Ha Európában akar értékesíteni egy amerikai autó, akkor muszáj lépést tartania az itt megszokott fejlesztésekkel, hiszen itt olyan versenytársak várják a mezőnyben, mint a Range Rover Sport vagy az Audi Q7.
Nem mindennapi feladatot kapott Anger Zsolt. A színész-rendező egy olasz produkcióban kapott szerepet úgy, hogy nem beszéli a nyelvet. A színész az RTL Klub Reggeli című műsorában beszélt arról, hogy amikor a Nanni Moretti-film válogatására hívták, először majdnem szívrohamot kapott.
A Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén a következő három évre megújította 25 tagú elnökségét - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Végre itt a jó idő, előkerülnek a szekrény mélyéről gondosan eldobozolt nyári ruhák, kiegészítők. Sandra Okerulu, divatmogul szerint ez a kiegészítő és ez a két szín az, ami a meleg hónapokban szinte kötelező.
A Fekete-tenger partján lévő Bulgária ismét a magyar utazók egyik kedvenc célpontja. Megfizethető áraival, 378 kilométer hosszú homokos tengerpartjával, számtalan látnivalójával és remek szállás ajánlataival sokak számára nyújt idén is kiváló lehetőséget a nyaralásra.
Az ukrán konfliktus elhúzódásával járó bizonytalanság már nemcsak a gazdaságra, hanem a mentális egészségünkre is hatással van. Ahogyan a Covid első szakaszában, úgy a cégeknek most is kiemelt figyelmet kell fordítania a munkavállalók mentális állapotára, hogy zavartalanul és hatékonyan tudjanak dolgozni. A K&H Hr vezetője megmutatja azokat az eszk
Jelenleg a beruházások időszakát éljük a hazai e-kereskedelemben: a logisztikától a HR-ig számos területen komoly beruházásokat viszünk végbe, ami elviszi a nyereségünket - mondta el a Növekedésnek Várkonyi Balázs, az eMAG ügyvezetője.
A teát már régóta számos egészségügyi előnyhöz társítják, például a fekete teát a fogyás elősegítéséhez és az anyagcsere fokozásához, a pitypang teákat a máj és a sejtek egészségéhez, de más fajtákat is nagyon sok egészségügyi tényezővel hoznak összefüggésbe. A borsmentatea fogyasztása különösen változatos egészségügyi hatással jár, amelyek miatt é
Megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagjai által hétfőn tartott bizalmi szavazást Boris Johnson miniszterelnök, aki így megtarthatja pártvezetői és kormányfői tisztségét. Johnson az eredmény ismertetése után nagyon jónak minősítette a szavazás kimenetelét és közölte, hogy nem foglalkozik az előrehozott választások gond
Új heti műsorral jelentkezik a Blikk! A Függöny mögött című vendégségbe járó műsor betekintést nyújt a nézőknek hazánk legkiválóbb színészeinek, művészeinek otthonába, megismerhetjük a legféltettebb, legértékesebb kincseiket, s láthatjuk azokat a helyeket, ahol a mindennapjaikat élik.
A Középdöntő második szakaszában újra egyéniben küzdenek meg a versenyzők. A héten kiderül, kikből áll az a hatos fogat, akik bekerülhetnek a Döntőbe és séfkabátra cserélhetik kötényüket. Napról napra közelebb A Konyhafőnök cím és az ezzel járó 10 millió forint, de a téthez mérten a feladatok sem egyszerűsödnek. Tengeri ízeltlábúakat követően pik
Az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexe 25,6 százalékkal ugrott az előző év azonos időszakához képest áprilisban – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Ipari termelői árakról közzétett gyorstájékoztatójából.
Érdekes cikket közölt a BlackCell Magyarország Kft. a honlapján. A felhőszolgáltatások bevezetésének eldöntése számos szervezet vezetésének okoz gondot. A döntés meglehetősen nehéz és összetett a felhőalapú megoldások használatának előnyei és hátrányai miatt. A felhőalapú technológiák bevezetését megelőző előny-hátrány elemzés fontosságát és szüksé
Sokszor hallottuk már: a jó diéta ismérve, hogy nemcsak fizikailag, de mentálisan is jó hatással van ránk. Ennek oka, hogy agyunkat is a megfelelő tápanyagokkal látjuk el, emiatt pedig memóriánk is javul. A fenti állítás bizonyításához az egyik legjobb technika az időszakos böjtölés, mely több kutatás szerint az egyik legjobb diéta a fogyn
Elon Musk is támogatja a bizarr nevű angol startupot (44.01), amelynek tudósai az anyatermészet trükkjét használnák fel arra, hogy szén-dioxidot vonjanak ki a legkörből. Erre a mára életbevágóan fontossá vált folyamatra önállóan képesek az Omán és az Egyesült Arab Emirátusok északi partvonalán húzódó Hadzsar-hegység sziklás kitüremkedései. A festői
Fáradtságot, levertséget, fej- és nyakfájást, zsibbadást, fülzúgást is okozhat az éjszakai fogcsikorgatás, sőt, akár migrénes rohamot is. Dr. Benkő Krisztina, az Oxygen Fogászat fogszakorvosa szerint a kezelést nem érdemes halogatni, hiszen a következmények súlyosak lehetnek.
