2022. június 10. péntek

jún. 10
19:08
Európai Bizottság: az ukrajnai háború nem lehet indoka az uniós állampolgárok diszkriminációjára (rtl.hu)
Az ukrajnai háború nem lehet indoka az uniós állampolgárok diszkriminációjának, ezt mondta az RTL Híradó kérdésére az Európai Bizottság szakszóvivője. Orbán Viktor miniszterelnök reggel az állami rádióban beszélt az üzemanyagok kettős árazásáról. Indoklása szerint a mostani rendkívüli helyzetben lehet, sőt kötelező eltérni az unió általános szabály
jún. 10
19:10
Hisztériaroham a CPAC Hungary körül (Demokrata)
Nem azért támadja a nemzetközi baloldal hazánkat, mert valamit rosszul csinálunk, hanem éppen azért, mert jól. Ha a konzervatív magyar politika kudarcot vallana, egy csöpp tintát se vesztegetne ránk a baloldali sajtógépezet.
jún. 10
19:10
Alig 2 nap alatt összejött a kért 6 millió forint Hadházy Ákos független képviselőnek (rtl.hu)
Sok kicsi, pár ezer forintos adományból, és néhány százezresből alig két nap alatt összegyűlt az a hatmillió forint, amit Hadházy Ákos kért a közösségi oldalán. A független politikus tiltakozásként nem tett esküt az országgyűlés alakuló ülésén, azóta pedig Kövér László nem biztosít neki erre lehetőséget. Így viszont fizetést sem kap. A pénzt azért
jún. 10
19:12
Fucsovics feladta, Kyrgios jutott elődöntőbe a Stuttgarti tenisztornán (Infostart)
Fucsovics Márton a második játszmában feladta az ausztrál Nick Kyrgios elleni negyeddöntőt a 769 ezer euró (297 millió forint) összdíjazású stuttgarti füvespályás férfi tenisztornán.
jún. 10
19:12
Nébih: Mr. Spice serpenyős sült krumpli fűszerkeveréket hívott vissza a Penny Market (ProfitLine)
Nem jelölt allergén (zeller), valamint a megengedett mennyiséget meghaladó transzzsírsav-tartalom miatt a Penny Market Kft. visszahívja a 30 grammos kiszerelésű Mr. Spice Serpenyős sült krumpli fűszerkeveréket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
jún. 10
19:12
Összeomlott a gazdaság Sri Lankán, az ENSZ humanitárius katasztrófától tart (Portfolio)
Humanitárius katasztrófába torkollhat a Srí Lankán kialakult gazdasági válság, emberek milliói szorulhatnak segítségre - figyelmeztetett pénteken Genfben az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) szóvivője.
jún. 10
19:12
Fucsovics feladta a Kyrgios elleni negyeddöntőt (m4sport.hu)
Fucsovics Márton a második játszmában feladta az ausztrál Nick Kyrgios elleni negyeddöntőt a 769 ezer euró (297 millió forint) összdíjazású stuttgarti füvespályás férfi tenisztornán.
jún. 10
19:12
„Megélhetési celebcsaládok” – több hírességbe páros lábbal szállt bele ByeAlex (BorsOnline)
ByeAlex nem finomkodott a szavakkal, több celebbel kapcsolatban súlyos kritikát fogalmazott meg.
jún. 10
19:12
Elindult az orosz visszaszámlálás: Oroszország Napján fog megtörténni (Promotions)
Június 12-ére, Oroszország Napjára időzítették az oroszok.
jún. 10
19:12
Istentelen Európa (Demokrata)
Ami a konkrét vádat illeti, eddig ahány háború kitört a világban, a harcolókat csata előtt mindkét oldalon megáldották a papok, mert függetlenül attól, hogy éppen ki mellett volt az igazság, a katonák, akik a harcba meghalni indultak, hősök voltak – és áldozatok.
jún. 10
19:12
1. közönségtalálkozó és epizód a Ti óráitokkal I Őszintén: órákról (Kronometer)
2022. május 31-én került megrendezésre az első közönségtalálkozónk. Magunk is meglepődtünk, összesen közel 200 látogatót számolhattunk, ez elképesztő szám, és egy nagyon jó hangulatú estének létrejöttéhez járultak hozzá mindannyian a…
jún. 10
19:12
Kiss Csaba: Durván egymásnak esett két NATO-tagállam – Felrobbanhat a katonai szövetség? (Mandiner)
A fő problémát a Recep Tayyip Erdogan elnök vezette Törökország okozza.
