Balatonakarattya – Egyelőre még csak testvérekként támogatják az Udvardy nővérek, de ha álmaik valóra válnak, egy nap párosban, vagy egymás ellen is pályára léphetnek egy Grand Slam-tornán. A női teniszezők világranglistáján 84. helyen álló Udvardy Panna húga, a 16 éves Luca is tehetséges játékos, s hozzá hasonló ütemben lépked felfelé a juniorok k
– Hét forduló van hátra a labdarúgó-NB I-ből, s ha öt meccset megnyer a Ferencváros, akkor bajnok. A Fradi előnye jelenleg hét pont a második Puskás Akadémiához képest, amellyel vasárnap este 2-2-t játszott Felcsúton. Következik sorrendben a Debrecen, a Honvéd, az Újpest, a Paks, a Zalaegerszeg, az MTK és a Gyirmót - a jó formában lévő Fradinak eze
A több mint 70 ezer felhasználó mostantól már a Bkk vonaljegyét, továbbá a 30 és 90 perces utazásra szóló jegyét is megveheti a K&H+ alkalmazásban – közölte Magyarország egyik legnagyobb kereskedelmi bankja. A közlekedési mobiljegyek már eddig is népszerűek voltak az appban: összesen 130 ezer vásárlás történt. A lépés pedig fenntarthatósági szempon
Székely Sarolta, az Mfor-Privátbankár felelős szerkesztője a választások utáni reggel arról beszélt, hogy milyen gazdasági kihívások várnak a kormányra.
A fogyókúra sikere nagymértékben függ a zsíranyagcserétől! Sokan nem tudják, hogy a jó zsíranyagcsere pedig a jó emésztéstől, a megfelelő enzimtermeléstől, az elégséges epesav kiválasztástól, és a jó májműködéstől függ többnyire.
Németh Szilárd rezsibiztos, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára ugyan egyéni mandátumot nem szerzett a vasárnapi országgyűlési választáson, ellenfele Szabó Szabolcs, az ellenzék jelöltje söpörte be a szavazatok többségét, a Fidesz- KDNP listáján még bejutott a parlamentbe.
Ismét több lakott területet lőttek az éjjel az orosz erők a kelet-ukrajnai Harkivnál, a megyeszékhely határában fekvő Derhacsi településen. Az előzetes adatok szerint három polgári személy vesztette életét és heten sebesültek meg - közölte hétfőn a régió kormányzója.
A globális átlagos, egy évre számított üvegházhatású gázok kibocsátása 2010-2019 között az emberiség történetének legmagasabb szintjén volt, de a növekedés üteme lelassult. Azonnali és mélyreható kibocsátáscsökkentés nélkül minden ágazatban elérhetetlen a globális felmelegedés 1,5°C-ra való korlátozása. Ugyanakkor egyre több bizonyíték van arra, ho
Felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét hétfőn Benjamin Netanjahu korábbi izraeli kormányfő, és gratulált a Fidesz nagyarányú, kétharmados választási győzelméhez.
Litvánia bejelentette hétfőn, hogy kiutasítja az országból az orosz nagykövetet az Ukrajna elleni orosz háború és az orosz katonák által elkövetett kegyetlenkedések miatt.
A vadonatúj GR Corolla bemutatásához vezető út modell útja jeles mérföldkövekkel van kikövezve: a TE25 Corolla még 1973-ban hozta el a Toyota első WRC győzelmi trófeáját, amit a Corolla Levin győzelme követett az 1975-ös 1000 Tó Rally-n. Az új GR Corolla lemezei alatt a GR Yaris 1,6 literes, háromhengeres turbómotorjának megerősített verziója talál
Ötven-hatvan szervező nyerhet akár félmillió forint vissza nem térítendő forrást a környezetbarát, egészséges közlekedési módot népszerűsítő túrák megrendezéséhez.
Felhívta Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét hétfőn Benjamin Netanjahu korábbi izraeli kormányfő, és gratulált a Fidesz nagyarányú, kétharmados választási győzelméhez.
