöz látogatott, akit nemcsak színészként, hanem fotósként és olvasóként is jobban megismerhetünk.
Tény, hogy a babaarcú színésznő alaposan megváltozott az évek alatt, Goldie Hawn mégsem vesztett abból a bájából, ami miatt egykor rajongtak érte a nők és a férfiak egyaránt.
Ezt helyezte kilátásba Macron francia elnök, de a japánokat is elborzasztották a hírek. Még az orosz hatóságok is nyomoznak az ügyben - hamis információk terjesztése miatt.
Nem igényel különösebb magyarázatot, milyen mértékben írja át Európa és az egész világ energiával összefüggő elképzeléseit az ukrajnai háború. Miközben nehezebben elérhetővé teszi a kontinens 2050-re kitűzött klímasemlegességét, a mostani helyzet minden olyan energiaformának javítja az esélyeit, amely hozzájárul Európa minél magasabb fokú önellátás
A Vodafone hazánkban elsők között vezet be országos szinten egy forradalmian új adatátviteli technológiát, a CAT-M hálózatot. A CAT-M hálózat a NarrowBand IoT-hez hasonlóan egy új, modern, alacsony fogyasztású mobil hálózat, melynek előnye, hogy képes a bázisállomások közötti mozgást megszakítás nélkül kezelni. A CAT-M technológia fontos szerepet j
Jönnek az újabb piaci nehézségek: de mik a kilátások a boltos vásárlásoknál? Az elmúlt években ugyanis számos boltos regulát szabtak. A legfontosabbakat szakértők gyűjtötték össze: mennek? Maradnak? Változnak? Mikor szűnik meg az árstop?
Történelmi győzelemként értékelték az Orbán Viktor kormányfő vezette Fidesz-KDNP által a vasárnapi országgyűlési választásokon elért eredményt a Nézőpont Intézet által szervezett hétfői budapesti rendezvény meghívott elemzői, akik szerint egy "kormányerősítő, ellenzékváltó" szavazáson vagyunk túl, amely valójában miniszterelnök-választásról szólt.
Márki-Zay Péter listavezetőként mandátumot szerzett az országgyűlési választásokon, a képviselői poszt azonban összeférhetetlen a jelenlegi polgármesteri feladataival, így a politikus komoly döntés előtt áll.
Mi lehet Musk célja a részesedéssel? A teljes anyag Dollármilliárdokat költött Elon Musk a szólásszabadságra címen a Villanyautósok oldalon olvasható. A szerző további írásai: Biró Balázs.
Recessziót valószínűsítő mértékben zuhant a német Sentix gazdaságkutató és befektetési tanácsadó cég áprilisra vonatkozó euróövezeti befektetői hangulatindexe a hétfőn publikált kimutatás szerint.
Történelmi győzelmet aratott a Fidesz–KDNP a vasárnapi országgyűlési választáson - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Karmelita kolostorban tartott kormányülés után a Facebook-oldalán megosztott videóban.
Vendégünk volt Stier Gábor, külpolitikai újságíró, Demkó Attila, biztonságpolitikai szakértő és Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők országos szövetségének elnöke.
Törökországban márciusban a fogyasztói árak 61,14 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, 2002 márciusa óta a legnagyobb ütemben - közölte a török statisztikai hivatal hétfőn.
Az Uránia Nemzeti Filmszínház impozáns falai között rendezték meg a magyar természetfotó nagydíjának díjátadó ünnepségét, mely egyben a 2021-es fotópályázati évad legszebb fotóiból készült kiállítás nyitórendezvénye is volt.Az est házigazdája Puskás-Dallos Péter, a VM-hez több szálon is kapcsolódó, maga is természetvédelmi tevékenységeket felkaroló
Alig néhány nappal azután, hogy Németország eddigi legmagasabb inflációját jelentette be, a helyiek pedig komoly ellátási lánc problémákról számoltak be,
A Kijev melletti Bucsánál elkövetett vérengzés kivizsgálását és az Oroszország elleni nemzetközi szankciók szigorítását sürgette a hétfői bukaresti megbeszélését követő közös sajtóértekezletén Bogdan Aurescu román és Eva-Maria Liimets észt külügyminiszter.
