2020 januárjában Corritta Lewis és felesége eladták szinte minden ingóságukat, összepakolták, ami maradt, és világkörüli útra indultak újszülött fiukkal. Döntésük örökre megváltoztatta az életüket, de ehhez alapos útvonaltervezésre és némi pénzügyi tervezésre is szükség volt. Ha téged is már csak egy hajszál választ el a digitális nomád léttől, és
Megfenyegette a rokonait, és lopott tőlük, ezért újra rács mögé került Muki. A korábban a magyarcsanádi Pénzes Henrietta kegyetlen meggyilkolásáért elítélt, most 32 éves férfi tavaly nyáron 15 év börtön után szabadult, de márciusban újra letartóztatták. Fenyegethette és zaklathatta a húgát. Ha bűnösnek találják, visszaeső erőszakos bűnözőként két é
A DNS-nek a biológiai apaságot kellett volna biztossá tennie. De az apaság sokkal inkább társadalmi viszony, így bizonyos dolgokat nem tud meghatározni a tudomány.
A feldolgozatlan termékek magyarországi áremelkedése a harmadik legnagyobb az Európai Unióban. Nagy Márton miniszter szerint azért olyan nagy a drágulás, mert korábban olcsóság volt, és nincsenek kikötőink. Parragh László pedig a sajtó felelősségére mutatott rá az infláció alakulásában.
A megengedettnél magasabb kadmium és ólom kioldódás miatt az Xxxlutz Lakberendezési Kft. visszahívja a 215 milliliteres kiszerelésű, oroszlán motívummal ellátott "Leonardo Bambini" elnevezésű poharat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn a honlapján.
Eddig 2022-ben szinte minden nap napkitörések voltak, amelyek közül néhány a legerősebb kitörés volt, amelyre csillagunk egyáltalán képes. Önmagában a Nap kitörése nem furcsa. Rendszeresen kitör, miközben nagyjából 11 évig tartó ciklusokban magas és alacsony aktivitású időszakokon megy keresztül. A jelenlegi aktivitás jelentősen meghaladja
A járvány után újabb lendületre kapott a pénzügyi szektor digitális átalakítása: a banki termékek egyre szélesebb köre elérhető digitális módon, és az ügyfelek több mint 80 százaléka használ már digitális banki csatornákat - ismertette Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a jegybank legfrissebb, 2022-es FinTech és digita
A 15 évesnél idősebb diákok túlnyomó többsége már dolgozott korábban, idén pedig 96 százalékuk vállalna valamilyen nyári munkát – derül ki a Job Force Iskolaszövetkezet online felméréséből. A legtöbben a kereskedelemben helyezkednének el, a munkahelyválasztásnál pedig a rugalmas időbeosztás a legfontosabb szempont. A diákok közel harmada félretenné
Milák Kristóf a világ idei legjobb idejét úszta a férfi 200 méter pillangó elődöntőjében a hazai rendezésű vizes világbajnokságon a Duna Arénában. Ezzel a szám toronymagas esélyese a legjobb idővel jutott a kedd délutáni fináléba. Milák értékelt a hétfő esti futama után.
A Három Tenger Kezdeményezés Befektetési Alap jelentős részesedést vásárolt a bolgár Advance Properties OOD befektetési társaságtól a bulgáriai Burgasz kikötőjét üzemeltető BMF Port Burgas EAD-ban - tájékoztatta hétfőn közleményben a Három Tenger Kezdeményezés rigai üzleti fóruma az MTI-t.
Idehaza sajnálatos módon kifejezetten erős tendenciát mutat az, hogy minél idősebb valaki, annál kevesebbet sportol. Nem mintha a fiatalok körében annyira kiemelkedően sokan sportolnának rendszeresen, de mivel aktívabb életet élnek, erősebb a szervezetük, később fog érződni a negatív hatása a mozgásszegény életmódnak.
A nyári napfordulónál a nappalunk, a téli napforduló alkalmával pedig az éjszakánk a leghosszabb az év napjai közül. Már az ősi időkben is tudták, hogy június 21.re esik a leghosszabb nappal és a legrövidebb éjszaka. Régóta ezt a napot tekintjük a csillagászati nyár kezdetének, melyhez számtalan ősi szokás fűződik. Bemutatunk néhány misztik
A Kolumbia legjobbjai felett aratott 31 gólos győzelemmel mutatkozott be a magyar női vízilabda-válogatott a világbajnokság pólótornájának budapesti A csoportjában, a sportág versenyeinek hétfői nyitónapján.
Csökkent az utóbbi egy évben a lakásvásárlást tervezők száma: a magyarok 12 százaléka venne egy éven belül lakóingatlant, szemben a tavalyi 16 százalékos aránnyal. A gyermekesek körében viszony minimális csökkenés, gyakorlatilag stagnálás látható, idén a 18 százalékuk kalkulál egy éven belül lakásvásárlással, egy évvel korábban ez 19 százalékukra v
A portugál futballsztár mallorcai nyaralására magával vitte a gyűjteménye egyik ikonikus darabját, a közel 800 millió forintot érő Bugatti Veyront. Úgy tűnik, rossz döntés volt.
Kettős hasznosítású állománynak indult, ám húshasznú magyartarka törzstenyészet lett belőle. Az idei állattenyésztési kiállításokon, Hódmezővásárhelyen és Kaposváron is megcsodálhatjuk majd a Só-Bors Tanya kiváló sajátteljesítményt is felmutató, értékes tenyészbikáit. Sőt, pár éven belül talán már a termékeikkel is találkozhatunk a somogyi üzletek
Szlovákia légterének ideiglenes védelmét kérte Csehországtól a hétvégén Jaroslav Naď szlovák védelmi miniszter. A szlovák védelmi tárca arról is tájékoztatott, hogy a NATO megerősített jelenléte keretében jelenleg 1089 szövetséges katona tartózkodik Szlovákiában. A minisztérium szóvivője közölte, nehezen elképzelhető egy egységes európai haderő lét