Az Oktatási Hivatal 2021-ben is felmérte a hatodikos és a nyolcadikos általános iskolások nyelvtudását. Az eredményekből kiderül: még mindig főleg a nyugati országrészben és a kisebb településeken tanulnak németet első idegen nyelvként, az angol viszont egyre nagyobb teret hódít – írja az Eduline.
A volt német kancellár nem zárta ki, hogy a politikai életből történt teljes visszavonulása is hozzájárult Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen indított háborújának időzítéséhez. Angela Merkel egy interjúban védelmébe vette az Északi Áramlat-2 gázvezetékkel kapcsolatos korábbi döntését, a 2015-ös menekültválsággal kapcsolatban pedig hangsúlyozta, hogy ka
Kéritek néha, hogy írjuk ki: „a cikket ne altatás közben olvasd”. Nos, ha a hetvenes-nyolcvanas években születtél, akkor most szólunk, ugyanis garantáltan fel-fel fogsz sikkantani örömödben, amikor meglátod ezeket a rég elfeledett tárgyakat!
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen teljesítményét, Carlos Sainz küzdését és Mick Schumacher balszerencséjét értékelték. Kanadában is a holland világbajnok vihette el a legnagyobb trófeát, bár a futam utolsó negyedében a spanyol pilóta folyamatosan ott lihegett a nyakában. Végül a Ferrari versenyzőjének nem volt ellenszere a 24 éves pilótára
A Lipcse világhírű magyar kapusa, Gulácsi Péter többször bebizonyította már, hogy óriási szíve van. A futballista és családja most 40 gyereknek tette sokkal boldogabbá a nyarát egy táborral. Sokan a táborozók közül eddig még sosem láthatták a Balatont vagy fürödhettek benne, ezzel Gulácsiék és a szervező Igazgyöngy Alapítvány egy életre szóló élmén
Döbbenetes jeleneteket rögzítettek amatőr videósok egy tornádóról Kínában. A kilencmilliós Foshan városra csapott le a széltölcsér, és óriási károkat okozott. Mindössze egy percig tartott a jelenség, és szinte csoda, hogy nem sérült meg senki.
Tortával és játék mentőautóval köszöntöttek fel harmadik születésnapján egy kisfiút a celldömölki mentők. A kisfiú asztmás, ezért rendszeresen viszik kórházba. Az utóbbi időben már hősként viseli a megpróbáltatásokat, és nagyon jóban lett a mentősökkel is, akik szombaton különleges meglepetéssel készültek neki.
80 éves lett Sir Paul McCartney, az élő poptörténeti legenda, akit a Beatles tett halhatatlanná. Az egyik legsikeresebb Beatles-dalt az után írta, hogy néhány évvel korábban elhunyt édesanyja megjelent álmában, és annyit mondott neki, hogy minden rendben lesz, hadd legyen úgy. Így született meg a Let it be című dal. Világszerte őt ünnepelték a trib
Nem ő ölt, a vádlott szerint az áldozat fia végezhetett azzal a máriapócsi nyugdíjassal, akit még 2010-ben találtak holtan az otthonában, agyonverték. Hogy ki tehette, sokáig nem jöttek rá a rendőrök, gyanúsított 11 évvel a gyilkosság után lett, egy ablakkilincsen hagyott DNS minta alapján. Egy elítéltet vádolnak minősített emberöléssel.
A kijevi vezetésben nincs senki, aki támogatná egy újabb minszki típusú megállapodás aláírását Oroszországgal – szögezte le Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője az lb.ua ukrán hírportálnak adott interjújában.
A Pornhub statisztikái szerint a hentai és a rajzfilmek rendszeresen a legnépszerűbb keresési kulcsszavak között szerepelnek. Az ilyen pornográfia szupernormális inger, olyan mesterséges tárgy, amely a természetes analógoknál intenzívebben váltja ki az állatok ösztönös reakcióját.