A Kijev melletti Bucsánál elkövetett vérengzés kivizsgálását és az Oroszország elleni nemzetközi szankciók szigorítását sürgette a hétfői bukaresti megbeszélését követő közös sajtóértekezletén Bogdan Aurescu román és Eva-Maria Liimets észt külügyminiszter.
A faanyagok kereskedelmét is nagyban érintik az ukrán válság nyomán bevezetett korlátozó intézkedések. Ezek részleteit egyeztették a tagállami szakérők az EU Bizottság EUTR munkacsoportja 2022. március 16-i ülésén. Az aktuális tudnivalókat a Nébih szakértői foglalták össze.
Az elemzői várakozásoknál is jelentősebben romlott áprilisban a befektetői hangulat az euróövezetben a frankfurti Sentix gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
A kaszinótojás olyan klasszikus, amit szinte bármilyen családi, vagy baráti eseményen el lehet sütni, anélkül, hogy sütni kéne! Az elkészítése ráadásul végtelenül egyszerű.
Aleksandar Vucic hivatalban lévő köztársasági elnök nyerte meg a vasárnapi szerbiai elnökválasztást már az első fordulóban, és a Szerb Haladó Párt kapta a legtöbb szavazatot az előrehozott parlamenti választáson, illetve a belgrádi önkormányzati választáson - derült ki az illetékes választási bizottságok hétfői előzetes eredményeiből, amelyeket már
Nem igényel különösebb magyarázatot, milyen mértékben írja át Európa és az egész világ energiával összefüggő elképzeléseit az ukrajnai háború. Miközben nehezebben elérhetővé teszi a kontinens 2050-re kitűzött klímasemlegességét, a mostani helyzet minden olyan energiaformának javítja az esélyeit, amely hozzájárul Európa minél magasabb fokú önellátás
Oroszország miniszterelnöke, Mihail Misusztyin bejelentette, hogy az ország megszünteti a koronavírus miatti utazási korlátozásokat a „barátságos” országokkal szemben – írja a Sky News.
A Roszkozmosz főnöke, Dmitrij Rogozin előszeretettel posztol fenyegető és enyhén zavart szónoklatokat a közösségi médiában, és általában elég világos, hogy miről beszél. A legutóbbi azonban korántsem egyértelmű. Annyira, hogy a média megoszlik abban a kérdésben, hogy valójában mire is gondol.
Nico Hülkenberg azt mondja, hogy lelkes, de nem akar mindenáron visszatérni a Forma-1-be, újra, miután a szezon első két versenyén részt vett az Aston Martinnal, a covid-fertőzött Sebastian Vettel helyén. Annak ellenére, hogy 2020 óta nem versenyzett az F1-ben, Hülkenberg Bahreinben jobban teljesített csapattársánál, Lance Strollmál, és mindkét ver
A választások után néhány részvény esetén igen erős árfolyam reakciókat látunk a hazai tőzsdén, de még több nagy blue chip-et is befolyásolt a vasárnapi szavazás legtöbbek számára meglepő eredménye, legalábbis ami a kormánypárt győzelmének nagyságát jelenti. Az előbbieknél a részben a közbeszerzések továbbra is magas árbevételt biztosító hatása, il
A múlt hét pénteki kisebb mértékű árcsökkenés után most szerdától egy szabad szemmel is jobban látható összeget csípnek le a gázolaj nagykereskedelmi árából, és a 95-ös benzin is olcsóbb lesz. Utóbbi bruttó 14, előbbi pedig bruttó 35 forinttal lesz olcsóbb literenként, amely a prémium üzemanyagot használók és a piaci áron tankolók számára jelent né