jún. 10
19:12
Hamilton és Vettel is reagált az FIA-elnökének kritikájára (Racing)
Lewis Hamilton és Sebastian Vettel is reagált Mohammed Ben Sulayem FIA-elnök korábbi nyilatkozatára, amelyben őket, illetve Lando Norrist kritizálta. Igen “érdekes” kijelentéseket tett nemrég Mohammed Ben Sulayem, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke. A tavaly decemberben megválasztott sportvezető megkérdőjelezte többek között Lewis Hamilton, Se
jún. 10
19:12
A lakáscélú hitelek kamatait 5-6 százalék körül kellene befagyasztani (Üzletem)
Az építőipar 2022-ben is jó évet fog zárni, az ágazat teljesítménye idén elérheti az 5500 milliárd forintot a tavalyi csaknem 5400 milliárd forint után. A szektor idén a korábbi években kötött nagy értékű szerződéseit teljesíti.
jún. 10
19:18
ByAlex megdöbbentő kijelentést tett: készen áll az apaságra (Metropol)
ByAlex eddig minden párjával járt párterápiára és úgy érzi ez sokat segített neki abban, hogy megtanuljon egyre jobban kommunikálni.
jún. 10
19:18
Jelentősen gyengült a forint estére (ATV)
Jelentősen gyengült a forint péntek kora estére a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
jún. 10
19:18
10 kihagyhatatlan hely Horvátországban, amit látni kell: vajon megéri kiutazni 2022-ben is? (Pénzcentrum)
Várhatóan idén is sok magyar indul útnak a közeli Isztriára és Abbáziába, aki viszont nem erre vágyik, hanem szeretne nyugodt körülmények között igazán izgalmas és felejthetetlen helyeket meglátogatni, annak összeállítottunk egy listát Horvátország legszebb, de kevésbé ismert látnivalóiról.
jún. 10
19:18
Határkerítést tervez építeni Oroszországgal közös határán Finnország (hirado.hu)
Jelenleg az észak-európai ország határát alacsony palánkkerítés biztosítja, amely lényegében csak arra szolgál, hogy a haszonállatok ne kóboroljanak a határ túloldalára.
jún. 10
19:18
Kiderült: Ezzel a lánnyal csalta meg Azahriah a barátnőjét a Palacsintafesztiválon (Ripost)
A fiatal lány az Instagram-oldalán tálalt ki a történtekről.
jún. 10
19:18
Elvtelen elvi olajbeszerzések (vg.hu)
A kőolaj felhasználása elengedhetetlen a gazdaság működtetéséhez, emiatt felmerült a kérdés: ha nem az erkölcsileg elítélendő Oroszországtól, akkor honnan máshonnan vásároljunk olajat?
jún. 10
19:18
Britney Spears és Sam Asghari összeházasodtak! (Glamour)
Britney Spears és Sam Asghari hivatalosan is összekötötték az életüket most, hogy a popsztár már ismét szabad!
jún. 10
19:18
Így válaszd ki a tökéletes sárga- és görögdinnyét, sőt, termeszd őket a kertedben! (Agroinform)
A sárgadinnye és a görögdinnye óriási hatással van az egészségedre. Ráadásul még a kertedben is könnyen megterem.
jún. 10
19:18
Megvan a hosszú élet titka? 90 évig is élhetünk, ha erre odafigyelünk (SzMo)
Sem az extra edzés, sem a szupervitaminok nem olyan hatásosak, mint az, amit most felfedeztek a tudósok.
jún. 10
19:18
Sohasem ért haza, pedig tőle tanultuk meg, hogy „mindenhol jó, de a legjobb otthon” – 100 éve született Judy Garland, a sztár, akitől ellopták a gyerekkorát (WMN)
Tizenhárom éves korától amfetaminnal és nyugtatókkal tömték, dohányoznia kellett és kávét innia. Egy évig csak csirkelevest ehetett, hogy lefogyjon az Óz, a csodák csodája forgatására. Judy Garland óriási árat fizetett a sikerért, amelyet (legalábbis kezdetben) nem is ő akart.