Sebastian Vettel hirtelen lecserélte a kanadai kormányt és az országban folyó olajhomok-bányászatot bíráló sisakfestését, majd nem volt hajlandó megindokolni, hogy miért tette ezt. Az Aston Martin csapatfőnöke állítja, hogy nem ők kérték erre, de valami nagyon nem stimmel. Sokaknak feltűnhetett, hogy Sebastian Vettel nem azt a sisakot viselve állt
Czutor Zoli nemrég hatszoros apuka lett, így ő már nem is emlékszik olyan évre, amikor ne kellett volna gondoskodnia egy kisgyerekről. Schobert Norbinak pedig észbe kellett kapnia, hogy ő is vegye ki a részét Réka mellett a gyereknevelésből. Gianni pedig még csak két éve édesapa, de minden percét élvezi, amikor gondoskodnia kell kisfiáról. Híres cs
Nagy-Britanniában a vonatok, Belgiumban pedig a buszok és repülőjáratok is országszerte leálltak a közlekedési dolgozók munkabeszüntetése miatt. A romló gazdasági körülmények miatti sztrájkhullám és a munkaerőhiány Európa több országában is egyre komolyabb fennakadásokat okoz. A szakszervezetek szerint mindkét probléma ugyanarra az okra vezethető v
Legfeljebb az elnevezése lesz ideiglenes a légitársaságokat érintő úgynevezett extraprofit adónak, maga az adó maradni fog – erről a gazdaságfejlesztési miniszter beszélt az RTL Híradónak. Ehhez hasonlóan két évnél tovább maradhat a magasabb tranzakciós illeték és a reklámadó is. Nagy Márton csak a bank- és az energiaszektort említette, mint ahol k
Elmenekültek annak az autónak az utasai, amelyik több métert zuhant, miután egy kanyarban kisodródott Miskolcon vasárnap este. Az ötszemélyes autóban információink szerint hat fiatal utazott. Később egyenként telefonáltak a mentőknek, ugyanis négyen megsérültek, egyikük súlyosan. A sofőrt még mindig keresik a rendőrök.
Spanyolországban negyven éve nem volt ilyen forróság nyár elején. Franciaország egy régiójában betiltották a szabadtéri eseményeket, a mezőgazdaságban dolgozó olaszoknak pedig az aszállyal kell megküzdeniük.
Megjelent Amber Heard első interjúja a volt férje javára döntő ítélet óta. Heard az NBC újságírójának, Savannah Guthrie-nak többek közt azt is kifejtette, hogy a Johnny Depp általi bántalmazást részletező dokumentumok tömegét a bíróság „hallomásnak" nyilvánította, és ezért vetette el.
Nehéz második elnöki ciklus várhat Emmanuel Macron francia elnökre a vasárnapi parlamenti választások után. Bár pártja az élen végzett, abszolút többségét elveszítette. Így egyedül nem fog tudni kormányozni – szövetségest viszont nem lesz egyszerű találnia, mivel jobb-és baloldali ellenzéke is jelentősen megerősödött.
A kormány a német multicégek érdekeit védi az emberekkel és a kisvállalkozásokkal szemben – ezzel vádolták az ellenzéki pártok a parlamentben a kormányt, miután Magyarország megvétózta az Európai Unióban a globális minimumadót. A kormány azt mondta, hogy az adóemelést szeretnék elkerülni, az infláció ellen pedig nagyon nehéz küzdeni, mert nem ők ak
Részeg volt és nem emlékszik semmire. Ezt állítja az Etele téri ámokfutó. Felfüggesztett börtönt kapott miután jegykiadó és csomagkiadó automaták képernyőjét verte be egy húsklopfolóval tavaly tavasszal. Néhány perc alatt több mint kétmillió forintos kárt okozott. Ezt is ki kell fizetnie.
Megjelent Rogán Antal miniszter rendelete arról, hogy milyen szövegű nyilatkozatot kell beadniuk a hiteladósoknak annak érdekében, hogy július 31. után is a törlesztési moratóriumban maradhassanak december 31-ig.
Az Oroszország által 2021 novemberében megsemmisített, szovjet korabeli Kosmos 1408 műholdról származó törmelék kényszerítette ki az elkerülő manővert.
A gépjárműadó visszaadása, a szociális hozzájárulási adó mérséklése, vagy a fővárosi szemétégető energiájának felhasználása a közvilágításában – többek között ezekkel a javaslatokkal módosítanák ellenzéki képviselők a 2023-as költségvetés tervezetét. Az ugyanis szerintük súlyos megszorításokat jelent az önkormányzatoknak.