Aki június végéig időpontot foglal járműve műszaki vizsgálatához, a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még szabályosan használhatja autóját - adta hírül a hatóság.
Aki június végéig időpontot foglal járműve műszaki vizsgálatához, az a vizsga napjáig, de legfeljebb harminc napig még szabályosan használhatja autóját - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton a Facebookon.
A 80 éves zenész a szolidaritás jeléül állítólag egy ukrán zászlót is a színpadra tűz majd. Állítólag fontolgatja, hogy a Give Peace A Chance című Lennon-klasszikust is előadja majd.
Ahogy az élsportban is egy egész csapat vesz részt a versenyzők felkészülésében, az üzleti életben is szükség van egy megbízható csapatra a sikerekhez – hangsúlyozta Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó az OTP Business Café legutóbbi eseményén. Hozzátette: vállalkozásaiban egyelőre nem ő a számok embere, fontosabbnak érzi, hogy másoknak
Miközben a magyar kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy a rezsicsökkentéssel védje a családokat, addig a nyugati országokban egyre nagyobb katasztrófa van kibontakozóban.
Számos olyan helyzet van, ami miatt előfordulhat, hogy nem jelentkezik be egy légi jármű a repülésirányításhoz. Ilyenkor kötelezően "ugranak" a Gripenek - de mi a dolguk és ki fizeti a szabálytalankodók miatt a magyar államra terhelődő nagy költséget?
A BMW M GmbH első tisztán elektromos, nagy teljesítményű, összkerékhajtással szerelt sportautója, amelynek maximális teljesítménye 400 kW / 544 lóerő (10 másodpercig tudja ezt a bődületes erőt, amúgy 475 lóerővel és 730 newtonméter nyomatékkal kell beérnünk) egyetlen feltöltéssel akár 510 kilométer megtételére is képes (WLTP-ciklus szerint mérve).
Sebastian Vettelt álszentnek bélyegezték albertai politikusok, miután rávilágított arra, hogy a kanadai tartományban a olajhomok bányászat környezeti veszélyt jelent. A Forma-1 aktivistája, Sebastian Vettel számos esetben használta már nevét és platformját arra, hogy felhívja az emberek figyelmét egy-egy helyi, és/vagy globális problémára, legyen s
Meg kéne adni a lehetőséget a korhatár előtti nyugdíjazásra, igazságosabb nyugdíjrendszerre is szükség lenne Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke szerint.
A koronavírus öt hulláma, az egyre dráguló alapanyagok, a többszörösére emelkedő rezsiköltségek, és nem utolsósorban a jelentős munkaerőhiány több, korábban igen kedvelt éttermet térdre kényszerített az elmúlt időszakban. Akik talpon maradtak, azok is komoly küzdelmet vívnak, mert nem találnak elegendő dolgozót, miközben a költségek folyamatosan em
Döme Gábort egyetlen magyarországi horgásznak sem kell bemutatni, és valószínűleg egyetlen halfajnak sem, hiszen, ami uszonyos abból már akasztott horogra, és nem is a legkisebb példányt.
A szocialista képviselő úgy látja, az uniós forrásokhoz való hozzáférés "közös nemzeti ügy", ezért konzultációt kezdeményezett a tárca nélküli miniszterrel.
A Massey Ferguson, az Agco világmárkája (Nyse: Agco) örömmel jelenti be, hogy a franciaországi Beauvais-ban található üzeme az 1.000.000. traktorát legyártotta. Az év már eddig is különleges volt, ugyanis az Mf idén ünnepli alapításának 175. évfordulóját. A gyártó 1960 november 20 óta készít erőgépeket a Párizs melletti helyszínen.
A csomagolt élelmiszereknek épp úgy átalakítja a receptúráját a brit Unilever, mint a dezodorok gyártási technológiáját. A Knorr és Dove márkát is érinti a változás. A háttérben alapanyaghiány, szállítási nehézségek, és egyre növekvő költségek állnak.