Áremelésre kényszerül számos termékcsoportban a legtöbb német élelmiszerbolt-hálózat az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt - írták hétfőn német hírportálok.
A kampányidőszak kezdetétől, február 12-étől vasárnap éjfélig a rendőrségen országosan 247 büntetőeljárás, valamint 137 szabálysértési eljárás indult a választással összefüggésben - közölte a rendőrség honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Válságkezelő kormányzás jöhet, az új kormánynak ugyanis eddig nem tapasztalt helyzetekkel kell majd szembenéznie – mondta el az Index Kibeszélő című, választásokat értékelő műsorában Stumpf István politológus.
Orbán Viktor tegnap esti győzelmi beszédében elmondta, hogy még soha nem volt annyi ellenfele a kormánypártoknak mint most. Az velük szemben összefogó erők közé sorolta Ukrajna elnökét is Volodimir Zelenszkijt. Az ukrán külügyminisztérium közleményben válaszolt a miniszterelnöknek.
E találó jelzők jól összefoglalják mindazt, amit a Ranieri legújabb típusáról, a 285 Lx-ről, az új generációs Next sorozat vadonatúj tagjáról tudni kell. Letisztult formavilágának, exkluzív megjelenésének és minőségi kivitelezésének köszönhetően az olasz hajós piac luxuskategóriájába tartozik. A Ranieri cégcsoport minőségi anyagokat és egyedi techn
A 18-49 éveseknél A mi kis falunk, a teljes lakosságnál a Sztárban sztár bizonyult listavezetőnek. Az RTL Klub és a TV2 között 1 százalékponton belüli volt a különbség. Továbbra is nagyon szoros a verseny a két piacvezető kereskedelmi csatorna között (a 18-49 éveseknél és főműsoridőben). Múlt héten visszavette a vezetést az RTL Klub, de az
Recessziót valószínűsítő mértékben zuhant a német Sentix gazdaságkutató és befektetési tanácsadó cég áprilisra vonatkozó euróövezeti befektetői hangulatindexe a hétfőn publikált kimutatás szerint.
Hiába volt Chris Rock állon vágása érzelmileg sokak szerint indokolt, a díjátadó mégsem kocsma, így most Will Smithnek szembe kell néznie a következményekkel.
A Lindsay Brewer a Carolina Motorsport Parkban tesztelhette azt az autót, amivel az idei szezonban versenyezni fog. Brewer a Mastermine és az EVO szponzorait viseli majd, és az Exclusive Autosport csapatában fogja megmérettetni magát, a 93-as rajtszámú autóban az Indy Pro 2000 idei szezonjában. “Jó tesztünk volt a hétvégén az indypro2000 autóval a
A Formula-3-as Trident istálló brit versenyzője Jonny Edgar nem indul az idei F3-as szezon további futamain, miután egészségügyi gondok merültek fel nála. A 18 esztendős Red Bull juniornál ún. Chrone-betegséget diagnosztizáltak, amely egy rendkívül ritka autoimmun betegség, ami a bél rohamokban jelentkező gyulladásával jár. Edgar a közösségi oldalá
Recesszióba kerülne az európai és a német gazdaság az oroszországi energiaimport leállítása esetén a német bankszövetség, a Bundesverband deutscher Banken (BdB) elnöke, a Deutsche Bank igazgatója szerint.
Csallóközaranyoson beszélgettem Nagy Zsolttal, aki testvérével, Lászlóval vezeti Szlovákia egyik legjobban működő agrárvállalkozását. Vállalatukat, minden ágazatot figyelembe véve, az ötven legnyereségesebb cég közé sorolják. A helyi szövetkezetből alakult ki a cégcsoport, ami szlovákiai viszonylatban óriási, hiszen 6 ezer hektáron folytat mezőgazd
Az otthoni egyéni bányászat az egyik legjobb lehetőség arra, hogy KYC-mentes, cenzúrának és centralizált erőknek ellenálló internetes pénzt keressünk, ez