A 19. és 20. században készült ritka felvételek animációjával kelti életre hazánk borkultúráját az Animatiqua és a Magyar Bor Személyesen együttműködésében készített új rövidfilm. „A magyar bor archív filmje” méltó módon állít emléket gazdag borkészítési hagyományainknak, látványos filmtechnikai bravúrokkal megelevenítve régmúlt idők életképeit.
A növénytermesztésben a nagyobb termésátlag, jobb termésminőség érdekében elengedhetetlen a nitrogén, a kálium és a foszfor adagolása, ezeket a tápanyagokat műtrágyákkal, valamint szerves anyagokkal juttatjuk a talajba. A túlzásba vitt trágyázás esetén azonban a tápanyagok szennyezhetik a környezetet, a levegőt, a talajt és a vizet, kedvezőtlenül h
A hajnali órákban meredek eséssel reagált a piac arra a hírre, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet vizsgálni kezdte a Binance indulásának körülményeit. A SEC arra a kérdésre keresi a választ, hogy a piacvezető tőzsde öt évvel ezelőtti ICO-ja megsértette-e az ország törvényeit. A váltó saját kriptopénzét először 2017 nyarán, 15 centes egységáron lehet
Itthon minden ötödik gyerek szegénységben él, és a százezret is meghaladja azoknak a száma, akik nem jutnak háziorvosi ellátáshoz a lakóhelyükön. 2021. az állandósult strukturális problémák éve volt – állapítja meg a Hintalovon Alapítvány gyermekjogi jelentése. Az esélyegyenlőségért dolgozó Igazgyöngy Alapítvány alapítója úgy véli, hogyha nem siker
Csend, ami feltölt. Csend, ami kegyetlen. Csend, ami mindennek a végét jelenti. De vajon elég komolyan vesszük a csendet, vagy ennél sokkal nagyobb jelentőséget kellene tulajdonítanunk neki?
A megrendelő megnevezésének és a megkülönböztető figyelemfelhívás hiánya miatt rótt ki alig több mint kétmillió forintos bírságot a TV2 szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A tanács helytelenül közvetített virtuális reklám miatt is figyelmeztette a szolgáltatót. A testület hatósági ellenőrzés keretében vizsgálta a TV
Az új generációs Integrex i-450H ST többfunkciós öttengelyes maró-eszterga egy kompakt szerszámgépben egyesíti az esztergálási és B-tengelyes marási műveletet. Kifejezetten az automatizált rendszerek integrálására tervezte a gyártó, azaz rúdadagolók, TA (munkadarab betöltő/kirakó robot) és automatikus tokmánypofa-cserélők is hozzáilleszthetők. A be
Az Ipar 4.0 néven ismert legújabb technológiai fejlesztési trendek arra is kiváló lehetőséget kínálnak, hogy a vállalatok környezetvédelmi törekvéseit előmozdítsák. Az elsősorban ipari törlőkendőrendszeréről ismert német MEWA műszaki és gazdasági megoldásai kialakításakor is arra törekszik, hogy megfeleljen a fenntarthatósági irányelveknek. A műsz
Meddig eshetnek a részvénypiacok? Hogyan, mikor érdemes részvényt vásárolni? Milyen befektetések védenek az inflációtól? Ez már az árupiaci szuperciklus? – interjú Varga Zalánnal, az Erste Alapkezelő értékesítési igazgatójával.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – pályafutása csúcspontján – 1993 és 1995 között a Sampdoria futballistája volt. Nem kétséges, hogy az esti, olaszok elleni mérkőzés előtt sokszor eszébe jut ez a két esztendő. Cesenában újra találkozik néhány régi baráttal.
Július 2-án nyitja kapuit az egész napos grill ünnep, ahol különleges ízekkel, ínycsiklandó illatokkal, különleges grillekkel és a Bbq szcéna hazai nagyjaival találkozhatsz! Ha érdekel a grillezés, ott a helyed!