Nagyot emeltünk azon a lécen amit minden évben próbálunk átugrani. Olyan neveket sikerült az idei VOLT-ra igazolni mint a Muse vagy a The Killers, akik Nyugat-Európában stadionsztárnak és fesztivál headlinernek számítanak. Vannak bevált, nagy zenekarok és előadók mint a Sum41, Passenger, a Pendulum vagy a Bring Me the Horizon, akik jártak már nálun
Zelenszkij azzal indokolta, hogy ily módon „hárítják el az Ukrajna nemzetbiztonságát, szuverenitását és területi integritását érő példátlan fenyegetéseket”.
A legjobb magyar kamionsofőr a nettó 2 millió forint fődíjon túl Európa legkiválóbb tehergépkocsi-vezetőivel mérheti össze gyakorlati és elméleti felkészültségét a Goodyear luxemburgi tesztpályáján 2023-ban. A verseny Kamionsofőrként rutinnak tűnhet az „5 tengelyen-biztos kézzel!” verseny, hiszen a hétköznapi munkafolyamatok elvégzéséhez és a várat
Az este hétkor kezdődő szabadtéri előadáson egy Bach-szvit után a híres amerikai zeneszerző, Philip Glass nagyszabású indiai oratóriumát vezényli Fischer Iván.
Izrael légicsapásokat hajtott végre szombaton a Hamász palesztin mozgalom Gázai övezeti célpontjai ellen, válaszul egy onnan Izrael ellen indított rakétatámadásra - közölte az izraeli hadsereg.
A kisbenzinkutaknak „a vidéki ellátásbiztonság garantálása érdekében” így június vége helyett szeptember végéig fizetik a literenkénti 20 forintos támogatást.
A Bitcoin-hálózat energia felhasználását mindig is sok bírálat érte, miszerint a működése rengeteget fogyaszt. Azonban egy nemrégiben megjelent kutatás pont
Feltételes engedéllyel újraindulhat a termelés a Ferrero olasz édességgyártó csoport belgiumi Arlonban található, április elején szalmonellafertőzés miatt leállított üzemében.
A koronavírus öt hulláma, az egyre dráguló alapanyagok, a többszörösére emelkedő rezsiköltségek, és nem utolsósorban a jelentős munkaerőhiány több, korábban igen kedvelt éttermet térdre kényszerített az elmúlt időszakban. Akik talpon maradtak, azok is komoly küzdelmet vívnak, mert nem találnak elegendő dolgozót, miközben a költségek folyamatosan em
A Publicus Intézet május végi reprezentatív felmérése alapján második (51 százalék) megkérdezett inkább harcolna a hazájáért, ha Magyarországot is érintené egy háború.
A hétszeres NASCAR Cup-bajnok, jelenleg az IndyCarban versenyző Jimmie Johnson könyvében ugyan szinte “csak” fotók lesznek, de abból is egy igen tartalmas könyv jön össze. Immár 24 éve, 1998-ban történt, hogy Jimmie Johnson bemutatkozott a NASCAR akkori második vonalának számító Busch Series mezőnyében. 1999-ben aztán következett újabb öt verseny,
A Villanyóra 130. adásában ismét Tibor, Szöcske és Balázs beszélgettek a legérdekesebb villanyautós hírekről és eseményekről. Most kivételesen egy Tesla
A Publicus Intézet május 26-30. között 1004 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvéleménykutatásban kérdezte az embereket arról, hogy mit tennének, ha Magyarország háborúba keveredne.
Izrael légicsapásokat hajtott végre szombaton a Hamász palesztin mozgalom Gázai övezeti célpontjai ellen, válaszul egy onnan Izrael ellen indított rakétatámadásra - közölte az izraeli hadsereg.
Andrea Bocelli azon túl, hogy világhírű tenorista, büszke családapa is egyben. Második feleségét, a gyönyörű Veronica Bertit 2014-ben vezette oltárhoz, házasságuk pedig azóta is boldog és kiegyensúlyozott.