Érdekes módját választotta új modellje reklámozásának az Alfa Romeo. Az olasz autógyártó Forma–1-es csapata versenygépein hirdeti a Tonale nevű hibrid SUV-ja piaci bevezetését, ezért a hétvégi Azeri Nagydíjra nemzeti színekbe, zöld-fehér-pirosba öltöztette két kocsiját.
Esztétikailag a közönség jó vízilabdát fog látni, az eredmény, ami nagyon fontos, hogy mindig azt írják ki az eredményjelzőre, hogy mi nyertünk – mondta a budapesti vb-re készülő férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója alkalmából a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. a 20. század egyik legjelentősebb alkotójának verseiből és prózaműveiből készített egyedi válogatáskötetet. A szervezők a tízezer példányban megjelenő mű exkluzív kiadásával ajándékozzák meg a középiskolásokat és az egyetemistákat.
Az önkormányzati cégek az elmúlt másfél évben nem emelhettek árat, hiszen a koronavírusra hivatkozva egy rendelet tiltotta őket ettől. Június 1-el viszont ez hatályát vesztette, így a legtöbb magyar fürdő azonnal élt a jogával, és átlagosan 1000 forinttal megemelte a belépőjegyei árát. Akár 20-25 százalékkal is drágulhat idén nyáron a strandolás or
Biztonságtudomány, mesterséges intelligencia, autonóm rendszerek, karbonsemleges megoldások, valamint a nemzetközi pályázati partnerségek és kutatási együttműködések elősegítése a központi témái a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ Innovációs Napjának.
Az időskori makuladegeneráció (macula degeneratio) az éleslátásért felelős sárgafolt sorvadásos betegsége, mely típusosan 50 éves kor felett jelentkezik. Vezető vaksági ok, a vakok 22-25 százaléka emiatt veszíti el látását.