jún. 10
19:18
Tudósok szerint a Föld mágneses pólusai mégsem cserélnek helyet (Hamu és Gyémánt)
Egy új kutatás eredményei egészen megnyugtató eredménnyel zárultak számunkra.
jún. 10
19:18
Zelenszkij felszólította az Uniót, hogy gyorsítsák meg Ukrajna EU-csatlakozási folyamatát (Mandiner)
Az ukrán elnök nem érti, hogy miért vannak még szkeptikus politikusok Ukrajna felvételével kapcsolatban.
jún. 10
19:18
Kiutat mutat a Kiút (Magyar Nemzet)
A Standby művészeinek újabb karanténalkotásai.
jún. 10
19:18
Mit csinál a magyar ha vezet: eszik, iszik, telefonál, dohányzik (Autószektor)
Vezetés közben rendkívül veszélyes a multitasking: mobilozunk, beszélgetünk, eszünk-iszunk, matatunk valami után vagy állítgatjuk a rádiót, miközben folyamatosan figyelnünk kell az útra, illetve az autó kezelésére is. Ezért összegyűjtöttük azokat a feladatokat, amik ráérnek azután, hogy kiszálltunk az autóból. A fotó csak illusztráció. Forrás: Sko
jún. 10
19:18
Nem csak álom, valósággá válhat a négynapos munkahét – most tesztelik a Telekomnál (rtl.hu)
Négynapos munkahetet tesztel a Magyar Telekom. A cégnél négy csoport hónapokon keresztül hetente négy napot dolgozik majd és az ő tapasztalataik alapján döntenek arról, hogy szélesebb körben is alkalmazzák-e a rövidebb munkahetet. Európában több országban is bevezették már a négynapos munkahetet, ami a hatékonyságra, vagy éppen a dolgozók egészségé
jún. 10
19:18
A DIGI is árat emelt, de állítják, nem a kormány extraprofitadója miatt (rtl.hu)
A Ryanair lépése után sok előfizető hitte azt, hogy az internetszolgáltató cég is ráterhelte a fogyasztókra a különadót.
jún. 10
19:18
Donyecki szakadárok halálra ítélték két Ukrajnában harcoló britet (rtl.hu)
Egy látszatkormány illegális bíróságának jogalap nélküli ítélete – így nevezték a britek, hogy a donyecki szakadárok halálra ítélték két állampolgárukat csütörtökön. London szerint hadifoglyoknak számítanak, így vonatkozik rájuk a genfi egyezmény. A két férfival a Sky News stábja is találkozott még a háború előtt, már akkor elmondták, hogy Ukrajnáb
jún. 10
19:18
Egykori járműjavítóból lett az Operaház új próbaterme (rtl.hu)
A zenészek és táncosok ezentúl világszínvonalú, hangszigetelt helyiségekben gyakorolhatnak. Az egyiket Szinetár Miklósról, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőről nevezték el. A művész azt mondta Híradónknak, hogy meghatotta a gesztus.
jún. 10
19:18
Ellenséges fogadtatásra számít a német válogatott Budapesten (rtl.hu)
Nem terveznek letérdelni a meccs előtt.
jún. 10
19:18
Tiszteli és szereti a nőket – mondta az utolsó szó jogán a férfi, aki úgy megverte barátnőjét, hogy maradandó sérülései lettek (rtl.hu)
Tiszteli és szereti a nőket, és már megbánta, amit tett – ezt mondta az utolsó szó jogán az a férfi, aki részegen brutálisan megverte barátnőjét két éve, budapesti lakásukban. A nő hetekig kómában volt, maradandó sérülései lettek. Máig fájdalmakkal küzd. Volt párja ma a bíróságon bocsánatot kért tőle, és azt mondta: szégyelli magát. A bíróság végül
jún. 10
19:20
Ezeket a gyümölcsöket bátran grillezheted! (Agroinform)
A grillen előételt, főételt, sőt, még desszertet is készíthetsz!
jún. 10
19:20
A megnövekedett áram- és gázszámlák miatt többmilliárdos hiányra számítanak a szombathelyi költségvetésben (rtl.hu)
Többmilliárdos lyuk lesz hamarosan a szombathelyi költségvetésben a megnövekedett áram- és gázszámlák miatt. Miután július elsejétől az önkormányzatok nem részesülhetnek rezsicsökkentésben, a költségeket nekik kellene kigazdálkodniuk. Nemény András szombathelyi polgármester szerint ez képtelenség, így valószínűleg a szolgáltatásokon spórolnak majd.
jún. 10
19:20
Még lánya sem állt ki Donald Trump mellett, nem hiszi el neki, hogy elcsalták a választást (rtl.hu)
Lánya sem állt ki Donald Trump mellett a Capitolium ostromával kapcsolatban tartott meghallgatáson. Ivanka Trump azt mondta, elfogadja az Egyesült Államok korábbi legfőbb ügyészének állítását, miszerint a volt elnök alaptalanul vádolja választási csalással Joe Bident. Az ügyet vizsgáló bizottság több olyan ostromlót is meghallgatott, akik azt állít
jún. 10
19:24
Fülöp Attila: Idén a 2010-es összeg három és félszerese jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra (hirado.hu)
Idén 1140 milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra.
jún. 10
19:24
Szörnyeteg Magyarország felett - kemény viharok péntek estére is (Infostart)
Pesten jégeső, Baja fölött "szörnyeteg", felhőszakadások, rengeteg villám a Dunától keletre - péntek délutántól ismét igen mozgalmas az időjárás Magyarországon.
jún. 10
19:24
Egyre csökken az esély, hogy kiderítsék a koronavírus valós eredetét (vg.hu)
A WHo további vizsgálatokat végezne, a kínaiak azonban hárítják a felelősséget.
jún. 10
19:24
Finnország határkerítést tervez építeni Oroszországgal közös határán (Demokrata)
A finn vezetés csütörtökön nyújtott be jogszabály-módosító javaslatot.
jún. 10
19:24
Átadták az ország első kiképző búvárkonténerét (Demokrata)
Az elsüllyedt Hableány sétahajó tragédiájára emlékeztek Baján.
jún. 10
19:26
Több megyében riasztották a tűzoltókat viharkárokhoz (Demokrata)
Épületekre, utakra dőlt fák és ingatlanokba befolyt víz miatt kérik a katasztrófavédelem segítségét az állampolgárok.
jún. 10
19:30
A magyarok csaknem 70 százaléka támogatja az euró bevezetését (Blikk)
Magyarországon a lakosság 69 százaléka támogatja a közös európai valuta bevezetését – derül ki egy felmérésből.
jún. 10
19:30
A Volkswagen azért fizet, hogy ne dolgozzanak az orosz gyárban (Autónavigátor)
A háború kitörése, február 24-e után a és leállították tevékenységüket Oroszországban, így tett a Volkswagen is. Akkor csupán annyit írtak
jún. 10
19:30
Idén a 2010-es összeg három és félszerese jut gyermekvédelmi kiadásokra (Demokrata)
Idén 1140 milliárd forint jut szociális és gyermekvédelmi kiadásokra, mint 2010-ben – közölte Fülöp Attila.
jún. 10
19:30
Finnország kerítést tervez oroszországi határára (Magyar Nemzet)
Helsinki attól tart, hogy Moszkva migránsokat alkalmazhat politikai nyomásgyakorlási eszközként.
jún. 10
19:30
EU-s pénzek: kifuthat az időből Magyarország, Brüsszel segíteni próbál (Forbes)
A tárgyalásokról a magyar fél hallgat, így arról sem tudunk semmit, hogy Budapesten megvan-e egyáltalán a politikai akarat arra, hogy a forrásokat ne bukjuk el végérvényesen.
jún. 10
19:36
Messze még a háború vége, de már az IMF-nél kilincsel Ukrajna (Portfolio)
Ukrajnának újabb IMF-hitelcsomagra lesz szüksége, ezzel kapcsolatban már meg is kezdődtek az előzetes egyeztetések – mondta az ország pénzügyminisztere pénteken a Bloomberg tudósítása szerint. Becslések szerint több százmilliárd dollárra lehet szüksége Ukrajnának a háború utáni újjáépítéshez, ebben várják a nemzetközi szervezet segítségét is.
jún. 10
19:36
Srí Lanka: egy hajszálnyira a katasztrófától (vg.hu)
Az ENSZ szerint humanitárius katasztrófába torkollhat a gazdasági válság Srí Lankán.

Keresés